Lassan talán már a színésznő sem érti, milyen viszony is fűzte egykoron az énekeshez, annyi változat látott kettejükről napvilágot.
Hajdú Péter kapaszkodik, hogy a Frizbi a TV2-n hozza az elvárt nézettséget, így rendre a legaktuálisabb bulvárcelebeket és bulváresemények főhőseit invitálja műsorába. Így aztán Gregor Bernadett, a Zámbó Jimmy-halála című végtelen történet egyik mellék-, de fontos szereplője sem maradhatott ki a szórásból.
Volt köztük kapcsolat? - firtatta a tegnapi műsorban. A színésznő egyértelmű nemmel válaszolt, de nem volt túlságosan meggyőző, viszont bevallotta: akkor is nemmel felelne, ha több lett volna köztük a barátságnál - számol be a forgatáson történtekről a Vasárnapi Ász.
Gregor Bernadett elmondta: nagyon kedvelte Jimmy-t, dolgoztak együtt, de nem járt vele. Talán ötször ha találkoztak életében. Szexuális kapcsolat sem volt köztük, noha az emberek erről beszélnek évek óta. Tapintatlannak tartaná, ha ezekre a kérdésekre válaszolna - fogalmazott a sztár Hajdú műsorában, hozzátéve, hogy az igazságot csak két ember tudja, ezek közül egy már nem reagálhat a feltevésekre - írja a Vasárnapi Ász.
Annak idején mindenesetre született egy fotó, melyen Gregor és Zámbó Jimmy szenvedélyes csók közben láthatók. Bernadett elárulta, hogy pontosan emlékszik a kép keletkezésének körülményeire. Ez Jimmy műsorának felvételén készült. Ha jól megnézik, látszik, hogy saját testtartásában nincs semmi romantika - mondta Gregor Bernadett. A művészvilágban nem ritka, hogy az emberek felfokozott érzelmi állapotban elragadtatják magukat. Jimmy-vel is ez volt a helyzet - adta hírül a Vasárnapi Ász.
A színésznő szerint butaság lenne azt gondolni, hogy egy nem létező kapcsolatát titkolni akaró pár csókban forr össze nyilvános helyen. Ez az eset ugyanolyan, mint hogy a Frizbi felvétele után megmutatta köldökében levő piercingjét Hajdú Péternek, fogalmazott Gregor Bernadett - adta hírül a Vasárnapi Ász. Az emlékezetes fotó elkészülte után egyébként annak idején Zámbó Jimmy-t meginterjúvolta egy újságíró, akinek a sztár azt mondta: nincs a világon férfi, akinek ne tetszene a kivételes szépségű Gregor Bernadett. Tudja, a lapok szívesen vennék, ha azt mondaná, hogy a színésznő a szeretője, de erről nem tud beszámolni. A nézők viszont igénylik a show-t.
Zámbó Jimmy kifejtette, hogy a pletykák nem érdeklik, és ugye senki sem gondolja komolyan, hogy pár kellemes percért feladná a házasságát? Neki családja a legfontosabb, Edit élete szerelme, aki egyébként is sok mindent megbocsátott már neki, tette hozzá a Király évekkel ezelőtt - írja a Vasárnapi Ász.
- cikk értékelése /kronika/gregor-bernadett-kitalalt-jimmyrol-nem-volt-szex-27899/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 11
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #1
- szívész
- 2010.03.16. - 18:03
"A művészvilágban nem ritka, hogy az emberek felfokozott érzelmi állapotban elragadtatják magukat. Jimmy-vel is ez volt a helyzet "
...??? :-))))
Aranyos nem? Szóval Bernike a felfokozott érzelmi állapotaiban itt is, ott is hagyja, hogy
hol ez, hol az tegyen vele ezt-azt...
Lehet, hogy a "táltosparipa" férjecskéje sem tudta megemészteni ezt a marha nagy "művészies"
viselkedést és ezért csapott oda...
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Végzetes esetek: Dobog a szívük, de halottnak nyilvánították őket
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Invázió: Óriási puhatestű lények szaporodnak a tengerentúlon (fotó)
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Szemét, lincshangulatú cikkek Magyarországról
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Nem várt javulás: Különös 2012-es hazai adatokra derült fény
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Nagyon kiosztotta a hatásvadász sajtót a Fidesz alelnöke
- Időpont
- Ma: 09:07
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Egy lincselés és ami mögötte van
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Kósa: „Hülyeségről beszél” a honi sajtó egy része puccs-ügyben
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Magára talált a lízingpiac
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Hogyan lehetne növelni a szervátültetések számát?
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Falánk óriáscsigák támadják Miamit
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Délen havazás, hófúvás várható
- Időpont
- Tegnap: 18:45
