Fürdővízbe a gyereket?

(SZŐNYI)
Utolsó módosítás:
2012.05.19. - 05:32
Létrehozás:
2011.10.05. - 16:21
2011.10.05. - 16:21
 

Szerfelett furcsállom, hogy nem folyik élénk vita arról a minisztériumi tervezetről, mely alapjaiban fogja megváltoztatni a magyar családok mindennapjait. Azt meg roppant rossz néven veszem, hogy a kormány nemhogy "társadalmi párbeszédet" nem folytat, de még nemzetileg sem konzultál az érintettekkel az egész napos iskola bevezetéséről. Hogy - bántóan közhelyes módon - a hatástanulmányok hiányával már ne is hozakodjak elő.

hirdetés
 
Az nem lep meg, hogy a baloldali, liberális értelmiség jobbára hallgat. Egy olyan módszer meghonosítását kellene kommentálniuk, amelyet, mint a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatására szánt eszközt, hivatalból pártolnak. Csakhogy nehéz úgy lelkesedni a bevezetéséért, hogy a metódust az a kormány tűzi zászlajára, amelyről rendre szívesek közölni: az iskolákból valóságos népnemzeti, sőt klerikális átnevelőtábort akar formálni.

A magam részéről nem is azt vitatom, hogy az egész napos oktatás jó lehet arra, hogy felemelje az otthon melegét nélkülözni kénytelen gyerekek szellemi horizontját. Erre utal Darvas Ágnes és Kende Ágnes szociológusok kutatása is 2009-ből. Hanem e tanulmány is figyelmeztet: a módszer hatékonysága "a színvonaltól függ. Az iskolák között meglévő különbségek radikális csökkentése nélkül nem járul hozzá hatékonyan a különböző társadalmi háttérből jövő gyerekek esélyeinek kiegyenlítéséhez." A szerzők hangsúlyozzák: utóbbihoz rengeteg pluszpénz kell - egyébként az egész napos iskola nem lesz több, mint egy rissz-rossz gyermekmegőrző.

Mármost manapság anyagi forrásból van a legkevesebb. Ezért is vitatja Hoffmann Rózsa koncepcióját a Fidesz másik oktatáspolitikusa, Pokorni Zoltán, és az államtitkárral ellentétben nem kötelezően, hanem fakultatív módon vezetné be az új rendszert. Ha valakit érdekel a véleményem: én Pokornival értek egyet. Nem is annyira azért, mert nem látom biztosítottnak a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását. Hanem mert egy "előnyös helyzetű" család - értsd: harmonikus házasság, négy gyerek, főállású anya feleség, az átlagosnál némileg magasabb egy főre eső jövedelem - fejeként nem örülnék, ha az intézkedés ránk is kötelező volna. Merthogy azt merészelem gondolni: nincs az az iskola, amely - fociedzésestül, nyelv- és hittanórástul, lovaglásostul - jobban meg tudná szervezni az életünket, mint mi magunk, és pótolni tudná az itthoni együtt tanulást, leckekikérdezést és szeretetet.

A fürdővízzel a gyereket tipikus esete. Vagyis pont fordítva; de kinek lesz jó, ha a szutykos kádba belevágunk egy rakat, amúgy tiszta gyereket is?
 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/korkep/furdovizbe-a-gyereket-41996/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
126
hirdetés

HETILAP

hirdetés