Fordulat a Zámbó-ügyben: Elhallgattatnák az állítólagos szemtanút

-ek
- kronika@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2011.11.26. - 00:08
Létrehozás:
2010.09.01. - 04:30
2010.09.01. - 04:30
 

Jogi úton akadályoznák meg Hulé Éva könyvének megjelenését.

hirdetés
 

Kitart állításai mellett, s megírja könyvét Hulé Éva, aki mint Zámbó Jimmy halálának „szemtanújaként" vált ismertté. A rokkant asszony kilenc év elteltével megváltozatta korábbi tanúvallomását, állításai szerint a haláleset nem úgy történt, ahogyan azt a korábbi rendőrségi vizsgálat megállapította.

A sajtóban történt hosszas ködösítő felvezetés után Hulé végül a TV2 Mokka című műsorában augusztus 19-én megnevezte az állítólagos gyilkost is, aki szerinte Zámbó Edit volt. Elmondása szerint Jimmy mellett állt a lövés pillanatában, s korábban azért állított mást a tanúvallomásában, mert egyrészről megfenyegette Edit asszony, másrészt nem akarta, hogy Jimmy gyerekei apjuk elvesztése után anyjuk nélkül nőjenek fel.

Nem tudott azonban együtt élni a tudattal, hogy tudja az igazságot, de nem mondhatja el, így most felfedte azt, s már tiszta a lelkiismerete. „Nem azt akarom, hogy a felelős bűnhődjön, csak a saját lelki békémet akartam helyretenni" - nyilatkozta a Blikknek.

Jimmy egykori kollégái és barátai azonban nem hisznek az új verzióban, s bíznak az egykori nyomozás eredményében is. Többen kegyeletsértőnek tartják Hulé viselkedését, s szerintük csupán anyagi hasznot szeretne húzni Jimmy halálából.

„Húsz hónapot töltöttem kórházban, volt időm leírni, átgondolni mindent. Megadtam az esélyt a hatóságoknak, hogy hivatalos úton derüljön fény a történtekre. Úgy döntöttek, a szavaim hivatalos dologhoz nem elegendőek. Lesz könyv, magánkiadásban, kis példányszámban, még nem tudom a megjelenés időpontját. A tragédia napja csak egyetlen fejezet, de a tisztánlátáshoz az egész történet kell" - magyarázta a bulvárlapnak.

Beleznay Zsolt kedden, a TV2 Mokkájában arról beszélt, hogy a sajtóban súlyosan valótlan és jogsértő tényállítások hangoztak el, és ezért a szükséges jogi lépéseket is meg fogják tenni. „Az ügynek alapvetően két vonulata van: egy büntetőjogi és egy polgárjogi oldala. Büntetőjogi többféle bűncselekményben is megjelenik: hamis vád, hamis tanúzás 2001-ben és rágalmazás. Polgári jogi bűncselekmények során személyiségi jogok megsértéséről beszélhetünk, jó hírnév sérelméről."

Az ügyvéd szerint a hamis vád tényállása megállja a helyét a bíróságon is, amit a törvény több évig terjedő börtönbüntetéssel is sújthat. A korábbi jegyzőkönyvekre hivatkozva azt is cáfolta, hogy Hulé Éva szemtanú lenne, mivel a lövés pillanatában nem tartózkodott a szobában. Ezt a jegyzőkönyv mellett védence is állítja, a rendőrség minden tényt földerített a gyilkosságot követően.

Az ügyvéd szerint valamilyen üzleti érdek húzódhat meg amögött, hogy Hulé Éva csak kilenc év elteltével állt elő verziójával. „Beharangozott Hulé Éva egy könyvet, amelyben ezeket az állításokat vélhetően meg fogja ismételni. Természetesen a könyv megjelenését is meg fogjuk akadályozni, ha valóban ilyen tényállításokat fogalmaz meg.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/kronika/fordulat-a-zambo-ugyben-elhallgattatnak-az-allitolagos-szemtanut-31570/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
22

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 35 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #35
    zsil
    2010.09.03. - 21:37

    Előzmény:
    #34 peter8811
    Bűnügyekben soha sincs soha!
     
  2. #34
    peter8811
    2010.09.03. - 21:11
    friss hír!
    EMBERÖLÉS GYANÚJA MIATT NYOMOZNAK ZÁMBÓ JIMMY HALÁLA ÜGYÉBEN
     
  3. #33
    SeatLeon
    2010.09.03. - 20:53

    Na, most akkor Hulé mami megy a sittre a hatóság félrevezetése címén?
    Meg a Doszpod is pár napra gondolkodni???
    Mert a jó édes anyját a zámbó bagázsnak!
    Ne már az én adómból nyomozzanak egy buzi halála ügyében 9 év után egy alkesz nő pofázása alapján!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Rengeteg ember halt meg azóta tisztázatlan okokból, ezért akkor álljon rá azokra is újra a rendőrség!
    Aztán ha majd mindenki nyomoz, lehet a "kezdőknek", lopni, csalni, rabolni, gyilkolni hiszen a zsaruk úgysem érnek rá a friss ügyekre.
    Majd 9 év múlva.......
     
  4. #32
    zsil
    2010.09.03. - 19:36

    Előzmény:
    #31 Tinaxa
    Akadt egy feljelentő, akinek az "információi alkalmasak a nyomozás elindítására".
     
  5. #31
    Tinaxa
    2010.09.02. - 15:11
    Doszpot freudi elszólása elég beszédes, öngyilkosság helyett „gyilkosság„ –ot mondott.
    (freudi elszólás: amikor önkéntelenül kimondjuk a valódi véleményünket, kívánságunkat, vágyainkat, amiket - klf okokból- valójában nem szoktunk.)
     
  6. #30
    zsil
    2010.09.02. - 12:22

    Előzmény:
    #29 peter8811
    Játszanak ők is!!
    Csak mindig akkor, ha Te megunod a "játékot" !!!
     
  7. #29
    peter8811
    2010.09.02. - 05:41

    Előzmény:
    #28 peter8811
    Az egészben az a probléma, hogy pont az az ember játszott a fegyverrel akit egyedül szerettem az
    MSZP-ből. Olyanok mint Bokros Lajos , Gyurcsány Ferenc ,Kovács Laci bácsi , Gréczy Zsolt , Lendvai Ildikó, Draskovics Tibor, és Nyakó István miért nem tudtak fegyverrel játszani, vagy Bajnai Gordon ő ugyan nem tagja az MSZP-nek de pártonkívüliként játszhatott volna vele.:)))
     
  8. #28
    peter8811
    2010.09.02. - 05:31

    Előzmény:
    #24 surgyelantimot
    Csak azért, hogy beteljesedjen az írás ki fegyvert fog fegyver által vész el .
     
  9. #27
    zsil
    2010.09.01. - 17:11

    Előzmény:
    #26 Chopper
    Mondasz valamit!
    Bár Debreczeni könyvét is megvették egy páran, tehát van remény!
     
  10. #26
    Chopper
    2010.09.01. - 16:56
    Nem kell megakadályozni a könyv megjelenését, mert éppen Hulé Éva nyilatkozta hónapokkal ezelőtt : hiába házal a könyvével, egyik könyvkiadó sem akarja kiadni!...
    (Szerintem azért, mert tudják, hogy a kutya sem venné meg.)

     
  11. #25
    zsil
    2010.09.01. - 15:38

    Előzmény:
    #24 surgyelantimot
    Valahol itt van az eb elhantolva!
    De erre nincs "jogeset".
     
  12. #24
    surgyelantimot
    2010.09.01. - 15:04
    Hulé Éva vagy sok pénzt akar keresni a könyvével ( mindjárt nem lennének anyagi gondjai), vagy börtönbe akar vonulni ( ahol eltartják, gondozzák INGYEN) mert ebben az esetben is megoldódnak anyagi gondjai. Mindamellett még az is lehet, neki van igaza. De arról, hogy Jimmy meghalt, csak az énekes tehet, ha főbe lőtte magát, ha főbe lőtték.
     
  13. #23
    zsil
    2010.09.01. - 14:47

    Előzmény:
    #22 npiroska
    Megértelek.
    Sőt, mint egyén én is elgondolkodom sok mindenen!
    De!!

    Még mindig azt mondom, Jimmy halálának körülményeit talán azért sem "tűzik napirendre" a rendőrök, mert a két nő állításait senki sem tudja alátámasztani, vagy éppen cáfolni.
    Hullé Éva nagy hibát követett el, ha tudott valami érdemlegeset és hamisan tanúzott!!!

    Jimmy köreiben meg nagyobb furcsaságok is mindennaposak voltak, mint egy Dr. szövőnő.
     
  14. #22
    npiroska
    2010.09.01. - 14:36

    Előzmény:
    #18 zsil
    zsil! Ha én nemvagyok bűnös, akkor bátran ki állok az igazamért! Ő mért nem ! De ez a Dr Zámbó Edit Jimmy halála után is viselte,sőt úgy irta alá a nevét a Csepeii Plasba JImmy személyes tárgyát bemutató és kiállító helységben egy 2x2 nagy fehér emléklapra,hogy DR ZÁMBÓ EDIT! Ha ő nemtehet arról hogy vólt férje DR ZÁMBÓ EDIT BÜNTETŐ JOGÁSZT csinált belőle papiron, akkor mért viselte évekig!!És ennek a nőnek adjunk hitelt a szavának!!!És még neki lenne megalázó? Hát bocsika de ezt nemértem!!!Amikor hozta a sajtó TV hogy Dr Z Edit, mért nem tiltakozott ellene!Nagyon ellene van mindenki annak a szerencsétlen beteg asszonynak!! pedig igazán érdemes lenne a hatóságnak ezt a hazugság-vizsgálatot figyelembe venni!!!Szerintem nagyon gáz ez az ügy! Ui: Amikor napvilágra jött hogy nem DR,hanem szövőnő,hogy nézett azoknak az embereknek a szemébe,akikkel évekig elhitette hogy ő kicsoda!Kíváncsi lennék a közeli hozzátartozókhoz,vagy iskola ovoda ahol Dr Zámbó Editként mutatkozott be! És ő akar perelni! Ő mondja hogy Hulé Éva hazudik!! Igen,KELLENE A HAZUGSÁG-VIZSGÁLAT!!!!!!!!!!!!
     
  15. #21
    pupilla
    2010.09.01. - 13:43
    Tudjuk hogy szoci garnitúrához tartoznak ,hogy az elmondottakból mennyi az igaz azt következtetni lehet a bünüldöző szervek működéséből,
     
  16. #20
    jolika
    2010.09.01. - 13:34
    Szerettem Jimmit és csak azt tudom , hogy remek énekes volt , az isten nyugtassa , ám nem hiszem , hogy a Hulé Éva szeretne ártatlanul börtönbe kerülni ! Amúgy A Péter szerintem hazudott a Frizbi című műsorban , hogy az egykori rendőröket védje !
     
  17. #19
    pupilla
    2010.09.01. - 13:31
    Bűzlik valami dániában,én is néztem a hajdu műsorát,,doszpot túlon túl zámbónét védte ,zenész fia idegesen az arcát törülgette,de feltételes módban mondotta ki a hulé éva állítását,,az egész riport ugy nézett ki ,mintha doszpot védőügyvéd lenne ,a zenész fia muszályból állna zámbóné mellé .Doszpot és zenész fia nem voltak meggyőzőek,,,,, zámbóné miért nem nyilatkozott és hulé éva ütköztetni a történteket,olyan személyek védték a zámbónét a hulé éva állításával szemben aki nem volt a helyszínen az események történtekor,,él a két személy és ők mondják ,ne más beszéljen helyettük ,,na ez lenne az érdekes.
     
  18. #18
    zsil
    2010.09.01. - 13:24

    Előzmény:
    #16 npiroska
    Azért azt vedd figyelembe, hogy Jimmy sem tiltakozott a "jogászság" ellen Edit esetében.
    Most pedig arról van szó, hogy két nő játszmája folyik, ahol nehéz eldönteni, hogy kinél áll fenn a hazugság!
    Hogy őszinte legyek, ha engem akarnának hazugság-vizsgálatnak alávetni , én sem tenném ki magamat ennek, mert megalázó lenne, ha tudom, hogy nincs alapja !
    Itt nehéz lesz pontot tenni az ügy végére!
     
  19. #17
    cseszterr
    2010.09.01. - 13:23
    Egyetértek veled teljes mértékben npiroska!
     
  20. #16
    npiroska
    2010.09.01. - 13:12
    Ezt az egész cirkuszt könnyen meglehetne oldani azzal,hogy hazugságvizsgálatot csinálnának Hulé Évának! Akkor lenne nagy riadalom Dr Zámbó Edit büntetőjogász szövőnőnek! Az egész élete hazugságban telt el! Az ügyvéd is azért ügyvéd,hogy a szart is arannyá változtassa!!! Biztos hitelből fizeti az ügyvédet,mert ő sajnos nemrendelkezik anyagiakkal!!Mutatta a tv-ben hogy alig kap pénztJimmy után! AZT nyilatkozta régebben, hogy az ő lelke tiszta, még a hazugságvizsgálatnak is alá vetné magát! De kérdem én,ki csinálná a hazugságvizsgálatot!! Csak nem Vágóné!!Ez az ügy úgy ahogy van,nagyon kaki szagu! SUMPESZ TÖKÉLETESEN IGAZAD VAN!!!!!!!
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 35 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés