Hogy képes lesz-e a tervezett három-négyszázezer segélyre apellálónak értelmes és hasznos elfoglaltságot kínálni. És hogy az elvégzett munkákban lesz-e köszönet. (Főként egy olyan világban, amely fő üzeneteiben a dologtalan, valóvilágos, könnyű életet népszerűsíti.) De minél több abszurdba hajló kritikát olvasok a reménybeli új rendszerről, annál hajlamosabb vagyok hinni benne.

És nem kérdés, a valóságtól elrugaszkodott víziók sorába tartozik, hogy munkaszolgálatra emlékeztető táborokba hajtják majd az embereket. Hogy megalázzák, rendőri felügyelet alatt tartják őket. S hogy rengeteg utaztatással még az álláskeresés lehetőségét is elveszik tőlük.

Summa summarum: elviselhetetlen állapotokat teremtenek.

Az egyik hetilap még azt az opciót is elképzelhetőként tálalta, hogy "egy 50 év feletti diplomás nagymama is kénytelen lesz részt venni például az erdőtakarításban, az otthonától esetleg 200 kilométeres távolságban felállított, kiselejtezett vasúti kocsikból kialakított munkásszállón töltve az éjszakát, és a munkára - akár még egyenruhát viselő - felügyelők sarkallják majd". Épp, mint a Rákosi-rendszerben. Amelyet beteges kéjjel hasonlítgatnak a mához. Mintha egymáshoz tényleg közük lenne. S aki olvassa, máris jogos jussától megfosztottnak és megalázottnak képzeli magát, akinek nem dolgoznia kell, de ellenállnia, hogy emberi mivoltából valamicskét megőrizzen.

(Ha valaki nem tudná, hová vezet az öntudat erősítése a felelősségtudat elgyengítésével, nézzen kicsit körül!)

Pedig a helyzet aligha illik thrillerbe vagy abszurdba. Ezért aztán ijesztgetni vele épp annyira célszerű, mint viccelődni. Azt kell tudatosítani mindenkiben, hogy a munkaerejüket értékesíteni nem tudók, ezért segélyre várók nehézségeik áthidalására jutnak közösségi forrásokhoz, s ezekért a pénzekért valakiknek meg kell dolgozniuk. Helyettük is. Ezért kívánatos, hogy mihamarabb a saját lábukra álljanak.

Erre ösztönöz az ésszerűség meg a gazdasági racionalitás ebben a válságtól megcincált, eladósított országban. Amely nem bírja el több százezer ember évekig tartó segélyezését, és nem bírja el a látványközmunka-programokat, amelyek a társadalmi hasznosságot csak a legritkább esetben feltételezik. Meglehet, humánus lenne, szolidáris, meg jóléti is. De finanszírozhatatlan. S ha piaci eszközökkel nem teremthető elégséges munkahely, mert épp súlyos krízissel küszködik a világ, akkor a közösségnek vagy az őt képviselő államnak kell lehetőséget nyújtani az értékteremtő elfoglaltságra.

A lényeg, hogy dolgozni kell. (Ez a főszabály. Szemben a fogyasztói világ könnyű lét ígéretű hazugságaival.) Mindenkinek és mindenhol. Széltében és hosszában. Helyben vagy akárhol, ahol emberi körülmények teremthetőek a munkához. Ami persze méteres közhely. De most, a nyakunkba szakadt hitelek alatt roskadozva a közhelyeket, az elfeledett népi bölcsességeket biflázzuk újra. Olyanokat, mint hogy nincs ingyenebéd, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék, meg hogy addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér.

Rendkívüli helyzet van, és a Magyar munkaterv ehhez idomul. Elméletben bizonyosan jó. Igazat szól.

Nyilván ezért is van sok ellensége.


"...a jövő emberét nagyjából olyan többséggel választották újjá, amilyennel Rákosit volt szokás újjáválasztani annak idején, nyilván ugyancsak okkal."
(Váncsa István, Élet és Irodalom, július 8.)

"Az évek óta segélyből élők munkájának hatékonysága is megkérdőjelezhető. Többségük képzetlen, amúgy is inkább csak fizikai rutinmunkára képes, ráadásul még négyórás munka esetén is elveszi az egész napjukat az utazás, így végképp nem marad idejük állást keresni."
(G.Tóth Ilda, HVG, július 9.)

"Rendkívül felgyorsult az eurózóna adósságválságának folyamata amellett, hogy a döntéshozók a görög adósságválságot a legenyhébb formában akarták kezelni, de abban is döntésképtelennek bizonyultak. Egy héttel azután ugyanis, hogy a piacok megkérdőjelezték a portugál államadósság-pálya fenntarthatóságát, hirtelen megingott a bizalom a spanyolokban és az olaszokban is."
(Weinhardt Attila, Portfolio.hu, július 12.)

"Egyvalami változatlan maradt az elmúlt néhány évben: a véleményhatalmi rendszer még mindig a világot eddig is meghatározó erők kezében van. Azokéban, akik magát a pusztító válságot is okozták, okozzák."
(Bogár László, Magyar Hírlap, július 12.)

"...miután Magyarország az előző években Közép-Európa "rossz gyereke" volt - a magyar adósságpiac figyelemre méltó hat hónapon van túl."
(Kester Eddy, Financial Times internetes kiadás, július 11.)