John Naisbitt amerikai jövőkutató élő legenda, tizenöt, óriási érdeklődést kiváltott könyv szerzője, a trendelemzés guruja, aki 2006-ban előrevetítette, hogy mi lesz fontos évtizedünkben. A Harvard és a Moszkvai Állami Egyetem korábbi, és a kínai Nancsing Egyetem mostani professzora Bécsben él: szereti az európai kultúrát, a szecessziót, az osztrák közgazdaságtant - Schumpeter, Hayek és Drucker életművét -, igazat ad Keynesnek, de sötéten látja Európa gazdasági jövőjét. Milyen lesz Naisbitt szerint a 2010-es évtized?

Egy kínai közmondás szerint nem lábunk, hanem elménk visz előre. Szerzőnk szerint agyunkban állócsillagokhoz hasonló, statikus gondolkodási minták élnek, és ezek határozzák meg, hogyan látjuk a világot. Értékeink és gondolkodási mintáink alapján szűrjük a hozzánk érkező információkat, majd ezek alapján döntünk és cselekszünk: jövőnket így az határozza meg, hogyan gondolkodunk a világról. Mindezek alapján szerzőnk fakó képet rajzol fel Európa jövőjéről.

Noha sok dolog változik körülöttünk, de a legtöbb dolog változatlan marad. Az otthon, a munka és a család a pillérek. De még az üzleti életben sem igaz a közkeletű vélekedés, amely szerint "csak a változás biztos".

A jövő már megjelenik a jelenben, csak a legtöbbször nem látjuk a fától az erdőt. Naisbitt mindig az újságok, zömében a helyi lapok híreiből olvassa ki a jövőt, szerinte az újságok a történelem első vázlatai. Mindig a tényeket, az eredményeket kell nézni, ezért jobb a sport a politikánál: az Európai Unió állandóan elmondja, hogy első akar lenni, majd kiderül, hogy nem az lett. Amerikának 300 Nobel-díjasa van, Japánnak négy: ez is sokatmondó eredmény. Emberi hajlam, hogy vágyaink szerint eltorzítjuk a hallott-látott információt, de csak egy számít: az eredmény. A másik emberi hajlam, hogy azt képzeljük, mindig nekünk van igazunk: ha ezt időnként okosan kétségbe vonjuk, sokat nyerhetünk. Érdemes a jövőt egy kirakós játékként nézni, nem egymás utáni események soraként. A jövő nem más, mint lehetőségek, irányok, események, fordulatok, előrelépések és meglepetések furcsa együttese: ezeket nem egy vonalban egymás után, hanem egy mozaik vagy puzzle darabjaiként érdemes elképzelnünk. Nem érdemes olyan messzire előrefutnunk, hogy azt higgyék, nem is vagyunk ott, ahogy a japán közmondás mondja: "a kiálló szöget beütik". Az emberek akkor nem állnak már ellen a változásnak, ha nyernek vele. A kínaiak óriási energiával változtatnak, mert érzik, hogy nyernek vele, míg az európaiak először nyerni akarnak, csak aztán változni. Na, ez így nem megy. Európa túlságosan ragaszkodik a hagyományokhoz és az állandósághoz, nem megy a munkához, hanem elvárja, hogy a munka jöjjön hozzá, ezért marad le a globális versenyben. Eredményeket nem az ér el, aki problémákat akar megoldani, hanem az, aki kihasználja a lehetőségeket. Ahogy G. B. Shaw írta: "Az okos ember alkalmazkodik környezetéhez, az oktalan környezetét igazítja magához. Minden fejlődés az oktalanoktól ered." Készen kell lenni arra a pillanatra, amikor beüt a lehetőség, ezért lett például Arnold Schwarzenegger osztrákként kaliforniai kormányzó. Reagan, Clinton és Bush mind a lehetőségeket keresték, nem problémákat akartak megoldani, mint Hillary Clinton vagy Al Gore. Ahogy Pasteur írta: "A változás a felkészült embernek kedvez, én ilyen voltam." A változás az innováció atyja, de először el kell venni ahhoz, hogy hozzá lehessen adni valamihez valamit.

Európa bajban van, mert ellene van a változásnak, nem ragadja meg a lehetőségeket.

Mi Európában kissé ázsiaiak is vagyunk: ragadjuk meg hát a változást!