A napokban két területen is sikert ért el a Magyar Mérnöki Kamara: javaslatait a kormány és a parlament is figyelembe vette. A húszezer tagot számláló - s legalább ennyi emberrel szakmai kapcsolatot tartó - szervezet tavaly megválasztott elnöke, Barsiné Pataky Etelka visszaadná a mérnökök becsületét.
hirdetés
Kamarai elnökként első sikerének tartja, hogy a kormány a múlt héten részlegesen feloldotta a közbeszerzésekre vonatkozó moratóriumot?
Már tavaly is értünk el eredményeket, de valóban, ami most történt a felhívásunk közzététele után, az országos siker. A moratórium feloldása azokra a közbeszerzésekre vonatkozik, amelyekhez már megvan az uniós forrás. Ezt meg kellett lépni, hiszen közbotrányt okozott volna, ha Magyarország megállítja az EU-s forrásokból megvalósuló közbeszerzéseket.
A többi közbeszerzés viszont áll. Mit jelent egy ilyen moratórium a gyakorlatban?
Ha egy kormányhivatal be akar szerezni személygépkocsikat, vagy fel akarja újíttatni az informatikai rendszerét, akkor a moratórium alatt nem teheti meg. Természetesen minket, mérnököket elsősorban az útépítéssel, felújításokkal, fejlesztésekkel kapcsolatos közbeszerzések érintenek.
A miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy nem akarja megkötni a következő kormány kezét.
Jól hangzik, de nem erről van szó. Ez nyílt beismerése annak, hogy nincs fedezet. Az EU-s beruházásoknál átlagban 85 százalékot fizet az unió. A moratórium feloldásával uniós pénzből elindulhat az M0 keleti szektor zajvédő falának építése, Salgótarján városközpontjának rehabilitációja vagy a 86-os főút zalai szakaszának megerősítése. A hazai forrásból finanszírozandó munkák állnak, illetve csak azokat a közbeszerzéseket lehet megindítani, amelyekről - átfutási határidejük miatt - a következő kormány fog dönteni.
A Miniszterelnöki Hivataltól ezekben az ügyekben is kivétel kérhető.
Ez megdöbbentő kitétel, hiszen egy országot nem lehet kivételekkel kormányozni.
Vagyis nem ért egyet azokkal, akik szerint a választásokra tekintettel a kormány tanúsítson önmérsékletet?
De egyetértek, a kinevezések és a hosszú távú szerződések vonatkozásában. A kormánynak azonban az a feladata, hogy az új kormány felállásáig az országot irányítsa, vagyis működjön a gazdaság, legyen munka.
A kamara másik sikere: úgy döntött a parlament, hogy idén mégsem kötelező az elektronikus közbeszerzés. Ez miért jó a mérnököknek?
Az elektronikus közbeszerzés január 1-jétől lett volna kötelező, de a feltételei nincsenek megteremtve Magyarországon. Felemeltük a szavunkat, és a parlament az elektronikus közbeszerzésre vonatkozó kötelezettséget elvileg megszüntette.
A kormány továbbra is számíthat szívós érdekvédő tevékenységükre?
Január 1-jétől megnyílt az európai piac a mérnöki munka előtt is. Számunkra ez nem annyira lehetőséget jelent, mint félelmet, hogy megjelennek a környező országokból a jobb gazdasági körülmények között lévő tervezőirodák. Úgyhogy föl kell emelni a szavunkat.
A mérnökszakma többségében férfiakból áll. Elfogadják a női vezetőt?
Valószínű, hiszen megválasztottak. De való igaz: a mérnöki tudományokban, a fejlesztésekben, az innovációs területen kevés a nő. Sok okos és tehetséges nővel találkoztam az életem folyamán, és szükség lenne rá, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a mérnöki munkában is, vagyis ne hagyjuk ezt a potenciált kihasználatlanul.
Annak idején a világkiállítást szervezte volna, volt parlamenti képviselő, nagykövet, EP-képviselő. Miért fontos önnek a mérnökkamara elnöki posztja?
Sokan megkerestek, hogy vállaljam el, mert szükség van a magyar mérnökök határozottabb képviseletére. És az európai tapasztalatom is számított. Hogy mást ne mondjak, mérnökeink most már minden héten kapják az uniós figyelőt, így tájékozódni tudnak a brüsszeli döntésekről. Nemrég - éppen a Heti Válasz közreműködésével - megújítottuk a Mérnök Újságot is, amely remélem, szakmai körökben mértékadó lap lesz. Legfontosabb teendőm, hogy helyreállítsam a mérnöki munka becsületét, képviseljem a magyar mérnöki tudást. Ezt a feladatot nem tudtam volna vállalni, ha nem szeretném a szakmámat és a kollégáimat. Sok helyen voltam, de egész életemben tartást adott, hogy mérnök vagyok.
BARSINÉ PATAKY ETELKA
1941-ben született Budapesten. • Építőmérnöki végzettséget szerzett. • 1990-1991: a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke. • 1992-1994: a magyar Expo főbiztosa. • 1994-1998: országgyűlési képviselő (MDF). • 2000-2003: Magyarország ausztriai nagykövete. • 2004-2009: európai parlamenti képviselő. • 2009-től a Magyar Mérnöki Kamara elnöke.

- cikk értékelése /korkep/mernokbecsulet-27467/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 14
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Teljes össztűz Orbánékra: Ezt tervezi a kormány
- Időpont
- Tegnap: 21:27
-
Szenzációs felfedezés: Íme egy gyógymód a halálos kór tüneteire
- Időpont
- Tegnap: 20:07
-
Vaskos döntés: Betiltják a palackozott víz árusítását
- Időpont
- Tegnap: 19:22
-
Mikor jön a meleg idő? Tudja meg
- Időpont
- Tegnap: 18:46
-
Nehéz helyzetben Orbánék: Elárulták, mi jelenti a legnagyobb gondot
- Időpont
- Tegnap: 18:16
hirdetés
-
Egy ValóVilág-szereplő verte össze a Blikk újságíróját
- Időpont
- 02.08: 04:54
-
Az MSZP-kormányok elodázták, az Orbán-kormány döntött: a Malév-csőd anatómiája
- Időpont
- 02.08: 15:01
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- Tegnap: 14:50
-
Az idei tél leghidegebb éjszakái következnek
- Időpont
- 02.08: 21:43
-
A rothadt hús szagát árasztja a madagaszkári óriásvirág
- Időpont
- Tegnap: 06:02
-
Rendőrautó karambolozott a XVII. kerületben
- Időpont
- Tegnap: 06:40
-
Konszolidációt, megértést, változást ígért Lázár János Berlinben
- Időpont
- 02.08: 08:41
-
Íme a hazánkról szóló legképtelenebb blődségek húszas listája
- Időpont
- 02.08: 12:16
-
Extrém hideg!
- Időpont
- Tegnap: 18:46
-
Halálos baleset a Mátrai Erőműben
- Időpont
- 02.08: 07:11
-
Ami sok, az sokk
- Időpont
- Tegnap: 15:00
-
Ami sok, az sokk
- Időpont
- Tegnap: 15:00
-
Példátlan szigort hoz az új büntető törvénykönyv?
- Időpont
- Tegnap: 08:30
-
Rendőrautó karambolozott a XVII. kerületben
- Időpont
- Tegnap: 06:40
-
Cséfalvay: Három kihívással kell szembenézni a válság megoldása érdekében
- Időpont
- Tegnap: 18:16
-
Egy székely lány Pesten: Bocskor Bíborka
- Időpont
- Tegnap: 07:40
-
EP-meghallgatás: Vita a magyar helyzetről, jogalkotásról
- Időpont
- Tegnap: 21:27
-
Hitelrontás
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- Tegnap: 14:50
-
Lemond a lakhatási támogatásról Nyikos László és Pörzse Sándor
- Időpont
- Tegnap: 13:06
-
Viszik a pénzt a fantomkórházak
- Időpont
- Tegnap: 06:30
HETILAP
hirdetés