Soós Csaba, az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. igazgatóságának elnöke vehette át a napokban Az év üzletembere címet az Ernst & Youngtól.
hirdetés
Az év üzletembere díj kitartásról, hitről, teljesítményről szól. Mit tett azért, hogy kiérdemelje?
Kitartó voltam, hittem abban, amit csinálok, és igyekeztem maximális teljesítményt nyújtani. Ezúton is köszönöm azoknak, akik gondoltak rám, és jelöltek erre a nagy presztízsű díjra. Az ember persze nem azért dolgozik, hogy egy ilyen elismerést megkapjon, mégis jó érzés, ha van visszaigazolás.
Mint év elején, amikor cége felkerült a World Finance magazin százas listájára - egyedüli magyar cégként. Ők hogyan találtak önre?
Nem tudom, egyszer csak csörgött a telefon...
Talán ők is azt értékelték, hogy egy piaci rés felismerésével berobbant a piacra. Hogy is történt?
Mint a cégünk nevében is benne van: az alternatív energia szolgáltatásával függ össze. Főként villamos energiát termelő óriásvállalatok uralták a települések többségén a hőpiacot, akik a melléktermékként előállított hőt értékesítették. Kérdezem: lehet hatékonyan csinálni valamit, ha az csak melléktermékként áll elő? Úgy gondoltam: nem. Ez volt az alapötlet, s egyben a piaci rés, amit felismertem.
Az alternatív szó a cég nevében az üzleti modellre is vonatkozik?
Pontosan. Vagyis alternatív az energia, amit használunk, hiszen a hagyományos fosszilis energiahordozóktól eltérő. És alternatív az üzleti modell is. Arra épül, hogy a helyben megtalálható energiaforrásokra támaszkodva építünk ki új hőtermelő rendszert. A szükséges energiahatékonysági beruházásokat is elvégezzük, és 10-25 évig üzemeltetjük is a rendszert.
És ehhez miért nem hajlandók uniós támogatást igénybe venni?
Morálisan és társadalmilag romboló az a nézet, mely szerint nekünk EU-forrásokért az EU-ban kell pályázni. Belső kapcsolatépítés helyett Brüsszel felé fordulunk. Holott gyakorlatilag a magyar befizetéseket kapjuk, sőt kuncsorogjuk vissza Brüsszelből - mégis EU-pénzként tartjuk számon.
De nem az a vállalat tud jobban gazdálkodni, amelyik ilyen pénzt kap?
Ezzel a hozzáállással van probléma. A legtöbb cég ebben a szektorban valóban a vissza nem térítendő támogatásokra épít. Ma nem azt tekintik erősebb és jobb vállalatnak, amelyik jobban gazdálkodik, hanem amelyik támogatásokra tud szert tenni. Ezt hihetetlenül károsnak tartjuk. Ez a rendszer a mi iparágunkban, az energetikában eladó projektek tömkelegét szüli. Ezek jelentős része megvalósíthatatlan, és nagy részüket a támogatásra pályázók soha nem is kívánták megvalósítani. Ez nem serkenti, hanem hátráltatja a magyar gazdaságot.
Meghódította Európát - olvashattuk. Nem túlzás ez?
Magyarországon kívül Lengyelországban és Romániában vagyunk jelen. Árbevételünk háromnegyede 2012-ben már nem Magyarországról fog származni. Reméljük, egyszer egész Európában értéket teremthetünk.
Milyen indíttatásból kötötték az első üzletet a határon túl?
Imádom Székelyföldet, és jó néhány igaz barátra leltem azon a tájon. A nyelvi egyezőség és a hasonló gondolkodásmód segített a határok átlépésében.
Terveik a terjeszkedésre?
Öt országban jelen lévő regionális energetikai kistigris lehetőségét látjuk magunkban 2015-re.
Mit ajánl a nehéz gazdasági helyzetben lévő ország gondjainak orvoslására?
Ahogy a díjátadó gálán is mondtam: több vállalkozó szellemet, több tettre vágyást és igazi tettet, viszont sokkal kevesebb meddő, improduktív okoskodást kívánok Magyarországnak.
Soós Csaba
1974-ben született Pécsett. 1997-ben diplomázott a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán. Első munkahelye az Erste Befektetési Rt. 2000-ben a Regionális Fejlesztési Vállalat (RFV) alapítója, amely nevét 2011-ben E-Starra változtatta.

- cikk értékelése /korkep/az-uzlet-embere-43596/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 98
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Madridi trénertől tanulhattak a Puskás Akadémia testnevelői
- Időpont
- Ma: 16:03
-
A magyar újságíró, akinek mindenről a szex jut eszébe - Ki lehet ő?
- Időpont
- Ma: 15:58
-
Folytatódik az ügy? Kizárással fenyegették meg Schmitt Pált...
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Súlyos dologgal vádolták meg Navracsicsot - íme a válasz
- Időpont
- Ma: 13:44
-
Kínos ügyek: Ez lesz Gyurcsány sorsa is?
- Időpont
- Ma: 11:10
hirdetés
-
Szép, kora nyárias idő lesz ma
- Időpont
- Tegnap: 05:12
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
A haza több, mint a profitszerzés színhelye
- Időpont
- Tegnap: 11:20
-
Játékban a magyar kártya
- Időpont
- Tegnap: 14:35
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást a hétvégén
- Időpont
- 05.19: 13:28
-
Félidőben a kormány - Cséfalvay: küzdelmes két év volt
- Időpont
- Tegnap: 09:00
-
Az adósság növelése már nem járható út
- Időpont
- Tegnap: 19:21
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont lesz a NOB ülésén
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Európai tetthelyek
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
-
Vasárnap konfirmált Hagyó Miklós
- Időpont
- Tegnap: 18:55
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Navracsics: „Miniszteri felelősségemből adódik a Kúria elnökének írt levél”
- Időpont
- Ma: 13:44
-
Tadic pártja fölényesen győzött
- Időpont
- Ma: 06:41
HETILAP
hirdetés