"A feleségem azt hitte, hazudok"

Bizonyítékot szerzett a politikus

H. A.
- kronika@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2012.05.21. - 04:47
Létrehozás:
2010.03.07. - 13:08
2010.03.07. - 13:08
 

Sokan támadták az ötletet, mondván, a politikus gyakran az ország érdekeivel ellentétesen cselekszik.

hirdetés
 

A rendszerváltás óta Magyarországon tucatnyi politikusról készült festmény, szobor, és közterület is többük nevét viseli.

A politikusok emlékezete azonban nem csak nálunk foglalkoztatja a közvéleményt. Az 1925-ben született Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök nevét például egy könyvtár viseli, két festmény is készült róla, egész alakos szobrát pedig 2007-ben avatták. Ez azonban a szigetországban természetes, hiszen szinte mindegyik XX. századi brit kormányfőnek van szobra a parlament folyosóján; Tony Blairről pedig két portré is készült.

Kurt Arentz több ismert politikusról, így Ronald Reaganről, idősebb George Bushról és a bajor Franz Josef Straussról is készített mellszobrot. Utóbbiról négy évvel a halála után, 1992-ben elnevezték a müncheni repülőteret.

Ifjabb George Bush és felesége portréját 2008-ban festették meg - a National Portrait Gallerynek pedig van egy, az amerikai elnökök képeit tartalmazó kiállítása.

Bill Clinton 2007-es szobrának elkészítését a délszláv háborúban tanúsított magatartása miatt hálás koszovói albánok kezdeményezték, sőt a volt amerikai elnök beszédet is mondott az alkotás avatási ünnepségén. „A feleségem arra kért, csináljak egy fotót a szobor előtt, hogy bebizonyítsam neki, ez tényleg igaz, és nem csak én találtam ki az egészet" - mondta a volt elnök.

Clintonról korábban sugárutat is elneveztek Pristinában. Vlagyimir Putyinról pedig óriási bronzszobor készült 2004-ben, amely cselgáncsöltözetben ábrázolja a volt orosz elnököt, utalva kedvenc sportjára.

Indonéziában az Obama Barátai csoport kezdeményezte, hogy állítsanak szobrot az új amerikai elnöknek. Az alkotás 2009-ben el is készült. Sokan támadták az ötletet, mondván, Obama politikája gyakran ellentétes Indonézia érdekeivel. Végül a művet eltávolították a közparkból, és átvitték annak az iskolának az udvarába, ahová Obama 1967 és 1971 között járt.
 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/kronika/bizonyitekot-szerzett-a-politikus-a-felesegem-azt-hitte-csak-kitalaltam-27708/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
491

Kapcsolódó cimkék

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 7 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #7
    tunde04
    2010.03.07. - 18:58
    a politikusokról készült szobrokért én sem vagyok oda. sőt!!
    de ezzel a cikkel kapcsolatban lenne két kérdésem:
    1, a felesége miért is hitte azt, h hazudik?
    2,Milyen bizonyítékot szerzett a politikus? pffff!
     
  2. #6
    imperative
    2010.03.07. - 17:44

    Előzmény:
    #1 respondent
    En absolute nem vagyok hive semmiféle szoborállitgatásnak. Különösen nem politikus szobrokénak. Politikusok jönnek-mennek.


    Például az öreg Bush. Volt CIA igazgató, háborus agresszor, hasonlóan a félhülye alkoholista kölykéhez. Most Houston (Texas) repülőtere viseli a szégyenletes alak nevét. Majd a másik bush fatty. Aki két dologról lett hirhedt. Először is megszervezte illetve megszerveztette a 9/11 merényletet és legyilkoltatott 28OO ártatlan embert New York Cityben, majd koholt vádak alapján tömeges gyilkosságba kezdett a békés, semmiért nem felelős Irakban. Közel 1 millió személy halt meg az bush féle agresszor gengszterek álltal. Churchill. Polgári lakosok százezreit égette el elevenen. A Drezdai holokauszt személyesen neki köszönhető. A drezdai áldozatokat mutogattak később, mint munkatábor halottakat. Pesten tömegesen voltak utcák, terek elnevezve a 19-es véres hóhérokról. A 133 nap is egy förtelmes holokauszt volt hazánkban. Cohn, Samueli, Landler, Corvin "A pupos" Otto, Rakosi/Rosenfeld, meg a többi csatornatöltelek. Ezek szerencsére többségében eltüntek. De megmaradt az átkozott beszédhibas, rohadek Károlyi szobor a Parlament elott. Ezt a kifejezetten ócska kártyapecér alakot mar régen ki kellett volna telepiteni a szemétdombra. Reméljük, hogy a JOBBIK első intézkedése lesz. A Churchil szobrot pedig utanvéttel vissza Angliaba. A Roosevelt tér is egy szégyen! A seggvári/ságvári/spitzer féle utcákat, iskolákat ne is emlitsük!! Fujjj!!
     
  3. #5
    pimpo
    2010.03.07. - 14:16
    Nem akarok mutogatni, de van olyan
    vallás-szerü irányzat, amely egy számukra negativ
    objektet köpködésre használ.
    Nálunk azonnal a böség zavara uralkodna el,
    bevezetve ilyesmit...
     
  4. #4
    darazsjanos
    2010.03.07. - 14:12
    ..aztán hogy fényeinre térjek, egy kis levegőváltozás jót tenne ildimamának és iboly.hm nénémnek..

    --amennyiben nincs az utrazásra keret , -jó lesz lélegeztetőgépen...
     
  5. #3
    darazsjanos
    2010.03.07. - 14:09

    Előzmény:
    #2 respondent
    kohn bélát is..
     
  6. #2
    respondent
    2010.03.07. - 13:49

    Előzmény:
    #1 respondent
    Károlyit is. Ázsiába.
     
  7. #1
    respondent
    2010.03.07. - 13:48
    Churchillt pl. el kellene szállítani az angoloknak, vagy akik igényt tartanak rá.
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 7 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés