Soha nem vágyott a reflektorfényre, csupán boldog családot akart.
Az Indul a bakterház című filmet muszáj többször megnézni. Az alkotók kezei közül olyan mű került ki, amely napjainkban is gond nélkül megállja a helyét.
A filmben Koltai Róbert bakterfigurája mellett a vagány, csibész tehénpásztort játszó kisfiú alakítása maradt meg legtöbbekben, olyannyira, hogy a Regős Bendegúzt alakító, jelenleg a nyomdaiparban dolgozó Olvasztó Imrét a mai napig fölismerik az utcán.
Olvasztó Imre a Helyi Témának mesélt hétköznapjairól. Mint elmondta: néhány hét múlva világra jön legkisebb gyermeke, akit Bendegúz névre keresztelnek majd. A lap persze a híres film kulisszatitkairól is érdeklődött.
„A film készítői levelet küldtek az iskolaigazgatóknak, kell egy alkalmas gyerek a szerepre. Ezt több válogatás követte, majd amikor már csak néhány gyerek maradt, azt mondta a rendező az egyik szereplőre mutatva: billentse őt fenékbe, aki meri! Én meg örültem, hogy végre büntetlenül hátsón billenthetek egy felnőttet, úgyhogy nekifutásból, zsupsz! Meg is jegyezte aztán Mihályfy Sándor, hogy csak billentést kért, nem rúgást." - mesélte el, miként is került a stábba Olvasztó Imre, aki egyébként a forgatás minden pillanatára jól emlékszik.
![]() |
| Olvasztó Imre boldog családra vágyott - álma beteljesült |
„Mindenkivel nagyon jó viszonyban voltam, talán csak Horváth Terikével nem, aki a Banya szerepét játszotta. Engem arra biztattak, legyek vele csibész, őt meg hergelték, hogy milyen szemtelen ez a gyerek. Volt olyan, hogy már állt a kamera, mi meg még kergettük egymást a határban. Koltai Róberttel a mai napig megmaradt a jó viszony" - árulta el.
A híres gombócjelent is szóba került: „kéthetes lekváros gombócok voltak, lefagyasztották, hogy a felvételig megmaradjon. Szegény Robi kifeküdt, úgy eltaláltam. Azóta is emlegeti, hogy szemen dobtam."
Olvasztó Imre egyébként soha többé nem szerepelt semmilyen filmben. Mint mondja: egy idős néni nevelte fel, nem ismerte a szüleit, és sosem vágyott a reflektorfényre, csak arra, hogy boldog, harmonikus családi élete legyen.
- cikk értékelése /kronika/meglepodtunk-negyszeres-apuka-lesz-gyermekkorunk-nagy-kedvence-27858/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 131
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #3
- pupilla
- 2010.03.14. - 23:46
Többször is láttam a filmet ,fiammal nagyokat nevettünk,igazi kis gézengúz volt olyan rosszcsont,remekül alakított , az egész családnak szívből minden jót kívánok . -
- #1
- zsil
- 2010.03.12. - 10:22
"Mint mondja: egy idős néni nevelte fel, nem ismerte a szüleit, és sosem vágyott a reflektorfényre, csak arra, hogy boldog, harmonikus családi élete legyen."
***
Gratulálunk az idős néninek!
EMBERT nevelt!!!
Gratulálok Olvasztó Imrének, jó egészséget, szerencsét a szép családhoz!
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Újabb negatív rekord: Elképesztő változás az időjárásban
- Időpont
- Ma: 16:20
-
Terjed Orbán ötlete? Óriási fordulat hazánk EU-s megítélésében
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Jelenet a magyar Parlamentben: Képviselő tépte a szőke nő haját?
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Órási változás a Balatonnál 48 órán belül: Tízezrek készülnek
- Időpont
- Ma: 10:14
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Aggódom
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37

