Szerzőink - a Harvard Egyetem és a Kaliforniai Egyetem professzorai - valóban fantasztikus könyvet írtak arról, hogy mi, emberek szemmel láthatatlan hálókkal szorosan egybe vagyunk kötve. Minden, amit teszünk, gondolunk, érzünk, hat másokra, befolyásolja életüket, boldoggá vagy boldogtalanná, egészségessé vagy beteggé, kövérré vagy sovánnyá teszi őket, és fordítva: a közelünkben élő, velünk szoros kapcsolatban álló emberektől nagyban függ életünk. Közel egy évtizedes, több százezres emberi csoportokra elvégzett klinikai orvosi kísérletekkel igazolják állításaikat, melyek felkavaróak, és szenzációt keltettek az amerikai tudományos életben.

Olyan társadalmi hálókban élünk - családi, lakóhelyi, munkahelyi, politikai, érdeklődési -, amelyekben mindenki hat a másikra, de e hatások zöme rejtve marad. Ezekben a hálókban - a vírusfertőzéshez vagy pletykához hasonlóan - minden terjed, csak láthatatlanul: áramlik boldogság, nagyvonalúság, düh, kétségbeesés, félelem, lelki és fizikai betegség, kövérség és soványság, bűnözés és tisztesség, szerelem, divat és sok más. Hogyan?

Az emberi hálók első szabálya, hogy mi alakítjuk saját hálónkat, közösségünket, amibe belépünk. Emberi vonás, hogy a hasonlókhoz vonzódunk, ezért hozzánk hasonló emberekkel alakítunk társadalmi közösségeket, hálókat. Mi választjuk meg, hány emberrel lépünk szoros kapcsolatba, hol helyezkedjünk el az adott közösségben, és milyen sűrű legyen az érintkezés. Az amerikaiak átlagosan négy szoros kapcsolatot létesítenek, kettő és hat között van kapcsolataik zöme, csak öt százaléka épít nyolc emberrel közeli viszonyt. Házastársak és partnerek, gyermekek és felmenők, barátok és munkatársak, közös érdeklődésű csoportok adják a kiemelt kapcsolatokat. Második szabály, hogy a hálók is alakítanak minket. A harmadik, hogy a barátok hatnak ránk a legjobban, negyedik, hogy barátaink barátai is erős hatással vannak életünkre. Ötödik, hogy a társadalmi hálóknak saját életük van, közös tulajdonságaik, amelyeket nem lehet központilag irányítani.

Azt találták, hogy mi, emberek hat lépésre vagyunk egymástól. Bárkit elérünk hat lépésben egy levéllel, telefonnal vagy e-mail révén: kicsi a világ. Három fokozatban hatunk egymásra: az elsőben barátainkra, a másodikban azok barátaira. Érzelmeket, szokásokat, magatartást adunk és kapunk, de e kör nagyobb, mint gondolnánk. Egy átlag amerikainak 20 társadalmi kapcsolata van (ebből négy szoros): öt barát, öt munkatárs, 10 családtag. Mindenkinek van 20 kapcsolata, így 20×20, tehát 400 emberrel állunk "második fokozatú" kapcsolatban. Most jön a meglepetés: miután láthatatlanul és öntudatlanul "harmadik fokozatban" is kapcsolatban állunk másokkal, barátaink barátaival is, ezért valójában 20×20×20 emberre hatunk, és fordítva is, nyolcezer ember hat ránk. Nyolcezer embertől erősen függ egészségünk, jövedelmünk, boldogságunk, és az övék is tőlünk.

E körben minden érzelmünk terjed, mint a vírus vagy a pletyka, mert az emberré válás során az érzelmek fontosak voltak. Minden érzelem megjelenik az arcon, ezt öntudatlanul olvassuk, sőt másoljuk. Az érzelmek - a félelem vagy a megvetés, az öröm vagy a szeretet - a túlélés eszközei voltak: a beszéd kialakulása előtt már jelezték, hogy menekülni kell, vagy biztonságban vagyunk. Mások érzelmét olvassuk, arcunkra másoljuk, ezzel jelezzük: egy közösséghez tartozunk. A pozitív érzelmek az összetartozást erősítik: "boldog vagyok, maradj velem".

A negatívak kommunikációs eszközök: "bajt érzek, félek, figyelmeztetlek". A telefonkezelőnek mosolyognia kell: nem látják, de a hívó átveszi az érzelmet.

A fordulat után kezdjünk mosolyogni, és a világ majd velünk mosolyog.