LÁNYI ANDRÁS: ELEFÁNT A PORCELÁNBOLTBAN

Új kötettel jelentkezett Lányi András, az Élőlánc Magyarországért Mozgalom vezetője. A Heti Válasz Kiadó gondozásában megjelent Porcelán az elefántboltban című könyv szerzője pódiumbeszélgetés keretében mutatta be művét, amelynek témája az ökológiai politika magyarországi története. - Az ökológia az emberi együttélés egy új módjáról gondolkodik, amellyel összeférhetetlen a jelenlegi technológia, gazdasági világrend. Ez a világrend hatalmas, és a saját súlya alatt roskadozik. Ebben a földtörté neti jelentőségfű katasztrófában a modernitás válságát éljük meg, amely egyben politikai berendezkedésünk válsága is! - mondta lapunknak Lányi András. A magát konzervatív anarchistaként jellemző szerző szerint az ökológiai politika esetében nem beszélhetünk jobb- vagy baloldalról, ezek a fogalmak ugyanis értelmezhetetlenek ebben az összefüggésben, jelentette ki a szerző. - A jelenlegi válsághelyzetben az a legfontosabb, hogy kimondjuk: a kormány ne nyúljon a még meglévő nemzeti vagyonhoz, és ne árusítsa ki azt! GB 

Helyi Téma, 2009. március 18.

"Azért lettünk zöldek, mert nem volt más választásunk. Feléltük a jövőnket, elfogyott. A korlátlan növekedés illúziójáért cserébe feláldoztuk a természet és a kultúra világának gazdag változatosságát: ettől persze nem a hatalmunk nőtt, hanem a kiszolgáltatottságunk. Az ipari szenny, mint a vízözön borítja el a Földet, többé nincs hová menekülnünk a katasztrófa elől, önmagunk elől. Amit a természettel művelünk, ezentúl nem technológiai, hanem erkölcsi kérdés"- írja könyvében Lányi András. Az utóbbi időben - az Élőlánc Magyarországért nevében - politikusként is fellépő író új kötetében a hazai környezetvédelem ügyét dolgozza fel a rendszerváltástól napjainkig. A szerző megkapó őszinteséggel vall a zöldmozgalomban eltöltött évek sikereiről és kudarcairól, barátairól és ellenfeleiről, s közben a sorok között kibontakozik egy, a környezet ügyére Don Quijote-i eltökéltséggel mindent feltevő értelmiségi alakja.

Gazdasági Tükörkép, 2009. április 30.

Mostanában egyre többen gondolják úgy, hogy forradalomra van szükség. Csakhogy a társadalmi forradalmat szellemi forradalomnak kell megelőznie: ahhoz, hogy a macska odakint egeret fogjon, előbb bent kell elkapnia. Az egyik lehetséges szellemi forradalom jelszava az ökológia - írja Lányi András Porcelán az elefántboltban című könyvében, melynek alcíme: Az ökológiai politika kezdetei Magyarországon. Két lehetőség van: vagy eljön egy új kor, vagy megdöglünk. A rendszerváltás semmi újat nem hozott, mondja a szerző, és az azóta eltelt két évtizedet úgy minősíti, miként Huizinga a reneszánsz kort: amit átél(t)ünk, az nem egy új kor hajnala (volt), hanem a Kádár-éra agóniája. "A hódítók és vazallusaik előbb szétverték, elkergették és kifosztották a művelt, illetve birtokos osztályokat (1945-60), majd hozzáláttak az uralom új intézményes rendjének megszilárdításához (1960-89). A benefíciumok allódiumokká alakítása, mai kifejezéssel élve: privatizálása, nem késhetett soká (1989). Ezután játszódik le (és máig tart) a folyamat végső szakasza: az 1945 után felemelkedett elit hatalmának végső megszilárdítása." Ez a meghatározhatatlan műfajú könyv átíveli az idő hármasságát: szellemi memoár, társadalmi látlelet, ökopolitikaibevezetés. Krónika, helyzetjelentés, jóslat. Lányi előbb Adornóra, Horkheimerre, Polányira és Hayekre hivatkozva megadja az alapokat, kijelentve, hogy az ésszerűség uralma az ember leigázása előtt addig nem sejtett távlatokat nyitott, hogy a piacgazdaság elméleti előfeltevései tarthatatlanok, s hogy a tudományos társadalomszervezés nem más, mint út a szolgaságba. Hogy most, amikor már régen rabszolgák vagyunk, mi volna a teendő, az nyilvánvaló. Először is föl kellene ismerni, hogy rabszolgák vagyunk. Ezt megnehezíti, hogy a média a világ császáraként tünteti föl a tévék előtt és a bevásárló-holokausztcentrumokban hódoló rabszolgákat. A szemléletet pedig szinte lehetetlen megváltoztatni, mert a szemlélet a politikai pártok gyurmája. Márpedig "Magyarországon sikeres pártot ma már csak párt tud alapítani. (...) Aki politikába fektet, pénze megtérülését a nagy parlamenti pártok valamelyikének támogatásától reméli. " Ahuszonkettescsapdája: azt, hogy ebből az altalajában szellemi jellegű válságból hogyan lábalhatnánk ki, a szellem emberei tudják megmondani. De ha netán egy szellemi ember vállalná a Muszáj-Herkules szerepét, és megpróbálná átvinni a társadalmi ingerküszöböt, menten rádöbbenne, hogy ezért túl nagy árat kell fizetni: prostituálódni kell, hozzádörgölőzni valamelyik párthoz vagy tőkéshez, ami a függetlenség azonnali elvesztésével jár. Akkor a helyzet reménytelen? Ha annak érezné, Lányi András nem ülne le könyvet írni. Ennél nagyobb reményt nem bízhatok a jövőért aggódó olvasóra. Ez van.

Végh Attila: Magabiztos ostobasággal, Magyar Hírlap, 2009.május 23.

Lányi Andrásnak, a Duna Kör, a Védegylet és az Élőlánc Magyarországért alapító tagjának (aki filmrendezőként indult, de később író és filozófus lett) nemrég Porcelán az elefántboltban címmel új könyve jelent meg. A könyv - alcíme szerint - a hazai ökológiai mozgalmakról szól, de valójában ennél sokkal több: ökológiai tankönyv, mozgalmi memoár, politikai látlelet, lelkiébresztő. - Heidegger azt mondja: már csak egy Isten menthet meg bennünket. Ez a legreménytelenebb és legreménytelibb mondat, amit valaha hallottam. A te könyved azt mondja: már csak egy gyökeres szemléletváltozás menthet meg bennünket. Ez a legreménytelenebb és legreménytelibb mondat, amit valaha hallottam. - A civilizációknak vannak hanyatló periódusai és végnapjai. A mi világunk egyre jobban hasonlít a Római Birodalom utolsó évtizedeihez. Megérdemeljük a sorsunkat. Azokat a szellemi értékeket és mindazt, amiben mégis gyönyörködtünk itt a Földön, és amihez annyira ragaszkodunk, valamennyire átmenthetik majd azok a kis közösségek, amelyek a civilizációk kincsét át szokták menteni. A civilizációs válságot mi környezeti katasztrófaként éljük meg, mert annyira bunkók vagyunk, hogy csak a legdurvább dolgok jutnak el a tudatunkig... - Vagy még azok sem... - Igen, hiszen a természet pusztulását, a saját emberi természetünk pusztulását próbáljuk nem észrevenni. Ennek a végső magyarázata, hogy az európai szellemi fejlődésben elszakadtak azok a szálak, amelyeken keresztül valamilyen tudás, öntudat, bűntudat átöröklődött. Én már csak kevés dologgal tudok foglalkozni ebben az életben, de a legfontosabbnak azt tartom, hogy rendbe kell tenni az iskolát. Egy olyan világban, amelyben az emberek nem olvasnak könyveket, nem történhet semmi jó. Nincs kinek elmondani, hogy cselekedni kell; már mindenki tudja, hogy a játéknak vége, de ebből azt a következtetést vonják le, hogy ha úgyis vége, akkor csináljuk tovább azt, amit eddig, hátha kihúzhatjuk döntetlenre. - Mit lehet csinálni az iskolával? - Épp annak az ellenkezőjét, amit az utóbbi évtizedben reformként akartak ledugni a torkunkon. Több és jobban képzett, jobban megbecsült pedagógust, kevesebb számítógépet, több együttlétet, tanórán kívül is. Műveltséget, világnézetet - sokfélét - nem információt. Differenciált képzést kényszerintegráció helyett. Színvonalas szakképzést színvonaltalan egyetemek helyett. Az elhülyítés ma világjelenség, csúcsán a bolognai rendszerrel. A hülyülés globális folyamat, mi csak - jó szokásunk szerint - erős bástya, nem rés vagyunk a rendszer falán. - Sötét pincékben karddal hadonászó világ- összesküvó'k takíljákki nekünk a szomorú jövőt, vagy egyszerűen csak erre gravitál a világ? - Ha a hülyülés világméretű összeesküvés eredménye volna, akkor nem volna ilyen sikeres. Az ember által tervezett dolgok általában nem sikerülnek. Összeesküvés tehát nincs mögötte. Egyszerűen az a helyzet, hogy ma egy olyan politikai-gazdasági világrend uralkodik, amelynek logikája kérlelhetetlen: a számára fölösleges tudást kizárja, feláldozza a természeti, kulturális és szellemi forrásokat. Egyre képtelenebb erőfeszítésbe kerül fenntartania a növekedésre ítélt gazdaság működését egy pusztuló világban. Ezért vált ilyen agresszívvé. A gazdaság már csak akkor tud növekedni, ha mindazt piacra viszi, amit eddig a nem üzleti tevékenység végzett az egymásról való gondoskodás, a tudás átadása, a világban való tájékozódás terén. A cél: mindent piacosítani, a maradék közszolgáltatásokat pedig - amilyen a közoktatás - lebutítani vagy a piacrendszer kiszolgálójává tenni. Ez a rendszer a piacot is elpusztítja. Ez már nem piac. Itt már nem személyükben felelős szereplők versenyeznek. - Mégis kezd kibontakozni valami összeesküvés képe. - Ezt az összeesküvést történelemnek hívják. Ez van. De nem mondom, hogy nem tehetünk semmit. Nem vagyok fatalista. Magyarországon két nagy párt van, a paranoiások és a skizofrének pártja. A paranoiások a jobboldalon, a skizofrének a baloldalon... - És vannak a paranoid skizofrének, a harmadik utasok. - A jobboldal hajlik arra, hogy valami nagy összeesküvés van a világban, amely főleg a magyarság ellen támad, a liberális oldalon pedig azok vannak, akik még hisznek a történelmi szükségszerűségben: minden automatikusan történik, s mi semmiről se tehetünk, arról se, amit mi magunk teszünk. Pszichiáterek tudják, hogy ez skizofrén tünet. A skizofrén azt hiszi, hogy az is a sors kezétől való, a mit ő maga csinál. - Könyved annak a többrétegűen paranoid-skizofrén szférának a leírása, amit úgy nevezhetnénk: az ökológiai érzékenységű szellemi ember lelke. Az ökológiai gondolkodó megveti a politikát, de mégis beleavatkozik, hiszen nem nézi jó szemmel, hogy az életünk debilpolitikusok homokozója. - Ez így van. Én kiküldtem magam húsz évvel ezelőtt az életbe. Ez a könyv sokkal többet vitt el az életemből, mint bármely más könyvem. Gazdag és nehezen elviselhető tapasztalatot szereztem, miközben belesodródtam a környezetvédelembe, az ökológiai politikába, az ökofilozófiába, a tanításba. Azért szereztem doktori fokozatot, hogy ökológiai szemléletű társadalomfilozófiát taníthassak az egyetemen. Elkapott az örvény. Rögeszmésen skizofrén tevékenységeimet még mindig nem tudtam abbahagyni, miközben mérhetetlenül nyomaszt az egész. De ha egy szerep rajtad ragad, akkor nehezen szabadulsz meg tőle. - Könyved legmeghatóbb soraiban az áll, hogy te öregnek érzed magad ahhoz, hogy kivonulj innen. - Igazából a Tapolcai-medence valamelyik hegyének oldalából szeretném nézni a világot. Hogy ezt nem teszem, az azért van, mert azok az emberek, könyvtárak, közintézmények és egyetemi katedrák, akiket és amelyeket szeretek, Pesten vannak, hűtlenségnek érezném, ha kivonulnék - Azt írod, hogy amikor az őszödi beszéd elhangzása után Esterházy, Nádas és a többiek harcosan kiálltak Gyurcsány mellett, valamit megértettél. Vajon mit? - Azt láttam, hogy a késő-Kádár kori magyar értelmiség legjava korlátolt, ostoba, agresszív módon kiáll olyan magatartásmódok mellett, amelyet ők azelőtt mélyen megvetettek és elutasítottak. Megérteni pedig azt értettem meg, hogy a konok megátalkodottság meddig vihet el embereket, amikor szégyellik bevallani azt a jóhiszemű tévedésüket, hogy Magyarország a szabad világ, a nyitott társadalom partjainál kötött ki 1989-ben. Holott csak annyi történt, hogy Magyarország most más típusú birodalmi uraknak vált kiszolgáltatottá. A megátalkodottság egyébként félelemmel párosul, az elvakult gyűlöletet a félelem szüli. Ezek az emberek félni kezdtek, hogy létezik egy ellentábor, amely az eddig meg nem kérdőjelezett kiváltságaikat - hogy ők a magyar szellemi élet - megkérdőjelezi. Ahogy a jobboldali értelmiségi tábort is a sérelmi politika és a gyűlölet tartja össze. Sajnálom, de ezt szimmetrikusnak látom. Ritka az önismeret, az önkritika, a kétely, az önmagunk iránti igényesség mindkét oldalon.

Végh Attila: Mielőtt megdöglünk, Magyar Hírlap, 2009. május 2.,

Az első modern konzervatív világnézetnek nevezte az ökológiai szemléletet új könyvének bemutatóján Lányi András, az Élőlánc Magyarországért Mozgalom vezetője. A Porcelán az elefántboltban szerzője szerint elsődleges feladatunk megakadályozni, hogy a kormány kiárusítsa a nemzeti vagyon maradékát.

Az ökológiai mozgalom kudarcról kudarcra halad a végső győzelem felé - mondta Lányi András, a Védegyletből kinőtt Élőlánc Magyarországért Mozgalom vezetője, a Heti Válasz szerkesztőbizottságának tagja új könyvének bemutatóján.

Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője úgy mutatta be Lányi Andrást, mint azt az embert, aki sokak szemében minden mai bajunk okozója, mivel az államadósság Bős-Nagymaros meg nem épülésének köszönhető, annak megakadályozója pedig Lányi András. A politikus-filozófus annyit mondott: elsődleges feladatunk megakadályozni, hogy a kormány kiárusítsa a nemzeti vagyon maradékát. De ezzel be is fejeződött az aktuálpolitika feszegetése.

A hetilap kiadásában megjelent Porcelán az elefántboltban a magyar zöldmozgalom történetét mutatja be, pontosabban azt, "ami maradt belőle, miután porcelánkészlete összetört az elefántboltban" - fogalmazott a szerző, aki szerint műve "a liberálisoknak túl szocialista, a szocialistáknak túl konzervatív, a konzervatívoknak túlságosan liberális".

Lányi András szerint válságát éli a modernitás. Nézete szerint az ökológiai mozgalom nem mondható tipikus, "modern, baloldali utópiának", mivel eleven tapasztalatból táplálkozik. A konzervativizmustól idegen módon viszont felvállalja a felvilágosodás eredményeit, és ilyen módon "az ökológia az első modern konzervatív világnézet".

"Konzervatív anarchista"

Amikor a szerzőt arról faggatták, miként vélekedik a nyugati zöldmozgalmak baloldali, anarchista kötödéseiről, azt válaszolta: mivel az ökológia a kisközösségeket védené a központosítással szemben, ezért ő magát "konzervatív anarchistának" tartja. Hozzátette: értelmezhetetlennek gondolja a saját maga bal-jobb tengelyen való elhelyezését, ellenzéki, rendszeridegen embernek tartja magát és mozgalmát. Ugyanakkor szavai szerint "minden párttól végtelen távol, de nem egyformán távol" helyezkednek el.

Tallár Ferenc filozófus, akit Lányi András kért fel a kötet bemutatására, a szerző szándéka ellenére mégis megpróbálta a kötetet és Lányi nézeteit a konzervativizmushoz és a baloldalhoz viszonyítva elhelyezni, kisebbfajta vitába keveredve ezzel a szerzővel. Arról beszélt, hogy Lányi András alapvető tragédiája az, hogy egy szerinte a "modernitás baloldali gyökereiből" táplálkozó gondolkodással, mozgalommal a rendszerváltás hajnalán mégis elhatárolódik az MSZP-től és az SZDSZ-től, és a politikai térfél jobboldalán találja magát. Eközben a jobboldaltól idegen módon mégis hirdeti az ember "felszabadítását", és így egyfajta "szekuláris eszkatológiát", aminek Tallár Ferenc szerint "már így is megittuk a levét".

Kiemelte még, hogy Lányi András az előző húsz évet a kommunista diktatúra "elhúzódó alkonyának" tekinti, és képviseleti helyett részvételi demokráciát hirdet. Méltatta ugyanakkor a szerzőt, mint "egy kihaló értelmiségi típus utolsó mohikánját", és azok közé sorolta, akinek a műveit érdemes olvasni, mivel "szorult belé még némi republikánus erény". Leszögezte: Lányi András Porcelán az elefántboltban című műve nem csupán az ökológiai mozgalom történetét meséli el, hanem egyúttal állást is foglal a fölvetett kérdésekben

Szilvay Gergely: "Meg kell állítani a nemzeti vagyon maradékának kiárusítását",
inforadio.hu, 2009. március 13.

Az utóbbi Idők néhány, környezetvédőnek beállított megmozdulása elég volt ahhoz, hogy az ember legalábbis gyanakodva tekintsen a zöldmozgalmak körül feltűnő aktivistákra. Mint Lányi András írja, a zöldmozgalom komoly vonzerőt gyakorol az eszelős világmegváltók, a notórius bajkeverők, meg nem értett zsenik és közönséges politikai karrieristák sokaságára. Meg kell szabadulnunk a félnótásoktól, és nem utolsósorban, ha akad közöttünk vállalkozó az ökológiai világnézet politikai képviseletére, annak előbb fel kell készülnie a szerepére". Saját szerepvállalásával kapcsolatosan azt írja: "azért lettünk zöldek, mert nem volt más választásunk. A késő kádári érában a Duna Kör megalakulása, majd a "rendszercsere" utáni szétzilálódása sorsszerű volt. Miként az volt a filmrendezői tapasztalatokkal felvértezett Lányi szerepvállalása is: előbb szervezőként, majd - évtizedes autodidakta tanulás árán - szakemberként, s végül az Élőlánc Magyarországért Párt nevében egyre inkább politikusként. A politikus, társadalomtudós nézőpontjából másként fest az ökológia, mint a Juhász Nagy Pál-féle természettudományos felfogásban. Lányi lényegében humánökológiáról ír, amely William Ophuls szavai szerint "a természet legyőzése ellen van, az általunk elképzelt növekedés ellen, a gondolkodás és a cselekvés elkülönítése ellen" A humánökológia az 1920-as, '30-as években indult útjára a szupraindividuális biológiai kutatások eredményeinek analógiáit keresve a társadalomban. Egyszerre vált felforgató tudománnyá, lévén szembehelyezkedett az analitikus tudományos megismerés több évszázados hagyományaival, és vált konzervatív mozgalommá abban az értelemben, hogy a természet megőrzését, helyreállítását és a természeti törvények tiszteletben tartását állítja a középpontba. Lányi András könyve a magyar zöldmozgalom történetéi mutatja be, pontosabban azt, ami maradt belőle. Nagyon érdekes végigkövetni: hogyan, milyen szűrőkön keresztül került be, és hogyan formálódott az ökológiai szemlélet a Kádárkori Magyarország értelmiségének tudatában. Úgy tűnik, a Gabcíkovo-nagymarosi Vízlépcsőrendszer csak egy fogódzó, vagy sokaknak inkább ürügy az egymással rivalizáló, intrikáló, szervezkedő és megalkuvó politikai, civil, szakmai és hatalmi csoportosulások színjátékában. Ebben a forgatagban Lányi egy kihaló értelmiségi típus utolsó mohikánja, olyan szellemi közösség és részvételi demokrácia igényével, amiről manapság komoly ember nem is álmodik. S miközben a médiaeseményként szájba rágott "rendszerváltás átmeneti időszakában" él az ország, talán valóban észre kellene venni, hogy 1989 óta több idő telt el, mint az aradi vértanúk kivégzésétől a kiegyezésig vagy a trianoni békeszerződéstől az Anschlussig. Nagyjából annyi, mint Rajk László halálától a prágai tavaszig. Két évtized egy történelmi korszak, amely lassan véget ér. De az 1948-tól tartó időszak nem múlt el nyomtalanul, a történetnek még nincs vége, mint ahogy talán a szunnyadó Dunaszaurusznak se.

Inter Press Magazin, 2009. május 29.