Ön boldog ember?

Igen, azt hiszem. Lelki egyensúlyban lévő, istenhívő, nagy biztonságban és szeretetben élő, boldog ember vagyok. Szeretem a hivatásomat, a családomat, a gyermekeimet, az unokáimat, és nagyon jó emberek a barátaim. Legkisebb unokámmal elég sok időt tudok tölteni. Ha átölel, és közli, hogy mennyire szeret, akkor mindig újra eltölt az életem értelmességének tudata, az, hogy nem éltem hiába, és továbbörökítem az életet az utódokban.

Úgy tűnik, ez nem ölbe pottyant érzés vagy állapot.

Az élet valóban nem az egyenletes boldogság fonalán szövődik, hanem konfliktusokkal van tele. Én azonban megtanultam becsülni a konfliktusaimat, a meghaladásuk, a túlélésük jelzi vissza életképességemet. Ami viszont befektetés nélkül pottyan az ölünkbe, az nem lesz igazán a miénk.

A boldogság fogalmát sokan próbálták már körvonalazni. Az ön közelítésében mit jelent ez a szó?

A tudományos kutatásokon alapuló egészségpszichológia állásfoglalását mondhatom a személyes vélemény helyett. Eszerint a boldogság a „jóllét" állapotának feleltethető meg. „Jól létezem", egészségben, biztonságban, meghitt emberi kapcsolatok világában. Rendelkezem a létbiztonság feltételeivel: van keresetem, foglalkozásom, otthonom, vannak életörömeim.

A hétköznapi tudatban az öröm és boldogság már-már ugyanazt jelenti. Valóban szinonimákkal van dolgunk?

A tudományos pszichológia szerint a boldogság olyan állapot, amelyben az emberi méltóságunknak megfelelő világban, tiszteletben és szeretetben élhetünk. A boldogság tehát időbeli-folyamati állapotjellemző, a megelégedettséget foglalja magában. Az öröm nem tartós állapotjellemző, hanem kiugróan pozitív élménypillanat.

A pozitív életpillanat nyilván könnyen el is illan.

De még mennyire! A maeterlincki „kék madár" felröppenő és elszálló pozitív élmény. Létrejöhet akkor, ha valami rossz elmúlik az életünkben. A megkönnyebbülés érzése is boldogító öröm, de ilyen az is, ha a szeretteinktől ér valamely érzelmi hatás, főként akkor, ha ez viszonos, vagy éppen mi teremthettük meg a számunkra fontos személyek örömét.

Mi a különbség a jólét és a jóllét között?

A jólét fogalma elsősorban az élethez szükségesnek tartott javak birtoklására vonatkozik. Semmiképpen sem mosható egybe a boldogságot is jelölő jólléttel.

Kezdetben az úgynevezett boldogságkutatás is jóllétről beszélt. Mi a boldogságpszichológia lényege?

Az egészséglélektan életminőség-kutatási ága kezdett boldogság-, illetve jóllétkutatással foglalkozni az Egyesült Államokban. A jóléti társadalom embere ugyanis nem bizonyult boldognak, sőt a lelki eredetű testi betegségek és a depresszióban megtestesülő állapot ijesztő méreteket öltött. A humán tudományok a lélektantól várták a választ. Miért vagyunk boldogtalanok, ha mindenünk megvan, sőt esetleg dúskálunk a földi javakban? A konzumvilág szükségképpen kitermelte azt az elidegenedett létezés élményét, amelyet a teljesítményközpontú, hajszás élet, a kapcsolati elszegényedés, a pénzhajhász életvezetés hozott létre. Ne javítsd meg sem az emberi kapcsolatokat, sem a tárgyakat! Inkább utasítsd el, vagy dobd el őket! Keress vagy vegyél másikat, hiszen mindenki és minden pótolható! Így váltunk az emberi kapcsolatokban is felhasználó, eldobó lényekké, nem házasodva, változó kapcsolatok sodrásában.

Szeretjük úgy gondolni, hogy a magyar boldogság vagy boldogtalanság hátterében egyedi okokat érdemes keresni. Pedig mi is elhasználókká és felhasználókká váltunk.

A rendszerváltás után ránk zúdult a farkastörvényeket érvényesítő kapitalizmus. Villámgyorsan kialakult a konzumkultúra, megnyomorítva az emberi lelkeket, megsokszorozva a belebetegítő hatásokat. Az elszegényedés, a gazdagok irigyelt világa, a gyors meggazdagodási álmok, az értékvesztés vezérli ma is az életünket. A hiányokba belebetegedett az űzött, frusztrált és elszegényedett többségi társadalom, melynek számos tagja szenved a tehetetlenség kínjából eredő stresszbetegségekben. Európa legbetegebb nemzete lettünk. Ha úgy élhetnénk, mint az osztrákok, egymillióval lennénk többen, és a szlovákokhoz képest is 200 ezer emberrel több élne nálunk, ha azonosak volnának az életkörülményeink. Közülünk halnak meg a legtöbben, ráadásul idő előtt - 60-65 éves kor között -, és a legkevesebben nálunk születnek. Fogyó nemzetté váltunk.

Milyen szempontokat vesznek figyelembe a boldogságmérések?

Az egzisztenciális és szociális komfortot, a megtartó emberi kapcsolatokat, otthonosság, a biztonság és az örömélmények meglétét. Az otthonosság szempontjából például egy amerikainak nincsenek földrajzilag jelentős gyökerei. A magyar azonban azon a tájon, van otthon, ahová született, ahol felnőtté vált. Ezért mi röghöz kötöttebbek vagyunk, mint más náció szülöttei, nehezebben tudunk idegenben meggyökerezni. Mi másképp vagyunk boldogok, mint a többi nemzet. Nekünk az anyaföld, anyanyelv, a saját kultúra, a család, a szeretteink világa fontosabb, mint más, tőlünk nyugatabbra lévő náció szülöttének.

A nemzetközi összehasonlítások tükrében gyakran szembesítenek azzal, hogy boldogtalan sereghajtók vagyunk. Ennyire elkeserítő a helyzetünk?

Nem az különböztet meg bennünket más népektől, hogy azok boldogabbak, megelégedettebbek, hanem az, hogy az életfilozófia nálunk nagyobb arányban pesszimisztikus. Az optimizmus hiánya vagy szűkössége jellemző ránk, azaz olyan szemüveggel nézzük a világot, amelyben félelmetes jövőkép tárul elénk. Nem merünk tervezni, merészen jövőt álmodni, félünk a veszteségtől, az újabb csalódásoktól. Történelmi veszteségeink messze túlmutatnak más nációk hiányain: Trianon, a világháborúk, a szocializmusnak ígért totalitárius rendszer, 1956 csodája és leverése, a legvidámabb barakk látszatát keltő gyilkos diktatúra. Említhetjük még az emberek visszavonulását, a mindentől rettegő létezést, amely a fridzsiderszocializmus tárgyközpontú értékvilágába mentette magasabb rendű vágyait. Hozzájárul ehhez a rendszerváltozás „nagy átverése". Mindezek létrehozták azt a kollektív lelkiállapotot, amelyet már Ady is így jellemzett: „A Duna-táj bús villámhárító. / Fél-emberek, fél-nemzetecskék számára készült szégyenkaloda. / Ahol a szárnyakat lenyesték / S ahol halottasak az esték".

A férfiak vagy a nők érzik-e magukat jobban a bőrükben?

Másként és mástól boldog egy férfi, mint egy nő. A férfi boldogságához alapszükségletének kielégülése rendelődik hozzá. Azt kívánja a nőtől, hogy „adj nekem szabadságot, de bízz meg bennem!". Ezt a mi női lelkünk nehezebben képes tolerálni, mert nekünk a boldogsághoz a biztonság és a kinyilvánított szeretet kapcsolódik. „Szeress és adj nekem biztonságot". Az együttélés művészete a szükségletek kölcsönös tekintetbevétele, és a jó szövetség, amely elköteleződést, biztonságot ígér mindkét félnek, sőt a családnak is. Az ellentétes agyműködések, az eltérő vágyvilág, a férfi teljesítmény- és sikerorientáltsága, a nő anyai vágyainak beteljesülése hozzátartozik az egymást kiegészítő közös boldogsághoz, amely azért csak közösen élhető át, mert az ember kötődő és alapvetően társas lény.

Lehet-e törekedni a boldogabb életre, vagy ennek megvalósulása tőlünk független?

Nem volna értelme a boldogság kutatásának, ha annak nem volnának tudományos lábakon álló üzenetei. A boldogabb élet tényezői: minél több együttlét azokkal, akiket szeretünk, optimizmusunk erősítése, a hála és a köszönet mindennapos kifejezése, a megbocsátás gyakorlása, a spirituális élet erősítése, a testi edzettség fokozása, a stresszekkel való bánás módjainak megtanulása, az a felülemelkedés, a nevetni tudás képességének „edzése". Ha a Bibliát ismerjük, akkor annak az üzenetei tökéletesen megfeleltethetők a boldogságkutatás irányelveinek és életgyakorlatának. Ehhez nem kell vallásgyakorló embernek lenni, csak egészségtudatos lénynek, aki felelősséget vállal maga és szerettei boldogságáért.

Beszélhetünk-e boldogságcsapdákról?

A fogyasztói világ tele van ilyen csapdákkal. Azonnali vágyteljesítő mohóságot erősít. Legyen neked jó, mert megérdemled! A hedonista kultúra nem tűr késlekedést, kivárást, így nem edzi a lelket, sőt puhány óriáscsecsemővé degradál, hiszen mindent azonnalra ígér, és ennek meg is felelnek azok a „boldogságfokozók" - drogok, pszichedelikus szerek -, amelyeket kínál. Gyermekeink vágyvilágát a média felfokozó kínálata óriásra növeszti, a birtoklás vágya nehezen tűr késlekedést és meghiúsulást, a hiányérzet űrje pedig a boldogtalanság érzését generálja. Ez szinte lehetetleníti a megküzdés és kivárás képességének kialakulását, pedig ez alkotja lelki gerincünket. Aki tud küzdeni, megdolgozni azért, amit elér, az becsüli saját és mások létrehozott értékeit, az tiszteli a munkát és küzdést.

Összefügg-e a hatalom gyakorlásának módja és az egyén boldogságérzete?

Két nagy világerő működteti mind az univerzumot, mind kis belső kis világunkat: a szeretet és a hatalom. A hatalom uralom valaki vagy valami fölött, és ez az embertársi szeretet nélkül rideg, szívtelen, gonosz erőként képes működni. Ilyenkor a szeretetében megcsalt embernek már csak a mások fölött gyakorolt hatalom ad kárpótlást. Egyik erő sem elég önmagában: a szeretet túlságosan puha a hatalom védőereje nélkül. A szeretet nélküli hatalom gyakorlását és az önző tulajdonszerzést célzó hatalom gyilkos erő, az embert szolgáló és szeretettel áthatott hatalom pedig életet és világot építő erővé válhat.

Szeretettel áthatott hatalom? Nem romantikus elképzelés ez?

Lehet romantikusnak, sőt naivnak is nevezni. A lényeg mégis az: hinnünk kell eleven és építő világerők működésében. Egy kormány igenis szolgálhatja az emberek boldogulását, egészségét és boldogságát. Erre van szüksége mindnyájunknak, és reménykedjünk, hogy ezt létre is tudjuk hozni.