Lapszemle.
hirdetés
"Láthatatlan elnökként mindig ön mellett fogok állni, amikor csak az ön lelkiismeretét ébreszteni kell, vagy meg kell erősíteni."
(Sólyom László Schmitt Pálnak, augusztus 4.)
"Egyensúly, mint mondottam, és nem ellensúly az a szerep, amit be kívánok tölteni."
(Schmitt Pál, augusztus 6.)
"A köztársasági elnök jogai gyakorlása során őrködik az egész államszervezet demokratikus működésén. De hogyan őrködik egy motor?"
(Nagy N. Péter, Népszabadság, augusztus 6.)
"Mostantól egy szocializmusból itt maradt playboy lesz a köztársasági elnök. Elmondhatjuk viszont, hogy Szécsi Pál óta senkin sem állt olyan jól a zakó, mint Schmitten."
(Kovács Zoltán, Élet és Irodalom, augusztus 5.)
"A kormány lelkes támogatójának elnöki modellje nem antidemokratikus, nem veszélyezteti a jogállamiságot, ráadásul nem is ismeretlen a nyugati demokráciákban."
(Török Gábor a blogjában, augusztus 6.)
"Add meg nekünk azt a lehetőséget, hogy Magyarországnak továbbra is lehessen Schmitt Palija."
(Orbán Viktor pohárköszöntője Schmitt Pál beiktatásakor, augusztus 6.)
"Mi a bűne? Hogy pártpolitikus volt? És Göncz Árpád, Szili Katalin kicsoda? Hogy a Kádár-rendszerben szép karriert futott be, amelyhez talán mégiscsak volt némi köze sportolói múltjának is? Ez bűn lenne?"
(Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet, augusztus 7.)
"Épp ideje volt... egy férfias megjelenésű személyiséget találni, aki, ha odaáll más országok köztársasági elnökei mellé, nem kell azt gondolnom, hogy "kis és megviselt ország kis és megviselt elnöke"."
(Csíki Sándor, www.foodandwine.hu, augusztus 7.)

- cikk értékelése /korkep/uj-musorhoz-uj-ferfi-31216/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 56
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Meglepő akció: Mit csinált Göncz Árpád az aluljáróban?
- Időpont
- Ma: 20:35
-
Rendkívüli hideg jön a hétvégén: havazás, hófúvás is lesz
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Súlyos csörte a Fideszben: Példátlan gazdasági szigort ígértek
- Időpont
- Ma: 17:35
-
Döntött a kormány: Így alakul át az áfa
- Időpont
- Ma: 16:50
-
Különös titkok: Mindent elárul magáról a harmincegy magyar sztár
- Időpont
- Ma: 16:09
hirdetés
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- Tegnap: 14:50
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Ma: 06:21
-
A rothadt hús szagát árasztja a madagaszkári óriásvirág
- Időpont
- Tegnap: 06:02
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Ma: 08:03
-
„Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Ma: 08:37
-
Rendőrautó karambolozott a XVII. kerületben
- Időpont
- Tegnap: 06:40
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- Tegnap: 19:22
-
Az idei tél leghidegebb éjszakái következnek
- Időpont
- 02.08: 21:43
-
Extrém hideg!
- Időpont
- Tegnap: 18:46
-
Konyec filma
- Időpont
- Ma: 15:25
-
„Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Ma: 08:37
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Közösen énekli ma a Ha én rózsa volnékot Gyurcsány, Bródy és Konrád
- Időpont
- Ma: 10:27
-
Konyec filma
- Időpont
- Ma: 15:25
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Ma: 08:03
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Ma: 06:21
-
Jogerős börtön Geréb Ágnesre
- Időpont
- Ma: 11:34
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Ma: 20:35
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Ma: 17:35
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Ma: 20:05
HETILAP
hirdetés