Ha nem stipistopizta volna már le Nádas Péter, lehet, hogy azt írnám: „retorikai csúcsteljesítmény” volt Orbán Viktor tegnapi beszéde. Persze kérdés maradna akkor is, hogy ez nekünk jó-e vagy sem.
Illik írni a tegnapi Orbán-beszédről, azt hiszem, még akkor is, ha sok újat nem tudok – kevés inspirációt ad az a kétségtelenül ügyes és magabiztos lavírozás, amelyet láthattunk. A magyarázat-kísérlet arra a csodára, hogy a szabadságharcos az szabadságharcos, akkor is, ha éppen leteszi a fegyvert, a fegyverletétel ugyanis valójában csak újabb hadmozdulat.
Szó sincs tehát olyasmiről, hogy a miniszterelnök politikája elbukott volna, hogy kényszerűségből szembefordulna mindazzal, ami az elmúlt két évben krédója volt. Az IMF elleni harc nem cél volt ugyanis, csupán eszköz, a függetlenségért folytatott küzdelem eszköze, s most az élet úgy hozta, hogy az IMF-fel meg kell állapodni. Ez azonban nem vereség, nem fegyverletétel, hanem szintén csak eszköz, ugyanahhoz: a független, erős Magyarország megteremtéséhez. Örülhet a fideszes keménymag, hogy ha fifikásan is, de tart azért a szabadságharc, mégsem adtuk meg magunkat, a többiek meg azért, mert Orbán ízléses, józan, érthető és érvelő beszédet mondott, háborús retorika és fölösleges keménykedés, ráadásul kínos, izzadságszagú poénok nélkülit.
Igaz, megvédte az eddigi vívmányokat, még azokat is, amelyek egyáltalán nem váltották be a hozzájuk eredetileg fűzött reményeket, amilyen az egykulcsos adó, amely persze már nem is egykulcsos, hiszen időközben a kormány is rájött ám erre. Vagy az adósságlimit, amelyet megint csak sikerült úgy bevezetni, hogy már ki is kellett tolni a hatályba lépését néhány évvel. Azzal az aprósággal ugyanis nem számolt a kormány, hogy mivel adósságunk jó része euróban van, a bevételeink meg forintban, az árfolyamváltozás simán növeli az adósságot akkor is, ha nem veszünk fel fogyasztásra osztogatott hiteleket, ahogy a szocik tették.
Mindkét történet olyan egyébként, amilyen az egész beszéd volt: elvileg, alapértékeit tekintve támogatható, helyes. Tényleg úgy igazságos, ha mindenki ugyanolyan arányban ad a közösbe. Tényleg nem jó a hitel, hacsak nem hoz növekedést, azaz nem termeli meg saját törlesztését úgy, hogy még haszon is marad utána. Tényleg nem jó, ha 2,6 millió adózó van egy tízmilliós országban. Tényleg fontos, hogy a produktív középosztály határozza meg a jövőt, annak irányát.
Csak az nem biztos, hogy az eddigi döntések valóban utóbbi irányába hatottak. Nem biztos, hogy épp egy válság közepén, amikor nincs pénz, csak adósság (irónia nélkül: elmúltnyolcév), akkor kell bevezetni az egykulcsos adót, kombinálva a családbarát rendszerrel. Főleg nem úgy, hogy az alsó-középosztály rosszabbul jár vele, míg a négygyerekes cégvezér néhány milliós fizetése megnő még néhány százezerrel.
Az Orbán által ünnepelt végtörlesztés is remek célért született, az adósrabszolgaságért tényleg nem csak a hitelfelvevők a felelősek, az meg tényleg nem járja, hogy a bankok semmilyen felelősséget, kockázatot ne viseljenek, amikor üzletet kötnek. Csak éppen megint sikerült elbénázni a bevezetést: az a kellemetlen, de nem kilátástalan helyzetben lévő 160 ezer polgár össze tudott gereblyézni hirtelen néhány millió forintot, végtörlesztett, neki most jó. Egymillió nem tudott összekapargatni ennyit, a forint viszont elszállt, úgyhogy neki rossz. A Bankszövetséggel való megállapodás után mondjuk számukra is könnyebbséget hoz az árfolyamrögzítés, ez szép, jó, de továbbra sem érthető, miért nem rögtön így indított a kormány. Tárgyalás, megállapodás – az erő, a kétharmad úgyis ott van mögötte, rá lehet szorítani a tőkeerős, hatalmas szereplőket is némi áldozatvállalásra (fifty-fifty lett a kamatfinanszírozás végül az állam és a bankok között), lehet segíteni a népeken okosan is.
Az eva-változások miatt embereiket kirúgó, vagy újra adócsalásban gondolkodó kis, szellemi tevékenységből élő vállalkozások sem valószínű, hogy a középosztály megerősítése felé tett öles léptet látják a döntés mögött, ahogy nem látszik a középvállalkozások kampányígéretben rengeteget hangoztatott támogatása-fejlesztése sem.
Az egyetemi keretszámok brutális csökkentése miatt felnőtt korukat rögtön milliós tandíj-adóssággal kezdő diplomások víziója sem épp középosztály-erősítő szerintem – de lehet, hogy tévedek.
Az elmúlt évek hangzatos megszólalásai után, világtörténelmi kontextusok, Európa végének vizionálása, Brüsszel és Moszkva közötti párhuzam, a keleti szél dicsérete után még így is friss, kellemes beszéd volt ez. Éppen elég volt azt vázolnia: ezt cselekedtük, mégpedig ezért és ezért a célért. Mivel a vázolt cél helyes, nem is igen kérdez vissza a polgár, hogy a konkrét döntésekkel sikerült-e közelebb jutni hozzájuk. Akkor sem, ha a célokat esetleg már nem megfogalmazni kellene így félidő tájt, hanem – ha nem is szüretelni még az intézkedések gyümölcsét, de – legalábbis gyönyörködni a feslő bimbókban.
Persze lehet, hogy türelmetlen vagyok, hiszen valódi tétje ugyanis annak a beszédnek lesz, amelyet két év múlva hallunk majd. Akkora kell a négyszázezer új munkahely, a csökkenő adók, a söralátét, meg minden, amiről szó volt. Tiszteletre méltó állam stb. Ez a beszéd csupán annyit üzent: azt a két év múlva következő beszédet is miniszterelnökként tartja majd meg Orbán Viktor. Ma újra messze ez látszik a legvalószínűbbnek, pedig az elmúlt másfél hónapban nem mindig vettem volna mérget rá.
- cikk értékelése /jegyzet/szaznyolcvan-fokkal-elore-45727/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 68
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #66
- julianus
- 2012.02.11. - 11:31
Előzmény:
#63 vadmadár
Kedves vadmadár!
Elnézést kérek, hogy vitátokban egy megjegyzés erejéig belefolyok. A gyakorlati tapasztalatom azt támasztja alá, hogy a történések soha nem egysíkúak, több összetevője van, melyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Jelen esetben is ilyen az adóelkerülés és az adókulcsok, az ehhez kapcsolódó ellenőrzés és az adózó magatartása. Előrebocsátom, hogy a bérjövedelem tekintetében nem vagyok híve a többkulcsos adónak, mert az a véleményem, aki többet, minőségében jobban dolgozik az nem szabad plusz adóval adóztatni, mert ezzel az érdekeltséget csorbítjuk, a jobb, értékesebb munkát büntetjük. A munkanélküli, irreális jövedelmeket nem az adókulcs növelésével kell visszaszorítani.
Azt írod – idézve a hozzászóló mondatát – „a 16%-os adókulccsal már kevesebb jövedelmet kell eltüntetni”, s közlöd a válaszod, mely „Nem!!!”. Ez követőleg az állításod indokolod. Nos ezzel az indokkal nem értek egyet, mert ez túlzott mértékben leszűkített, bár sok minden lényeges dolog benne van.
Szerintem az adóelkerülés csalás. A csalást csak következetes, hatékony ellenőrzéssel és a büntetés nagyságával lehet visszaszorítani. A csaló mindig mérlegeli a lebukás lehetőségét, ennek során a büntetés nagyságát, s mindezt viszonyítja a csalás értékénél. Minél nagyobb a lebukás veszélye, a büntetés nagysága, értéke, annál nagyobb a valószínűsége, hogy kétszer meggondolja a csalás végrehajtását.
Most pedig nézzük meg a példádat. 10 millió adóelkerülés, 32 % és 16 % adókulcs. A 10 millió értékű adóelkerüléssel 32 %-kos kulcsot figyelembe véve a többletjövedelem 3,2 millió forint. Amennyiben a büntetés felfedés esetén ennek a duplája és az ellenőrzés hatékonysága 70 %-kos, akkor már olyan nagy lehet a bukás, hogy nem éri meg kockáztatni. A 16 %-kos adókulcsnál már kisebb a „nyereség” viszont a kockázat változatlan, főleg akkor, ha a büntetés mértéke még nagyobb az előbbinél.
A példában csak a jövedelem adó változásával és hatásával számoltunk, azonban ott vannak még a járulékok is, mind a munkáltató, mind a munkavállaló tekintetében. A munkavállalót továbbá terheli még a fogyasztási adó is. Amennyiben mindezt számba vesszük, akkor azt tapasztaljuk, hogy a legnagyobb adóteher a munkajövedelmeken van, többszöröse a tőkejövedelmeknek. Érdemes azon elgondolkodni, hogy melyik jövedelemforma biztosít nagyobb jövedelmet, a tőke, vagy a munkajövedelem.
Más. Orbán Viktor évértékelőjében szól a középosztályról, melyet írásában Stumpf András is középpontba helyez. Vajon a mai körülmények között hogyan határozzuk meg a középosztály fogalmát? Van aki tagadja az osztályszerkezet szerinti meghatározásának szükségességét. (L. Karácsony Gergellyel készült ATV-s riportot. http://atv.hu/videotar/20120208_kik_a_kozeposztaly)
Milyen a mai magyarországi középosztály helyzete? Azonos, vagy eltérő? Milyen mértékű a középosztályon belüli szórás?
A középosztály fogalmának és helyzetének a meghatározása minden korban felmerült és mind társadalmi, mind gazdasági szempontból volt aki fontosnak tartotta. (Ezzel én is egyetértek.)
Móricz Miklós: A magyar középosztály c. írásában felteszi a kérdést „De van-e hát magyar középosztály?” Nos mi a válasz?
A http://magyar-irodalom.elte.hu/ja/ja2057/ja2057.htm linken található írás is megfogalmazza; „Mit értünk voltaképpen középosztályon? Azonos-e a középosztály a polgársággal? Azonos-e az értelmiséggel?”
Szerintem ezekre a kérdésekre kellene választ adni, majd keresztmetszetében megvizsgálni a jelenlegi helyzetet, a jövőbeni tennivalókat, mert valós középosztály nélkül nincs előbbre jutás.
-
- #65
- Hhapci
- 2012.02.11. - 11:11
Előzmény:
#57 bricklayer
Ez valóban remek lenne, csak elébb meg kellene szüntetni azt a gyakorlatot, hogy valaki simán megteheti, hogy nem fizeti ki a partnereit, majd eltűnik a cége, miközben már 8 másikat alapított. A potenciálisan nem fizető ügyfelekkel szemben az egyetlen megoldás a készpénzes fizetés. Ugye lehetne még az előre utalás, de azt kevesen vállalják, hozzáteszem, okkal, mert akkor meg ők nem lehetnek benne biztosak, hogy a csomagban mondjuk nem egy fröccsöntött kínai lóf*szt kapnak majd a tisztelt partnertől.
A jelenlegi helyzetben (nincs jogállam, csak dumában) kizárólag a bankoknak lenne jó a készpénzezés teljes korlátozása.
Ha vállalkozó kedved teljében vagy, vehetsz tőlem jogos céges és magánköveteléseket féláron. :) -
- #64
- mam0ka
- 2012.02.10. - 17:34
Előzmény:
#20 bricklayer
Bajnait könnyen megkaphatjuk, az USA nagyon kedveli.
-
- #63
- vadmadár
- 2012.02.10. - 15:08
Előzmény:
#59 ewanna
Kedves ewanna!
Örülök a hosszas vitának, mert rávett, hogy jobban utánanézzek a közmunka programnak.
Találtam egy cikket, amiben az illetékes válaszol a jogosan feltett kérdésre: Miért kevesebb a minimálbérnél a közmunkás fizetése?
„A Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára, Papp Károly nemrég azt nyilatkozta: „A kormánynak az a határozott szándéka, hogy több legyen a közfoglalkoztatási bér, mint a segély, de kevesebb, mint a minimálbér. A közfoglalkoztatás nem cél, hanem eszköz az elsődleges munkahelyre visszavezetésre" - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.”
http://www.belfoldihirek.com/belfold/rendelet-hatarozza-meg-a-kozmunkasok-beret
Nem azt mondom, hogy egyetértek vele, hanem, hogy ez a hivatalos válasz.
„Igenis van munkáltató, aki csak így tud alkalmazni, és van aki csak így tud elhelyezkedni.”
A megelőző mondatokkal egyetértek, ez azonban nem egyértelmű. A jelenlegi helyzetben valóban így van. De ez senkinek sem jó – legkevésbé az így teljesen kiszolgáltatott munkavállalónak, hiszen nem lehet beteg, nincs szabadság, nem lesz jogosult a tb ellátásra, nyugdíjra stb.
Ezt a helyzetet viszont csak azzal lehet megváltoztatni, ha mindenki legálisan dolgoztat, legálisan dolgozik. Ha szemet hunyunk azzal, hogy hát nincs más lehetőség, akkor nem is lesz.
„Rokonod esetében azt hiszem optimista vagy.”
Nem hiszem. Mivel nem gondolom, hogy a főnöke mindenképpen belemegy a dologba. Csupán annyit szeretnék, hogy a rokonom ismerje meg a lehetőségeit és beszéljen róla – az általa nagyon emberségesnek tartott – főnökével. Azt is megbeszéltük a rokonommal, hogy erőltetni semmiképpen nem fogja, ha a főnök mégsem akarja a legális utat járni, akkor csak örül, hogy egyáltalán a pénzénél marad.
Abból a szempontból viszont optimista vagyok, hogy felteszem, a főnöke mérlegelni fogja a dolgot, értékeli a beosztottját annyira, hogy megbeszéli vele a döntését.
„Mi sem lepődtünk meg rajta, azon sem, hogy ő ezt tudja, de engem legalábbis meglepett, hogy ez ellen szerinte nem tehetünk semmit.”
Nem ezt mondta. Azt mondta, hogy az adókulcsok emelésével nem lehet ez ellen tenni.
Mintha a burkoló mondaná, hogy sajnos nem tudja megoldani a vízcsap csöpögését. Igazat mond, de ettől még a csöpögés elállítható. Csak nem a mosdókagylót kell kicserélni, hanem a vízvezeték szerelőnek a tömítést.
Ennek – az adóelkerülők megadóztatásának – más a módja. Csinálják is, nem is most találták ki. A vagyonosodási vizsgálatokból minden évben (pár éve végzik nagyobb számban, más módszerekkel ha jól emlékszem) jelentős az így befolyt adó. Tavaly adóamnesztiát hirdettek az off-shore cégekbe és egyéb helyekre eldugott pénzek visszahozatalára, ha valaki bejelenti ezt a pénzét, akkor 10%-os adó befizetése után az apeh legálisnak fogadja el. Ebből is jött már bevétel. Az adóelkerülés, az adófizetés kijátszása csak ellenőrzéssel, felderítéssel fogható vissza. Teljesen mindegy mekkora lesz a többi emberre kivetett adó nagysága. Eddig a 32%os adót nem fizették be, most a 16%-t nem fizetik. Így is úgy is nulla a befizetésük, csak az eddig is rendesen fizetőknek lesz több vagy kevesebb az adója.
„a 16%-os adókulccsal már kevesebb jövedelmet kell eltüntetni”
Nem!!!
A jövedelem ugyanannyi, csak az adó lett kevesebb amit levonnak belőle.
Neked sem lett kevesebb a bruttó fizetésed attól, hogy most nem 18%, hanem 16% az alsó adókulcs, csak a nettód változott, az, amit ebből kézbe kapsz.
Ha van havi 10 milliója és eddig nem fizette ki belőle az adót, akkor ezután is ezt a 10 milliót kell eltüntetnie. A hatóság nem azt nézi, hogy az 1,6 milliónyi adója hol van, hanem, hogy mennyi a jövedelme, majd a felderített jövedelmét megnézve határozzák meg, abból mennyit kellett volna adóznia!
Ahogyan neked sem az adód összegét kérdezik, hanem a fizetésedét az adóbevallásban és a beírt fizetésedből kerül csak kiszámolásra az adód. Utána ezt vetik össze azzal amit már befizettél. -
- #62
- ewanna
- 2012.02.10. - 13:54
Előzmény:
#54 KajánTatárÚr
Kérlek írj egy példát a semmivel sem korlátozott szolgáltatásról.
Azt gondolom, mind a termelést, mind a szolgáltatást két dolog korlátozza.
1. Nincs rá kereslet - mindenkinek van, akinek kell
2. Nincs rá fizetőképes kereslet - nincs mindenkinek, akinek kell, de nem tudja megfizetni. -
- #61
- ewanna
- 2012.02.10. - 13:35
Előzmény:
#50 vadmadár
Az albérletnek is nagyon nagy a kockázata, annak is emelkedhet a díja, soha nem telik le, mivel amellett esély sincs lakásra spórolni. A devizahitel kockázata kisebbnek látszott. Tévedés volt.
Most ingoványos talajra érkeztünk. Magam részéről személyesen képtelen vagyok ellenőrizni, hogy ki, mikor, melyik törvény hány pontját kifogásolta, és abból hányat változtattunk meg és hogyan. Igyekszem a politikusok állításaiból kihámozni az igazságot, ami szinte lehetetlen. Naponta húsz állítás, húsz cáfolat innen is onnan is. Ettől kezdve nagyjából hit kérdése az egész, azon meg nem érdemes vitatkozni. Viszont legalább egy esetben nem azt a változatot véleményeztettük, amelyiket elfogadtunk. Ha valahány vitatott pontból megváltoztatunk akármennyit, de nem az összeset, akkor az még vitatott marad. Valakinek meg kell győznie a másikat.
Médiatörvény. Az a baj a puding-érvvel, hogy csak elodázza a problémát. Megvártuk, megkóstoltuk, nem ízlik. Lehet utálni Cohn-Benditet, de nem szabad úgy megvágni egy vele készült interjút, amitől megváltozik a jelentése. Láttam, így volt. Láttam a kitakart Lomnicit is.
Láttam az üres Andrássy úttal illusztrált tájékoztatást az operaházi tüntetésről. Csupa olyan ügy, amelyet egy valóban pártatlan médiatanács időben, magától szankcionál. A Klubrádió történet ide túl hosszú, amúgy sincs még vége.
Jegybank, alias Simor András. Az MNB és a PSZÁF összevonását nem ellenezték, csak Simor András elnöki pozíciójából való eltávolítását az ideje letöltése előtt.
Alkotmány. Annyira a mi ügyünk kéne legyen, hogy meg kellett volna szavaztatni velünk.
Ha belevennénk, hogy a pirézeket szabad rabszolgaként tartani, Karthágót pedig földig kell rombolni, és minden igaz keresztény magyarnak kötelessége harcolni a galád imperializmus ellen, akkor se lenne semmi közük hozzá? Nem tettünk ilyet, de van benne hiba bőven.
Ez hogy volt? Ez a nem kívánunk újabb hitelt. Rá akartak beszélni minket? Amíg nem tudok erről bővebben, addig ehhez nem szólok hozzá.
Orbán Viktor: Kipateroltuk az IMF-et
Matolcsy György: ez a 3 betűs intézmény
Kósa Lajos: kedves ukrán hölgy (név helyett, miért is kellene tudnia az IMF Mo.-i képviseletének vezetője nevét)
Így nem lehet, illetve lehet, csak nem illik beszélni. Sőt nem ajánlatos. Mi nagyon büszkék vagyunk, én úgy megsértődnék ha valaki így beszélne rólam, még kölcsönt sem adnék neki, ha kérne. Talán ők is. Intézmény ide vagy oda, belül emberekből vannak és nyilván büszkék az intézményükre. Remélem intézményként fognak viselkedni.
A van sapka - nincs sapka csak akkor lenne igaz, ha ugyanaz a hitelminősítő hivatkozna hol erre, hol az ellenkezőjére. A hitelminősítők nem minden szempontja azonos, és nem minden szempontot egyformán értékelnek, a befektetők így több információt kapnak, viszont dönteniük is nehezebb. Ha nem így lenne, akkor nem lenne csak egy.
Tartok tőle, most már a pénz is kell.
Nincs több nyugdíjpénztár, nincs Malév. BKV, Nokia, benzin, ÁFA, az alacsony jövedelműek 2 éve csak nem járnak rosszabbul.
Mondj valami biztatót!
-
- #60
- ewanna
- 2012.02.10. - 10:52
Előzmény:
#56 bricklayer
Még be sem fejeződtek a felülvizsgálatok, és már meg is van a végeredmény? Gratulálok. -
- #59
- ewanna
- 2012.02.10. - 10:47
Előzmény:
#49 vadmadár
Megegyeztünk tehát abban, hogy a szakképesítést és középfokú végzettségű nem igénylő teljes munkaidős közmunkások bruttó kereste 57000, amiből nagyon helyesen adót és járulékot fizetnek, így végül marad nettó 47000.
Nem, az adó és járulékfizetés a baj tehát, hiszen az törvény, amit ráadásul helyesnek is tartunk mindketten, hanem az, hogy ütközik egy másik törvénnyel, amit szintén be kell tartani.
A minimálbér az a legkisebb összeg, amelynél a teljes munkaidőben dolgozó kevesebbet nem kereshet. Aki ezt nem tartja be, az törvényt sért, és nagyon nem jó, ha ez maga az állam.
És mi van, ha jövő héttől a fodrászoknak nem kell minimálbért fizetni? Aztán a buszsofőröknek, a postai dolgozóknak, továbbá a balettáncosoknak és kőfaragóknak? Vagy Alfa Annának, Béta Bélának X.Y.-nak? Milyen alapon?
És hogyhogy a munkabér (még, ha közmunka bére is) nem arra van, hogy megélj belőle?
Hát akkor mire?
Vissza akarjuk állítani a munka becsületét! Ahhoz a minimum, hogy megélhetést biztosítson.
A fekete munkának többféle oka is van.
Percig sem akarom vitatni, sokan élnek ebből nagyon jól, jobban mint rengeteg legális munkát végző, de nem mindenki. Igenis van munkáltató, aki csak így tud alkalmazni, és van aki csak így tud elhelyezkedni.
Az életed védelmében bármit megtehetsz, ölhetsz is, csak feketén ne dolgozz?
Rokonod esetében azt hiszem optimista vagy. Volt már rá példa, aki nem fogadta el a zsebbe pénzt, azt kirúgták, mert megbízhatatlanná vált. Meg lehet próbálni, de csak akkor, ha van menekülési lehetősége, akkor viszont kell is.
A gazdagok adózásáról. Orbán Viktor igazat mondott. Mi sem lepődtünk meg rajta, azon sem, hogy ő ezt tudja, de engem legalábbis meglepett, hogy ez ellen szerinte nem tehetünk semmit.
Tényleg nem? Nem tudunk, nem akarunk, nem merünk? Hiába van rá törvényünk?
a 16%-os adókulccsal már kevesebb jövedelmet kell eltüntetni, kevesebb a hamis papír, közelebb van a legális a valóságoshoz. Ha eddig nem sikerült megfogni, ezután még nehezebb lesz.
Mindketten a törvényességet védjük, egyelőre még bízunk is benne. Jó lenne, ha így is maradna. -
- #58
- vadmadár
- 2012.02.10. - 10:43
Előzmény:
#55 KajánTatárÚr
"Két hír az utóbbi hetekből:
1. Mo.-nak 10%-os kamatra akartak hitelt nyújtani.
2. Németország egy százalékos kamatú hitelt kapott! "
Ahogyan az is elfogadott és helyes gyakorlat az EU és a piac minket most bíráló "szakembereitől", hogy egy bizonyos bank, ugyanolyan valutában, azonos futamidőre egy államhatár két oldalán hatalmas kamat%-os különbséggel ad hitelt.
Hogy miközben a hitelszerződések megkötőinek egyik fele - az adós - tömegével megy csődbe, veszti el az ingatlanát, aközben ugyanazon szerződésben a másik kockázatvállaló fél - a hitelező - nem hogy rosszabbul nem jár, de az előző évinél magasabb nettó nyereséget ér el!
A magyar kormányt akarják megbüntetni a devizahitel szerződések megváltoztatásáért annak ellenére, hogy maguk az eu-s illetékesek figyelmeztették a korábbi kormányt a nem megfelelő szerződéskötési gyakorlatra és annak veszélyeire, valamint közben követelik az ország hitelállományának csökkentését.
A pénzpiacra mindig is jellemző volt, hogy a valóságtól eltérően változik mozog. Az is tudjuk már Soros óta, hogy nem csak vállalatokat, de egész országot lehet trükközésekkel csődbe vinni.
Csak azt nem tudtuk, hogy ennyire összehangoltan is tudnak támadni és ezt egy ilyen apró ország ellenében mozgósítják.
Csak arra lennék kíváncsi miért félnek tőlünk - a jelenlegi kormánytól - annyira, hogy vállalják a lebukást is. Hiszen ezzel az eltúlzott és radikális beavatkozással, zsarolással, olyanoknak is felnyílik a szeme akik eddig el sem hitték, hogy ilyen létezhet. Az eddigi EU-támogatók és a közösség társadalmi igazságosságában hívők egyre nagyobb csoportjai kezdik látni az eszmék mögött megbújó gazdasági érdekek hatalmát, álságos, hazug viselkedését.
Valamit nagyon de nagyon eltalálhatott ez a kormány, ha ennyire kapálódznak ellene. -
- #57
- bricklayer
- 2012.02.10. - 05:48
Előzmény:
#49 vadmadár
Vakmadár.
Na látod te is a gombhoz keresed a kabátot és újból fel akarod találni a meleg vizet !
A fekete munkára nagyon nagyon régen kitalálták a megoldást !
Fejlett országokban nem szabad cégek között készpénzzel fizetni !Magánszemély sem fizethet ,szolgáltatásért cégnek készpénzzel.
Vásárlásnál fizethetsz 100 euróig pénzzel de e fölött már csak bankkártyával vagy nettbankkal.
Fizetést is bankon keresztül kapod és a fizetési kimutatásod is fent van weboldalon,amit a cég és én tudok belépő kóddal ellenőrizni de az adóhivatal is !Az adóhivatal ezek miatt igen hatékony hiszen nem kell kimozdulnia az irodából az adóhivatal,mindent le tud ellenőrizni.
Emiatt nagyon kevés a fekete munka hiszen készpénzt nagy mennyiségben lehetetlen felhajtani !Fekete kereskedelem nagyon meg van nehezítve !
Fél éve felvetették a Parlamentbe ,a Fidesz ezt leszavazta.
4 éve Veres János is felvetette a készpénz " limitálást " ,Szanyi Tibor, Pelczné asszonyal határozottan tiltakozott ez ellen ! -
- #56
- bricklayer
- 2012.02.10. - 05:34
Előzmény:
#55 KajánTatárÚr
Magyarország lakosságát tekintve rengeteg a semmiért jól eltartott ember.Sőt tovább megyek még ösztönzik is azt a réteget hogy duplikálja magát.Ezzel ha leállnának 900 MILLIÁRD Ft-t nem kellene évente kölcsönként felvenni !Agyrém hogy míg ny.Európában a tolókocsis meg vak emberek és félkarúak is dolgoznak,addig Magyarországon 700 000 olyan ember vesz fel rokkantsági nyugdijat ,hogy semmi baja nincs !
Németországban lehetetlen lenne az is ,hogy a tisztes család a három gyerekét állami gondozásba adja ,majd pár hét után adoptálja a saját gyerekeit és havonta 300 000 Ft-z jut ! Élő dolog ! Mellé papíron külön élnek és így még több segélyre jogosultak. -
- #55
- KajánTatárÚr
- 2012.02.09. - 23:17
Előzmény:
#50 vadmadár
„Devizaárfolyamokat megnéztem. Az elmúlnyolcév alatt kevesebbet romlott, mint az elmúltnemegészenkétév alatt.”
Az árfolyamoknak - legalábbis a forint tekintetében - semmi közük a gazdaság teljesítményéhez. A magyar gazdaság - ha szerény mértékben is - növekszik. Mo. kereskedelmi egyenlege - ami a döntő az árfolyamoknál - sosem volt ilyen pozitív. A forint árfolyamát kimondottan politikai okokból manipulálták. Ha az árfolyam 260 körül lenne, nem lennének fizetési problémák. Ugyanúgy ha a magyar kölcsönök kamata akkora lenne, mint a nyugati országoké, új kölcsönök is felvehetőek lennének.
Tisztességtelen diszkrimináció, hogy egyik ország (az alacsony kamattal köcsönfelvevő) kölcsönét a másikkal fizettetik meg. Az EU-nak nagyon szigorúan fel kellene lépnie ez ellen a gyakorlat ellen. E helyett támogatja.
Két hír az utóbbi hetekből:
1. Mo.-nak 10%-os kamatra akartak hitelt nyújtani.
2. Németország egy százalékos kamatú hitelt kapott!
-
- #54
- KajánTatárÚr
- 2012.02.09. - 22:47
Előzmény:
#43 Vorian
Azt hogy dolgozni kell, már Kádár előtt nagyon régen tudták. A kapitalizmus is értékelte a jó munkát, munkaerőt. Menj el betanított munkaerőnek, meglátod, hogy több váratlan helyzetet kell megoldania - leggyakrabban gyorsan - , mint egy irodai alkalmazottnak.
Mint ahogy a termelésre való igényeknek vannak korlátai, a szolgáltatásoknak is kellene lenni, de nincs. Ezért a szolgáltatások mennyisége a végtelenhez közelít, bár sokkal kevesebb is elég lenne. Így a szolgáltatásokat nem a GDP előállítóinak, hanem felélőinek kell tekinteni.
Két példa: Kb. egy éve írták: Mo.-on 80 tévéműsort sugároznak. Nem kéetséges, hogy ennek a töredéke elég lenne. (Még a szinvonaluk is magasabba lenne, mert sok tehetségtelen tévés nem rontaná azt).
Ezt a minap olvastam: Mo.-on az állam 34 000 jogászt alkalmaz, azaz minden 300 lakosra egyet vagyis kb. minden 115 munkaerőre egyet. Nem kétséges, hogy fölöslegesen sok van belőlük.
A szolgáltatás ugyanolyan fontos része a nemzetgazdaságnak, mint a termelés, de míg a termelés a fogyasztással korlátozva van, a szolgáltatás nincs semmivel. Csak a fölösleges szolgáltatásokat (és más munkákat) itélem el.
-
- #53
- regnis
- 2012.02.09. - 22:04
Előzmény:
#52 regnis
helyesbítés: 2. Az állam nem csak az adórendszerrel... -
- #52
- regnis
- 2012.02.09. - 22:03
Előzmény:
#51 vadmadár
2. Az államnak csak az adórendszeren lehet hatással a gazdaságra. Az adó nyilván szükséges rossz...
3. Ebben nem fogunk megegyezni, mivel a "terv" eleve "risky, very risky" (by Navracsics) volt, és egy országgal, (bocsánat, nemzettel) nem szabadott volna kísérletezni. Márcsak ezért sem nevezhető "jónak", egyéb szempontból is inkább tragikusnak mondanám, a következmények ismeretében pedig bátran mondhatjuk ezt. Egy kormány teljesítményét szükségszerűen a hatalomra kerüléstől kell vizsgálni. A "ha"-val kezdődő mondatoknak nem sok értelme van, mert én is sok ilyet tudnék mondani. Másrészt pedig árulja már el, hogy miben is állunk sokkal jobban? -
- #51
- vadmadár
- 2012.02.09. - 21:33
Előzmény:
#48 regnis
Kedves regnis,
1. valóban nem jól fogalmaztam. Jelentős ez a rész, az 1 ember is túl sok.
2. az adórendszer soha nem jó az adózónak, de szükséges. Adót soha senki nem fizet önként és csak úgy magától, azt csak kényszer hatására teszi mindenki (aki normális). A kényszer itt csak annyi, hogy benne van a törvényben és büntetést kell fizetni, ha azt nem tartjuk be. Minden adórendszer ezen alapul - még a legliberálisabb, leginkább piacbarát is.
3. kérdés valóban a jövő. A terv szerintem jó volt - de nem jött be. Most változtatnak rajta. Ahogyan egy orvos is tenné. hiába jó a diagnózis, hiába lenne jó a mkezelés, ha közben elkap egy újabb betegséget a páciens. A gyógyulás akkor elmarad és másképpen kell kezelni.
Én azonban a jelenlegi helyzetet nem csak a 2010-es választásokhoz nézem. Azt is mellé teszem, hogy hol lennénk most, ha akkor nincs új kormány.
Na ahhoz képest még most is sokkal jobban állunk! -
- #50
- vadmadár
- 2012.02.09. - 21:24
Előzmény:
#39 ewanna
A devizahitelezés megnövekedésekor kezdtünk mi is építkezni. Nekem nem kellett az alacsonyabb kamatú hitel, mert a fizetésem forintban volt és az árfolyamkockázatot túl nagynak találtam. Messze volt még akkor a válság.
De valóban megérthető a devizahitelesek döntése is – ezért is állok ki az állami segítség mellett. De nem csak az állam és a bank a felelős, a hitelt felvevő is. Minden hitelben van kockázat és ezt bizony vállalni kell. Albérletben is lehet lakni, annak sokkal kisebb a kockázata. A törlesztő részletek nagysága közel azonos egyes albérletekével (ma már nagyobb is). Értelmetlenebb dolog, de nincs benne annyi kockázat.
„Devizaárfolyamokat megnéztem. Az elmúlnyolcév alatt kevesebbet romlott, mint az elmúltnemegészenkétév alatt.”
Igen, így van.
„Szerintem inkább mi nem akartunk beszélgetni.”
Miről és kivel kellett volna? A médiatörvényről kikérték az illetékes uniós bizottság előzetes véleményét, utána még sem felelt meg nekik.
A Nemzeti bankot érintő szabályozást a Nemzeti bank is helyesnek tartotta, azt is látta előzetesen az unió illetékese, a javaslataikat bele is építették – akkor az is rendben volt, utána meg még sem.
Az alkotmányunk azért hadd maradjon már a mi dolgunk. csak ne kelljen már előre tárgyalnunk róla más országokkal, mikor az csak ránk vonatkozik.
„Miután kipateroltuk őket”
Hogyan? Közöltük, hogy köszönjük, de nem kívánunk újabb hitelt az IMF-től. Ez bűn? Kötelező lenne? A képviselőik azóta is itt vannak, hiszen a korábbi hitelt fizetjük, annak feltételeit (amit szerződésben vállaltunk) pedig folyamatosan ellenőrzik.
„nyújtottuk a markunkat, hogy egy kis pénz kéne, mert ráment minden a kísérletezésre.”
Ne keverd a sorrendet. NEM kellett a pénzük. Ezt megmondták nekik. ezután kezdődött a hitelminősítők cirkusza. Az egyik beigérte a leminősítést ha nem tárgyalnak az IMF-e, mert az jelentette volna számára a biztosítékot a jövőre. Elkezdték a tárgyalást – mondván hitel most sem kell.
Ekkor a másik leminősítette az országot, mert tárgyalnak az IMF-el, tehát ez bizonyítja nekik, hogy gond van. Tipikusan a van rajta sapka – nincs rajta sapka projekt!!!!
A hitelt eddig is minden fillérig rendben törlesztette a kormány. Az elvárásaik és újabb hitelfelvétel nélkül. A 2011-es államháztartási adatokból ( első 3 negyedév) látható, hogy a hiány az árfolyamemelkedés miatt lett csak magasabb, anélkül – vagyis a leminősítések nélkül – sokkal jobban állnánk, mint előző években. Eddig is fizettünk, ezután is megtettük volna. Nem volt elmaradásunk.
Egyedül újabb hitelt nem akart tőlük a kormány.
-
- #49
- vadmadár
- 2012.02.09. - 21:23
Előzmény:
#39 ewanna
„ezt még adó és járulék is terheli”
Igen. És utána ez is rendes jövedelemnek számít majd a nyugdíjnál, tb-nél.
Meg lehet-e ebből élni tisztességesen? Nem. De nem is erre van. Hiszen ha lenne olyan munkahely, ami tisztességes bért fizetne, akkor nem is kellene a közmunka program.
Az állam ennyit tud fizetni, vagy a vállalkozásokat ennyiért tudja az állam rávenni, hogy embereket alkalmazzon. Ha ezt nem tennék, akkor maradna csupán a segély. Pénz meg egyre kevesebb lenne rá, egy idő után még a segély is teljesen elfogyna.
„Nem a feketén dolgozónak fizetnek szociális segélyt, hanem a segélyen lévő kénytelen bármilyen munkát elvállalni, ha nem akar éhenhalni.”
Igen. És miért van fekete munka? Nem azért mert a munkaadók ne tudnának legálisan alkalmazni. Hanem mert megtehetik, hiszen az emberek elvállalják azt. Egy kolléganőm a fia miatt panaszkodott, akit évek óta feketén alkalmaz a főnöke. Mert, hogy a kormány hibája (mostanié, pedig a fia 4 éve dolgozik ott). Mikor kérdeztem mit kellene tenni, azt ő sem tudta megmondani. Hiszen a fia nem fogja feladni a céget – akkor még ez a munkája sincs. Ő sem teszi meg, mert nem akar rosszat a fiának. A hatóság nem tud a cégről, ha tudna, akkor bezáratná – így sem lenne munkahely. Ördögi kör ez, de csak a munkavállalók szakíthatják meg. Egyik rokonom örvendezve mesélte épp a napokban, hogy bár az adóváltozás miatt kevesebb lenne a fizetése, de a főnöke milyen rendes, mert zsebbe odaadja neki a különbözetet. Mikor kérdeztem a beharangozott kompenzációról, csak annyit tudott, hogy az csak tervezet, nem lesz belőle semmi. Pedig van. Biztosan nem járna jól vele a főnöke, de nem is lenne akkora a kára vele és a legális fizetéssel, mint amekkorát a rokonom veszít a zsebbe pénzzel. ha a rokonom utánanéz és a valós adatok ismeretében beszél a főnökével, akkor talán közös jóra jutnak. Talán.
„Orbán Viktor mondta saját szájúlag, hogy a gazdagok úgysem fizetnek.” Azt mondta, hogy a leggazdagabbak akkor sem fizetnének több adót, ha emelnék az adókulcsokat. Ez így is van. Nem a bérből, fizetésből élők, hanem a könyvelési trükkökkel nagy pénzeket eltüntetők – a leggazdagabbak.
„Azért eddig a gazdag ember szoronghatott picikét, ha 16%-ot fizetett, esetleg lebukhatott volna, ha ne adj isten mégis megvizsgálják.”
Ezt nem igazán értem, szerintem itt kis félreértés van. A leggazdagabbak nem azért nem fizetnek több adót az adókulcs emelésével sem, mert csak keveset fizetnek be adóként, hanem mert eltüntetik a jövedelmüket. Ha ez napvilágra kerülne, mondjuk egy vagyonosodási vizsgálattal – akkor az után már adózniuk kellene.
Itt az adóellenőrzés és adóbehajtás hozhat több adóbevételt.
-
- #48
- regnis
- 2012.02.09. - 21:09
Előzmény:
#47 vadmadár
1. A 35. hsz-ában pedig azt írta: "A társadalom jelentős része számára nem megszorítás."
2. Amit itt írt, az nem a gazdasági eszköz, és nem "piackomfort", hanem állami, hatalmi és adminisztratív beavatkozás, ami nyilván szükséges mértékkel, ésszel alkalmazva. Enélkül ezek "államszocialista" beavatkozási módszerek, amivel ez a kormány is előszeretettel él. Persze, ez nem túl korszerű, és főleg nem hatékony, gyakran kontraproduktív.
3. Igen, az inflációra mondják, de ez a "szerencsétlenkedés" sok szegény ember életét teszi egyre nehezebbé. Hogy lesz így erős középosztály??? Hogy a munkahelyteremtésről ne is beszéljünk, hiszen 2010 tavasza óta a kormány sem nagyon beszél erről. Egymillió új munkahely??? Még a töredéke sem látszik. Inkább közelebb van az egymillió új munkanélküli... -
- #47
- vadmadár
- 2012.02.09. - 20:47
Előzmény:
#38 regnis
1. mint írtam, az 1 is túl sok.
2. egy munkaadót nem lehet érdekeltté tenni az adófizetésben mással, mint ellenőrzéssel, szabályozással, törvényekkel és büntetéssel. Ha lehetne, akkor nem kellene az apeh, nem kellenének ellenőrök, mindenki maga rohanna befizetni a pontosan bevallott jövedelme utáni adóját.
3. a szegények adójaként én az inflációt hallottam emlegetni. Az áfa sem más, hiszen a kis keresetből fájóbb magasabb áron vásárolni. Ez az áfaemelés is csak az egyike az egykulcsos adó körüli szerencsétlenkedésnek. Annak csökkentése nélkül nem lett volna szükség erre az emelésre.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Madridi trénertől tanulhattak a Puskás Akadémia testnevelői
- Időpont
- Ma: 16:03
-
A magyar újságíró, akinek mindenről a szex jut eszébe - Ki lehet ő?
- Időpont
- Ma: 15:58
-
Folytatódik az ügy? Kizárással fenyegették meg Schmitt Pált...
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Súlyos dologgal vádolták meg Navracsicsot - íme a válasz
- Időpont
- Ma: 13:44
-
Kínos ügyek: Ez lesz Gyurcsány sorsa is?
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Szép, kora nyárias idő lesz ma
- Időpont
- Tegnap: 05:12
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
A haza több, mint a profitszerzés színhelye
- Időpont
- Tegnap: 11:20
-
Játékban a magyar kártya
- Időpont
- Tegnap: 14:35
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást a hétvégén
- Időpont
- 05.19: 13:28
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Félidőben a kormány - Cséfalvay: küzdelmes két év volt
- Időpont
- Tegnap: 09:00
-
Az adósság növelése már nem járható út
- Időpont
- Tegnap: 19:21
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont lesz a NOB ülésén
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Európai tetthelyek
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
-
Vasárnap konfirmált Hagyó Miklós
- Időpont
- Tegnap: 18:55
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Tadic pártja fölényesen győzött
- Időpont
- Ma: 06:41
-
Az adósság növelése már nem járható út
- Időpont
- Tegnap: 19:21
