Az Avatar új korszakot hozott a mozizásban: először készült az első perctől az utolsóig 3D-ben is élvezhető egész estés nagyjátékfilm. Magyarországon január közepéig, alig egy hónap alatt 587 ezren látták, s a film rekordbevételt is hozott: 791 millió forintot fizettünk a jegyekért. Az Avatar a bevételi „világranglistán" 1,2 milliárd dollárral a második helyen áll, csupán a szintén James Cameron által rendezett, 1,8 milliárd dollárt produkáló Titanic előzi meg - egyelőre.

Mire ez a nagy lelkesedés? - vakarják a fejüket a szakemberek, akiket - bevallják, vagy sem - szintén elbűvölt az élmény. Az Avatar-hiszti okait kereste péntek este a Werk Film, Stílus és Kommunikációs Akadémia nyílt napján Lakatos Márk stylist, Török Ferenc filmrendező és Szipál Márton fotóművész is Réz Andrással, a Werk Akadémia - ahogy ő fogalmazott - „pedellusával és címerállatával", vagyis művészeti vezetőjével. A kerekasztal-beszélgetés résztvevőinek alapvetően tetszett a film, egyedül talán Lakatos Márknak voltak fenntartásai.

Réz András például azt hitte, hogy a 3D nem fogja forradalmasítani a filmipart. „Az ember elmegy a moziba, megnéz egy térhatású természetfilmet, aztán azt mondja: ez is megvolt. Az Avatar után viszont az kérdezi: mikor jön a következő?" - mondta. Szerinte a film olyan divatot teremtett, mint annak idején az iPod, ami lesöpört és avíttá tett minden más zenehallgatásra szolgáló kütyüt. A nagy filmstúdiók sorban jelentik be, hogy „bocs, de akkor mi is követjük az Avatart", és 3D-sítik korábbi filmjeiket is. (A Toy Story 3. része például már 3D-ben jön ki, de térhatásúvá teszik az első két részt is - újabb bőröket lehúzva róla.) 3D-t előállítani nem olcsó (az Avatar 300 millió dollárba került és további 150 milliót költöttek marketingre), ám úgy tűnik, megéri a befektetés. De akkor most már mindent csak szemüvegben fogunk tudni nézni?

Lakatos Márknak éppen ez a baja, hogy miközben a film - közösségi élmény helyett - engem, mint nézőt egy emberként próbál behúzni a látványvilágába, aközben baromi zavaró tud lenni másik száz ember jelenléte, és az általuk rágcsált chips nagyon is valóságos illata. További kérdéseket vet fel, hogy már csak egyre több „protézissel" tudjuk-e élvezni az életet, hogyan gépiesednek el az emberi funkciók. A stylist szerint az Avatar ugyanolyan vásári látványosság, mint amilyennel a mozi kezdetén nyűgözték le az embereket - két és fél óra színtiszta marketing, bemutató a 3D-ről egy blőd sztorival. Az állatok és a figurák sem voltak túl nagy fantáziával kitalálva (s a megfelelő érzelmi reakciót is ugyanúgy a klasszikus csókjelenet váltja ki a nézőkből, nem az, ha összeérintik a farkukat), bár kétségtelen, hogy a kék emberkék nyúlánk, atletikus, homlokon ülő szemű, nemi jegyektől megfosztott, androgün alakja nagyon „divatérzékeny".

Réz Andrást viszont lenyűgözte a Pandora nevű filmbeli bolygó flórája és faunája, amin látszott az egységes látványvilág, Török Ferenc pedig ma is úgy megy moziba, mint egy mesére vágyó kisgyerek, és ezt az élményt meg is kapta. A filmbiznisz féktelenül boldog, mert azt tudta üzenni: letöltheted ugyan a filmet, de akkor olyan boldogtalan leszel, hogy csak na, mert nem kapod meg ugyanazt az élményt. Lehet, hogy két év múlva egy - nagyon jó - Dustin Hoffman-filmért már nem is lehet pénzt kérni, és miután őrült fejlesztésbe kezdtek, minden bizonnyal az év végéig piacra dobják az első otthoni házimozi rendszert is - a hozzá való filmekkel. Szerinte a magyar rendezőknek nem ez az útja, Hollywoodban viszont kétségtelenül trónfosztás történt: már nem Spielberg „a" rendező, hanem Cameron.

Adódik a kérdés, hogy az Avatar esetében milyen filmet is látunk valójában? Beszédesek az elkészítés körülményei, ugyanis csupán hathétig forgatták, és három évet vett igénybe az utómunka (más filmeknél ez legfeljebb fél évig tart). A világ különböző pontjain több tízezer ember ült a saját számítógépe előtt, és dolgozott mondjuk egyetlen szárnycsapáson, a rendező pedig időnként meglátogatta őket, ivott velük egy pohár sört, aztán repült tovább. Végül az egészet összerakta egy központ agy. Ilyen értelemben az Avatar közelebb áll az animációs filmekhez, de Török szerint az „átjárás" a lényeg: ugyanazt az emberi arcot megnézhetjük a valóságban és CGI-ban is (Computer-Generated Imagery, vagyis számítógépes animáció). Réz András emlékeztetett: a virtuális valóságokba való átjárás korántsem új. Erich Käster klasszikusában, a Május 35-ben vagy a Narniában szekrényen keresztül közlekedtek, Alice tükör által, itt pedig egy „tudományos koporsóba" fekszenek az emberek létformát váltani.

Utoljára az 1993-as Jurassic Park hozta ennyire lázba a hazai közönséget, pedig ma már megmosolyogtató, hogy a filmben csak 15 perc volt a trükk, és abból is csupán 6 perc volt CGI-jal előállított számítógépes animáció. A maradék 9 perc úgynevezett animatronics technikával készült, vagyis felépítették a bazi nagy dinoszauruszokat, és motoros technikával mozgatták őket. Ugyanilyen volt Spielberg másik klasszikusában a cápa, ami Réz András szerint meglehetősen sután csapkodta a farkát - de nem is az volt a legfélelmetesebb, amikor láttuk, hanem amikor a nyugodt vízfelszínt figyeltük, és tudtuk, hogy alatta van.

Lakatos Márk is úgy látja: sokkal mélyebb kreatív fantáziát mozgósít a nézőben, ha el kell képzelnie valamit, az Avatar ilyen értelemben sem a féktelen fantázia diadala. S hamarosan jön a 4D, ami azt jelenti, hogy újabb trükkökkel fokozzák a valóságosnak ható élményt: megrázzák a székünket, vizet fröcskölnek az arcunka, vagy különböző illatokat permeteznek a nézőtérre (utóbbira egyébként már történt kísérlet a szagokra érzékeny gyilkos történetét bemutatató 2006-os Parfüm című film vetítésekor). Szipál Márton szerint viszont lehet, hogy ötven év múlva már a 3D-s filmeket is csak múzeumban tudjuk megnézni.

Réz András szerint érdekes, hogy 1895. december 28-án, az első mozivetítésen attól féltek az emberek, hogy a közeledő vonat majd a nézők közé hajt (ahogy később a Kairó bíbor rózsája című Woody Allen-filmben a szereplő lelépett a filmvászonról), most - főleg, ha a térhatást leginkább biztosító IMAX teremben nézzük a filmet - olyan, mintha akár be is léphetnénk. A piros-kék szemüvegek után (amelyek nem tették lehetővé, hogy színesben élvezzük a filmet) a legújabb 3D-s szemüvegek már különböző fénytörő rétegekkel polarizálják a látásunkat, tehát mást engednek látni a jobb- és a balszemünkkel.

IMAX terembe viszont szerelmespárok ne menjenek, mert ha a kedvesük vállára hajtják a fejüket, már semmit sem fognak látni. Az ott használatos, horizontálisan polarizáló szemüvegben ugyanis ha csak egy kicsit is megbillentjük  a fejünket, máris szétesik a kép.