Új kötettel jelentkezett Lányi András, az Élőlánc Magyarországért Mozgalom vezetője. A Heti Válasz Kiadó gondozásában megjelent Porcelán az elefántboltban című könyv szerzője pódiumbeszélgetés keretében mutatta be művét, amelynek témája az ökológiai politika magyarországi története. - Az ökológia az emberi együttélés egy új módjáról gondolkodik, amellyel összeférhetetlen a jelenlegi technológia, gazdasági világrend. Ez a világrend hatalmas, és a saját súlya alatt roskadozik. Ebben a földtörté neti jelentőségfű katasztrófában a modernitás válságát éljük meg, amely egyben politikai berendezkedésünk válsága is! - mondta lapunknak Lányi András. A magát konzervatív anarchistaként jellemző szerző szerint az ökológiai politika esetében nem beszélhetünk jobb- vagy baloldalról, ezek a fogalmak ugyanis értelmezhetetlenek ebben az összefüggésben, jelentette ki a szerző. - A jelenlegi válsághelyzetben az a legfontosabb, hogy kimondjuk: a kormány ne nyúljon a még meglévő nemzeti vagyonhoz, és ne árusítsa ki azt! GB
 

Helyi Téma, 2009. március 18.

"Azért lettünk zöldek, mert nem volt más választásunk. Feléltük a jövőnket, elfogyott. A korlátlan növekedés illúziójáért cserébe feláldoztuk a természet és a kultúra világának gazdag változatosságát: ettől persze nem a hatalmunk nőtt, hanem a kiszolgáltatottságunk. Az ipari szenny, mint a vízözön borítja el a Földet, többé nincs hová menekülnünk a katasztrófa elől, önmagunk elől. Amit a természettel művelünk, ezentúl nem technológiai, hanem erkölcsi kérdés"- írja könyvében Lányi András. Az utóbbi időben - az Élőlánc Magyarországért nevében - politikusként is fellépő író új kötetében a hazai környezetvédelem ügyét dolgozza fel a rendszerváltástól napjainkig. A szerző megkapó őszinteséggel vall a zöldmozgalomban eltöltött évek sikereiről és kudarcairól, barátairól és ellenfeleiről, s közben a sorok között kibontakozik egy, a környezet ügyére Don Quijote-i eltökéltséggel mindent feltevő értelmiségi alakja.

Gazdasági Tükörkép, 2009. április 30.

Az első modern konzervatív világnézetnek nevezte az ökológiai szemléletet új könyvének bemutatóján Lányi András, az Élőlánc Magyarországért Mozgalom vezetője. A Porcelán az elefántboltban szerzője szerint elsődleges feladatunk megakadályozni, hogy a kormány kiárusítsa a nemzeti vagyon maradékát.

 Az ökológiai mozgalom kudarcról kudarcra halad a végső győzelem felé - mondta Lányi András, a Védegyletből kinőtt Élőlánc Magyarországért Mozgalom vezetője, a Heti Válasz szerkesztőbizottságának tagja új könyvének bemutatóján.

Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője úgy mutatta be Lányi Andrást, mint azt az embert, aki sokak szemében minden mai bajunk okozója, mivel az államadósság Bős-Nagymaros meg nem épülésének köszönhető, annak megakadályozója pedig Lányi András. A politikus-filozófus annyit mondott: elsődleges feladatunk megakadályozni, hogy a kormány kiárusítsa a nemzeti vagyon maradékát. De ezzel be is fejeződött az aktuálpolitika feszegetése.

A hetilap kiadásában megjelent Porcelán az elefántboltban a magyar zöldmozgalom történetét mutatja be, pontosabban azt, "ami maradt belőle, miután porcelánkészlete összetört az elefántboltban" - fogalmazott a szerző, aki szerint műve "a liberálisoknak túl szocialista, a szocialistáknak túl konzervatív, a konzervatívoknak túlságosan liberális".

Lányi András szerint válságát éli a modernitás. Nézete szerint az ökológiai mozgalom nem mondható tipikus, "modern, baloldali utópiának", mivel eleven tapasztalatból táplálkozik. A konzervativizmustól idegen módon viszont felvállalja a felvilágosodás eredményeit, és ilyen módon "az ökológia az első modern konzervatív világnézet".

"Konzervatív anarchista"

Amikor a szerzőt arról faggatták, miként vélekedik a nyugati zöldmozgalmak baloldali, anarchista kötödéseiről, azt válaszolta: mivel az ökológia a kisközösségeket védené a központosítással szemben, ezért ő magát "konzervatív anarchistának" tartja. Hozzátette: értelmezhetetlennek gondolja a saját maga bal-jobb tengelyen való elhelyezését, ellenzéki, rendszeridegen embernek tartja magát és mozgalmát. Ugyanakkor szavai szerint "minden párttól végtelen távol, de nem egyformán távol" helyezkednek el.

Tallár Ferenc filozófus, akit Lányi András kért fel a kötet bemutatására, a szerző szándéka ellenére mégis megpróbálta a kötetet és Lányi nézeteit a konzervativizmushoz és a baloldalhoz viszonyítva elhelyezni, kisebbfajta vitába keveredve ezzel a szerzővel. Arról beszélt, hogy Lányi András alapvető tragédiája az, hogy egy szerinte a "modernitás baloldali gyökereiből" táplálkozó gondolkodással, mozgalommal a rendszerváltás hajnalán mégis elhatárolódik az MSZP-től és az SZDSZ-től, és a politikai térfél jobboldalán találja magát. Eközben a jobboldaltól idegen módon mégis hirdeti az ember "felszabadítását", és így egyfajta "szekuláris eszkatológiát", aminek Tallár Ferenc szerint "már így is megittuk a levét".

Kiemelte még, hogy Lányi András az előző húsz évet a kommunista diktatúra "elhúzódó alkonyának" tekinti, és képviseleti helyett részvételi demokráciát hirdet. Méltatta ugyanakkor a szerzőt, mint "egy kihaló értelmiségi típus utolsó mohikánját", és azok közé sorolta, akinek a műveit érdemes olvasni, mivel "szorult belé még némi republikánus erény". Leszögezte: Lányi András Porcelán az elefántboltban című műve nem csupán az ökológiai mozgalom történetét meséli el, hanem egyúttal állást is foglal a fölvetett kérdésekben

Szilvay Gergely, inforadio.hu, 2009. március 13.

vissza a könyv leírásához

Könyvajánló

hirdetés

HETILAP