Orbán nem ideges: Világhírű bankemberek a tanácsadói

Orbán kontra IMF: Dávid és Góliát harca?

Horkay Hörcher Ferenc
- nezopont_online@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2012.02.10. - 05:48
Létrehozás:
2010.08.28. - 08:11
2010.08.28. - 08:11
 

Nem tenne jót Magyarország (s persze a Fidesz) megítélésének, ha Orbán Viktor második kormánya is a nemzetközi ellenállással szemben kényszerülne politizálni.

hirdetés
 
Másfelől egy független ország kormányfője mégsem nyugodhat bele abba, hogy külföldről akarják diktálni az állami költségvetés főösszegeit. A júliusi csörte az IMF és az Európai Unió küldöttsége és a magyar kormány között ezért felemás kimenetelűnek tűnik, hosszú távú hatása pedig egyelőre felmérhetetlen.

Orbán Viktor sosem rejtette véka alá, hogy nem konfliktuskerülő politikus, ám párszor megégette már magát emiatt. A külföld különösen súlyos leckékre oktatta - legutóbb a költségvetési hiánycéllal kapcsolatban José Manuel Barroso uniós elnökkel folytatott tárgyalásai után kényszerült szemmel látható meghátrálásra.

Pedig Orbán elvileg azért fogadhatott olyan nemzetközi hírű szakembereket maga mellé tanácsadónak, mint Lámfalussy Sándor professzor vagy Szapáry György, hogy higgadtságukkal és tárgyalási tapasztalataikkal visszafogják az ő lendületét, amikor ez bölcsebbnek látszik.

Kormányzása elején ezért Orbán visszafogottan nyilatkozott a nemzetközi pénzügyi szervezetekről. Hiszen az volt az érdeke, hogy minél jobb pozícióból induljon az újabb tárgyalásokra. Ám tudni lehetett, hogy a Barroso-vereség után mozgástere vészesen szűkült. Azt pedig senki nem gondolhatta róla, hogy hajlandó lesz a magyar szuverenitást kockáztatni, még a gazdasági egyensúly ígéretéért cserébe sem.

Ráadásul két további tényező is ellene szólt. Az egyik a Magyar Nemzeti Bank elnökének ügye. Simor András önnön személyében idézi fel azt a politikusi attitűdöt, mely az ország egyensúlyi helyzetének megőrzéséről prédikál, ám közben külföldre kihelyezi magánvagyonát, és profitja után is külföldön adózik, ha az előnyösebbnek tűnik számára. Simor tehát nem vállalható a jegybank élén, ha Orbán érvényt kíván szerezni a kétharmados győzelemnek. Ezt már a választási győzelem után megüzente a kormányfő, ám Simor láthatóan nem hajlandó elegánsan felállni és távozni. Innét kezdve a konfliktus kódolva volt.

Másfelől a Barroso-üzenet után Orbánnak olyan források után kellett néznie, amelyek biztosíthatták, hogy a Bajnai-kormány által már az év végi állapotra kimerített állami kiadási rovat ne hatalmasodjon el a költségvetésen. Ezért nyúlt Orbán a bankok profitjához. Persze tudni kell, hogy a bankadó nem veszélyezteti a pénzintézetek működését, és csak nemzetközi összehasonlításban, százalékosan tűnik rémisztőnek. Azt is érdemes felidézni, hogy a bankok - felelőtlen kihelyezéseikkel, a lakosság és a vállalati szféra eladósításával - döntő szerepet játszottak itthon is a gazdasági válság kirobbanásában.

Az IMF-tárgyalások Simor és a bankadó ügyében siklottak ki eredeti medrükből, s így csakugyan olyan politikai témákra terelődtek, amelyek az állami szuverenitás megkérdőjelezéséhez vezethetnek. Ezért Orbán Viktor számára nem nyílt más lehetőség, mint az ilyen irányú befolyással szembeni éles ellenállás, akár a tárgyalások megszakítását is kockáztatva.

A kormányfőnek igaza van: semmilyen alapja nincs annak, hogy Magyarország épp az IMF-fel tárgyaljon európai uniós ügyekről. De ha már így alakult, azt nem érti az ember, hogy az ilyen vitákban miért is nem a tagország oldalán foglal helyet az EU-bizottság képviselete. Hiszen Magyarország az unió tagja, így érdekközössége mégiscsak vele volna a földrész politikai vezetésének.

Ennek ellenére sem tűnne bölcs dolognak, ha Magyarország elszigetelné magát az Európai Unión belül. Ennek viszont a jelek szerint nagyon is tudatában van Orbán. Stratégiája az, hogy a vele szemben ülő két tárgyalópartnert elszakítsa egymástól, mert azt reméli, az Európai Uniót egyedül könnyebb lesz meggyőznie álláspontjáról. De nem kíván felállni a tárgyalóasztaltól az IMF-fel szemben sem, hiszen tudja, hogy egy ország megítélése mégiscsak azon múlik, hogy vezetőik tartják-e szavukat.
 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/jegyzet/orban-kontra-imf-david-es-goliat-harca-31085/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
353

Kapcsolódó cimkék

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 160 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #160
    Zokni
    2010.09.07. - 12:26

    Előzmény:
    #147 egypolgar
    Kedves Egypolgár!
    1. Ön optimista (én is): mert reméljük lesz stabil nk-i környezet. Bár annak mindig az a lényege, hogy instabil...Hisz folyamatosan változik. De hátha.
    A 2. nem is kell, mert még nem a bombázás után építjük újra az országot, elegendő csak annyi együttműködés, amennyi a hétköznapokhoz kell.
     
  2. #159
    micream
    2010.09.06. - 20:54
    Az IMF-hitel biztonsági hálója nélkül Magyarország ki van téve a sokkoknak, így érdemes egy esetleges válságra készülni - véli annak a francia nagybanknak az elemzője, amelyik megjósolta a budapesti IMF-tárgyalások összeomlását júliusban.

    már megint a huhogók! most meg francia bankosok akarják megmondani, hogy mi a jó nekünk, magyaroknak. ha kuba és észak-korea megvan külföldi bankok és multi cégek nélkül, mi miért ne lehetnénk képesek rá? orbán viktor is van olyan legény, mint castro, vagy kim!!
     
  3. #158
    koronaszep
    2010.09.06. - 11:50

    Előzmény:
    #0 GONDOLKODÓ!
    "Igen, ILLENE, mert minden normális demokráciákban egy választás utáni hatalomváltás esetén ez természetes! "
    Hát igen, vannak írott és íratlan szabályok.
    Az MNB elnöke, - nem véletlenül - írott alapján tölti a hivatali idejét.
    Nem mellesleg, a mindenkori kormánytól függetlenül.
    Mint Járai Zsigmond - Orbán önfeladásig hű "táskahordozója"- 2007-ig.
    / 2001től !!!- 2007 ig /
     
  4. #157
    koronaszep
    2010.09.06. - 11:47
    "José Manuel Barroso uniós elnökkel folytatott tárgyalásai után kényszerült szemmel látható meghátrálásra."
    Tisztelt HHF !
    Ilyen finoman, elegánsan " elütni ", hogy Orbán tulajdonképpen látványosan " besült ", egy sokat emlegetett Fidesz hazugságba, amire /lég/várat építettek, szép teljesítmény.
    Mintha nem értené, hogy ad1. ) Mi az IMF / nem olvas HV-t, Bod Péter Ákost ? /
    ad2.) Az IMF csak az EU felé vállalt, - és hosszú ideje NEM teljesített - kötelezettségeinket szeretné bevasalni. / Ami nem mellesleg a mi érdekünk is /


     
  5. #156
    matatakaki
    2010.09.01. - 22:47

    Előzmény:
    #155 zsil
    Ismét megörvendeztetett szárnyaló gondolatsziporkái egyikével. Bravó! Ezzel tényleg meg tud győzni másokat, hogy az magához hasonlók a helyes úton járnak.
     
  6. #155
    zsil
    2010.08.31. - 09:17

    Előzmény:
    #153 matatakaki
    Szánalmas vagy!
    Azt gondolod, hogy idehazudsz valamit és senki sem nézi meg!
    Tudod, mit!
    Tejfeles szájú kis senkiktől már megszoktam!

    Ahhoz van merszed, prejudikáld a félelmet, de ha szembetalálkoznál velem, akkor bebújnál még egy kiscica fenekébe is!

    Tudod, csak azért válaszolok Neked, mert Te nem magadtól vagy ilyen hülye, hanem grupp-ban szórakozol!
     
  7. #154
    kollega
    2010.08.30. - 14:45
    Azért jó lenne a "propaganda szövegekről" áttérni a realista megközelítésekre.Mit is mondott vasárnap az EU pénzügyi biztos.Nem akarom ismételni,rágódjanak egy kicsikét rajta.Utána vessék össze az Orbán féle megnyilatkozásokkal.Emberek ébresztő.Orbán előtt más kotta van,ha egyáltalán ismeri a kottát.
     
  8. #153
    matatakaki
    2010.08.30. - 14:32

    Előzmény:
    #150 zsil
    Maga győzött! Ezek az „érvek” a porba sújtottak!

    Ámbár! Láthatjuk, hogy a „szavazófülke forradalmárok”, a feltétlen hívők eme jeles zászlóvivőjének utolsó érve a gyalázkodás. „Szólj igazat és betörik a fejed” – tartja a mondás! Először csak verbálisan, később a tettlegességre is sor kerülhet. Mintha átéltük volna már párszor ezt a mentalitást! Hol is? Legutóbb csak nem 2006. október 23-án?

    Mi is változott???
     
  9. #152
    pedroamigo
    2010.08.30. - 11:00
    Hallom, hogy HHF is veri már a harci dobokat, de nem lettem okosabb a cikktől. A kérdésemre -mi lesz ha megnyerjük a harcot?- itt sem kapok választ csak a jól hangzó forradalmi állítások mint szuverenitás, független ország. Nemzetközi ellenszélben nem lehet pisilni, ezzel nagyon egyetértek, pár hugyos pantalló után Viki is biztos rájön!
     
  10. #151
    august2
    2010.08.30. - 07:39

    Előzmény:
    #149 sutol
    Az a fránya IMF !
    Kisebb kamatra ad kölcsönt és még bele is akar pofázni, hogy úgy költsük el, hogy vissza is tudjuk fizetni.
    ------
    Mutassál csak 1 azaz egy darab országot, amelyiket az IMF kölcsönből lett virágzó gazdaság.

    A pénzünk értékével pedig a kedves spekulánsok szórakoznak, mivel a gazdaság olyan állapotba került, hogy IMF hitelre lett szüksége, hála a Gyurcsány-Bajnai gazdaságpolitikának.
    Magyarul sebezhető lett az ország, ahol a spekulánsoké a terep.

    De érdekes a kedves balos propagandisták egyedfejlődése, hisz lassan mindet átképzik árfolyam, és devizahitel szakértővé.

    Hol voltatok amikor 340-ért 'mérték a Forintot?
     
  11. #150
    zsil
    2010.08.30. - 00:22

    Előzmény:
    #133 matatakaki
    "m. kaki" !!!

    Ha követed a lényeget, amit idemásolom, csakhogy értelmezhessed, akkor láthatod, hogy túl sok gondot fordítottam az érvelésre! Igaz, könnyen ment!
    Amúgy meg szórakozzál a legközelebbi hozzátartozóddal, ha megengedi!
    No, íme:
    Ezt írtad Te!
    "Egyre több az intő jel, mely szerint a „szavazófülkék forradalma” nem egyéb, mint az egyik élősködő vérszívó felcserélése egy másik, jobb szervezettségű élősködő populációra."
    ***
    Ez meg az "érv", a hülyeségedre!
    Oh!
    Megható!
    Amikor megalakult II. Ferkó-kormány, akkor ugye nem aggódtál???
     
  12. #149
    sutol
    2010.08.29. - 22:23
    Az a fránya IMF !
    Kisebb kamatra ad kölcsönt és még bele is akar pofázni, hogy úgy költsük el, hogy vissza is tudjuk fizetni.
    Mi frankó magyar gyerekek vagyunk, nekünk jó a drágább piaci kamatozású kölcsön is.
    Az sem zavar minket, hogy a pénzünk leértékelődésével a 16ezer milliárd forintos államadósságunk kamatterhe évi 300milliárddal nő.
    A deviza hitelesek helyzetét "javító" eredményről ne is beszéljünk!
     
  13. #148
    bigBBCs
    2010.08.29. - 20:15

    Előzmény:
    #11 silver
    Milyen szép is az mikor a szélsőjobbos szennylap a szélsőbalos szennylapot jelöli meg hiteles forrásként.
     
  14. #147
    egypolgar
    2010.08.29. - 12:50

    Előzmény:
    #144 Zokni
    Persze ez a Dávidozás marhaság..az IMF nem csodaszervezet de nem is ördögtől való (minket nem egyszer húzott ki a sz@rból)...ha függtelenedni akarunk tŐle az dicséretes is lehetne áldásom reá...de ehhez
    1./stabil, biztató nemzetközi környezet kellene (ami nincs pedig enélkül csak KINA képes független lenni és legfeljebb az USA de MI NEM) és ÉS
    2./ igazi nemzeti összefogás kellene.!!!!!!!!!. NEM olyan GAGYI !!! amilyet Orbán mímel amivel eteti a jónépet....
    ezek alapkövetelmények emellett erősíteni kellene az igazi középeurópai összefogást lásd visegrádi négyek bandája illetve Osztrák - Maghiar monarchia
     
  15. #146
    egypolgar
    2010.08.29. - 12:39

    Előzmény:
    #143 Agricola
    "Simicskával kapcsolatos szöveged jelzi, hogy te gondolkodásban még Pelikán elvtárs korszakában járkálsz, amikor a vádirat és az ítélet egyszerre született meg."

    Nos igencsak jó helyen kapirgálsz.....egy kis korrekcióval...jelenleg nemcsak gondolatban hanem a valóságban leledzünk sajna Pelikán elvtárs sőt egyre inkább Bástya et. időszakában....mondhatni amolyan freudi elszólás jelent meg a beírásodban..(szerintem)-
    engedelmeddel az idézet ugyan szó szerinti de kijavítottam benne két helyesírási hibát....
     
  16. #145
    egypolgar
    2010.08.29. - 12:34

    Előzmény:
    #143 Agricola
    NA hogy Simicska "NAGY nagy tudású", volt az APEH vezér, mitől a legbefolyásosabb két ember egyike, az azért érdekes lehetNE most, hogy AZTÁN EMELLETT mennyire tiszta ember VAGY SE..amúgy az is LEHETNE EGY kérdés, de ezen én már "túlvagyok"???...amúgy ha így VAN FELEJTSÜK EL egyelőre...DE
    de lesz -e kilábalás..??? ha Orbán még mindig Matolcsyra tesz és mondjuk nem Mellár Tamásra....azért nem mondok más nevet mert Ő ugyebár elég közel áll a Fideszhez....ezt nem is rejti véka alá....pedig az Ő szakértelmét messzemnőkig elismerem és tisztelem egy sorba tartozik Bauer Tamással vagy Békesi Lászlóval mindezek szakmailag méltán elismertek ..én mindhármukat örömmel hallgatom ha véleményt nyilvánítanak gazdasági kérédsekben felüdülés hallgatni mindhármukat..mondjuk Kósa vagy éppen Szijjártó vagy mondjuk Matolcsy hadoválása után....
     
  17. #144
    Zokni
    2010.08.29. - 11:30
    Orbán kontra IMF: Dávid és Góliát harca?
    Ugyan-ugyan. Egy, a gazdasági todományokban erős kihívásokkal küzdő, felelőtlen, önmegvalósító akarnok és egy, a súlyánál fogva meglehetősen lomhán reagáló nemzetközi-tőkés hitelintézet nem is tudom, milye. Vitája, beszélgetése, hídon való döbürgése...?
     
  18. #143
    Agricola
    2010.08.29. - 09:13

    Előzmény:
    #139 egypolgar
    Írod: "igaz én nem vagyok benne a közéletben... "

    De a propagandában nyakig benne vagy.

    Simicskával kapcsolatos szöveged jelzi, hogy te gondolkodásban még Pelikán elvtárs korszakában járkálsz, amikor a vádírat és az itélet egyszerre született meg.
     
  19. #142
    határeset
    2010.08.28. - 23:22

    Előzmény:
    #0 csendor
    "Mit tesztek majd, ha elkövet?"

    Megisznak pár liter Dínom-dánom márkájú nejlonpalackos bort, és még okosabbak, még bátrabbak lesznek, még kifinomultabb igazságérzettel. Mármint a feketeöves.
    Bálintot azért többre taksálom. Mint egykori postás kollégám, aki egy másik kézbesítőtársunknak azt mondta: "Én becsüllek téged. Nem sokra, de becsüllek, mert van eszed..." :)
     
  20. #141
    gera86
    2010.08.28. - 22:36

    Előzmény:
    #140 gera86
    Javítom: Simicska
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 160 db -

hirdetés

HETILAP