Ronald S. Lauderrel (a Sukoróra tervezett kaszinóberuházás legfőbb befektetőjével) találkozott Orbán Viktor. Januárban. Most augusztus van.
A formájában megújult Népszava egy hete mégis ezzel a hírrel ébreszti és altatja olvasóit.
Ne vitassuk el, a maga szempontjából érthetően!
A szocialisták lapja "rátalált" egy publikálatlan információra. És használja. Nem másként, épp úgy, ahogyan egy revolverújság használni szokta. Nem tájékoztatni akar, pusztán félrevezetni. Az egyik kutya, a másik eb tudatot erősíteni. (Ami ebben a botrányos ügyben kifejezetten előnyös Gyurcsány Ferencnek és tettestársainak.) Hogy ezt mégis hatásosan teheti, annak két oka van.
Egyrészt, a Fidesz az ominózus találkozó után hallgatott a történtekről. (Azért-e, mert a megbeszélést kezdeményező Ronald S. Lauder ezt kifejezetten kérte, vagy mert mindkét fél számára így volt komfortos, ne találgassuk.) Orbán Viktor és környezete egy szót sem szólt (a tanulságot érdemes levonni...), így a Népszava informátora leleplező történettel állhatott elő, amely alapállításában helytálló: létezett Orbán-Lauder-találkozó.
Másrészt, az újság megkeresésére a miniszterelnök kommunikációs stábja nem reagálhatott jól, mert nem volt képben. A késlekedés pedig olyan kárt okozott, mint amikor a megáradt folyót a gátszakadás után igyekeznek megállítani.
Orbán-Lauder-találkozóról dübörög a sajtó és az ellenzék egy hete, kicsit sem törődve azzal a ténnyel, hogy a Fidesznek a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatos álláspontja több mint egy éve - ellenzékben és kormányon - konzekvens.
A Népszava által nyilvánosságra hozott megbeszélést akkor takarná be a titkos megállapodás, a mutyi árnyéka, ha nyomában döntések születnek. Például a kormányváltás után a vizsgálódó hatóságok szép fokozatosan leszállnak az ügyről. A miniszterelnök nem nevez ki megbízottat a részletek felderítésére. Vagy épp csak megváltozik a Fidesz kommunikációja, és immár támogatja a beruházást.
De semmi zavarba ejtő nem történt. Csak zavarkeltés. Mintha a sukorói ügylet nem arról szólna, hogy külföldi befektetők kívánságára a kormány törvénytelen csuklóztatásba kényszerítette a magyar közigazgatást, félrerúgva törvényeket, semmibe véve ár-érték arányokat. Mintha a történet nem azt példázná, hogy a Lauderék előtt bokázó Gyurcsány-kormány önös előnyöktől vezérelve hogyan értékelte le saját közösségének szuverenitását, országának presztízsét.
Mintha a régi és az új hatalom is csak a konc bűvöletében élne...
Pedig a találkozó nyomtalan utóélete világosan jelzi, hogy amit Orbán mondhatott Laudernek, abban nem lehetett köszönet. Mutyi meg végképp nem. Ha lett volna, a megbeszélésről bizonyosan nem a szocialista Népszavából értesülünk, sokkal inkább a sukorói beruházás újraindításáról szóló hírekből...
Revideáljunk felül!
Egyik vacsoracsatázásra hajlamos médiacelebünktől hallottam, hogy felülrevideálja a nézetét, amely kijelentés annyira megfogott, hogy magára a felülrevideálandó lényegre már nem is tudtam figyelni. Elsikkadt.
A popsztár amúgy azért kapott öt percet az egyik kereskedelmi tévétől, mert háromévesen odahagyott kislánya 13 év után előkerült. És valljuk be, ez nem hétköznapi történet. Az állatkerti sétával habosított bulváretűd, miközben tájékoztatta a nagyérdeműt a jeles eseményről, - jófejségnek feltüntetve - propagálta a gyermekelhagyás gyakorlatát. "Apák, ti csak menjetek, az élet nem áll meg, a gyermek növése kiváltképp." Ímhol a bizonyíték.
Amitől persze nem ered világgá rögvest minden apuka, csak aki már útra kész, a többiek meg legfeljebb elgondolkodnak azon, hogy lúzerek voltak-e, amikor gyermekeik felnevelését nem hagyták feleségükre vagy másra. Talán úgy műsorra tűzték volna őket is a tévében...
Nem tudom, a szerkesztők minden esetben tudják-e, hogy a nézettség növelésén kívül még mit csinálnak, mire sarkallnak, merre orientálnak, azt meg nem is kérdezem, hogy az életünkre nagy hatással bíró médiacelebek tudják-e, mit beszélnek.
Lenne mit "felülrevideálnunk". A celebjeinket, a médiánkat, a nyelvünket. Hogy mást ne mondjak, az életünket.
- cikk értékelése /jegyzet/zavarkeltes-31387/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 68
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
Basatu-nak & Tsai:
1. a cikk ugye arról szól ,hogy JANUÁRBAN találkozott O.V. az amerikai illetöségü R.L.-al
és AUGUSZTUS-ig ( 7 hónap ) úgy tett, mint aki mit sem tud a szinfalak mögöttröl....
Tehát EZ most a téma és nem az örök ´kizárni Azokat..´ -duma, ahova Ön kilyukad irása
végén.
2. Ne tessék általánositani : max. 9 millio szenved, mert 10% nagyon szépen gyarapodott az elmult 20 év alatt - valamennyi 20 éve pártfunkcionárus ( itt teljes pártsemlegesség van..) és parlamenti és önkormányzati képviselö, korábbi pozicióját kihasználó gazdasági - mediális potetnát,stb. Ha pedig a volt funkcionárusok kizárását követeli Ön , akkor vegye bele a sorba a pld. aktuálisan következöket is ( név mellett funkcíók 90 elött ), pár aktuális példa :
- Matolcsy - volt párttag, miniszterhelyettes
- Stumpf - Hazafias Népfront elnökhelyettes
a sor hosszu lenne, mindenki ismer környezetéböl legalább 2-3-at, aki akkor is, most "sikeres" pályát futott/fut be azóta is.... egyébként O.V. angliai ´Soros´-ösztöndiját még Pozsgaytól kapta....(1988-89) -
- #44
- erlauer
- 2010.08.29. - 16:31
Úgy látszik, Lauderék-Blumék valamiből kihagyták Orbánt, esetleg az Orbán-családot vagy a Fideszt. Elképzelhető, hogy nem is volt taggyűlés. -
- #43
- Zokni
- 2010.08.29. - 12:12
Előzmény:
#0 csendor
Kedves Csendőr!
Hátrébb az agarakkal! A B. G. nevetséges, gyermeteg érvelése: TÉNY. Éppen abból von le következtetéseket a találkozóban elhangzottakra vonatkoztatva, hogy nem adtak közre semmit a randevú témájáról! (?)
Akkor már az is hihető lehet, ha azt írja, O. biztosan karácsonyra akart egy jó kölnit beszerezni a felesége számára, a divat-ágazat ma is használatos, egyik leghíresebb márkanevét viselő emberétől... -
- #42
- Zokni
- 2010.08.29. - 11:58
Előzmény:
#38 balint60
Kedves Nálint60!
"...hitelességét kockáztatja ezzel a szerecsen-mosdató hozzáállással. .."
Sajnálatos módon ez a probléma inkább az egész HV gondja. A tény a keletkezésének módjából, és az akkori "küldetéséből" adódik, és abból, hogy mindig szoros szimbiózisban élt a számára kedvelt politikai szervezettel.
Így a dilemma természetes ugyan, de annyiban szomorú, hogy úgy látszik, a jövőjüket még mindig csak a gazda(párt) jövőjéhez kapcsolhatják. -
- #41
- Zokni
- 2010.08.29. - 11:50
Előzmény:
#30 Spartacus
Kedves Szpari!
Ámulva figyelem beírásait, de azt azért megkérdezem - őszinte kiváncsisággal -, hogy mi a szándéka azzal, hogy azt a sajnálatos tényt, hogy a Fidesz sok tagja, koránál fogva, már a múlt rendszerben is boldogulni akart - egyes képviselőik, illetve bajtársaik akkori politikai pártbeli tagságával mutatja be?
Most komolyan. Az ég adta világon, következik ebből bármi is?
-
- #40
- határeset
- 2010.08.28. - 22:45
Előzmény:
#31 ihavrilla
"Gratulálok!Nyertél! Ez volt az ezredik ismétlés."
Alternatív "Barátok közt". Az ismétlések, ill. az epizódok száma "ölég" magas, a listabeküldő társaság is min. elvbaráti/-társi. Persze, lehet, hogy csak egyazon lángelme huszonhatodik nickje :) -
- #39
- Anicuki
- 2010.08.28. - 17:32
Ki mikor, miért, minek !!! Ez most tényleg úgy tűnik, hogy vihar a biliben, tök fölöslege erre ennyi időt pazarolni, más dolgok sokkal fontosabbak . -
- #38
- balint60
- 2010.08.28. - 15:26
Szegény Boróki Gábor! Kevés felkészültebb és tisztességesebb újságíró van nála a jobboldali médiában.
Most hosszú hetek óta az ügyeletes apologéta szerepébe kényszerül, amikor a Fidesz, de leginkább Orbán Viktor sorjázó necces ügyeit próbálja megmagyarázni, elbagatellizálni vagy éppen más kontextusba csúsztatni.
Hosszú esztendők során jogosan elnyert hitelességét kockáztatja ezzel a szerecsen-mosdató hozzáállással. Kár lenne érte és kár lenne HV-ért! -
- #37
- Peter75
- 2010.08.28. - 13:03
Előzmény:
#30 Spartacus
Ezt már írtam én korábban, de megteszem megint. Mivel te egy moslék bolsi (maszopos) szavazó vagy, ha igaz lenne ez a lista, akkor neked nem imádolni köllene ezeket az emberkéket? Hiszen a mocskos bolsikat, akik maradtak az utódpártban (pufajkás gyilkos, D209, cenzorildi stb.), azokat szereted. Akkó hugyan van ez? -
- #36
- Peter75
- 2010.08.28. - 13:00
Előzmény:
#30 Spartacus
Jaj, pvc patkány, mindég leleplezöd magodat ezekkel az idióta hozzászólásaiddal. Mindég ugyanaz. Mosmá talájjá ki valami újat, mer a főnökeid mérgössek lesznek. -
- #35
- Tobruki
- 2010.08.28. - 09:21
Az én megértem, hogy a H.V.-nek kötelessége mosdatni a szerecsent, de azért nem ártott volna kihangsúlyozni azt a zavarbaejtő tényt, hogy a kormány kommunikációs stábja először megbróbálta cáfolni a találkozó tényét.
Jut eszembe: hová tünt az utóbbi hetekben kedvencünk Szijjártó Péter? -
- #34
- szimpatizáns
- 2010.08.28. - 08:11
Az egészben az a baj, hogy a kormány mást kommunikál, miközben az ilyen és ehhez hasonló hírek ( ügyek) hiteltelenné teszik a kommunikációt.
Álljanak ki karakán .......és igen találkoztunk, kell nekünk Sukkoró...bla..bla.....ilyen feltételekkel.
Nem szimpatikus magatartás, hogy bizonyos ügyekben a "nincs mit mondanunk"...stílus. Egykét rendőrségi ügy is. Azt elvárnám, ( teljesen mindegy milyen színekben öltözött, ) hogyha valaki hibázott, ( pld. Kósa, Szíjjártó, ...stb..) akkor vállalja annak következményeit is. Azt is tudom senki sem tévedhetetlen, de ha mással szemben más szabályok vannak mint saját magammal, akkor nagy a baj! Bizonyos embereknek Önmagukban kellene nézni!! -
- #33
- plébános
- 2010.08.28. - 07:04
Jaj kedveskéim,még egy dologgal szeretném kiegészíteni.Az egyik bundásbogár a díszpintyek közül még POL.BIZ. tag is volt.A nagy helyezkedő.Az életművész. -
- #32
- plébános
- 2010.08.28. - 06:33
Istenem milyen szép névsor.A jobbosok erre se köpni,se nyelni nem tudnak.Csak mocskolódnak.Hiába az az ő sajátjuk. -
- #31
- ihavrilla
- 2010.08.28. - 06:11
Előzmény:
#30 Spartacus
Gratulálok!Nyertél! Ez volt az ezredik ismétlés.
Ritka kitartóak vagytok. Ritka hülye kitartók.... -
- #30
- Spartacus
- 2010.08.27. - 23:38
Kövér László - KISZ titkár, és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és az alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
Orbán Viktor; - Gimnáziumi, majd egyetemi KISZ titkár (Orbán apuka párttitkár volt az átkosban.)
Mikola István - Hazafias Népfront, elnök
Fónagy János - MSZMP tag
Vonza András - MSZMP tag
Szabadi Béla - MSZMP tag, munkásőr
Varga Mihály - KISZ titkár
Rogán Antal - KISZ titkár
Deutsch Tamás - KISZ titkár
Orbán Győző - párttitkár (Orbán anyuka pedagógusi pályát cserélte fel egy pártbizottsági állásért.)
Pozsgai Imre - MSZMP KB tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB tag
Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Chikán Attila - MSZMP tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár. -
- #29
- Spartacus
- 2010.08.27. - 23:35
iderült: tizenhét 1989 és 1993 között “Fi desz közeliként”9 – pártvezetők, szaktanácsadók, hozzátartozóik által – alapított vállalkozás nagyjából azonos időben került egyetlen személy, a Mahir-cso port nál tevékenykedő Schlecht Csaba ellenőrzése alá, aki két csomagban túladott rajtuk. A tetemes adósságot, beleértve százmilliós köztartozást10 felhalmozó cégek közül tizenötöt 1995. július 25-én adott el “Kaya Ibrahimnak”, kettőt pedig 1997. szeptember 9-én “Josip Totnak”.11
A botrány lebénította a vezető kormánypártot. A kezdeti hallgatás után Deutsch Tamás – akkor kijelölt – sportminiszter nyilatkozott úgy, hogy aki Si micska ellen emel szót, annak félnivalója van az APEH-től. Néhány tétova nap után mégis győzött az erőpolitizálás: augusztus 14-én Járai Zsigmond pénz ügy miniszter12 – szabadsága idején, faxon – kinevezte Simicska Lajost az APEH élére.
Innen már nem volt visszaút. A kinevezés nyílt provokáció volt, ha talán nem is hadüzenet, de mindenképpen annak a hirdetése, hogy “izomból” a legabszurdabb döntés is keresztülvihető, s mindig akadnak végrehajtók. Járai – napokkal később, a nemzetközi pénzügyi válság apropóján összehívott – sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre sajátjának nevezte a döntést, amelyet “egyeztetett a miniszterelnökkel”. Tovább sulykolta az akkor már napok óta mantrázott magyarázatot, amely szerint Simicska átjutott a “C-típusú” nemzetbiztonsági átvilágításon,13 félig-meddig viccesen – az egyik akadékoskodó kolléganőnek címezve megjegyzését – hozzáfűzte: odahathat, hogy a kollegina is átessen hasonló ellenőrzésen. -
- #28
- Spartacus
- 2010.08.27. - 23:09
FIGYELEM! FONTOS!
Megjelent egy uj drog a magyar piacokon, naracsszinu a bogyo, es formajaban is egy narancsra hajaz. A szakertok szerint nagyon karos, azon szemelyek, akik hasznaljak, rovid ido alatt elvesztik a realitaserzekuket, rohamos szellemi es moralis leepules figyelheto meg naluk. Raadasul azt rebesgetik, hogy a szert a rendorsegen keresztul, egy Pinter nevu fomaffiozo utasitasara terjesztik (tudjatok, o az, aki a 1998-as robbantgatasokat megrendelte Dietmar Clodonal), ugyanis azt talaltak ki, hogy a szervezett bunozes, a drogkartellek kiszoritasanak az a legbiztosabb modja, ha Pinter es Valenta maffiozok atveszik toluk a piacokat. -
- #27
- Spartacus
- 2010.08.27. - 21:08
Előzmény:
#0 bicnicc
1) Elég nagy ívben teszek az 1/3-os kétharmadotokra, hála istennek engem a legkevésbé sem érint
2) Miért kellen szeretnem? Főleg miért kellene egy agyatlan diktátort és kontár-kormányát szeretnem? Ugyan már, ne röhögtesd ki magad! -
- #26
- Spartacus
- 2010.08.27. - 21:04
Előzmény:
#0 bicnicc
A beirásod egy összehányt, érvnélküli, mocsok személyeskedés
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Terjed Orbán ötlete? Óriási fordulat hazánk EU-s megítélésében
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Botrány a magyar Parlamentben: Képviselő tépte a szőke nő haját?
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Órási változás a Balatonnál 48 órán belül: Tízezrek készülnek
- Időpont
- Ma: 10:14
-
Kemény döntés: Többezer magyar közalkalmazott kerülhet utcára
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- 05.22: 12:46
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
