Az új köztársasági elnök belépője kicsit túlságosan is interaktívra sikeredett.
Úgy látszik, mintha az uborkaszezonban Schmitt Pál vinné el a showt. Úgy látszik, Orbán Viktor nem véletlenül nevezte a legsikeresebb magyar politikusnak.
Az Európai Parlament alelnöki székéből előbb a parlamenti elnök, majd a köztársasági elnök székébe zuhant a rutinos sportpolitikus. Igaz, a három pozícióból kettőbe egyenest Orbán döntése repítette, s valószínűleg a harmadikhoz is kellett támogatása. De rövid időn belül három ilyen fontos közjogi tisztséget betölteni magyar politikusnak Schmitt előtt nem sikerült.
Nem csoda hát, ha kicsit zavarban van új szerepében a közkedvelt közszereplő. A problémát az jelenti, hogy a helyzettel szembesülve nem a csendes tanulásra szánta rá magát az elnök. Kis túlzással azt is mondhatnánk, ajtóstul ront hivatalába, s interaktivitásával szinte naponta ad témát a sajtónak.
Már beiktatása előtt élénk kritika fogadta azt a döntését, hogy házelnöki tisztségének vége felé több frissen elfogadott jogszabályt nem rögtön küldött meg a köztársasági elnöki hivatalba. Így, legalábbis szimbolikusan, végső soron feladója és címzettje is ő lett ezeknek az aláírásra váró dokumentumoknak.
Aztán a beiktatási ünnepség fogadtatása vált felemássá. Nemcsak azért, mert a volt köztársasági elnökök közül kettő - Göncz Árpád és Sólyom László - meglehetősen barátságtalanul nem jött el a rendezvényre. S nem is pusztán azért, mert az ellenzéki pártoknak, valljuk be, ügyetlenül, utolsó nap küldték el a meghívókat. Hanem a nyilvánosság és az elszigeteltség sajátos egyvelege miatt: az ünnepség elvileg a Sándor-palota előtt zajlott volna, amit mindenki láthatott volna. A viharos időjárás miatt azonban a palota udvarán zajlott végül is, így még a sajtó képviselői sem lehettek jelen a ceremónián.
Schmitt Pál beiktatási beszéde sem váltott ki egyértelmű elismerést. Elsősorban az ellensúly-egyensúly szójátékot kapta fel a sajtó, valljuk be, némi joggal. Hisz ki látott már egyensúlyt ellensúly nélkül? Pedig érdekesek az új elnök programjának fő elemei is. Így - lám, minden szentnek maga felé hajlik a keze - a sporttámogatás alkotmányba foglalásának ötlete és a nyelvművelés, vagy amiről még kevesebb szó esik, a tudomány elnöki támogatásának szándéka.
Egyetemi oktatóként bizony nagyon örülök Schmitt tudománypártolásának - hisz nyilvánvaló, hogy a tudomány Magyarország számára az egyik kitörési pont lehet. S szerencsére ez olyan kérdés, amelyben Schmitt végre egy platformon áll Sólyom Lászlóval, aki maga is nagy hírű egyetemi professzor.
Ezért magam önző módon reménykedek benne, hogy a beígért elnöki látogatások nem csak állami felsőoktatási és kutatási intézmények felé tudják majd a politikai figyelmét fordítani, hanem olyan, szintén közfeladatot ellátó, történelmi egyházak által alapított egyetemekre is kíváncsi lesz az új elnök, mint amilyen a Pázmány Péter Katolikus vagy a Károli Gáspár Református Egyetem.
Végül az elnöki szerepkörrel kapcsolatos legfrissebb vitát az váltotta ki, hogy Schmitt Pál egyik első dolga az volt, hogy ellátogatott a kormány ülésére. Az első polgár döntését azzal indokolta, hogy szeretne egyfajta interaktív kapcsolatot kialakítani a kormánnyal, és annak több miniszterével is.
Az ellenzék természetesen rögtön az elfogultság jelét olvasta ki Schmitt látogatásából. A szocialista párt szerint nemcsak a kormányhoz, de a kormánypárthoz is megengedhetetlenül közel sodródott ezzel az elnök. Az LMP nevében nyilatkozó képviselő szerint pedig az elnök felfogása nem felel meg az alkotmány által az államfővel kapcsolatban megfogalmazott elvárásoknak.
Nem lévén jogász, e vitát hagynám is a jogászokra. Csak azt tartom viccesnek, hogy amikor Sólyom László nem konzultált a pártokkal, akkor azt nehezményezték a baloldal képviselői, amikor pedig Schmitt Pál konzultál a kormánnyal, akkor azt tartják gyanúsnak. Az mindenesetre látszik, hogy a köztársasági elnök milyen nehezen fog tudni megfelelni a baloldali elvárásoknak.
- cikk értékelése /jegyzet/szerepzavarban-schmitt-pal-31229/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 367
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #146
- august2
- 2010.08.24. - 20:29
Előzmény:
#145 Rettenetes
Eszméletlen hasonlataid vannak.
Állna is az összevetés, ha mondjuk Lampert Ájem Mónika (bármilyenminiszter) lett volna a jelölt.
Az a te szegénységi bizonyítványodat mutatja, hogy a Magyar államfővel kapcsolatban, a diónyi agyadban Néró és az ő lova galoppozik faltól falig. -
- #145
- Rettenetes
- 2010.08.24. - 09:02
Előzmény:
#144 august2
Néró annak idején a lovát is beválasztatta a tribunusba..... -
- #144
- august2
- 2010.08.24. - 07:01
Előzmény:
#141 imperative
Jelenleg parton belul kinevezett Allamfojelolt.
--------------
Te valami tanyán élsz vagy hol? Nem ismered a legfrissebb híreket, vagy csak a papirosodon ez szerepel?
Schmitt Pál Magyarország megválasztott Államfője, érted?
MEGVÁLASZTOTTÁK, az első körben 2/3-os szavazataránnyal.
Még egy darabig rágódhattok a családfáján, a karrierjén,, bármin, e tényen nem változtat.
Akár tetszik neked, akár nem, meg kell békélned vele. :) -
- #143
- Lenyeglato
- 2010.08.23. - 09:36
Nagyon is igyekszik hálás lenni, pozíciójáért, jól tudja mivel tartozik gazdinak! -
- #142
- gizinéni
- 2010.08.21. - 20:57
Ne bántsátok majd belejön mint kiskutya az ugatásba! Ha nem akkor meg aki kinevezte majd
elzavarja. Az utóbbi biztos. -
- #141
- imperative
- 2010.08.19. - 23:00
Előzmény:
#0 basatu
1. ASTORIA szallo, igazgatohelyettes;
2. ROYAL szallo, vezerigazgatohelyettes;
3. Nepstadion es Intezmenyei, foigazgato;
4. NOB titkar;
5. Miniszterhelyettes a Kadar kormanyban;
6. Antall nagykovete Andorraban majd Madridban;
7. Horn nagykovete 3 even keresztul Madridban;
Majd hirtelen atnyergel a FIDESZ soraiba.
Jelenleg parton belul kinevezett Allamfojelolt.
Csodalatos, ragyogo karrier!!
-
- #140
- august2
- 2010.08.17. - 20:50
Előzmény:
#137 imperative
??????????
Talán átmentél családfakutatóba? -
- #139
- august2
- 2010.08.17. - 20:47
Előzmény:
#136 imperative
"Van egy többmilliós Harley Davidson motorja is."
Roppant fontos egy nyomorgó országban.
--------------------
:)) Ezt a demagógiát, amit folytatsz, tényleg elképesztő.
De éppen az általad bemásolt cikkben szerepel az, hogy az egyik, több milliós (?) motorját ajánlotta föl árverezésre az árvízkárosultak javára, a nyomorgóknak.
Te meg gondolom, attól függetlenül, hogy "nyomorog az ország", nyugodtan nekiülsz a többfogásos ebédedhez, lelkiismeretfurdalás nélkül.
Talán még a boltba is betérsz, 'oszt vásárolsz, nem törődve a nyomorgó országgal.
Ahogy olvaslak téged, Nagy Feró jutott eszembe, amikor államfő akart lenni, ő mondta, hogy ő az ideális jelült, mert szakadt országnak szakadt elnökre van szüksége.
De Veres úr is jó jelölt lenne, hisz neki is csak egy 10 éves utánfutója van, nincsenek ilyen luxus motorjai. -
- #138
- regnis
- 2010.08.17. - 16:43
Előzmény:
#135 august2
Kedves august2!
Én nem vagyok sem ellen-, sem drukker. És még "igazi tragédiát" sem látok egy ilyen vitában. Nincsenek bennem nagy várakozások sem a kormány, sem a közt. elnökkel szemben. Én nem látok abban semmi "alázást", hogy a legmagasabb köztisztségviselőnek az eddigi pályafutását, tevékenységét górcső alá veszik a polgárok. Ha ez tényszerű, akkor rendben van. Aztán mindenki azt gondol a tényekről, amit akar. Nekem nincs semmi bajom Schmitt Pál sportolói vagy vállalkozói múltjával. Számomra a kérdés a sportvezetői tevékenysége (L.A. olimpia illetve Athén), pontosabban, hogy mi következik az akkori tevékenységéből, illetve az, hogy mit tett azért, hogy a Fidesz alelnökévé vált egy pillanat alatt, majd onnan mint ugródeszkáról ívelt fel a politikusi karrierje. De még egyszer: mindez mellékessé válik, ha mint közt. elnök megfelel mind az alkotmánynak, mind a magyar társ. érdekeinek. -
- #137
- imperative
- 2010.08.17. - 16:40
Előzmény:
#135 august2
"Valahogy olyan ez, amikor egy családfő elkezdi ok nélkül szapulni és becsmérelni a családtagjait, és lealázza őket bárhol, amerre jár."
Igy van, a család szent. Nem szabad a fogadott lányát Kőbán Ritát behozni a képbe.
Nem fair. -
- #136
- imperative
- 2010.08.17. - 15:32
"Van egy többmilliós Harley Davidson motorja is."
Roppant fontos egy nyomorgó országban.
Más. A Harley Davidson a véleményem szerint egy ócskaság.
Valóban nagyon jól néz ki, csillog-villog a töménytelen krómozástól.
Minden szép és jó ameddig meg nem jelenik a gazdája és be nem inditja.
Kik a "szelid motorosok"?? Lófarkas, idősödő, farmergatyás, hülyére tetovált, cowboy csizmás, ápolatlan, általában borzas öreg alkoholisták. Egy kövérre hizlalt tyúkkal a hátuk mögött. Valószinűleg azért isznak annyi Budweisert, hogy ne hallják a motor szörnyű hangját.
Rettenes bűze és hangja van. Mintha egy henger soha nem menne. Majd kiesik a helyéből úgy vibrál a motor. Hasonló egy 50-es évekbeli szovjet mosógéphez. -
- #135
- august2
- 2010.08.17. - 15:14
Előzmény:
#133 imperative
Nekem speciel a sötét kommunista elvtársi múlt nem tetszik.
-----------------------
:)))) Nevetségesek vagytok. Úgy tesztek, mintha ő működtette volna az égész pártállamot.
A sötét kommunista elvtársi múlt... :)))))))))))) Lehet, hogy még Biszku 'Bélabácsinak is ő parancsolt.
------
Kedves regnis, írod:-
Rajongókkal, fanekkel nem lehet racionális vitát folytatni.
Valóban igazad van, de az ellendrukkerekkel sem lehet racionális vitákat folytatni.
Ha egy névtelen senki lenne a jelölt, akinek vagyona se lenne, akkor az lenne a baj.
Bizony valóban nehéz fogást találni egy egykori olimpiai bajnokon, aki gazdasági szakemberként is megállta a helyét, nyelveket beszél és a nemzeközi sportdiplomataként is sikeres volt.
Igazából én ezekben a politikai bozótharcokban ezt nem értem, miért nem lehet elismerni az emberi teljesítményt, a minőséget.
Az szerintem tragikus, hogy egy fölnőtt ember egész életpályályát le lehet alázni pár szóval csak azért, mert egy párt jelölte egy közjogi tisztségre.
Szerintem itt az igazi tragédia. Ez a politika bozótháború az ami iszonyú pusztításokat okoz az emberi lelkekben.
-
Valahogy olyan ez, amikor egy családfő elkezdi ok nélkül szapulni és becsmérelni a családtagjait, és lealázza őket bárhol, amerre jár.
-
- #134
- regnis
- 2010.08.17. - 08:18
Előzmény:
#132 august2
Rajongókkal, fanekkel nem lehet racionális vitát folytatni.
Ha idáig nem jutott volna el: "...sokkal fontosabbnak tartom, hogy mi fog csinálni elnökként." -
- #133
- imperative
- 2010.08.17. - 04:09
Előzmény:
#130 august2
A nyugati demokráciákban MINDEN politikusnak turkálnak a pénztárcájában.
A politikus szakma ezzel jár.
Az pedig, hogy "olimpiai bajnok volt csapatban" (a leggyengébb láncszem), annak semmi köze semmiféle közjogi méltóságoskodáshoz. Kit érdekel??
Nekem speciel a sötét kommunista elvtársi múlt nem tetszik. Kövérnek teljesen igaza van. -
- #132
- august2
- 2010.08.16. - 22:53
Előzmény:
#131 regnis
3. Sőt, attól mert valaki magas közjogi méltóságra lép, akkor az "emberek" szúrós tekintetét, és tisztes kritikáját kell kiállnia. Ez vonatkozik nem csak ezután, hanem eddig tevékenységeire is. Ezt ki kell állnia. (Ha a tényeket - amiket nem vitat - lejáratásnak tekinti, akkor nem tudunk miről beszélni.)
-----
Ti nem kritikát gyakoroltok, hisz pár napja tölti be a hivatalát.
Ti nevetségessé akarjátok tenni, és lejáratni akarjátok, előre, biztos ami biztos.
Itt nem a bírálhatatlanságról van szó, már régen. -
- #131
- regnis
- 2010.08.16. - 21:13
Előzmény:
#129 august2
"Mindettől függetlenül Schmitt Pál Magyarország megválasztott államfője."
1. Ezt a tény senki sem vitathatja, és sem mondta ennek ellenkezőjét.
2. Attól mert a valaki magas közjogi méltóságot nyer el, nem válik bírálhatatlanná. (Legalábbis egyelőre.)
3. Sőt, attól mert valaki magas közjogi méltóságra lép, akkor az "emberek" szúrós tekintetét, és tisztes kritikáját kell kiállnia. Ez vonatkozik nem csak ezután, hanem eddig tevékenységeire is. Ezt ki kell állnia. (Ha a tényeket - amiket nem vitat - lejáratásnak tekinti, akkor nem tudunk miről beszélni.)
4. Nyilván mindenkinek van múltja, csecsemőket viszonylag ritkán választanak államfővé. Így a múlt - talán a szenteket leszámítva - csak nagyon ritkán folt nélküli. De éppen Kövér László gondolatát kell ide hozni, Schmitt Pál esetében "túl sok". Legalábbis az összes elődjéhez képest.
5. Én - bár nem tartom megfelelő személynek Schmitt Pált az elnöki posztra - természetesen a saját elnökömnek is tekintem őt. Mindennek ellenére, sokkal fontosabbnak tartom, hogy mi fog csinálni elnökként. Schmitt Pált senki sem fogja tudni lejáratni, csak ő maga. (De mint látjuk, az előző évtizedekben sem hibázott.) -
- #130
- august2
- 2010.08.16. - 20:23
Előzmény:
#127 imperative
:)) Tudod, ahogy az írásodat olvasom, a SI faktor (Sárga Irigység) jut eszembe.
Meg a tipikus bolsevik mentalitás, amikor a kocsmapulton könyöklő kocsmabútorok arról beszélnek, hogy "mije van nekije"?
Egy 68 éves, egykori olimpiai bajnoknak, nemzetközi sportdiplomatának, számolják az ingatlanjait, és turkálnak a pénztárcájában.
Közben olvassák a szórakoztató bulvárlapokban, hogy az éppen futó 30 éves ügyeletes celeb beköltözik a 100 milliós villácskájába. -
- #129
- august2
- 2010.08.16. - 19:07
Előzmény:
#128 regnis
Valószínűleg ezek miatt (és ki tudja még miért) mondta Kövér László, hogy Schmitt Pál "túl sok".
----------
Bizony, a pápai 50 négyzetméterhez képest valóban minden túl sok.
Egy sikeres ember és családjának egész életét fölölelő "vagyona" valóban lehet túl sok, sokak szemében.
Lehet irigység tárgyává tenni, ellenpropagandát folytatni. Nektek valószinű egy ma született vagyon nélküli csecsemő lenne az ideális jelölt hisz neki se vagyona, se politikai előélete, se múltja nincs.
Habár ti valószinűleg arról is kiderítenétek valami sötét dolgot.
Mindettől függetlenül Scmitt Pál Magyarország megválasztott államfője.
Bárhogy is nem tetszik kritikusaiknak.
Lehet tovább lejáratni a hivatalba lévő közjogi méltóságot, Magyarországgal együtt. -
- #128
- regnis
- 2010.08.16. - 15:17
Előzmény:
#127 imperative
Valószínűleg ezek miatt (és ki tudja még miért) mondta Kövér László, hogy Schmitt Pál "túl sok". És ezzel pártszimpátiától függetlenül egyet lehet érteni. Kivéve persze a Schmitt-szurkolókat. A "túl kevés"-ről pedig csak sejtéseink lehetnek... -
- #127
- imperative
- 2010.08.16. - 13:20
A nemzet egységét kifejező leendő köztársasági elnök főként a motorokért és az ingatlanokért rajong. Jelenleg három nagy alapterületű budai családi ház, egy nyaraló és egy belvárosi lakás tulajdonosa. Van egy többmilliós Harley Davidson motorja is.
Az elkötelezett jobboldali Schmitt Pál, aki 1982-től miniszterhelyettesként dolgozott a Kádár-rendszer alatt, jövedelmét főként ingatlanokba fektette. Erre utal, hogy amikor a Fidesz egyik alelnöke lett 2003-ban, akkor fizetés nélkül vállalta a funkciót, mondván megél olimpiai életjáradékából és az általa kiadott ingatlanokból. Öt nagy értékű ingatlana közül kettőt biztosan bérbe ad, ám köztársasági elnökként sem kell majd számlát adnia erről.
A köztársasági elnökök rezidenciája. XII. kerület, Béla király út
A leendő köztársasági elnök jelenleg három nagy alapterületű budai családi ház tulajdonosa. Emellett egy Lupa-szigeti nyaraló (95 négyzetméter) és egy V. kerületi lakás (68 négyzetméter) tartozik ingatlan-vagyonába.
Schmitt 1996-2008 között felesben egy 320, egy 225 és egy 195 négyzetméteres házat vásárolt a II. kerületben. 2008 óta tulajdonában van egy 68 négyzetméteres V. kerületi lakás fele is, amelyhez eltartási szerződés útján jutott. A családi nyaraló mellett Schmitt 40 milliós készpénztartalékról is beszámolt (4 millió forintban, 130 ezer euróban). Schmittnek nincs saját tulajdonú autója, változatos karrierje során többnyire hivatali autókat használt. Felesége nevén egy 2000 köbcentis, 2006-ban vásárolt diesel Volkswagen Passat van.
Az Astoria Szálló egykori igazgató-helyettese köztársasági elnökként mindenesetre tovább folytathatja ingatlan-bérbeadási tevékenységét. Hivatali ideje alatt családjával beköltözhet a Béla király úti elnöki rezidenciára, eddigi családi házukat pedig kiadhatja. Sajnos, a fordítottját nem teheti meg. Ingatlanpiaci szakértők szerint egy 320 négyzetméteres, zöldövezeti budai családi ház akár 800 ezer-1 millió forintért is kiadható.
Az új kormány döntése értelmében ráadásul mindezt számla nélkül teheti meg. Mint ismeretes, Orbán Viktor 29 gazdaságélénkító pontja között szerepel az, hogy "ingatlan bérbeadása esetén a bérbeadónak ne kelljen vállalkozóvá válnia". Ennek részleteiről és a bevezetés dátumáról azonban egyelőre semmit nem tudni.
Schmitt leköszönő köztársasági elnökként élete végéig jogosult egy legalább háromszobás, minimum 100 négyzetméteres, budai zöldövezeti lakás használatára. A haszonélvezeti jog halála után özvegyére is kiterjed. Felesége nevén egy 2000 köbcentis, 2006-ban vásárolt diesel Volkswagen Passat van.
Schmitt, aki a Horn-kormány alatt andorrai nagykövetként szolgálta hazáját, jelenleg az egyik legjobban kereső parlamenti képviselő. Házelnöki tiszteletdíja 1 139 623 forint, amihez 166 968 forint választókerületi pótlék jár. Ehhez társul még havi 220 ezer forint olimpiai életjáradék, amit a politikus a magyar államtól kap. Más jövedelmet nem vallott be a vagyonnyilatkozatában, így a lakáskiadásból származó jövedelmét sem.
Az egykori olimpiai bajnok leköszönő köztársasági elnökként élete végéig jogosult a mindenkori köztársasági elnök havi tiszteletdíjára, ami jelenleg 1,5 millió forint. Schmitt Pál közölte: köztársasági elnökké választása esetén lemond a MOB elnöki posztjáról, mert az államfői szerep mellett semmilyen magyarországi társadalmi megbízatást nem lehet ellátni. Azt nem tudni, hogy megtartja-e a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik bizottsági elnöki tisztségét, illetve hogy igényt tart-e az olimpiai életjáradékára.
Schmittnek vagyonnyilatkozata alapján nincsenek vállalkozásai, gazdasági társaságban nem visel tagságot vagy egyéb tisztséget. Nem világos, hogy a házelnöki posztjáról távozó Schmitt kap-e autóhasználatot, sofőrt, és kétfős titkárságot. A leköszönő házelnöknek, mint közjogi méltóságnak törvény szerint járnak ezek a juttatások – legalábbis annak az időtartamnak a felére, ameddig e tisztségét betöltötte. Csütörtökön Schmitt úgy nyilatkozott: a végsőkig - augusztus 5-ig - ellátja házelnöki feladatait.
A nemzet egységét kifejező leendő köztársasági elnök az ingatlanok mellett a motorokért is rajong. Vagyonbevallásában két motort tüntetett fel. Egy többmillió forint értékű Harley Davidson-t, amelyet 1998-ban vásárolt. Valamint egy vele egyidős (68 éves) WLA 42/A1942-es gyártású old timert. Ez utóbbira július 2-ig lehet licitálni, mivel Schmitt egy hete árverezteti motorját Alsóörsön az árvízkárosultak javára.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
„Mindenki erről a hülyeségről beszél” - nagyon felhúzta magát a Fidesz alelnöke
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Súlyos: Így énekelt együtt az elnöki ház előtt Gyurcsány és Kuncze (videó)
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Meglepő akció: Mit csinált Göncz Árpád az aluljáróban?
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Rendkívüli hideg jön a hétvégén: havazás, hófúvás is lesz
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Súlyos csörte a Fideszben: Példátlan gazdasági szigort ígértek
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Cséfalvay: Három kihívással kell szembenézni a válság megoldása érdekében
- Időpont
- 02.09: 18:16
-
Jogerős börtön Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Szerenáddal köszöntik Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 10:27
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Jogerős börtön Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Harmincegy éves magyar sztár, díjak nélkül
- Időpont
- Tegnap: 16:09
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Kósa: Orbán nem puccsról, hanem markáns támadássorozatról beszélt
- Időpont
- Ma: 09:07
