Eleinte úgy adott hírt a sajtó róla, hogy rengett a föld "Haitiben". Meghökkentem ettől a -ben ragtól, bár ma is tapasztalom, hogy már vagy hetven évvel ezelőtt is hiába panaszolt valami hasonlót a kiváló Balassa József: hogy nem tudjuk kiejteni a német ei hangcsoportot. Ej-t mondunk áj helyett, annak minden toldalékolási következményével. (Így Kazinczy várbörtönét is Kufsteinnek toldalékoljuk, pedig Kufsteinnak "kellene".) Tudni vélem, miért "hibázunk". Mert nem csak irodalmi németet tanultak ük- és dédszüleink (könyvből), hanem osztrák kiejtést is (a Habsburg k.u.k.-élet iskolájában, a bécsi fiákerestől).

De Haitiben nem a német felől fúj a szél. Hanem a tájékozatlansággal vegyes angoloskodás felől. (Hol is az a Haiti? Valahol Amerikában? Miféle nyelven beszélnek ott? Mindennapi kenyerünk a világháló. Onnan özönlenek a hírek. Igencsak mindig angolul. Biztos az a Haiti név is angol. Akkor meg úgy ejtjük, hogy Héjti.)

Itt térhettünk tévútra. Angolosítottunk egy francia (créole) tájnyelvű karibi szigetországot. De mégiscsak magyarul írunk róla. Akkor pedig tekintettel kell lennünk a hangzóilleszkedésünk szabályaira. A mi szavainkban, mint több uráli és altaji nyelvben, vagy csak mély, vagy csak magas hangzók voltak "eredetileg". Az idegen - gyakran vegyes hangrendű - szavak meg-megzavarták a magyar hangzóilleszkedés szabályait, ezért azoknak többnyire az utolsó szótagjához igazodtak nálunk a toldalékok. De nincs szerencsénk a Haiti utolsó i magánhangzójával. Az ugyanis "közömbös" (mélynek is, magasnak is tekinthető) hangzó a magyarban. (Mert ott lappang benne a mai magas i mellett egy "hátul képzett", ősi, mély, ü-szerű - az orosz jerü-höz hasonló - magánhangzónk is.) Ezért aztán az előtte lévő "biztos" magánhangzóhoz illeszkedik a rag és a képző. A Haiti szóban pedig nem az angolos é az a biztos hangzó, hanem az a! Akkor meg...

Elég bonyolult ez. Ám egyszerű a végeredmény: Haitiban. Egy-két nap múlva észbe is kapott valaki. Azóta már ezt is olvashatjuk.