- Gratulálunk a Liszt-díjhoz, amellyel a közelmúltban tüntették ki. Talán még örült is annak, hogy nem Kossuth-díjra jelölték?

- Köszönöm. Megtisztelőnek éreztem, hogy épp erre a szakmai elismerésre tartottak méltónak, ugyanis ezt a díjat senki nem illetheti olyan vádakkal, hogy haveri körben, a szekértolóknak osztogatják. A Kossuth-díj kapcsán - minden tiszteletem a kivételeknek - már nem ilyen egyértelmű ez. Úgy vélem, a Kossuth-díj egy életmű elismerése kellene hogy legyen. Lovasi András nagyon jó abban, amit csinál, de például Demjén Ferencet vagy Földes Lászlót nem kellett volna megelőznie a díjazottak sorában. A Liszt-díjat, ami sokáig a komolyzenészek kitüntetése volt, nem lengik körül olyan botrányok, hogy valaki visszautasította, más meg nem fogott kezet az átadóval.

- Akik kicsit is ismerik önt, tudják, hogy határozott véleménye van a közéletről. Mostanában is figyelemmel kíséri a politikát?

- Persze, olyannyira, hogy nézem az új parlament üléseit, sőt olykor hallgatom a Klubrádiót, nézem az ATV-t...

- ???

- ...és sírok a röhögéstől. Épp tegnap néztem az ATV-n az Újságíróklubot, hallgattam Mészáros Tamást és Avar Jánost. Hájjal kenegették a májam, ahogy mindenféle okfejtéssel próbálták magyarázni, hogy a Fidesz-győzelem valójában nem kétharmad, hanem csak egy százalék. Szijjártó Péternek volt erre egy frappáns mondata: nem lehet a törvényeket ahhoz igazítani, hogy éppen milyen eredményt ért el az MSZP.

- Két új párt is bejutott a parlamentbe. Mi a véleménye róluk?

­- Nézem a közvetítéseket, és azt látom, hogy az LMP és a Fidesz között eddig nagyon udvarias a viszony, és kulturált a kommunikáció. Ugyanez már nem mondható el a Jobbikról és az MSZP-ről. Az a stílus, ahogy ők acsarkodnak egymással, teljesen színvonaltalan. Egyébként az LMP-t és a Jobbikot az eddigiek alapján nem is tartom ellenzéki pártnak. Maradt tehát egyedül ellenzékben az MSZP, képviselőik továbbra is olyan kioktató hangnemet ütnek meg, mintha ők nyerték volna meg a választást. Nem is értem, hogy képzelik ezt.

- Milyennek látja az ország helyzetét nyolc év szocialista kormányzás után?

- Elképesztő állapotban van az ország, a magántulajdon tisztelete gyakorlatilag megszűnt. Van egy házam a Rábán, több mint huszonöt éve járok oda nyaranként. Mostanra eljutottunk oda, hogy semmit sem lehet kint hagyni a parton, mert csónakkal járnak a tolvajok, és mindent ellopnak. Nekem, törvénytisztelő művészembernek kell védekeznem láncokkal és rácsokkal, de így is minden évben feltörik a házamat. Legutoljára, amikor megint kiraboltak, egy huszonéves forma rendőr jött ki helyszínelni, és a következő ötletet ajánlotta: mivel ő nem ismeri a horgászbotjaimat, menjek körbe a kocsmákban, nézzek körül, hátha fölismerem a botot.

- Vajon mire gondolhatott? Talán arra, hogy több eredményre vezet, ha ön megpróbálja visszavásárolni?

- Elképzelni sem tudom. Annyira meghökkentem, hogy felnevettem, aztán faképnél hagytam. De ez csak egy történet, számtalan hasonlót hallok környezetemből, vidéken élő családtagjaimtól. Kistelepüléseken, ahol ismerik egymást az ott élők, mindenki tudja, hogy kik az elkövetők, de esély sincs arra, hogy felelősségre vonják őket. A rendőrök nem tudják betartatni a törvényeket, de az önbíráskodást büntetik. Az emberek rendre vágynak, és arra szavaztak, akik ezt ígérték nekik, ezért nem véletlen a Jobbik ilyen mértékű választási sikere. Sokan gondolják úgy, hogy köszönik, eleget kaptak az SZDSZ-féle „mindent szabad" demokráciából. Annak pedig, hogy ez a párt végre eltűnt a politikából, különösen örülök.

- A hitelválság, az emberek elszegényedése mennyire érzékelhető a kultúrában?

- Néhai barátom, Orszáczky Miklós szavai jutottak eszembe: ő plasztikusan úgy fogalmazott, hogy ha nincs pénze az embereknek, hogy lemenjenek inni egy sört a kocsmába, akkor nemcsak a kocsmáros, hanem a zenész is éhen fog halni. Gazdasági válság idején először a kultúra támogatását csökkentik, és ezt mi, akik ezen a területen dolgozunk, a bőrünkön érezzük. Szűkültek a keretek, mit mondhatnék, ez nem túl vidám.

- Hagyjuk is a politikát és a gazdaságot, beszéljünk új zenekaráról, a Tátrai Trendről, mely nem az öntől megszokott hangzást hozza.

- A Trend megalakulásakor az volt bennem, hogy szeretnék egy smooth jazz hangzású, kellemes blues zenét játszó csapatot. A tagok kiválasztásánál segítségemre volt Glaser Péter nagybőgős, aki Pintér Tibort javasolta a gitáros posztra, Czibere Józsefet pedig az ütős hangszerekre. Elkezdtünk együtt muzsikálni, és az első négy-öt próba alkalmával háttérbe húzódtam, ugyanis azt akartam, hogy zenésztársaim ne érezzék úgy, hogy engem kell „lekísérniük". Sokkal inkább akartam én megismerni őket - ez célravezetőnek bizonyult, így hamar kiforrt a Trend zenei közege, melyben mindannyian teljes muzsikus egyéniségek lehetünk.

- Honlapján a látogató számos lemezéről hallgathat meg dalokat. Az, hogy a fájlletöltés ennyire elterjedt, fonák módon még talán segítheti is az élő zenét. Ön mit gondol erről?

- Mára túljutottam azon a traumán, hogy hisztizzek, mert nincs jogdíj, de azért ezt meg kellett emésztenem, és nem volt egy rigófütty. Ismerjük el, a pénz erős motiváció a művészeknél. Készítettünk egy jó lemezt, és annak eladásából tartottam el a családomat. Ám ha kiesik a jogdíj, akkor megszűnik az én általam ismert és terjesztett kultúra is, mert nincs kedvem zenét szerezni. Újra felértékelődött, sőt elengedhetetlenné vált a mecenatúra, például csak ilyen segítséggel tudtuk elkészíteni Szűcs Antal Gáborral latin formációnk utolsó lemezét. Nem az irigység mondatja velem, és nem is magamra, hanem a fiatalokra gondolok, amikor azt a példát hozom, hogy a francia állam havi apanázzsal támogatja a zenészeit. Ezt szükséges lenne meghonosítani, mert sokan vannak, akik gyakorolnak, szorgalmasok, de kevésbé volt szerencséjük. Rájuk is figyelni kellene, mert nem kerülhet mindenki egyből a csúcsra.