Mintegy tízszázalékos különbséggel Viktor Janukovics nyerte Julia Timosenkóval szemben az ukrán elnökválasztás január 17-i első fordulóját.
hirdetés
Mivel a 18 jelölt közül egyik sem szerezte meg a leadott szavazatok több mint felét, február 7-én, a második fordulóban dől el, hogy ki vezetheti az európai földgázszállításban kulcsfontosságú, 45 milliós országot a következő öt évben. A választásra jogosultak 67 százaléka adta le szavazatát, de ez a legalacsonyabb elnökválasztási részvétel az 1991-ben függetlenné vált Ukrajna történetében.
Janukovics - az ellenzéki Régiók Pártja elnöke - elsősorban Kelet- és Dél-Ukrajnában népszerű, a nyugati megyék közül egyedül Kárpátalján tudott győzni. Julia Timosenko miniszterelnök pedig az ország középső részén, a fővárosban, valamint nyugaton kapott sok szavazatot.
Oroszországnak mindkét jelölt alkalmas partner lenne. Janukovics egyértelműen oroszbarát, s a Moszkvával való kapcsolatépítés mellett Ukrajnában támogatja a legalább 17 milliós orosz kisebbséget. Timosenko pedig egy éve állapodott meg Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnökkel az Ukrajnán átmenő és Ukrajnának szánt orosz földgáz szállításáról - véget vetve a gázháborúnak.
Az első fordulóban indult 18 jelölt közül a 2004-es narancsos forradalom egykori vezéralakja, Viktor Juscsenko eddigi elnök alig öt százalékot ért el. Az elmúlt öt évben elfogyott támogatói bázisa, ráadásul szembekerült egykori szövetségesével, Timosenkóval. Noha most Janukovics kapta a legtöbb szavazatot, Timosenko, a "gázhercegnő" még fordíthat. Számíthat Juscsenko híveire, illetve a 13 százalékkal harmadik helyen befutott Szerhij Tihipko volt miniszter és nemzeti banki elnök szavazóira.
A kárpátaljai magyarság meghatározó politikai ereje, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége egyik jelöltet sem támogatta, mivel nem látja biztosítva, hogy bármelyikük lépéseket tenne az oktatás ukránosításának visszaszorítására. A beregszászi polgármester, Gajdos István által irányított Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) más kisebbségekkel együtt Janukoviccsal kötött szövetséget.
Az elnökválasztás tisztaságára háromezer külföldi megfigyelő ügyelt az országban. Juscsenko öt éve a választási csalások miatt megismételt szavazáson tudott győzni.

- cikk értékelése /korkep/meg-nyerhet-a-gazhercegno-26631/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 4
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
„Mindenki erről a hülyeségről beszél” - nagyon felhúzta magát a Fidesz alelnöke
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Súlyos: Így énekelt együtt az elnöki ház előtt Gyurcsány és Kuncze (videó)
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Meglepő akció: Mit csinált Göncz Árpád az aluljáróban?
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Rendkívüli hideg jön a hétvégén: havazás, hófúvás is lesz
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Súlyos csörte a Fideszben: Példátlan gazdasági szigort ígértek
- Időpont
- Tegnap: 17:35
hirdetés
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Cséfalvay: Három kihívással kell szembenézni a válság megoldása érdekében
- Időpont
- 02.09: 18:16
-
A nyolcadik évaddal véget ér a Doktor House
- Időpont
- 02.09: 15:21
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Szerenáddal köszöntik Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 10:27
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Jogerős börtön Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Harmincegy éves magyar sztár, díjak nélkül
- Időpont
- Tegnap: 16:09
-
Délen havazás, hófúvás várható
- Időpont
- Tegnap: 18:45
HETILAP
hirdetés