A Jelen Teátrum Máguspárbaj című előadásában ugyanazt a szerepet alakítja Kondákor Zsófi, a Jóban Rosszban doktornője és Kiss Ramóna, a Barátok közt színésznője is.
A gyerekelőadásban, Kiss Ramóna játssza már régóta Csengét, a cserfes kislányt, aki látványos természettudományos kísérletekkel küzd a gonosz varázsló ellen. A mágus elleni harcban barátnői mellett édesapja is segíti, akit Kárász Zénó alakít.
A Borsnak Szávai Katalin, a színdarab másik állandó szereplője mesélte, az ő ötlete volt, hogy a hasonló karakterű Kondákor Zsófi -, aki a Jóban Rosszban című sorozatban is egy szemüveges, copfos lányt alakít - váltsa Kiss Ramónát, amikor szükséges. Zsófi is azt nyilatkozta, hogy egy kicsit furcsa ez a szerepkettőzés, hiszen két konkurens csatorna munkatársai, és a való életben egyáltalán nem is ismerik egymást.
Kiss Ramóna, a Barátok közt Zsófija szükségesnek tartja ezt a szerepkettőzést, mert rengeteg elfoglaltsága van, így előfordul, hogy nem tudja eljátszani a színházban Csenge szerepét. A színésznő egyébként kedveli az érdeklődő kislány karakterét, hiszen diákként őt is jobban lekötötte a kémiaóra, ha kísérletek voltak, mint a száraz tananyag. Korábban a harmonet.hu-n azt nyilatkozta Kiss Ramóna -, aki először játszik gyerekdarabban - talán az egyetlen nehézséget az okozta a szerep megformálásban, hogy egy tizenhárom éves fiús kislányt kell alakítania, pedig ő maga sosem volt fiús alkat.
- cikk értékelése /kronika/szemuveges-copfos-kislanyt-alakit-45643/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 7
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Madridi trénertől tanulhattak a Puskás Akadémia testnevelői
- Időpont
- Ma: 16:03
-
A magyar újságíró, akinek mindenről a szex jut eszébe - Ki lehet ő?
- Időpont
- Ma: 15:58
-
Folytatódik az ügy? Kizárhatják Schmitt Pált...
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Súlyos dologgal vádolták meg Navracsicsot - íme a válasz
- Időpont
- Ma: 13:44
-
Kínos ügyek: Ez lesz Gyurcsány sorsa is?
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Szép, kora nyárias idő lesz ma
- Időpont
- Tegnap: 05:12
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
A haza több, mint a profitszerzés színhelye
- Időpont
- Tegnap: 11:20
-
Játékban a magyar kártya
- Időpont
- Tegnap: 14:35
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást a hétvégén
- Időpont
- 05.19: 13:28
-
Félidőben a kormány - Cséfalvay: küzdelmes két év volt
- Időpont
- Tegnap: 09:00
-
Az adósság növelése már nem járható út
- Időpont
- Tegnap: 19:21
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont lesz a NOB ülésén
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Európai tetthelyek
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Vasárnap konfirmált Hagyó Miklós
- Időpont
- Tegnap: 18:55
-
Navracsics: „Miniszteri felelősségemből adódik a Kúria elnökének írt levél”
- Időpont
- Ma: 13:44
-
Tadic pártja fölényesen győzött
- Időpont
- Ma: 06:41
