A Heti Válasz múlt héten megjelent interjújára kemény szavakkal reagált Erdélyi Mónika, az idén nyáron beszüntetett Mónika-show háziasszonya.
A műsorvezetőnő a Boross Péter, Magyarország egykori miniszterelnökével készült interjúnknak egy mondata miatt „ragadott" billentyűzetet, és a legismertebb közösségi portálon nem kifejezetten szalonképes kifejezésekkel osztotta meg véleményét ismerőseivel.
Az ominózus mondat, melyre Erdélyi Mónika kifakadt, a következő kontextusban hangzott el Boross Péter szájából: „Az adók kérdése nem az Alkotmányba való, de a családi, kisközösségi jogok előtérbe helyezése fontos lehet egy ilyen szövegben is, főleg, hogy a nőpropaganda világszerte karrierszempontú. Pedig a hely, ahol a nő pótolhatatlan, nem a munkahely, hanem a szülőszoba. Én egyébként fizettem gyerektelenségi adót Ratkó Anna minisztersége idején. Szobrot kellene állítani neki."
Erdélyi Mónika „a hely, ahol a nő pótolhatatlan, nem a munkahely, hanem a szülőszoba" mondat miatt gondolta, hogy Facebookon kifejti véleményét az üggyel kapcsolatban.
A műsorvezetőnő - csak visszaigazolt ismerősei által látható - oldalán a következőket írta: "A szopatás megvan így is, úgy is. Ha nem szülsz, adózhatsz, ha szülsz, keress munkát, ahogy tudsz, ha egyedülálló vagy, akkor meg végképp. Csak a két gyerekem vigasztal, a fasznak amúgy is a rossz oldalán állok".
A Blikk megkeresésére Erdélyi Mónika elárulta, hogy a közösségi portálon megfogalmazott véleményét nem hirtelen felindulásból írta, és azt továbbra is fenntartja.
- cikk értékelése /kronika/a-monika-show-musorvezetoje-felhaborodott-interjunkon-31620/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 48
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #161
- juli61
- 2010.09.06. - 19:32
Hogyan lehet odáig eljutni, hogy egy idétlen primitív nőtől és egy szenilis öregember vitájából eljutnak emberek odáig, hogy a saját gyermeke megszületését is óriási hibának tartja?!
-
- #160
- ordi_44
- 2010.09.06. - 13:08
Előzmény:
#0 GONDOLKODÓ!
Szakadjon már le rólam T. Gondolkodó! :)
Nem kell velem foglalkoznia annyit, nem kell győzködnie engem semmiről, nem kell nekem bizonyítania semmit azzal, hogy még éjjel is idézeteket keresgél saját véleménye alátámasztására, igazolására.
Értem én, hogy mit akar mondani. Értem én. Csak leszarom.
Ha egy kicsit vigaszt nyújt Önnek, elmondom, hogy egyáltalán nem vagyok boldogtalan. Sőt. Nagyon békésen, szeretetben élünk a párommal.
Ahhoz pedig, hogy nekem mi elegendő, vagy mi az érték, és mi nem az, mi a fontos, mit szeretek és mit nem, nos, ahhoz Önnek semmi köze.
Lehet, hogy éppen Ön a boldogtalan, hogy állandóan ilyen szeretet-verseket keresgél, olvasgat. Élje inkább az életet! -
- #158
- zsil
- 2010.09.05. - 09:42
Előzmény:
#157 gizinéni
Ámen!!!
Az senkinek sem jut eszébe, hogy Maunika ezért a "szarságért" is bezsebel egy csomó pénzt?
Idejön "ordikénr" és elkezdi hinteni a hülye dumát, ami szerint utálja a "kölköket" , miközben alig várja, hogy "cölöb-kölök" legyen a sajátja!
Uggan kérem!
Attól, hogy az ilyen marhaságokat komolyan tetszik venni, az élet még meg a maga útján!
Boross Péter meg nem a nőket alázta meg, hanem a saját szenilitását "fémjelezte".
Egyébként a természet is anya-és- "kölök" - párti. -
- #157
- gizinéni
- 2010.09.05. - 08:43
Az Öreg hóbagoly már megint beszólt! Most akkor mi van? Rákosit dicsőiti? (szobrot Ratkónak!
Ja és Ő volt miniszterelnök is! Sőt Orbán tanácsadója is! Milyen világ ez? Merem remélni hogy
csak merev részegségében alázta meg a Nőket! Mónka azt tette amit tennie kellett illetve amit
tehetett! -
- #156
- Honfitárs
- 2010.09.04. - 20:33
Ha lehet választani Boross, és Mónika között, akkor inkább Mónikát választanám.
Nem fejteném ki részletesen, az okokat, hogy miért.
Egyébként sztem Mónikának van igaza. Boross, most nagyon elszállt a realitásoktól. Talán öregszik már és csak megszokásból, vagy rutinból nyilatkozgat hülyeségeket, és elfelejtettek szólni neki, hogy be kéne vennie a gyógyszereit. -
1.) Az egyik ember "ilyen", a másik meg "amolyan".És különböző MÉRTÉKBEN is vagyunk ilyenek, meg amolyanok.
2.) Magyarázat.Kisebbik fiam György "most" született kisfiának Dávidnak a keresztapaságát nagyobbik fiam Zoltán vállalta el. És "keresztbe"! Nagyobbik fiam Zoltán "most" született kisfiának--aki szintén Zoltán lett--keresztapaságát kisebbik fiam György vállalta el.És hozzájuk "csatlakozva" feleségeik"ugyanigy "keresztbe'" a keresztanyaságot.
3.) Azért tűnik Önnek "soknak" a kereszt, mert akinek "kevés" a kereszt az életében--jelen esetben úgy vélem Önnek--annak a "kicsivel több is" nagyon sok!
Ennélfogva, noha mindannyian, vagy majdnem mindannyian TERMÉSZETTUDOMÁNYOS MŰVELTSÉGŰ és alapképzettségű emberek vagyunk egyetemi szinten--feleségem matematikus, én villamosmérnök vagyok---nekünk a "keresztből" soha nem sok! MI ILYENEK VAGYUNK.
4.) Ennélfogva mi "nem akadunk ki azon", ha valaki másmilyen....
syphax -
- #154
- szacsmo
- 2010.09.04. - 14:14
Előzmény:
#153 határeset
Kedves jó "határeset"!
A gyengéim...hmmm(!) hát azok megvannak--sajnos.
A keresztelő-- egy keresztelő mindkét unokámnak együtt és egyszerre-- már megvolt aug..22-én vasárnap, ünnepélyes szentmise keretében.Úgy, hogy fiaim-menyeim "keresztbe vállaltak" keresztapaságot-keresztmamaságot a testvérük gyermekénél.
"Érdekességként" elmondom, hogy a kisebbik fiam feleségének református vallású mivolta okán--meg annak okán is, hogy ők, a kisebbik fiamék rendszeres heti résztvevői-tagjai egy kiválóan működő református bibliakörnek is--szóval miattuk, jelen volt a keresztelő szentmisén az a reformátos lelkész hölgy is, aki őket "református részről" eskette. Örömben, békességben, szeretetben.
Egyébiránt hálásan köszönöm az érdeklődést a "dolgaim" felől.Keresztényi-keresztyéni szeretettel:
syphax -
- #153
- határeset
- 2010.09.04. - 13:49
Előzmény:
#152 szacsmo
Kedves Syphax!
Örömmel látom, hogy a keresztelőkre készülve, és azok után a nyári forrófejűség mintha a múlté lenne.
Kifejezetten jól áll, ha nem hülyéz le burkoltan, körbeírva, szinonimákkal, vagy direktben senkit...:)
Sok türelmet a tanévhez (is)! -
- #152
- szacsmo
- 2010.09.04. - 12:33
Előzmény:
#0 GONDOLKODÓ!
Csak mellesleg mesélem el, hogy az elmúlt héten pénteken--augusztus 27-én-- volt Boldog Kalkuttai Teréz Anya születésének 100. évfordulója. Ez évfoduló kapcsán szerte a világon, ahol az Ő nővérei és rendtársai élnek-dolgoznak, megemlékező-ünneplő szentmiséket mondtak hívek-papok-főpapok.
E Szentmisék Olvasmánya mindenütt a Világon Szent Pál Apostol Első Korinthusi leveléből, a föntiekben idézett Szeretethimnusz volt--kifejezetten a nővérek, és Teréz Anya utódjának, Nirmala
nővérnek kérésére.Alighanem nem véletlenűl....
szacsmo -
- #150
- határeset
- 2010.09.03. - 23:33
Előzmény:
#147 ordi_44
Nem volt igazán szavatartó és kegyelmes azokhoz, akiknek este 7 előtt pár perccel e lap bezárását jelentette be, munkájára hivatkozva. Mintha el sem ment volna. Puha az az orr.
(Részemről most tényleg jó éjt mindenkinek!) -
- #148
- Nogen
- 2010.09.03. - 22:46
Előzmény:
#147 ordi_44
És kinek fizetnél, ha mindenki olyan ostobán gondolkodna mint te, és nem születhettek volna meg azok, akiknek most fizetsz, hogy elvégezzék azt a munkát, amit te nem tudsz? És milyen munkát végeznél, ha nem lennének azok, akik most fizetnek a munkádért?
Gondoltam, hogy semmit nem fogsz érteni abból, amit a 162#-ben írtam. -
- #147
- ordi_44
- 2010.09.03. - 22:15
Előzmény:
#145 Nogen
Igen eltartom magam. Amit nem tudok megcsinálni, azért pedig fizetek, mint mindenki más. Abból a pénzből, amit munkával megkeresek. Tudod, nyuszika?
Te meg már most hülye vagy, úgyhogy nem kell tovább erőlködnöd rajta, hogy úgy halj meg. :) -
- #146
- ordi_44
- 2010.09.03. - 22:11
Előzmény:
#144 határeset
ebben teljesen igaza van (de higgye el, nem vagyok önhitt, és lenéző) - a többi rendben van :) -
- #145
- Nogen
- 2010.09.03. - 22:11
Előzmény:
#142 ordi_44
Valóban, eltartod magad, csak úgy a saját erődből? Nem kell hozzá a többi ember? Te vezeted a buszt, és te sütöd a kenyeret is, miközben áramot termelsz, és megműveled a földet, aztán pedig megnézed a saját magad készítette maunika sót?
Hidd el nyuszika, hülyén fogsz meghalni. -
- #144
- határeset
- 2010.09.03. - 22:08
Előzmény:
#138 ordi_44
Szerintem itt tegnap óta nem a szólás jogáról van szó.
Ha fájlalja, hogy megölik a halakat, akkor ne kísérjen haza a konyháig egy horgászt. Ha nem szenvedheti, hogy rátaposnak a csigára, ne nézze apósomat kertészkedés közben. Ha rühelli a részeg kanok hőbörgését, akkor ne mászkáljon osztály alatti kocsmák környékén. Ha lila szellentése nincs arról, hogy miért néz ki úgy egy ikonosztáz, ahogy, akkor ne keveredjen pl. orosz szakosok közé.
Amennyiben nem szereti a technozörejt, nem muszáj a zajforrás mellé állni/ülni/feküdni. Ha hótt mocskos ruhát visel, ne akarjon elvegyülni násznép között. Véletlenül se sétafikáljon a nyócker sok helyén sötétedés után, ha nem akar megerőszakolt, vagy csak "értékeitől megszabadított" gádzsi lenni.
Ha szívének kedvesebb az, hogy a "kölköket" utálva csak magának él, akkor nem muszáj egy olyan honlapon okoskodni, ahol értékrend, világlátás dolgában - ha nem is teljesen homogén módon - nagyjából azonos, vagy közel álló fazonok beszélgetnek egymással. Ön itt nem kompatibilis. Ez önmagában nem baj, csak nem kéne az idegenségét extra méretű önhittséggel, minden ittlévő lenézésével demonstrálni.
Ha van fóruma a Joy, vagy a Cosmopolitan, vagy tudomisén milyen elmancipált lapnak, ott bizonyára otthonosabban érezné magát, és ennyien nem koppintanának a nózikájára. -
- #142
- ordi_44
- 2010.09.03. - 21:59
Előzmény:
#141 Nogen
:)
Ja persze. Selejt. Mert te aztán a társadalom dísze vagy a hozzászólásaiddal.
Ne félts te engem, én eltartom magam tisztességesen. Nem a társadalom élősködöm. Abban biztos lehetsz. Nyuszika.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Újfent hazánk elleni súlyos EU-s büntetésre buzdítanak a külföldi sajtóban
- Időpont
- Ma: 18:08
-
Alig hisszük: Ezt írták a Malév-csődről a külföldi sajtóban - kemény szavak
- Időpont
- Ma: 17:44
-
Végzetes esetek: Dobog a szívük, de halottnak nyilvánították őket
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Invázió: Óriási puhatestű lények szaporodnak a tengerentúlon (fotó)
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Szemét, lincshangulatú cikkek Magyarországról
- Időpont
- Ma: 11:02
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
Egy lincselés és ami mögötte van
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Kósa: „Hülyeségről beszél” a honi sajtó egy része puccs-ügyben
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Magára talált a lízingpiac
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Hogyan lehetne növelni a szervátültetések számát?
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Falánk óriáscsigák támadják Miamit
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Financial Times: A Malév tette jó regionális üzleti bázissá Budapestet
- Időpont
- Ma: 17:44
-
Délen havazás, hófúvás várható
- Időpont
- Tegnap: 18:45
