Politikai giccs: Bokros csókot lehelt Dávid kezére

Horkay Hörcher Ferenc
- nezopont_online@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2010.05.10. - 04:12
Létrehozás:
2010.02.08. - 07:42
2010.02.08. - 07:42
 

Mi lesz az MDF-fel, miután Mesterházy Ernő előzetes letartóztatásba került? Ki és hogyan fogja finanszírozni az újbalos-neokon összeborulást?

hirdetés
 

A Financial Times épp a megfelelő pillanatban utalt rá, hogy milyen kockázatot jelent a magyar választás a beruházók számára. A Bajnait megdicsérő cikk szerint a Fidesz jelzései arra nézve, hogy az idei költségvetés nehezen lesz tartható, vészt jóslóak. Csak abban lehet bízni, hogy a Nemzetközi Valutaalap nem engedi a deficit megugrását.

Az időzítés azért volt példás, mert így csak a vak nem láthatja, hogy miért van égetően szükség Bokros Lajosra, és a mögötte álló, meglehetősen nehezen elegyedő „magyar, demokrata és független" politikai remix-re. A Bokros-csomagról elhíresült politikus ugyanis egészen a legutóbbi időkig a Valutaalap megbízottjaként tevékenykedett, járta a régiót, osztotta tanácsait, benne tehát feltehetőleg megbízna a nemzetközi pénzügyi szervezet is.

Nyár óta Horn Gyula volt minisztere MDF-es, konzervatív európai parlamenti képviselő. Persze már korábban is lehetett sejteni, hogy a sikerre való tekintettel Dávid Ibolyáék visszatapsolják Bokrost Brüsszelből, és újból nekifutnak vele - ezúttal az országgyűlési választásoknak, hogy ha a párt arcát nem is tudják megőrizni, legalább személyüket átmentsék az ő nevére támaszkodva a következő parlamentbe.

Bokros persze nem jár egyedül. A kormányfőjelölt, akit nyilván a Financial Times és nemzetközi befektetői olvasói köre is nyílván nagy örömmel támogatna, sok ajtót nyitott meg az MDF előtt. Többek között a Demszky és Retkes Attila mögött is felsejlő SZDSZ-es „titkos" tanácsadó, Mesterházy Ernő is feltűnt az MDF-es találkozókon - ha másképp nem, a háttérben.

Ám a jelek szerint nemcsak ajtókat nyit fel Bokros, hanem más ajtók be is zárulnak. A sajtó által a jelek szerint túl hamar megszellőztetett egyezség Gyurcsány miniszterével, a független Somogyért Egyesület nevében alkudozó Gyenesei Istvánnal például a jelek szerint dugába dől.

Ám az elmúlt hét azt is előlegezi, hogy az SZDSZ-es háttéralku sem lesz zavartalan. Mesterházy Ernő mögött ugyanis szintén bezárult egy - rácsos - ajtó, legalábbis ideiglenesen. A városházi SZDSZ-es hatalmi központot működtető párton kívüli ugyanis valószínűleg belekeveredett a Hagyó-ügybe. Vele kapcsolatban pedig egyértelmű utalások hangzanak el arra vonatkozólag is, hogy a botrány hullámai most már Demszky Gábor lábait nyaldossák.

Mindezen tények ismeretében talán nem csoda, ha Bokros Lajos évértékelője, mely egy félbevágott teremben zajlott, s melyet a párt által beígért videóközvetítés sem támogatott, vasárnap estig nem került fel a párt honlapjára. Úgy tűnik, a párt kommunikátorai is zavarban vannak, s nem tudják, helyes-e most és ilyen kontextusban a hírek élére kerülni.

Pedig Bokros Lajos elmondta beszédét. Kék háttérrel, tulipános mezőben. Először is saját nyelvükön köszöntötte „a Kárpát-medencében együttlakó nemzeteket". (Hogy egy magyar választási kampányban erre mi szükség van, azt ne kérdezze senki.)

Aztán érzékletes szavakkal festette, miben áll az MDF erőssége. Okosságában. Amit viszont ki képvisel? Ő maga, Bokros Lajos. Tőle személyesen tudhattuk meg, hogy szemben az erősködő, nagymellényű Orbán Viktorral, aki erős államot akar, ő okos államot szeretne, erős társadalommal. Amely ugyan ördögi körök foglya, de azokat angyali hurokká kell változtatni. Ha az olvasóban e ponton felötlene, hogy netán az IMF kanyaríthatná nyakunk köré ezt az angyali hurkot, biztosíthatom, nem erre gondolt Bokros. Szerinte inkább az adóztatás szigorítása lenne ez, ami alacsonyabb hitelekhez juttathatná a beruházókat.

Aztán megtudtuk a gazdasági világválság okát is -nem a bankok nyerészkedőit kell vádolnunk ez ügyben, hanem azok az államok a felelősek, melyek elaludtak, és az amerikai kormány (értsd Bush), amikor arra kényszerítette a jegybankot, hogy alacsonyan tartsa az alapkamatot.

Aztán a keleti hideg szeleket énekelte meg a szónok, majd India és Brazília példáját csillogtatta meg előttünk, mint reményteli jövőképet.

Az előadást követően a sajtó a jelenlévő MDF-eseket faggatta Bokrosról és az SZDSZ-ről. Bokrosnak a jelek szerint örültek a megkérdezettek, csak attól tartottak, hogy mögötte légörvény keletkezett, amelyben különös SZDSZ-esek kavarognak, egyenlőre elég érthetetlen mozgásokat végezve. Egy MDF-es jelölt állítólag azt is hozzáfűzte, hogy most azon drukkolnak, nehogy Ikvai-Szabó Imre is gyanúsított legyen, mert ő már biztosan a jelöltjük. Másfelől meg azon kell izgulniuk, amire Dávid Ibolya figyelmeztette őket: hogy a minimális kopogtató cédula mennyiséget be kellene gyűjteni, mert most ez a legfontosabb.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/jegyzet/politikai-giccs-bokros-csokot-lehelt-david-kezere-27059/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
44

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 58 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #58
    1istvan
    2010.02.09. - 18:23

    Előzmény:
    #39 cogito
    és az agronómusoknak tartanak közgazdász vándorgyűlést, ők alapították a közgazdász egyesületet, és nekik tartják a corvinus egyetemen a jogász-közgazdász szakirányú továbbképzést.

    hülye
     
  2. #57
    1istvan
    2010.02.09. - 18:16

    Előzmény:
    #39 cogito
    aztán ha valahol tanácsot ad gyorsan elzavarják
    :-)
    a többire nem érdemes reagálnom
    az is téged tüktöz.
     
  3. #56
    Laci46
    2010.02.09. - 15:41
    a mai ujságból hírfej: Bokros Lajos szerint" fúj a szél keletről, hideget hoz, néha diktaturát, de szerencsére van déli szél is, amely India és Brazilia felől fúj"
    A bolond lyukból meg bolond szél...
     
  4. #55
    Boegoely
    2010.02.09. - 11:36

    Előzmény:
    #54 hun61
    Mi is a problémája Hun Uram?
    Pontosan mi az, ami nem igaz?
     
  5. #54
    hun61
    2010.02.09. - 06:46

    Előzmény:
    #53 Boegoely
    Gondolom jobb esetben fideszes, de lehet hogy jobbikos vagy, általában azok gondolják, hogy nekik minden alpári stílus megengedett (tisztelet a kevés kivételnek). Az irományod erről árulkodik. Én bízom benne, hogy azért ti is képesek lesztek előbb vagy utóbb a kultúrálódásra. Mivel a válaszod minden bizonnyal hasonló mélységekből törnének elő, így azt megtarthatod az elvbarátaidnak.
     
  6. #53
    Boegoely
    2010.02.08. - 23:32
    Bízzunk benne, hogy már csak pár hétig kell foglalkozni ezzel az áruló labancribanccal és ezzel a zseninek bemutatott, egyébként semmiféle jót és hasznosat soha nem cselekedett globalista, népnyomorító szélhámossal.
    Ugyanis, ha nem szedik össze a kopogtatócédulákat, melyre van esély, akkor eltűnnek oda, ahová valók. Most nem fogja őket kisegíteni az MSZP.
    (Addig is Tisztelt HV, megírhatnák a Bokros-mítosz hazugságait. Bogár László több helyen is leírta számszerűsítve.)
     
  7. #52
    zsil
    2010.02.08. - 23:11

    Előzmény:
    #49 sutol
    Ne szórakozz már!

    Téged még sohasem "kaptak el" váratlanul! ?
    Mondjuk sohasem tévesztett össze egy csinibaba az udvarlójával?

    A néni pedig annyit szenvedhetett Rákositól Horn Gyuláig, hogy bárki kezét megcsókolta volna, ha garantálja a hátralévő éveinek méltóságát! /No, nem várom, hogy ezt meg is értsd, csak úgy felvetem Neked, hátha lemondasz a ma éjszaka megszerzendő bögrekészletről/.
     
  8. #51
    olvaso9
    2010.02.08. - 22:54
    Csak megjegyzem, az MDF honlapján megnézhető-meghallgatható Bokros Lajos beszéde, de írásban nem tölthető le. Dávid Ibolya köszöntője viszont igen.
    Természetesen Bokros Lajosnak is megvan a maga igazsága, de ő bármmilyen új Messiásnak állítja is be magát, mégsem lesz az, így bármit mondhat. Nagy baj lenne, ha mindazt megvalósíthatná, amit szeretne. Az a bizonyos "szikrázóan logikus" és a "társadalmat felemelő" program tömegtámogatás nélkül úszik a ködben...
     
  9. #50
    sutol
    2010.02.08. - 22:42

    Előzmény:
    #47 cogito
    Olyan széles látókörű vagy, hogy egyszerre két szemmel tudsz a kulcslukon átnézni !
     
  10. #49
    sutol
    2010.02.08. - 22:41
    Ha Orbán Viktornak csókol kezet nagymamája korú néni... az meg a politikai kultúra?!
     
  11. #48
    eseses
    2010.02.08. - 18:04

    Előzmény:
    #47 cogito
    Co(g)ito!

    Látod, osztod az észt, de alpári stílusban...!

    A stílus, maga az ember - írod. És valóban!!!
    Valakinek tudatosan "elírni" a nevét (eseses -ből SS-t fabrikálva.), azt minek neveznéd?

     
  12. #47
    cogito
    2010.02.08. - 17:48

    Előzmény:
    #40 eseses
    SS, Hozzád képest mindeképpen széles látókörü vagyok, hogy egyéb pozitív jelzőkkel ne illessem magam. A kézcsók itt nem két eszme, politikai álláspont, hanem egy férfi által a harcos, de nőnemü demokratának adott tisztelet jele az én álláspontom szerint. Te ezt politikai meggyőződésből másként látod, sit tibi terra levis.
    Lehet, hogy a orbáni kézcsók fogadása, amit egy felemeléssel, kéz lehúzással el lehetett volna kerülni, ha Orbán úgy akarta volna.. de nem akarta. Szerintem.
    Én nem böfögök, véleményem - még szabad - ha neked és a hozzád hasonló (nicknévválasztásod jellemző: Nomen est omen) igaz fidesz hívőknek ez nem is teszik. Bízom az EU-ban, a véleményemet akkor is szabadon elmondhatom, ha netalántán az Orbán lesz Isten után az első Magyaroroszágon. Én is mondhatnám rád, hogy mindig ugyanazt hányod vissza megrágatlanúl, de nem ereszkedem le erre a szinvonalra, ezért nem mondom.
    A stílus maga az ember. Ilyen ember vagy, ezen nincs mit vitatni.
     
  13. #46
    eseses
    2010.02.08. - 17:46

    Előzmény:
    #44 cogito
    Coito!

    "köteles Kövért" - írod.
    Látod, milyen 1szerű vagy...?! Ezt leírni Debreczeni Jóska Gyurcsány(i) könyve után...!
     
  14. #45
    barpali
    2010.02.08. - 17:43
    Bokros csókolgathatja is Ibolyka kezét, mert ő csinált belőle EP képviselőt, így bármi lesz is a választások eredménye, Lalának még 4 évig biztos, jól fizető állása lesz Brüsszelben, nulla felelősséggel. Az meg teljességgel abszurd, hogy csak Bokros tudja, mit is szükséges tenni válság idején. Tudja azt Varga Mihály is, nagyon is jól tudja, nem véletlenül visszafogott a Fidesz kampánya, főleg gazdasági téren. Mert a leendő pénzügyminiszter úr is az IMF szabta korlátok között tud majd csak mozogni még jó ideig. Az MDF-nek szerintem sokkal több esélye lett volna az SZDSZ-esek nélkül megugrani az 5 %-ot, velük, nehezebb lesz, ha egyáltalán sikerül, amiben nem vagyok biztos. Dávid Ibolyának ez a húzása most nem az MDF érdekeit szolgálta. Az SZDSZ-eseket befogadó lépése nagyon emlékeztet a mohó kurvás viccre, mely szerint egy rém ronda fickó az átlag tarifa háromszorosát, azaz 100 eurót ajánl a hölgynek, ha magáévá teheti. Mikor megkapja a pénzt, boldogan rohan vele vásárolni. Kiderül, a pénz hamis. Mire a prosti: " Úristen, akkor engem megerőszakoltak!" Na kb. itt tart most az MDF.
     
  15. #44
    cogito
    2010.02.08. - 17:38

    Előzmény:
    #43 sutbaone
    Itt van a probléma: álláspontod meglehetősen elvszerütlen: a lopás az lopás és nincs értékhez kötve. Kaya Ibrahim, Tot, meg a tokaji szőlö, lakás eladás számomra nem érték kédés: vagy kurva valaki vagy nem. Olyan nincs hogy izél, de szűz marad. Ne legyenek illúzióid, a fideszes kampány pénz sem a fidesz politikusok magán zsebéből kerültek ki, vagy ha onnan, akkor oda is kellett hogy "valahogy" kerüljön. Nincsenek kétségeim az maszoposokkal kapcsolatban sem, nehogy azt hidd. Sajnos a jelenlegi választási kompány finanszírozás korrumpál, még ha nagyon becsületesek akarnak is maradni, mert a média kampányok sok pénzbe kerülnek. Ebben kétséget kizáróan a Fidesz a jobb és nekik sincs ingyen, bár nagyon ügyesen kiprivatizálták a hirdető cégeket.
    Az meg politikai ízlés kérdése, hogy ki kit tart vaknak és mameluknak. Nekem azok azok, akik kritikátlanúl nézik a saját pártállásukhoz közeli vagy azzal azonos pártok tevékenységét. Te nem vagy mameluk????
    Ami meg az mszmps multat illeti, te tényleg azt hiszed, hogy a fideszesek között - persze ez korfüggő - nincsnek ilyen multtal? Ne légy ilyen naív.
    Kérdezd meg a köteles Kövért, hogy a Szilárd öccse honnan szerezte a vagyonát, hogy szerezte a vagyonát, vagy az Orbán papa a bányáját (aki nyiltan a fia befolyásával fenyegette meg a konkurenciát. Képzeld csak milyen botrány lett volna, ha ez fordítva történik.)
    Miért idol az OV? mert sokan messiásnak tekintik és minden szavát isszák, mert kritikátlanúl ajnározzák, mert ő nem tűr meg más véleményt, mert bár azt hazudja, hogy a parlamenti képviselő jelölteket a helyi szervezetek választják, de mindenkinek főpapi ádásra hozzá kell zarándokolni, mert aki kilóg a sorból azt rögtön kirugják (egész helyi szervezeteket oszlatnak fel).
    Ha te ezt normális, demokratikus eljárásnak tekinted, akkor neked még a Kádár rendszer is túl demokratikus volt. Vagy fogalmad nincs hogy ezek a jelenségek mit takarnak.
    Lehet, hogy naív vagy túl tapasztalatlan vagy lehet, hogy az őszinte rajongás és hit nem engedi látni a szomrú valóságot. Épül a személyi kultusz. Bár ő még a legjobb debreceni tanítványához és konkurenséhez hasonlóan még nem rendelkezik köztéri szobrral vagy festménnyel (bár az utóbbi csak részben igaz: a torgyáni-orbáni kormányról készült festmény...
    Egyébként köszi a lekicsinylő becézésemet.
     
  16. #43
    sutbaone
    2010.02.08. - 16:16
    Cogitóka az OV miért idol és a Bokros miértnem,vagy a híres Fletójuk miért nem idol? egyet leszögezhetünk: Magyarországot ez a kiszbőlés mszmp.ből átvedlett horda tette tönkre,hiába volt az mdf 4, a fidesz 4 évig,ők rajta tartották a gombon, meg a széfeken a kezüket, csak egy forradalommal lehetett volna őket eltöröni, ahogy éneklik: a múltat eltörölni. A gazdasági hatalom,meg a kapcsolati tőke mindig ott maradt kajaibrahimozásozással együtt. OV a fletóhoz,av ereshez meg a szocdemes őrülthöz se kisinasnak se ministránsnak sem iratkozhatna be. A grammsúlyt sem lehet a mázsával összhasonlítani. A media az igaztalan dolgokat leadja,vitatkozik rajta,a sok segnyaló politológus meg elemzi.Na nem a kormányoldal kapitális és morlis buktáját,hanem gyártják a lejáratót az ellenzéknrk. Aki ezt nem látja,az vak mameluk, az nem érdemel választójogot,mert nem tudja a jót a rossztól megkülönböztetni.Úgy fidesztelenül,fesztelenül.
     
  17. #42
    lacilaci
    2010.02.08. - 15:45
    Felölem össze is jöhetnek,szép pár, de ebből frigyből az ország 90%nem kér...a nászhoz nem statisztálunk ibolyanéni,Antall,?örökség?.....semmi nem számi?JÉZUSOM.....
     
  18. #41
    eseses
    2010.02.08. - 15:41

    Előzmény:
    #39 cogito
    No meg azok is aljas provokátorok, akik - IQ-light módon - csupán hivalkodni és másokat sértegetni képesek.


     
  19. #40
    eseses
    2010.02.08. - 15:38

    Előzmény:
    #38 cogito
    Cogito, vagy Coito (:) ) a neved?

    Te komolyan magadtól vagy ennyire beszűkült, vagy tudatosan nem akarsz érteni bizonyos dolgokat...?!

    Adott esetben - feltételezem - sem a jegyzet szerzője, sem én - ebben egészen biztos vagyok - nem a férfi/nő között úgy általában megtörténő kézcsókról írtunk.
    Hogy Te is felfogd: konkrétan annak az eszemeiségnek a "kézcsókjáról", amit Bokross képvisel, meg azon kacsó tulajdonosának az eszemeiségéről (Már ha van még neki ilyen...!), amit Dávid Ibolyka képvisel írtunk.

    PROVOKÁTOR-nak pedig azon illetőket tartom, akik a jelenkor problémáitól fényévnyi távolságban lévő, vélt, vagy valós vádakat böfögnek föl, kizárólag a közhangulat fokozása érdekében. No meg azokat, akik képesek a mindenki által látott - Orbán Viktornak egyértelműen kínos - "Orbános kézcsókot" "leereszkedő feudális nagyúri" jelzőkkel illetni.


     
  20. #39
    cogito
    2010.02.08. - 15:26

    Előzmény:
    #33 1istvan
    kedves pistike, az elsők közül (talán szent is?): 1. a közgazdasági diplomán az áll, hogy közgazda és nem közgazdász. A gazdász az az agronómus. 2. Szakmámnál fogva ismerek még egy jónéhány, magyar közgazdasági szakembert, akik egy véleményen vannak velem.
    Említs már meg néhányat akik a bértolnokokon kívül jó közgazdasági szakemberek a másik oldalon és nem ismerik el Bokros magyarorszgái és külföldi teljesítményét. Nyilván azért hívták külföldre, mert csapnivaló, nem????
    Ennyire nem lehetsz elfogunlt! Ha meg az vagy akkor nincs miről vitatkoznunk. Mindenesetre úgy tűnik, hogy az ismeretek hiánya korlátlan véleményalkotási lehetőséget biztosít számodra.
    Olvass...., tanulj.
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 58 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés