Szinte minden feladat az anyára maradt, aki sietett haza szeretteihez.
Sz. Kolos nem terápiára járt pszichológushoz, hanem csak három alakommal ment el tanácsot kérni. A szakember nem látta okát, kórházba küldeni a férfit, de javasolta, hogyha romlik az állapota, akkor a következő alkalommal már pszichiáterhez menjen, mert gyógyszeres kezelésre lesz szükség - mondta el a Kisalföldnek a neve elhallgatását kérő szakember.
"Mélyen megrázott, ami történt, higgyék el. De most is azt mondom, hogy az alapján, amit a két fiatal elmondott nekem, s ahogy a férj viselkedett a tragédia előtt egy hónappal, nem volt okom mentőt hívni, hogy azonnal vigyék a kórházba, s tartsák bent. Az állapota nem ezt mutatta" - mondta csütörtökön a pszichológus, s megerősítette, hogy a férfi valóban három alkalommal járt nála.
Nehezen - a rokon súlyos betegségére, és a benne lévő szorongásra hivatkozva - ment el az első alkalommal pszichológushoz Sz. Kolos.
Múlt időben mondta a panaszait, mint aki szinte már túl is van rajta, de azért szeretné tudni, milyen pszichológiai módszerek vannak, amelyeket ilyenkor lehet alkalmazni. Magáról úgy beszélt, mint akinek nagyon fontos, hogy egészséges legyen, s nem szeretne egy ilyen problémával élni. Lehetett tudni, hogy feleségével és gyermekeivel sportos életet élt, sokszor kirándultak, bicikliztek, úszni jártak.
˝Minden alkalommal, minden páciensnél a családi tényezőket is tisztázni szoktuk.˝ Kolos azonban ezt a területet inkább hárította, nem hozta külön szóba - mondta el a pszichológus Sz. Kolos édesapjának öngyilkosságára utalva.
Sokkal inkább a benne lejátszódó szorongásra terelte a szót. A Kisalföld információi szerint a fiatalember kitöltött egy pszichológiai tesztet, amelynek eredménye miatt a szakember szorgalmazott egy következő beszélgetést is, kérve, hogy a jövőbeni alkalomra hozza magával feleségét is. Sok esetben ugyanis egy közeli családtag erősíti meg - vagy persze cáfolja - a pszichológus benyomását.
A harmadik és egyben utolsó találkozásra egy hónappal a tragédia előtt került sor a szakembernél. A fiatalok kéz a kézben érkeztek, és szinte túl szép - nincs jobb szó -, idilli képet festettek le az életükről. Sz. Kolos akkor felszabadultabb volt, s közölte a pszichológussal, hogy már majdnem teljesen a régi, futóedzéseket kezdett, minden rendben van. A feleség sem szorgalmazta a folytatást, el is mondta, hogy most sajnos egész más probléma, betegség őrli fel a család energiáit.
Arra a kérdésre, hogy az események ismeretében lehetett-e mégis pszichés elmezavar a háttérben, a pszichológus nem kívánt válaszolni, mondván, ezt az ügyben eljáró szakértőnek kell majd megállapítania, de nem is illő utólag, nyilvánosan okoskodni.
˝Csak a gyász és a kegyelet hangján szabad beszélni, és arra gondolni, mennyien szorulnak most lelki támogatásra. Szeretném hangsúlyozni azt is, hogy több ismeretterjesztő felvilágosításra is szükség volna ahhoz, hogy könnyebben, hamarabb meglássuk a környezetünkben, családunkban megjelenő lelki problémákat.˝
A tragédiában elhunyt édesanya K. Virág nővére úgy nyilatkozott, hogy már januárban észre lehetett venni, hogy Sz. Kolossal valami baj van. Természete szerint a szokásosnál visszahúzódóbb típus volt a férfi, és ha baj volt, nem beszélt róla.
A két testvér között szó is esett arról, hogy esetleg pszichológushoz kellene mennie. Ám K. Virág családja nem tudott arról, hogy a fiatalember halála előtt ezt meg is tette.
"Többször is megkérdeztem a húgomat, hogy vannak, minden rendben van-e. Ő is mondta, Kolosnak depressziós tünetei vannak, lehet, hogy el kellene mennie pszichológushoz. Azt azonban nem tudtuk, hogy el is mentek" - mondta elöljáróban a nővér, majd hozzátette: "A sógorom olyan ember volt, hogy ha valami gondja volt, befelé fordult, problémáját nem osztotta meg senkivel, inkább hallgatott."
A testvér állítja, húgáék nagyon jó családi életet éltek, szépen nevelték kislányaikat. A férj nem volt vallásos, a húg igen. A lányokat is hittanra járatta.
"A húgom nagyon sokat dolgozott, szinte mindent ő intézett a családban. Ő vitte iskolába, óvodába a lányokat, majd ment a munkahelyére, ahol nagyon szerették őt. A múlt hét csütörtöki térdműtétje után is igyekezett haza már pénteken, hogy az ünnepeken otthon legyen a családjával, gondoskodhasson róluk. (A családirtó férfi nevelőapja egyébként korábban azt nyilatkozta, hogy a feleségnek csak egy nappal később kellett volna hazatérnie a kórházból, de ő mindenáron a családjával akarta tölteni március 15-t.)
A családtag nem érti, hogy, ha Sz. Kolos tényleg anyósa betegsége miatt került volna ily rossz lelkiállapotba, akkor a javulás híre „miért nem fordította őt pozitív irányba."
"Ha valaki öngyilkos akar lenni - még ha az semmire sem megoldás -, s megteszi, talán el lehet fogadni. De azt nem lehet megbocsátani, hogy a családját is magával vitte" - mondta megtörten a nővér.
- cikk értékelése /kronika/miert-vitte-magaval-a-csaladjat-28033/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 62
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #14
- pupilla
- 2010.03.23. - 12:55
Orvos szakértő megcáfolja az öngyilkosságot.
Emailben kaptam.
ENNYIT A RETTENETES HAZAI KÖZÁLLAPOTOKRÓL!
Cigányok gyilkoltak Tényőn?
Választ követelünk az alábbi kérdésekre!
Most beszéltem egy sebész ismerősömmel, aki elmondta, hogy a kórházukban dolgozó patológus kollégáival kielemezték a tényői híreket és a következőkre jutottak: Tételezzük fel, hogy egy ember képes baltával kiirtani két kislányát és feleségét, tehát elborult az elméje. Ebben az esetben az még elképzelhető, hogy többször mellkason szúrja magát, az is elképzelhető, hogy ezek után felvágja a csuklóján az ereket, de amiről ezek után szólnak a hírek, az elképzelhetetlen.
Amennyiben valaki többször mellkason szúrta magát az nem fog vigyázni, mikor az ereit vágja föl, bizonyosan megsérti a csuklóját mozgató izmokat és inakat is. Az elképzelhető, hogy nem érzi a fájdalmat, mert a szervezet által beindított vészreakciók blokkolják a fájdalomérzetet, de az elképzelhetetlen, hogy ezek után beindít egy benzinmotoros fűrészt.
A fűrész beindításához nemcsak egy meghatározott műveleti sorrendet kell betartania, de az átvágott izmokkal, inakkal lehetetlen megtartani a berántáshoz. Arról nem is beszélve, hogy a vér minden bizonnyal ráfolyna a fűrészre, síkossá téve azt.
Ez akkor is megnehezítené a berántást, ha nem lenne sérült a keze. A továbbiakban vázol események pedig a teljes képtelenség határát igen csak átlépik. A rendőrség szerint a motorosfűrésszel először elvágta a lábát, majd fejéhez emelte de a koponyáját nem tudta átfűrészelni, de ezek után van annyi ereje, hogy elvágja vele saját torkát. Akik láttak már láncfűrésszel okozott lábsebeket, azok tudják, hogy iszonyatos roncsolást végez. Láb bármely részét találja el szinte bizonyosan a földre kerül a sérült.
Itt a hivatalos verzió szerint szét akarta fűrészelni a fejét, majd végül a torkát sikerült felvágnia.
Az orvosok véleménye szerint, a hírekben közölt információk alapján egyértelműen kijelenthető, hogy az ÖNKEZŰSÉG KIZÁRHATÓ!!!
Az elkövetés módja alapján pedig az elkövetők származása is vélelmezhető: Tényőn cigányok gyilkoltak?
-
- #13
- maryadamson2001
- 2010.03.22. - 00:16
Egy rendőrségi ügyekben kompetens ember vallomása az ügyben:
...
Eleve már a rendőrség által kitalált történet nevetséges volt arra vonatkozólag, hogy egy ereit felvágott, saját magát többször mellkason szúrt ember még láncfűrésszel is nekiment magának. Ilyen abszurd, szánalmas hazugsággal még kafkai regényekben, vagy a sztálini idők propagandaanyagaiban sem találkozhattunk. (pl. a Magyar Hírlap is egyértelműen megírta, az apa még csak véletlenül sem volt pszichiátriai beteg. Az is figyelembe veendő, hogy a ház a falu legszélén áll, ahonnan gyorsan és feltűnés nélkül el lehet szelelni.) A közvélemény ennek ellenére mégis elhitte a magyarázatot. Talán még én magam is meggyőzhető lettem volna, ha nem látom a következő hírt: Talicskán tolták ki a százkilós disznót a cigányok
Ebben a győrszemereiek panaszkodnak arról, hogy a környékbeli cigányok rendszeresen fosztogatják az udvarokat, a füstölőhelyiségeket és ólakat, és senki nem mer ellene tenni semmit. Meg vannak félemlítve. Nemrég egy százkilós disznót toltak el talicskával, de a helyi kisbolt ajtórácsába is már áramot vezet a tulajdonos (már várom, hogy mikor lesz meghurcolva emiatt...), mert már háromszor kirabolták.
Nos, ha valakiben felmerült a kérdés, hogy hol van Győrszemere, elárulom: a szomszéd falu Tényő mellett. Tehát, ha egyelőre nem is jelenthetjük ki egészen bizonyosan, hogy Tényőn cigányok gyilkoltak, a gyanú e hír hallatán finoman szólva is megerősödött.
Az a brutalitás, mellyel a tényői családot módszeresen kiirtották, tipikusan a helyi kisebbségre jellemző. A tény pedig, hogy a szomszéd települést rettegésben tartják, szinte biztossá teszi, hogy honnan is fúj a szél.
Igaznak tűnik az a felvetett feltételezés, hogy a Jobbik nyugat-magyarországi előretörését megakadályozandó, szándékosan hallgatják el az igazságot. -
- #12
- szmolka
- 2010.03.21. - 21:25
A cikkhez szeretnék hozzászólni csak.
Döbbenetes titok: egy napon múlt a tényői család élete? Természetesen az egy nap nem derül ki a cikkből, csak egy kis zavaros utalás van rá.
Apám mesélte valamikor:
Az Esti Hírlap árus ezt kiabálta.
- Esti Hírlap! Mi történt az árvaházban? Esti Hírlap!
Apám miután nem találta a cikket, megkérdezte az árust.
- Mi történt az árvaházban? - Az árus így válaszolt.
- Én is ezt kérdezem.
Szóval, a lapot megvették, és a lényeg csak ezen volt. -
- #11
- imperative
- 2010.03.21. - 16:31
Előzmény:
#1 adekvalt
Valami bűzlik Dániában!
Szerintem idegenkezűség van a dologban, csak kussol a rendőrség. Ez teszi a dolgot különösen gyanússá. -
- #10
- zlaci
- 2010.03.21. - 09:55
CIGÁNYOK VOLTAK, CSAK BELSŐ HÍRZÁRLAT VAN............MONDJÁK A SZARKÁK AZ ERKÉLYEMEN.................................NEM ÉN TALÁLTAM KI! -
"Ahhoz azonban normális tényfeltárás kellene, amiről ugye Bolondhonban "nem illő" beszélni."
Valóban normális tényfeltárás kellene, mert számomra egyértelmü, hogy a férj öngyilkossága valótlan állitás. Mert gondoljuk csak végig.............
Erfelvágás..... (önmagának)
Majd mellbeszúrkálás......(önmagának)
Majd motorfürérészes akrobatamutatvánnyal elöbb könnyebb sebek ejtése, végül a torok elvágása............ ......(önmagának)
Ha a rendörség kötni fogja az ebet a karóhoz, akkor a történet bekerülhet a Guinness Rekordok könyvébe mint legvalószinütlenebb öngyilkossági teória.
Ul.: Ha valaki nem fogott még motorfürészt a kezében, az legalább nézzen meg egy videót róla..... és megérti, hogy miröl beszélek.........
-
"Egy olyan országban, mint ezz:: ahol bezárják az OPNIT"...és ÉN folytatom...a hátrányos helyzetűek,... és AKIK ENYHÉN is, DE FOGYATÉKOSOK és az utó-gondozottak lettek, ma nem értik meg miért dobják ki az utcára őket 21 évesen,hisz az állam támogatta eddig ...aztán "mit sem sejt az életből"...hisz az állam kegyeltje volt mindvégig,../"ha logikátlanul "/..., aztán ha nem is élvezte valójában, de mit tett,???feltesz a kérdést?Az hogy 21 éves lett??Az utcára, avagy akárhova kerül is,,,miért???!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Elgondolkodik...merre menjen.Tényleg merre??????????????
Merre,hisz mindenki tudja, neki még úgyse, hiszen a normálisnak sem működik a ma már semmi !!!!!!!!!!!...-és a támogatott?...aki nem érti vaj merre menjen...???????????????
Ki tudja? -
- #7
- Ymma
- 2010.03.20. - 12:33
Egy olyan országban, mint ezz: ahol bezárják az OPNIT, és pénzéhes hataloméhes szcintológusok kerítik hálójukba az amúgy is korrupcióra hajlamos polikai döntéshozókat, ott miért csodálkoznak azon, hogy a gondozás hiányos, a felismerés, a tájékoztatás, a lelki kulturáltság hiányos?
Itt a szcientológusok drogos kampánnyal foglalakoznak, remek fideszes nagyfőnökök támogatásával (ostoba Schmitt Pál, aki a sátánnal fogott össze a "nemes ügy érdekében").
Közben a lelkileg és fizikailag lerohasztott és megnyomorított ország lakossága pusztítja még önmagát is...
Ott, ahol évekig kell csípőprotézisekre várni, ott ahol a bőrgyógyász a bőrklinikán visszarendeli a következő kezelésre a beteget, és a kinit, központi adminisztrációs pultnál két-három hónapra kap a beteg következő időpontot (!!!), ott nem kell csodálkozni azon, hogy az embereknek A LELKE IS BETEG ÉS SENKI NEM GONDOZZA ŐKET. de még csak nem si tudnak a betegségeikről, mert olyannyira alulinformáltak. -
- #6
- Nadete
- 2010.03.20. - 12:20
Előzmény:
#5 Hegylako69
Nem tudom sokkal világosabban írni, mint az előbb, de azért megpróbálom:
Egy ilyen kivételes tragédiáról - de még ennél kisebbről is - bizony hónapokig, akár évekig is írni, olvasni kell. Éppen azért, mert a média fő funkciója nem az elkápráztatás, az ideig-óráig tartó szenzációk tálalása csupán, hanem a felkeltett érdeklődést a szó legjobb értelmében hasznosítva a társadalmi gondok, hibás működések feltárása. Úgy ahogyan egy súlyos, kivételes közlekedési baleset okairól is sokáig kell írni - buszos fénysorompó tragédia pl. -, amíg ki nem derül minden ok, és a következtetések gyakorlati eredményei meg nem jelennek a mindennapi működésben. Ha például a jövőben, tényői eset kapcsán nem fordulhatna elő, hogy egy pszichológus ne küdjön a megfelelő helyre egy ilyen későbbi elkövetőt, ha már háromszor is vizsgálta.
Ez lenne a normális menet, nem pedig a "nem illő" róla beszélni című, elhárító taktika.
A becsmérléstől nagyon messze van amit írtam - főleg nem is rólad, ha figyelmesen olvastad. Mi lenne a becsmérlés? Szerintem nem kell példákat mondanom, magadtól is tudod. -
- #5
- Hegylako69
- 2010.03.20. - 11:47
Előzmény:
#3 Akyrea
Nem kellene becsmérelni kedves "Nadete"!Miért nincs ebben igazam? -
- #4
- Nadete
- 2010.03.20. - 10:23
Előzmény:
#2 Hegylako69
"A múltat nem tudjuk visszahozni."
Tipikus hazai, közéleti betegség. Ilyen alapon "nem kell" kibeszélni, a legmélyebb okokig feltárni, (pl., egy közlekedési balesetnél sem?) mi miért következhetett be. Normális országokban ez természetes, csak ahol a felelősök bújtatásában sokszor cinkos a média, ott hitetik el az emberekkel, hogy az oknyomozás csúnya dolog volna.
Ha egy megtévesztett laikus vélekedik így, mint Hegylako69, az még csak érthető. De amikor a "szakember" pszichológus "nem kívánt" válaszolni, mondván, "nem is illő utólag, nyilvánosan okoskodni", na hát ez vérlázító! "Nem illő" arról beszélni ugyebár, hogy a "szakember" pszichológus, akinél háromszor járt az illető - tehát a maga részéről még gondos is volt!!! -, hogy nem vett észre legalább annyit, hogy ezt az embert pszichiáterhez kell utalni. Legalább annyit, hogy megnézte volna, tényleg el is jutott-e pszichiáterhez?! Ez bizony minimum szakmai felelősséget vet fel, de rengeteg tapasztalat és a rendszerbeli működés módosításának igényét.
Ahhoz azonban normális tényfeltárás kellene, amiről ugye Bolondhonban "nem illő" beszélni. -
- #3
- Akyrea
- 2010.03.20. - 08:46
Ez egy felhívás kell, hogy legyen. Levonni a megfelelő konzekvenciát (a szakembereknek is), hogy sokkal jobban figyeljünk oda saját környezetünkben élőkre, hogy egy esetleges tragédiát időben megelőzhessünk!
Ez az a szomorú történet, amely mélyen megrázta az egész országot és mindnyájan együttérzünk, osztozunk a hozzátartozóik gyászában.
-
- #2
- Hegylako69
- 2010.03.20. - 07:44
Nagyon sajnálatos dolog de hónapokig erről hallunk még? A múltat nem tudjuk visszahozni! -
- #1
- adekvalt
- 2010.03.20. - 06:58
Nem értem, hogy miért van szükség erre a bulvár (szenny) stílusra, miért kell rugózni egy ilyen tragédián? De a cím felvetése is eleve egy nagy baromság, hogy min múlt a család élete, azt senki nem tudja utólag bebizonyítani. Mi van akkor, ha a sokadik kísérlete volt az apának ez a gyilkosság, ha most sem érezte volna alkalmasnak a helyzetet, akkor megtette volna egy héttel később. A feleség és a közvetlen rokonság rossz emberismeretén múlt valójában a tragédia.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Invázió: Óriási puhatestű lények szaporodnak a tengerentúlon (fotó, videó)
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Szemét, lincshangulatú cikkek Magyarországról
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Nem várt javulás: Különös 2012-es hazai adatokra derült fény
- Időpont
- Ma: 10:20
-
„Mindenki erről a hülyeségről beszél” - nagyon felhúzta magát a Fidesz alelnöke
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Így énekelt Gyurcsány és Kuncze - a Heti Válasz.hu felvétele
- Időpont
- Ma: 07:30
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
Egy lincselés és ami mögötte van
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Kósa: Orbán nem puccsról, hanem markáns támadássorozatról beszélt
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Harmincegy éves magyar sztár, díjak nélkül
- Időpont
- Tegnap: 16:09
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Magára talált a lízingpiac
- Időpont
- Ma: 10:20
