Mit üzen nekünk Polányi? Miért hamis a Hatékony Piacok Elmélete? Mit mond Stiglitz? Igaza van-e Oscar Wilde-nak? Milyen lesz az új világ?
hirdetés
Raj Patel könyve arról szól, hogy az elmúlt évtizedek hamis mítoszokon és erkölcstelen politikákon alapultak a fejlett világban, sőt a világ egészében.
A neoliberális közgazdászok felállították a Hatékony Piacok Elméletét, amely szerint a piac önszabályozó, ott mindenki racionális döntést hoz, és egy bölcs láthatatlan kéz egyensúlyt teremt a piacon. Ha vannak is válságok, azokat a piac megoldja, nincs szükség állami beavatkozásra, sőt ez kifejezetten káros, mert megzavarja a piaci önszabályozást.
A mostani válság már mindenki számára egyértelművé tette, hogy ez a tétel alapjaiban hamis. A piacon senki nem rendelkezik az optimális döntéshez szükséges minden információval, ezért az egyéni döntések sokszor irracionálisak, így a piac működése sem racionális, ahogy azt a későbbi Nobel-díjas Stiglitz már 1980-ban megírta. A válságot nem a piac oldja meg, hanem az állam, és éppen azért jött a válság, mert leépítették az állami szabályozást. Ezt azért tették - először Amerikában, majd szerte a világban -, mert az üzleti szektor fogságban tartja a kormányokat: az államok az üzleti vállalkozás érdekeit érvényesítve leépítették a szabályozást. A mostani amerikai kormány is a nagyvállalati, főként pénzügyi és banki érdekek fogságában van, a gazdaságpolitikát alakító kormányzati vezetők onnan jönnek és oda térnek vissza, ahonnan a válság érkezett.
Idézi Polányi Károlyt, aki 1944-ben kiadott A nagy átalakulás című könyvében már szertefoszlatja azt a mítoszt, hogy piac és társadalom egymástól függetlenek. A gazdálkodók földtől való megfosztása - az eredeti tőkefelhalmozás angol módja - vezetett oda, hogy a közösségi értékek elváltak az üzleti érdekektől, de ez ellen a társadalom később fellázad majd, és megpróbálja érvényesíteni a közösség érdekét. Szerzőnk szerint eljött a társadalmi válasz ideje, mert a piaci vállalkozások még mindig fogságban tartják az államokat. A válasznak globálisnak kell lennie, mert most globális méretekben megismétlődik, ami néhány száz évvel ezelőtt Angliában történt: akkor a földet vették ki a közösség tulajdonából, most a Földet veszik ki a nagyvállalatok és a piacok az emberiség birtokából. A Föld erőforrásainak használatáért a piaci vállalkozások nem fizetik meg az újratermeléshez szükséges árat, miközben sokszor magát az árat, tehát a kárt - mint a szén-dioxid kibocsátása, a légkör szennyezése, fajok gyorsuló kipusztulása - sem tudjuk meghatározni.
Oscar Wilde szerint az emberek mindennek tudják az árát, de semminek nem ismerik az értékét. Mintha ma is ezen a tudatlanságon alapulna Földünk, javaink és értékeink elrablása. Egy, az egész világra kiterjedő 2008-as felmérés szerint az emberek 92 százaléka kíván állami egészségügyi ellátást, 91 százaléka állami oktatást, 82 százalékuk szerint az államnak kell fellépnie a nőkkel szembeni megkülönböztetések ellen, és 72 százalékuk szerint a kormányoknak kell gondoskodniuk az éhezőkről. Az emberek tudják, hogy a piaci vállalkozások mindezt nem oldják meg, mert csak az árat ismerik, az értéket nem.
Szerzőnk szerint eljött az idő, hogy a Föld emberiség által birtokolt erőforrásait újból közös tulajdonként határozzuk meg, ne piaci vállalkozások magánjavaiként. Ilyen a levegő, az élelmiszer, a föld, a víz és a többi, az élethez alapvető erőforrás. Szabadon kell engedni a demokráciát, hogy az emberek együtt dönthessenek a közös erőforrások felhasználásáról, ahogy az egy sor brazil városban történik, ahol a helyi lakosok közösen döntenek a helyi jövedelmek és erőforrások megosztásáról.
A mai időkben - szemben Oscar Wilde idejével - mintha az emberek már jobban tudnák a fontos dolgok értékét, talán azért is, mert a fontos javak többségét már elvették tőlük. Eljött tehát az idő.
A neoliberális közgazdászok felállították a Hatékony Piacok Elméletét, amely szerint a piac önszabályozó, ott mindenki racionális döntést hoz, és egy bölcs láthatatlan kéz egyensúlyt teremt a piacon. Ha vannak is válságok, azokat a piac megoldja, nincs szükség állami beavatkozásra, sőt ez kifejezetten káros, mert megzavarja a piaci önszabályozást.
A mostani válság már mindenki számára egyértelművé tette, hogy ez a tétel alapjaiban hamis. A piacon senki nem rendelkezik az optimális döntéshez szükséges minden információval, ezért az egyéni döntések sokszor irracionálisak, így a piac működése sem racionális, ahogy azt a későbbi Nobel-díjas Stiglitz már 1980-ban megírta. A válságot nem a piac oldja meg, hanem az állam, és éppen azért jött a válság, mert leépítették az állami szabályozást. Ezt azért tették - először Amerikában, majd szerte a világban -, mert az üzleti szektor fogságban tartja a kormányokat: az államok az üzleti vállalkozás érdekeit érvényesítve leépítették a szabályozást. A mostani amerikai kormány is a nagyvállalati, főként pénzügyi és banki érdekek fogságában van, a gazdaságpolitikát alakító kormányzati vezetők onnan jönnek és oda térnek vissza, ahonnan a válság érkezett.
Idézi Polányi Károlyt, aki 1944-ben kiadott A nagy átalakulás című könyvében már szertefoszlatja azt a mítoszt, hogy piac és társadalom egymástól függetlenek. A gazdálkodók földtől való megfosztása - az eredeti tőkefelhalmozás angol módja - vezetett oda, hogy a közösségi értékek elváltak az üzleti érdekektől, de ez ellen a társadalom később fellázad majd, és megpróbálja érvényesíteni a közösség érdekét. Szerzőnk szerint eljött a társadalmi válasz ideje, mert a piaci vállalkozások még mindig fogságban tartják az államokat. A válasznak globálisnak kell lennie, mert most globális méretekben megismétlődik, ami néhány száz évvel ezelőtt Angliában történt: akkor a földet vették ki a közösség tulajdonából, most a Földet veszik ki a nagyvállalatok és a piacok az emberiség birtokából. A Föld erőforrásainak használatáért a piaci vállalkozások nem fizetik meg az újratermeléshez szükséges árat, miközben sokszor magát az árat, tehát a kárt - mint a szén-dioxid kibocsátása, a légkör szennyezése, fajok gyorsuló kipusztulása - sem tudjuk meghatározni.Oscar Wilde szerint az emberek mindennek tudják az árát, de semminek nem ismerik az értékét. Mintha ma is ezen a tudatlanságon alapulna Földünk, javaink és értékeink elrablása. Egy, az egész világra kiterjedő 2008-as felmérés szerint az emberek 92 százaléka kíván állami egészségügyi ellátást, 91 százaléka állami oktatást, 82 százalékuk szerint az államnak kell fellépnie a nőkkel szembeni megkülönböztetések ellen, és 72 százalékuk szerint a kormányoknak kell gondoskodniuk az éhezőkről. Az emberek tudják, hogy a piaci vállalkozások mindezt nem oldják meg, mert csak az árat ismerik, az értéket nem.
Szerzőnk szerint eljött az idő, hogy a Föld emberiség által birtokolt erőforrásait újból közös tulajdonként határozzuk meg, ne piaci vállalkozások magánjavaiként. Ilyen a levegő, az élelmiszer, a föld, a víz és a többi, az élethez alapvető erőforrás. Szabadon kell engedni a demokráciát, hogy az emberek együtt dönthessenek a közös erőforrások felhasználásáról, ahogy az egy sor brazil városban történik, ahol a helyi lakosok közösen döntenek a helyi jövedelmek és erőforrások megosztásáról.
A mai időkben - szemben Oscar Wilde idejével - mintha az emberek már jobban tudnák a fontos dolgok értékét, talán azért is, mert a fontos javak többségét már elvették tőlük. Eljött tehát az idő.
- cikk értékelése /kitekinto/piac-es-tarsadalom-27190/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 438
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #1
- pillfe
- 2010.06.23. - 15:57
Hogy is tanultuk az iskolában(és ezt még anno a cenzorok sem vették észre!): az emberiség
jó néhány ezer évvel ezelőtt ősközösségi társadalomban élt! El kellett telni néhány ezer évnek
és szép lassan kimásztunk abból a jól működő társadalomból-bele a káoszba! Mi a megoldás?
Vissza a gyökerekhez!
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Meglepő akció: Mit csinált Göncz Árpád az aluljáróban?
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Rendkívüli hideg jön a hétvégén: havazás, hófúvás is lesz
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Súlyos csörte a Fideszben: Példátlan gazdasági szigort ígértek
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Döntött a kormány: Így alakul át az áfa
- Időpont
- Tegnap: 16:50
-
Különös titkok: Mindent elárul magáról a harmincegy magyar sztár
- Időpont
- Tegnap: 16:09
hirdetés
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
A rothadt hús szagát árasztja a madagaszkári óriásvirág
- Időpont
- 02.09: 06:02
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
„Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Rendőrautó karambolozott a XVII. kerületben
- Időpont
- 02.09: 06:40
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Az idei tél leghidegebb éjszakái következnek
- Időpont
- 02.08: 21:43
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
„Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Közösen énekli ma a Ha én rózsa volnékot Gyurcsány, Bródy és Konrád
- Időpont
- Tegnap: 10:27
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Jogerős börtön Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
