Szekeres visszaüt és marad

Horkay Hörcher Ferenc
- nezopont_online@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2011.11.26. - 00:07
Létrehozás:
2010.03.04. - 08:00
2010.03.04. - 08:00
 

"Nem hagyom, hogy bárki is aláássa a Magyar Honvédség tekintélyét" - nyilatkozta a miniszter. És nem vette észre, hogy magával van vitája.

hirdetés
 

A politikai felelősség kérdése nem is olyan egyszerű probléma. Tapasztalatból tudom, még jogász hallgatók számára sem könnyű falat megérteni, mit is jelent ez a fogalom. A felelős kormányzás kérdése alapvetően a polgári demokráciákra vonatkoztatva jelent meg.

Arra utalt, hogy a független kormány vállalja a felelősséget döntéseiért - vagyis megbuktatható, vagy lemondásra késztethető, ha hibás politikát folytat, vagy más módon válik támadhatóvá vagy egyenest méltatlanná a szerepére.

Persze, a tűréshatár politikai kultúránként változik. Ám annyi bizonyos: jól működő kölcsönös kontroll mellett egyetlen kormányzati pozíciót betöltő politikus sem engedheti meg magának, hogy ha olyan ügyre derül fény, amelyért hivatalból felel, ne mondjon le. Hiszen a politikai felelősség vállalása csak úgy képzelhető el, ha az illető vállalja a következményeket is a felelősségi területén történtekért. Már pedig van-e megnyugtatóbb az állampolgár számára annál, ha e célból képes a politikus megválni székétől.

Másfelől a politikus hosszú távú érdeke is valami hasonlót kíván: a lemondással kiegyenlítheti számláját, s újból tiszta lappal indulhat a virtuális versenyben.

Szekeres Imre tárcájánál korrupciós ügyben nyomoznak a hatóságok. Nem kevesebb, mint öt főrangú katonát, a tárca munkájában érdemi részt vállaló hivatalnokokat vádolnak maffia bűncselekmények elkövetésével.  Többek között a honvédelmi tárca védelemgazdasági főosztályának vezetője, valamint egy több mint egymillió forint kenőpénzt elfogadó százados, s rajta kívül egy dandártábornok és két ezredes gyanúsított.

A dolog pikantériája, hogy - mint arra Simicskó István, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ellenzéki vezetője utalt egy nyilatkozatában - a tárca kiadásában megjelent propaganda anyag, a „Nemzeti konszenzus négy éve" épp arról győz meg minket, hogy milyen átlátható a vezetés számára is a tárca működése. Akkor viszont, gondolhatja a gyanútlan olvasó, feltehetőleg a piszkos ügyek is láthatóak - ha mégsem, az bizony vastagon felveti a politikai felelősség kérdését.

Igen ám, csakhogy Budai Bernadett MSZP-s szóvivő szerint Szekeres vállalja a politikai felelősséget - és marad. Lássuk be: ez ugyanaz az érvelés, mint aki annak idején belépett a pártba, mondván: belülről próbálom megjavítani a rezsimet. Szekeres is egy ilyen belső, bújtatott forradalmár, aki a saját felelősségét saját maga szeretné korrigálni, javítani.

De nem csak a tárcánál ingott meg látható módon Szekeres pozíciója. Pártja berkein belül is érdekes új konstelláció részese ő. Hiszen a párt belső fórumain egyre többször hangzik el, hogy érintett lehetett a pártelnök őszödi beszédének kiszivárogtatásában. Márpedig ezt a Nemzetbiztonsági Hivatal által kutatott ügyet mind a mai napig szőnyeg alá söpörték a párt vezetői - a választások előtti szükségszerű igazodás jegyében. Ám a múlt héten Szili Katalin betámadt Gyurcsánnyal szemben, és dűlőre kívánja venni az ügyet.

Szekeres mindenesetre továbbra is a ködösítés mellett van. Hogy erről van szó, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy védekezés helyett a miniszter visszatámad. Még pedig a legvittabb ügyeket akarja sokadszor felplankolni. A jól bevált recept szerint elkezdte mantrázni Kaya Ibrahim és Joszip Tot nevét. De vajon mikor remixeli a volt főkiszes Orbán bányáinak és hegyoldalainak témáit?

Szekeres Imre úgy látja: ha el akarjuk kerülni ezeknek az idegen nevű férfiaknak a sorsát, akkor azt kell tenni, mint amit ő is tett a Honvédelmi Minisztériumban. S nem a bűneire gondol, hanem arra, hogy - idézem -„fel kell deríttetni a bűncselekményeket, és át kell adni azok elkövetőit a hatóságoknak. Ez az egyetlen vállalható politikusi magatartás."

Már megint magával perelt.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/jegyzet/szekeres-visszaut-es-marad-27655/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
24

Kapcsolódó cimkék

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 20 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #20
    borso
    2010.03.09. - 14:08
    "Nem hagyom, hogy bárki aláássa a honvédség tekintélyét" mondta Szerekes. Már elkéstél vele vidám pajtás.
     
  2. #19
    herczegf
    2010.03.04. - 20:52
    A felelősséget sajátosan értelmező szocialista politikusok a radikálisok malmára hajtják a vizet.
     
  3. #18
    ZETA73
    2010.03.04. - 19:01
    Kedves zsil !
    Köszönöm ! Egyetértek Önnel. A mostani vezetőink valóban lenéznek minket, de még jobban a saját tagságukat. Remélhetően erre - ha megkésve is - a tagságuk mind nagyobb része is rádöbben (Pécs, EU választások stb.)
    Ráadásul az MSZP-SZDSZ kormányoknál vehető leginkább észre az erkölcs teljes hiánya is. Helyette "hatalomtechnikai eszközök, műveleti terület " stb léptek.
    Pedig egy demokráciában a hatalmon lévő párt semmilyen indokkal nem írhatná felül az ország érdekeit, vagy az egyetemes emberi erkölcsöket. Az MSZP-SZDSZ megtette.
    De azért ..„felül a gálya”, és erre áprilisban rádöbbentjük őket. Üdvözlettel:Zéta !
     
  4. #17
    zsil
    2010.03.04. - 18:13

    Előzmény:
    #12 ZETA73
    Kedves Zeta 73!
    Elgondolkodtam azon, mit leírt. Teljesen korrekt.
    Bennem mégis késztetés van arra, hogy pár szóval hozzászóljak:

    Az MSZP-t sohasem érdekelte az, hogy ki mit szól "hozzájuk".
    Mindent megengednek maguknak, mert maguk mögött érzik azokat, akik eddig is rájuk szavaztak.

    Mi meg sohasem számítottunk, mi csak arra vagyunk jók, hogy a vérünket szívják!
    /Éppen most láttam Lendvai Ildikót az újabb botox-állománnyal, tanácsolnám neki hogy álljon le, Hiller nem pöszög úgy, mint ő, pedig a Piszti úgy születetett/.
     
  5. #16
    ZETA73
    2010.03.04. - 18:03
    Tisztelt Horkay Úr !
    Valóban számtalan külföldi példát lehetne felhozni. Az Ön által említett német hadügyminiszter esete sajnos nekem nem jutott eszembe. A lényeg az, hogy fejlettebb demokráciákban ez a gesztus természetes. Nálunk a 20 év úgy tűnik erre még nem volt elég. Üdvözlettel Zéta !
     
  6. #15
    horcher
    2010.03.04. - 17:14

    Előzmény:
    #12 ZETA73
    Kedves ZEta73,

    fontos szempontot mondott.
    Amit kiegészít az, hogy a kormányra is hasonlók állnak. Vagyis a miniszternek azért is kell hasonló esetben lemondania, mert a kormányra tehertétel a jelenléte - lásd a német hadügyminiszter nem is oly régi lemondását.
    Üdv,
    HF
     
  7. #14
    forgacs
    2010.03.04. - 15:43

    Előzmény:
    #6 zsil
    Hát most nagyon eggyetértünk!
     
  8. #13
    forgacs
    2010.03.04. - 15:42
    Ki látta tegnap Vadait a katonai parádén, hanyag elagenciával, gumis hajacskájával???
    Na ezt a honvédséget már nem kell megvédeni, mert nem lehet kedves Szekeres úr! Sikerült ezt az intéznényt is teljesen a sárba tiporni. Gratulálok!
     
  9. #12
    ZETA73
    2010.03.04. - 15:39
    A Jegyzet írójának igaza van. Ha van kedvem és időm hozzászólok én is, de néha csak bólintok. Más kérdés, hogy a Jegyzet tartalmát ki, és hogyan értelmezi ? A hosszabb viták ezekből adódnak.
    Visszatérve az eredeti írásra. A politikai felelősség azt is jelenti, hogy a Pártomat nem akarom kínos helyzetbe hozni. Aki nem vállalja a felelősségét, az a Pártjának a hitelét veszélyezteti, és idővel teljesen le is amortizálhatja. Pláne ha egy pártban (MSZP-SZDSZ-MDF) ezek a botrányos ügyek, és a kiemelt funkcionáriusokhoz köthető lebukások napi gyakorlattá válnak. Amennyiben az érintett személy(ek) felajánlják a lemondásukat, azzal jelzik a Pártjuk felé, hogy nem kívánják sározni vagy hiteltelenné tenni őket. Szekeres, és gyakorlatilag a teljes MSZP-s vezérkar ezt nem ismeri fel. Persze ha mindenki hasonló cipőben jár, akkor erre nincs is késztetésük. De hogy a tagságuknak sem ?! Ezt végképp nem lehet megmagyarázni. Ezért váltottak 2006 óta zuhanórepülésbe, és az ilyen rossz értelemben vett összezárásuk miatt fognak végképp a történelem szemétdombjára kerülni.
     
  10. #11
    gékovács
    2010.03.04. - 15:00
    Szekeres a soha nemvolt katona, és katonaság nélküli hadügyér akarja a MH tekintélyét megvédeni!Röhög a fuszeklim:):)Ő az a okos tojás akinek sikerült a MH hadrafogható létszámát egy megyei rendőri állományra zsugorítani, hozzáértő munkával! Lassan a külföldi missziókba kötelezően kell menni , és még akkor is kérdéses hogy meglesz a létszám!5000 főből nem sokmindenre futja Szekeres elvtárs, írány a feledés homálya , példát mutathatna, félrecsúszott katonáinak!!!!!!!!!!!
     
  11. #10
    horcher
    2010.03.04. - 14:43

    Előzmény:
    #9 balint60
    Kedves balint60,

    A "teljes érdektelenség" fogalmát nehezen tudom értelmezni a SZili cikk kacsán, mely 52 hozzászólást, és 47 értékelést kapott.
    Amúgy pedig a cikk értéke és a kommentek számra egyáltalán nem szükségszerűen egyenesen arányos - ezért olyan nehéz értelmezni az internetes újságírás adatait.
    Sokszor van ugyanis, hogy a cikk olyasmit fogalmaz meg, ami a többség egyetértésével találkozik, és ezért kevesebb a hozzászólások száma - véleményem szerint ez a helyzet a SZekeres ügyben is.
    Ám az egyetértés ellenére is (szakmai és erkölcsi) köütelessége a publicistának emlékeztetni a politikust politikai felelősségére. AKkor is, ha ez nem olyan csillogó téma, mint két celeb különös kapcsolata.
    Azt pedig ön is érzi, ezért jelzi az off-ot, hogy a komment célja nem tanácsadás arra nézve, miről írjon a publicista. Az internet e tekintetben legalább demokratikus - ma már bárki írhat a számára fontosnak tartott kérdésekről - nincsenek privilégiumok és kiváltságok az elektronikus újságírásban.
    üdv,
    HF
     
  12. #9
    balint60
    2010.03.04. - 14:17
    Kedves HHF,

    úgy tűnik, a teljes érdektelenséget eredményező Szili-jegyzet nem szegte kedvét a politikai színpadról a közönség közönye mellett lelépni kényszerülő szoci szereplőkről írástól. Próbálkozása, hogy a honvédségi főtisztek vizsgált korruptságát a politikai felelősség általános vitaszintjére emelje, annak SZI személyére szorítkozása miatt szükségszerűen nem érte el olvasói ingerküszöbét. Talán nagyobb kitekintés serkenthette volna az érdeklődést, ami Szili, Szekeres stb kapcsán már nem nagyon várható el.

    Ugyanis a politikai felelősség választások alkalmával történő kényszerű vállalásán kívül másutt sem mondható általános gyakorlatnak: Nixon is csak az impeachment fenyegetettsége miatt mondott le, húsz éves demokráciánk történetéből meg csak szegény Horn Gyula jut az eszembe, aki az elvesztett választás után lemondott pártelnöki tisztségéről.

    Azt javasolnám, hogy most már ne írjon pl.Kis Péterről, hanem jegyzeteit inkább a valóban sokakat érdeklő témák sokaságából vetteknek szentelje.

    Üdvözli, Bálint

    PS & Off: személy szerint igen nagyra értékelném OV kötcsei beszédének elemzését. A Nagyításban megkezdett vita (?) a téma igencsak szűk sávját érinti.
     
  13. #8
    ZETA73
    2010.03.04. - 12:01
    Szekeres Imrének már 2 évvel ezelőtt le kellett volna mondania. A sokak által felejthetetlen Gripen avatáson a miniszter úr alaposan lejáratta önmagát, és nagyon kínos perceket szerzett a jelenlévő magyar katonáknak. Persze Szekeres úr úgy gondolta megteheti, hiszen ő nem lovaskocsit vezet, hanem minisztériumot. Azt gondolom, hogy az erkölcsi züllésre a mai botrányokra ez ilyen felelőtlen viselkedés a startpisztoly dörrenésével lehetett egyenlő. Minden tiszteletem a Magyar Honvédség ma is szolgáló katonáinak. A szakmájukat, hivatásukat gyakorlókkal nincs is semmi gond. Szekeres úrnak ennyi idő alatt sem sikerült megérteni azt, hogy a hadseregben szolgáló bármilyen rendfokozatú katonákkal szemben támasztott elsőrangú követelmény a fegyelem. A hadseregekben nem működhet a klasszikus értelembe vett demokrácia. Viszont az erkölcsi szilárdságnak, a parancsnokok példamutatásának annál inkább működnie kell. Bizony fel kellene állnia a bársonyszékből, bár ezt már most sem tehetné meg emelt fővel. Eleget ártott, repüljön hát jó széllel mint a Gripenek.
     
  14. #7
    Edekon
    2010.03.04. - 11:56
    Tényleg abba kellene hagyni már a címkézéseket, ez nem vezet sehová. Sokan összekeverik a fasizmus doktrínáját a nemzetiszocializmuséval. Elvem: aki nem bírja. az ne piáljon.Kész komédia volt az ex párttikár Gripen-keresztelőn piásan eldadogott beszéde.
    A választások előestéjén: AHOGYAN SZAVAZOL ÚGY BÁNJANAK VELED!
     
  15. #6
    zsil
    2010.03.04. - 10:56
    Azt hiszem, mára sok!
    Még Szekeres /katona sohasem volt, de iszik, mint a kefekötő/ elvtársúr marhaságai feszegetik az emberi befogadóképesség határait.
    Lendvai Ildikó szólhatna már neki, hogy "monnyon le" !
     
  16. #5
    Alaca
    2010.03.04. - 10:42
    Gombhoz a kabát! Ha csak az a cél, hogy valakit támadjunk, és nem a jelenséget, könnyen borul a logika. Pedig a cikkben benne van a lényeg, csak a célt szolgáló redundancia távolra tolja egymástól az összetartozó mondatokat.

    "a politikai felelősség vállalása csak úgy képzelhető el, ha az illető vállalja a következményeket is a felelősségi területén történtekért"
    ami ez:
    „fel kell deríttetni a bűncselekményeket, és át kell adni azok elkövetőit a hatóságoknak. Ez az egyetlen vállalható politikusi magatartás."

    Ha az ellenőrzés felfed valamit, nem lemondani kell, hanem úgy javítani a rendszert, hogy ne legyen mód a visszaélés ismétlésére. És ez független attól, hogy hívják az éppen aktuális vezetőt.
     
  17. #4
    Leoncavallo
    2010.03.04. - 10:35

    Előzmény:
    #3 zember
    Ezeket a jelzőket igenis használni kell.Másodsorban nem ezek a szemetek a hibásak,hanem akik rájuk szavaztak.
     
  18. #3
    zember
    2010.03.04. - 09:29
    Tényleg egyszerűnek tűnik a képlet, de nem tudom eldönteni kit kell
    kommunistázni és kit fasisztázni. Horváth Balázs kommunista volt-e vagy
    fasiszta, mert ugye kissé illuminált állapotban állt az ablakban, mikor próbált
    a néphez szólni. Szabadi Béla bilincsben kommunista volt-e vagy fasiszta?
    Szerintem ezeket a jelzőket hanyagolni kellene.
    Szép napot mindenkinek!
     
  19. #2
    benga
    2010.03.04. - 09:16
    Ehh, nem lemondania kellene bármiről is, hanem ennek az embernek (és embertípusnak) 1990 után egész egyszerűen nem lett volna szabad többé felbukkannia a közéletben, mert az - mára már nyilvánvaló - csakis az ilyen hozzáértést, szakértelmet, tisztességet és felelős magatartást (idézőjelet mindegyik szóhoz kérem odagondolni!) hozhatta magával
     
  20. #1
    borso
    2010.03.04. - 08:26
    Szerintem Szekeresnek már akkor le kellett volna mondania, amikor részegen kiállt a katonák elé, (az apropójára már nem emlékszem) egy ünnepségen.
    Azzal, hogy az elképesztő korrupció kirobbanásának ellenére nem mond le, sajnos az ő jellemtelenségét emeli ki.
    Na, de miért csodálkozunk ezen? A kommunisták már csak ilyenek......
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 20 db -

hirdetés

HETILAP