- Az Opera balett-társulatának egyik legismertebb magántáncosnője, Popova Aleszja egyszer megjegyezte: a balettosok régen újságok címlapján szerepeltek, ma viszont senki sem tudja, kik ők. A szakma elvesztette a varázsát?

- Tudathasadásos helyzet alakult ki, mert telt házakkal játszunk, közben pedig a médiában valóban ritkán hallani a szakmánkról. Nyilván személyesen is bánt, mert művészként exhibicionista vagyok, és szeretném, ha nagyobb figyelmet kaphatnánk.

- A hatvanas-hetvenes években olyan sztárjaink voltak, mint Dózsa Imre, Fülöp Viktor, Orosz Adél. Mitől változott meg a helyzet?

- Hasonló tehetségű művészek ma is vannak, csak éppen nem ismertek. A magyar balett fénykora a szovjet balettnak köszönhető, és politikai döntés eredményeként gyártották a "sztárokat". A rendszerváltáskor egyrészt uralkodóvá vált azon liberális szemlélet, hogy a klasszikus balett nem haladó, másrészt a konzervatív értékrendű kultúrközeg is ódzkodott, mert szovjet eredetű dolognak tartották. Az elmúlt nyolc évben a kortárs, alternatív táncszakma került reflektorfénybe. Nincs baj az alternatívokkal, engem is elvarázsolnak: Barta Dórával játszom a Rómeó és Júliát, és boldog vagyok, hogy megkeresett, mert a legjobb kortárs koreográfusnak tartom. De az a disszonáns helyzet alakult ki, hogy úgy tettek, mintha a Magyar Állami Operaház 120 tagú balettegyüttese nem is létezne.