Megszüntette a nyomozást kedden a Dopeman néven ismert rapper ellen a VII. kerületi rendőrkapitányság, mert nem valósult meg a nemzeti jelkép megsértése bűncselekmény – tájékoztatta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet az MTI-t.
A VII. kerületi ügyészség december elején rendelt el nyomozást Dopeman „himnusza” ügyében nemzeti jelkép megsértésének vétsége miatt.
A TASZ közleményében az olvasható, hogy a VII. kerületi rendőrkapitányság határozata szerint a Legfőbb Ügyészségre több bejelentés érkezett elektronikus úton az interneten megjelent videoklip miatt, ami a feljelentések szerint tartalmában sérti Magyarország nemzeti jelképét, a Himnuszt azzal, hogy a videón szereplő két ember trágár szavak ismételgetése között időnként a magyar Himnusz egyes sorait szövi bele szerzeményébe. A feljelentők arra is hivatkoztak, hogy ez őket mint hazaszerető, tisztességes magyar embereket mélyen megrázta és felháborította.
A TASZ idézi a rendőrség határozatát, amely szerint „a videoklipből az tűnik ki, hogy az előadó a jelenlegi politikai-gazdasági-társadalmi viszonyokra vonatkozó kritikáját fejezi ki az általa művelt zenei stílusban. Tény, hogy véleményét trágár szavak használatával is nyomatékosítja. (...) A videoklipből azonban Magyarország Himnuszára félreérthetetlenül és közvetlenül vonatkozó, sértő, lealacsonyító kifejezés, illetve magatartás sem képileg, sem szövegileg nem állapítható meg. A negatív társadalomkritika nyomatékosításához felhasznált trágár szavakról egyértelműen megállapítható, hogy azok nem Magyarország Himnuszára vonatkoznak, így előadásukkal nem valósulhat meg tényállásszerű magatartás”.
Pelle Andrea, a TASZ jogsegélyszolgálatának vezetője – aki az ügyben Dopeman jogi képviseletét látta el – a közleményben úgy fogalmaz, „joggal vethető fel a kérdés: vajon miért rendelte el az ügyészség a nyomozást, hiszen könnyen felismerhető volt, hogy a feljelentők által kifogásolt cselekmény nem bűncselekmény”.
Dopemant tavaly decemberben tanúként hallgatták meg a Himnusz-ügyben, a rapper azonban a legtöbb kérdésre megtagadta a válaszadást arra hivatkozással, hogy bár szerinte nem követett el bűncselekményt, de az ügyészség álláspontja szerint igen, így élni kíván a mentességi jogával.
A mostani határozat ellen a feljelentők nem élhetnek panasszal – zárul a TASZ közleménye.
Dopeman számának kezdősorát korábban a hvg.hu idézte: „B...szd meg az Orbánt, b...szd meg a kormányt, b...szd meg az MSZP-t és a Gyurcsányt”. Mint írták, a rapper, polgári nevén Pityinger László szerint az volt a cél, hogy megénekelje, mit érez egy „átlag magyar”. A hvg.hu minősítése szerint a trágár himnuszba a magyar Himnusz szövegének egyes sorait is beleszőtték.
Az index.hu korábban arról írt, hogy egy „szélsőjobbos portál” buzdította olvasóit feljelentésre a rapszámmal kapcsolatban.
- cikk értékelése /kronika/mar-nem-elhetnek-panasszal-45684/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 4
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Madridi trénertől tanulhattak a Puskás Akadémia testnevelői
- Időpont
- Ma: 16:03
-
A magyar újságíró, akinek mindenről a szex jut eszébe - Ki lehet ő?
- Időpont
- Ma: 15:58
-
Folytatódik az ügy? Kizárhatják Schmitt Pált...
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Súlyos dologgal vádolták meg Navracsicsot - íme a válasz
- Időpont
- Ma: 13:44
-
Kínos ügyek: Ez lesz Gyurcsány sorsa is?
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Szép, kora nyárias idő lesz ma
- Időpont
- Tegnap: 05:12
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
A haza több, mint a profitszerzés színhelye
- Időpont
- Tegnap: 11:20
-
Játékban a magyar kártya
- Időpont
- Tegnap: 14:35
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást a hétvégén
- Időpont
- 05.19: 13:28
-
Félidőben a kormány - Cséfalvay: küzdelmes két év volt
- Időpont
- Tegnap: 09:00
-
Az adósság növelése már nem járható út
- Időpont
- Tegnap: 19:21
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont lesz a NOB ülésén
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Európai tetthelyek
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Vasárnap konfirmált Hagyó Miklós
- Időpont
- Tegnap: 18:55
-
Navracsics: „Miniszteri felelősségemből adódik a Kúria elnökének írt levél”
- Időpont
- Ma: 13:44
-
Tadic pártja fölényesen győzött
- Időpont
- Ma: 06:41
