Hitlerizmussal vádolja egy francia író a belga rajzfilmsorozatot. Szerinte a törpök társadalma „a megvalósult nácizmus".
„A törpök társadalma a totális társadalom kifejeződése, amely sztálinista és náci jegyeket egyaránt visel magán", írja Antoine Buéno francia író. Könyve, a Le Petit Livre Bleu (Kis Kék Könyv) csak június elején jelenik meg, de a fő mondanivaló már most kiszivárgott: a belga rajzfilmsorozat voltaképpen a gyerekek tudatalattijára hatva próbálta és próbálja meg a náci társadalomszervezési elveket elfogadhatóvá tenni.
A szerző szerint a rajzfilmsorozat megerősíti a náci kliséket. Példaként említi az egyetlen lányt, Törpillát, aki éppen szőke hajával „az árja szépség" megtestesítője. Ezzel szemben, véli a szerző, Hókuszpók, akit fekete hajúnak, hajlott orrúnak ábrázolnak, a harmincas évek zsidóellenes karikatúráit idézi. Buéno szerint a rajzfilmsorozat a barát-ellenség-párosításra épül, ahol az ellenség a „zsidós" Hókuszpók, míg a törpök a maguk kék arcbőrével voltaképpen egy rasszista, zárt, rendi társadalmat alkotnak.
A szerző szerint csak súlyosbították azon részek ezt a helyzetet, amelyekben fekete bőrű törpök is szerepeltek, őket ugyanis a „kékbőrű" társadalom nem fogadta be. Szerinte ebben a szélsőjobboldal által ünnepelt autarkia eszméje jelenik meg: az önmagára utalt, önmagába zárt, etnonacionalista ideológia kifejeződései lennének így a törpikék.
A hupikék törpök karrierje fél évszázada indult: akkor egy belga képregény, a „Johan et Pirlouit" mellékfigurái voltak. Később azonban Pierre Culliford önálló életre keltette őket, és saját történetet kaptak. Eszerint a törpök zárt társadalomban élnek az erdő mélyén, és csak néha érkezik veszély a külvilágból, főleg Hókuszpók személyében. Pierre Culliford, alias Peyo, azonban fia visszaemlékezése szerint egyáltalán nem érzett nosztalgiát a német megszállás iránt, a politika pedig nem is érdekelte.
Mindazonáltal az évek során számos váddal illették már a törpöket: egyesek szerint kommunista utópiát valósítanak meg, jobboldali kritikusok viszont - tekintve, hogy egyetlen női szereplő van csak, és a törpök szexuális életéről sem tudunk meg sokat - látens homoszexualitást véltek felfedezni a történetben, és ezért tartották veszélyesnek azt.
Egyelőre nem tudni, hogy Buéno a sorozat betiltását javasolja-e, vagy csak a törpök közvetítette társadalomkép veszélyére akarja a társadalom figyelmét felhívni. Zsidó szervezetek nem kívántak még állást foglalni. Szerintük ki kell várni a részletes elemzést, s utána tudnak csak arról nyilatkozni, hogy valóban antiszemitának tekinthető-e a rajzfilmsorozat.
A totalitás-vád ellen szól azonban, hogy egy 1965-ös albumban, a Schtroumpfissime-ben éppen egy diktátor uralmát döntik meg a törpök. Ekkoriban értelmezték többen a rajzfilmsorozatot szindikál-anarchista utópiaként. Éppen ezért meglepőek a most előhozott vádak a törpök antiszemitizmusáról. Igaz, a nyugati baloldali utópiákba nem ritkán keveredtek antiszemita érvek is.
- cikk értékelése /kronika/nacik-a-hupikek-torpikek-37854/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 57
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Madridi trénertől tanulhattak a Puskás Akadémia testnevelői
- Időpont
- Ma: 16:03
-
A magyar újságíró, akinek mindenről a szex jut eszébe - Ki lehet ő?
- Időpont
- Ma: 15:58
-
Folytatódik az ügy? Kizárhatják Schmitt Pált...
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Súlyos dologgal vádolták meg Navracsicsot - íme a válasz
- Időpont
- Ma: 13:44
-
Kínos ügyek: Ez lesz Gyurcsány sorsa is?
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Szép, kora nyárias idő lesz ma
- Időpont
- Tegnap: 05:12
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
A haza több, mint a profitszerzés színhelye
- Időpont
- Tegnap: 11:20
-
Játékban a magyar kártya
- Időpont
- Tegnap: 14:35
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást a hétvégén
- Időpont
- 05.19: 13:28
-
Félidőben a kormány - Cséfalvay: küzdelmes két év volt
- Időpont
- Tegnap: 09:00
-
Az adósság növelése már nem járható út
- Időpont
- Tegnap: 19:21
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont lesz a NOB ülésén
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Európai tetthelyek
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Vasárnap konfirmált Hagyó Miklós
- Időpont
- Tegnap: 18:55
-
Navracsics: „Miniszteri felelősségemből adódik a Kúria elnökének írt levél”
- Időpont
- Ma: 13:44
-
Tadic pártja fölényesen győzött
- Időpont
- Ma: 06:41
