Az amerikai Time magazin valóságos Európa-számot közöl, lesújtó képet rajzolva az Európai Unió és egész Európa jövőjéről. A jelen még rózsás: ma Európában a legjobb élni a világon, itt a leghosszabb a vakáció és a szülési szabadság, itt a legmagasabb a nyugdíj, a társadalom minden tagjára kiterjed az egészségügyi ellátás, és néhány uniós tagállam ott van a világ leggazdagabbjai között. Charles Grant - a Centre for European Reform kutatóintézet igazgatója - szerint Európa ma stabilabb, biztonságosabb, zöldebb és kulturálisan sokrétűbb, mint a világ legtöbb része, ezért szeretnének sokan uniós tagok lenni, és sokan az unióba költözni. Ma Európa gazdag és demokratikus: nagy érték ez zavaros időkben.

A jövő már nem ilyen biztató. Európa három nagy hibát követ el: kivívja maga ellen az iszlám tömegek és országok haragját, nem köt szövetséget Ázsiával, és Amerikára koncentrál, miközben az Egyesült Államok fokozatosan elfordul Európától.

Európa legnagyobb kihívása az iszlám. Egy sor uniós országban számottevő muzulmán közösség él, Európa dinamikusan növekvő népességű muszlim országokkal határos, ugyanakkor nem tesz semmit, hogy csillapítsa a muzulmán társadalmak haragját. Amerika egyoldalú politikát követ az izraeli-palesztin konfliktusban, de Amerikát kisebb mértékben érinti a muzulmán országok Nyugat-ellenessége, mert messze van, és kisebb a belső muszlim közössége.

Európa második súlyos tévedése az, hogy nem köt szövetséget a feljövő új erővel, Ázsiával. Egy ázsiai-európai szövetség mindkét fél számára jelentős előnyöket hozna. Ázsia óriási piacot nyithatna az európai technológiáknak és a kifinomult európai áruknak, de ma Európa nem gondolkodik stratégiai fejjel, csak rövid távú érdekek mozgatják. Az ázsiaiak nem neheztelnek Európára a gyarmati múlt miatt, mert a jövőre koncentrálnak, nem a múltra. Az Egyesült Államok okosan politizál Kínával, mert gazdasági partnernek tekinti, bátorítja a demokratizálásban és bírálja az emberi jogok terén. Ezzel szemben Európának nincs egységes Kína-stratégiája.

A harmadik hiba, hogy Európa szinte megszállottan ragaszkodik a kizárólagos transzatlanti, Amerika-Európa kapcsolathoz. Európa ambivalens: csodálja az amerikai hatalmi erőt, de ellenérzést is kelt benne; elismeri, ugyanakkor lekezeli az amerikai kultúrát; függ Amerika vezető szerepétől, miközben kényelmetlenül is érzi emiatt magát. Az európaiak azt hiszik, hogy Amerika mindig Európát sorolja majd az első helyre, mert közösek a keresztény gyökerek és a felvilágosodás szellemi öröksége. Európa azt hiszi, hogy Amerika szívében Ázsia nem létezik, csak mi, európaiak: ám ez tévedés. Hosszú távon egy közösség, ország, nemzet, így Európa sorsát is két tényező határozza meg: a geopolitikai elhelyezkedés és a gazdasági dinamika, ami átrendezi a hatalmi súlyokat. Ezekben az évtizedekben a globális gazdasági dinamika Ázsiába helyeződik át, ezért Amerika ázsiai érdekei erősödnek, európai érdekei gyöngülnek. Sőt, az USA-ban egyre nagyobb spanyol ajkú népesség él, ezért megerősödnek majd az amerikai kontinensen belüli kapcsolatai. Kishore Mahbubani, a szingapúri nemzeti egyetem professzora szerint eljön majd az idő, amikor bekövetkezik az, ami ma lehetetlennek látszik: véget ér Amerika és Európa transzatlanti szövetsége.

Erős Európára van szükség, mert a belső jólétből még nem lesz globális érdekérvényesítő képesség. Európának belül is erősnek kellene lennie, mert kitűzött céljait rendre nem éri el: belül és kívül egyaránt gyenge, mert csak a mai jólét érdekli, a holnapi már nem. Nekünk egy sikeres Európára van szükségünk, ami kívül és belül egyaránt erős, megőrzi a demokráciát, miközben megnyeri a jövőt.