Az infláció olyan "adó", amelyet törvénytelenül, megkérdezésünk nélkül vetnek ki ránk - mondta a pénzrontás kíméletlen ellenfele, Milton Friedman.
Ám célszerű picit továbbvinni a gondolatot, hiszen - főleg Magyarországon - szinte minduntalan olyan sarcokba ütközünk, amelyek formálisan nem kivetett adónemek, csak éppen feleslegesen és közjóban mérhető haszon nélkül apasztják befizetett adóinkat. Vagyis, noha nem így nevezik, mégis "adók".
A legsúlyosabb ilyen jellegű "adó" a korrupció, amikor keservesen befizetett adóforintjaink ellenőrizetlenül és teljesítményben kifejezhető ellenszolgáltatás nélkül jutnak privát zsebekbe. A BKV és néhány fővárosi kerület panamái itt valóban csak a jéghegy csúcsát jelzik, mégis jól mutatják, hová is tűnnek el adóforintjaink. Főleg, ha a korrupciós masiniszták például a bevallottan értéktelen tanulmányokra kifizetett tízmilliókkal politikai klientúrájukat finanszírozzák.
Ebben az országban soha ennyire nem volt még időszerű a híres-hírhedett Lop Stop felirat. Különösen annak fényében, hogy kiderült: éppen azok okozták és okozzák korrupciós ügyleteikkel a legnagyobb adóterhet nekünk, akik 2002-ben fennen lengették a Lop Stop táblát. (Apropó: hallotta valaki eddig, hogy bocsánatot kértek volna az adófizetőktől ezért a feliratért?)
Ugyancsak adó a túlburjánzó bürokrácia, minden egyes felesleges hivatal irodástul, számítógépestül, titkárnőstül. Minden forint, ami teljesítmény nélkül landol valamely állami, önkormányzati vagy hozzájuk kapcsolódó hivatalban dolgozónál, feleslegesen apasztja befizetett adóinkat. Amikor bukott miniszterek alibiállásban közpénzből utazgatnak, akkor a felesleges bürokrácia terheit még a politikai klientúra fenntartásának költségei is tetézik.
Magyarországon jellemzően szinte minden egyes állami feladatra legalább négy szervezet mozdul egyszerre: egy kormányzati hivatal, egy területi hatókörrel megbízott ügynökség, egy félállami-félbanki (kifizető) intézmény és egy félig állami, félig civil, társadalminak mondott szervezet. Az egészben az a legszebb, amikor ezek a szereplők - a mitikus konszenzus jegyében - egymással is egyeztetnek. Mi pedig a túlburjánzó bürokrácia esetében kétszer is adózunk: egyrészt adóforintjainkból fizetjük a hivatalnokokat, másrészt tetemes pénzbe és időbe kerül a nélkülözhető hivatalok által ránk rótt felesleges és temérdek papírmunka, a bevallások és beadványok tömkelege.
Végül komoly adóterhet jelentenek a gazdaságunkat ellepő piaci oligopóliumok is. Ott, ahol csak néhány termelő vagy szolgáltató uralja a piacot, sohasem lesz szabad a verseny, és a verseny sohasem érezteti jótékony hatásait az árak csökkenésében vagy a minőség javulásában. Ellenkezőleg: amikor a piacot uraló néhány óriás nyíltan vagy titokban megegyezik egymással az állami közbeszerzések során kiírt munkákra, akkor mindannyiunk adóforintjainak terhére felfelé srófolják az árakat, vagy lezüllesztik a termékek és szolgáltatások minőségét. Az autópályák körüli kartellek miatt drágán épülnek a sztrádák, magasak az autópálya-használati tarifák, hatalmasak az éves költségvetés terhére kifizetett koncessziós és készenléti díjak.
Gyakran kérdezik, elviekben egyet értve az adómérséklés szükségességével, hogy hol van az adócsökkentés forrása. Sőt, hevesebb vérmérsékletűek nem is kérdeznek, egyszerűen szemfényvesztő sarlatánnak bélyegzik azt, aki ma az adók csökkentését ígéri. Ám ha ezeket a nem nevesített, de ténylegesen óriási terhet jelentő "adókat" számba vesszük, akkor rögtön megvan a forrása a sokat emlegetett adócsökkentésnek: a korrupció, a bürokrácia és a versenytorzító oligopóliumok felszámolása.
Aki leteríti ezt a háromfejű sárkányt, annak egyszerre mozgástere nyílik az adók csökkentésére. Aki csökkenti az adókat, az egyben visszaadja az emberek elmúlt nyolc évben elrabolt szabadságát. Aki pedig visszaadja az emberek szabadságát, az növekedési pályára állítja a magyar gazdaságot is.
- cikk értékelése /jegyzet/mikor-kernek-bocsanatot-a-lop-stop-tablaert-27642/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 40
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #20
- Zokni
- 2010.03.16. - 12:08
Előzmény:
#19 Hunnia
Kedves Hunnia!
Ahogy az oviban mondogattuk, fajtája csak Önnek és a lónak van.
Egyébként a Friedmann ezt (infláció=törvénytelen állami adó) ÍGY nemigen mondhatta. Viszont egy nagy névvel sikerült az állam adópolitikáját lopáspolitikává változtatni. Azaz elhitetni a tömeggel, hogy adózás (és állam) nélkül működtethető lehetne bárhol, és bármikor is egy ország.
Egyébként remek lónév. "Ötöt teszek Demagógra!" -
- #17
- zsil
- 2010.03.09. - 20:04
Előzmény:
#9 Tobruki
"Persze nyertem a munkaügyi perben 59 milliót."
***
Persze ! Azért hajtasz egy koszos, piros bögrére! -
- #16
- etienne
- 2010.03.09. - 19:02
Előzmény:
#15 etienne
Temészetesen :komolytalan...és nem kokolytalan -
- #15
- etienne
- 2010.03.09. - 19:01
Előzmény:
#13 gékovács
Kokolytalan hozzászólás : a Fidesz csak (!) ügyesebben dokumentált ,na és Polt is már akkor elévültnek nyilvánítatott minden ügyet,amikor még meg sem történt.
Egyszóval : le a kettős mércével !Ha bűnös,bűnhődjön ! -
- #14
- Laci46
- 2010.03.09. - 18:46
Előzmény:
#9 Tobruki
Ez a baj hogy a fidesznél ilyen embereket nevez ki igazgatóknak: Remélem tanulnak az ilyen példákbó!! -
- #13
- gékovács
- 2010.03.09. - 16:17
Előzmény:
#7 Tobruki
Komolytalan hozzászólás:Keller úr se tudta ezt a hülyeséget bízonygatni pedig komoly minisztériuma volt, ez volt az igazi elégtétel! -
- #12
- notram
- 2010.03.09. - 15:36
Csak ismételni tudom magam:
Messziről kiérződik, az MSZP által Magyarország iszonyatos fekáliába került. De a legfőbb baj, hogy a bizalmatlansági szavazások óta, még lötyögtetik is azt... -
- #11
- Mikeee
- 2010.03.09. - 12:39
Az ilyen gézákkal az a baj, hogy még azt sem veszik észre, hogy ha ez még így menne tovább, a Kajából már az Ibrahim se marad meg...Olyan mint az a nyugdíjas nénike, aki a mise után még odament a paphoz, hogy most akkor szentatyám, az MSZP-re kell szavazni? Meg aki kijövet a fülkéből azt mondta büszkén: "én hármat is beixeltem" :)
Nagy az Isten állatkertje, de szeretjük felebarátunkat - még ha azok gézák is... -
- #10
- Napoly
- 2010.03.09. - 11:34
Előzmény:
#9 Tobruki
Tudod mi voltál te géza? Brezsnyev elvtárs harmadik s*gglyuka, csak nem igazgató. Ne igyál annyit és égesd el a munkásőr múltadat bizonyító papírjaidat te szerencsétlen kádár-árva. -
Ki hazudik itt? A felsorolt ügyek szerinted tiszták? Csak irigyelni tudom naivitásodat. Biztosan sokkal egyszerübb így az élet.
A primitív munkásőr hadovádról annyit, hogy a Fidesz alatt az ország egyik legnagyobb állami vállalatánál igazgató voltam. Az MSZP - SZDSZ érában minden ok nélkül kirúgtak. Persze nyertem a munkaügyi perben 59 milliót. Ezek után mi bajom lenne a Fidesszel? Bejegyzésem csak az igazság másik oldalára utalt. Persze úgy látom, hogy ez a fajta gondolkodás számodra felfoghatatlan. -
- #8
- Napoly
- 2010.03.09. - 10:59
Előzmény:
#7 Tobruki
Ó jaj géza !!! Már megint előmásztál hazudozni. Félsz az elégtételtől mi? Megint előveszik az mszmp-s meg a munkásőr aktádat... Gondolod, ha elvinnének, hiányoznál valakinek? Megmondom. Senkinek. -
- #6
- Napoly
- 2010.03.09. - 10:39
A Lop Stop szindróma - mint tudatos baloldali hazugság - már réges-régen visszaszállt a kitalálóik fejére. Bocsánatot nem fognak kérni, viszont elégtételt még vehetünk rajtuk. -
- #5
- Zokni
- 2010.03.09. - 09:53
Kedves Szerző!
A legsúlyosabb sarc szerintem a demagógia. Ugyanis a segítségével minden hátsó (politikai kampány-motivált) gondolat elrejthető. Ennek speciel Ön is a mestere: mindjárt az első "idézetével". És nicsak, még pénzt is kap érte! -
- #4
- lacilaci
- 2010.03.09. - 08:55
Már irtam,arra hatalmas arcra ráfér,minden,még a döglött pannonpuma is,most kedvesen ki akar maradni,nem fog.... -
- #3
- gékovács
- 2010.03.09. - 08:22
Vajon a Kuncze mester most miért nem keres egy legalább Stop-táblát, mint 8 éve, és harsányan fröcsögi a lop-stoppot?Pofátlan köpönyegforgató alakja volt a magyar politikának, undorító! -
- #2
- mokus
- 2010.03.09. - 08:11
Igaza van Milton Friedmannak. A parlamentünk a köpönyeg forgatás után megszüntette a tisztességtelen haszon fogalmát szabályozó törvényt. Ez inditotta el a szabad rablást. A jelenlegi gázár emelés ennek szerves része. Ezen nem csodálkozom, elmúlt este hallgattam Lámfalussy Sándort az euró atyját. Pénzügy szélhámos, mert össze-vissza beszél. Napjainkra jellemző több szakma elsajátításával lehet boldogulni, mondja. Ez alapvetően degeneráltságr, szélhámosságra vall. Miért? Mert akinek van egy szakmája és abban dolgozik, termel, nem kell megszüntetni, elküldeni, hogy helyette egy olcsóbb kezdőt alkalmazzanak. A kirugott szakembert pedig más terület felé terelni, gazdasági kényszerre hivatkozva. Mi a kényszer? A cég tulajdonos növekvő gazdagodási elképzelései, munkabér csökkentésével leginkább. Ezt pedig kezdők alkamazásával tudja megvalósítani. Ehhez kell Lámfalussy által is javasolt több szakma ismerete. Ez az ember bankár, őt nem érdekli az értéket előállító létezésének az a része, hogy tisztességes bért fizessen. ez a bankár teszi tönkre a hitelt felvevőket, mert a kölcsönszerződést a pénz hatalmánál fogva egyoldaluan módosítja, holott az új feltételt annak időbeni ismerete esetén valószinüleg nem nem fogadja el a kölcsönre szoruló. Aljas dolog az ilyen. Ehhez aszisztálnak a képviselőink, képtelenek egy tisztessége kalkulációt készíteni. Szerződéses fegyelem a nullával egyenlő. Lezülleszttek minden, zavarossá tettek minden, hogy lehessen benne "halászni". Látható,hogy döglődik az euró Ez nekünk annyi "kell" mint a bécsi cukrászda nyitás. -
- #1
- Saarauer
- 2010.03.09. - 07:59
A legfontosabb: az MSZP-SZDSZ az egész országot a BKV-modell szerint működtette és működteti ma is.
Ez minden árban megjelenik: plusz20-30%.
A gázártól a benzinárig ezért drágább minden idehaza.
Telente pedig százak fagynak meg, mert lehetetlen kifizetni a fűtést. A közutak Burundi szintjére süllyedtek. Az elszegényedés ordító mindenütt.
Eközben Szlováki közelít az osztrák életszínvonalhoz. Szlováki, Lengyelo. már más világ, ahova minket kényszerített ez a bűnszövetkezet.
Ha valamikor indokolt volt, most ezerszer az: a teljes körű felelősségre vonás.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Végzetes esetek: Dobog a szívük, de halottnak nyilvánították őket
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Invázió: Óriási puhatestű lények szaporodnak a tengerentúlon (fotó)
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Szemét, lincshangulatú cikkek Magyarországról
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Nem várt javulás: Különös 2012-es hazai adatokra derült fény
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Nagyon kiosztotta a hatásvadász sajtót a Fidesz alelnöke
- Időpont
- Ma: 09:07
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Egy lincselés és ami mögötte van
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Kósa: „Hülyeségről beszél” a honi sajtó egy része puccs-ügyben
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Magára talált a lízingpiac
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Falánk óriáscsigák támadják Miamit
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Délen havazás, hófúvás várható
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Hogyan lehetne növelni a szervátültetések számát?
- Időpont
- Ma: 14:50
