Kultúra

  • Együnk bogarat!

    Ezt tanácsolja az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezete. A bogarak rengeteg fehérjét, B-vitamint, cinket, vasat tartalmaznak, és kevesebb bennük a zsír meg a kalória, mint a marhahúsban. Tudta ezt már Kassák Lajos is, aki önéletrajzi regényében (Egy ember élete) bevallja, hogy Brüsszelben literszám falta a stanicliba csomagolt cincérbogarakat, hogy csillapítsa éhségét. Kassáknak szüksége is volt alternatív fehérjeforrásra, hiszen egy peták nélkül gyalogolt el Budapestről Párizsba.

  • Bombasztikusan szóla

    Kevés dolog áll távolabb tőlem, mint Friedrich Nietzsche istentagadó, az "emberfeletti ember" ("Übermensch") fenségét fitogtató filozófiája, mégis, érdemes megismerkedni gondolkodásával, mert esendő hitünk megizmosodhat. A két út között - hit vagy hitetlenség - kinek-kinek könnyebb választani.

  • Téglák az irodalomban

    Hogy én annak a Kardos Györgynek dolgozzak, aki a Katonapolitikai Osztályon félholtra vert embereket? Soha! - tiltakozott a 80-as évek elején a Magvető Kiadó megkeresésére a zseniális műfordító, Bartos Tibor. Szőnyei Tamás most megjelent, Titkos írás című könyvében Bartos ügynöki jelentéseiből is idéz. (Részletek a 21. heti lapszámban!)

  • Ordítók és lilák

    Szinetár Miklós rendezővel, az Operaház címzetes főigazgatójával, a Magyar Televízió egykori elnökhelyettesével, a Fővárosi Operettszínház volt igazgatójával, a Színház- és Filmművészeti Egyetem nyugalmazott professor emeritusával szinte mindenről lehet beszélgetni. A frissen megjelent, Pályázat című könyvével kezdjük. (Részletek a 21. heti lapszámban!)

  • Átadták a Hégető Honorka-díjat

    Az elismerésben azokat az újságírókat részesítik, akik videó riportjaikban kisebbségekkel és hátrányos helyzetűekkel foglalkoznak.

  • Pünkösdi designékszer-kiállítás

    A tárlat június 8-ig látható.

  • Kezdődik a Múzeumok Majálisa

    A Magyar Nemzeti Múzeum kertje több mint másfél évtizede házigazdája a Múzeumok Világnapjához kötődő eseménynek.

  • Megerősítette a román fél, hogy bekérették a bukaresti magyar nagykövetet

    „Egyes magyar politikusok nyilatkozatairól” faggatták hazánk hivatalos képviselőjét.

  • A Kispolgárokról, másképp

    Érthető és élvezhető akkor is, ha valaki nem látta még a darabot.

  • Akinek malaca van

    Ezt is megértük. A második legnagyobb példányszámú spanyol napilap, az El Mundo egész oldalas szerkesztőségi cikkben figyelmeztet a magyar mangalica térhódítására. Nem elég, hogy az állat (amely "vad, bozontos szőrzetével inkább vaddisznó és juh keverékének látszik, mint sertésnek") az őshonos ibérico unokatestvére, de még a sonkájának íze és márványozottsága is hasonlít a spanyol sódaréhoz. Ráadásul ("pechünkre" - írja az újság) a magyar disznó körme is fekete. A pata negra pedig fogalom Hispániában. Kultikus étek.

hirdetés

HETILAP

hirdetés