- A Köntörfalak egy félresikerült randit dolgoz fel, a film fordulatos, meglepetésre épülő jellegéből fakadóan azonban vétek volna részletesen kitárgyalni. A köntörfalazás, vagyis a nem egyenes beszéd közéletünk egyik jellemzője. Nem gondolt arra, hogy politikai közegbe ültesse a filmet?

- Egyáltalán nem jutott eszembe a politika. A film alapötlete - úgymond - a civil szférából származik, s arra keresi a választ, hogy az én generációm, vagyis a harmincasok hogyan tudnak kommunikálni egymással. Ehhez egy vakrandi tűnt a legmegfelelőbb keretnek. Itt merül fel ugyanis az az engem izgató kérdés, hogyan tudnak szót érteni, egymásra hangolódni első pillantásra idegen emberek.

- Egy ilyen kamaradrámában kulcsfontosságú a színészválasztás. A három főszereplő között üdítő az összhang. Hogyan sikerült elérni ezt a közvetlenséget?

- Egyrészről - utólag úgy tűnik - kellett a jó alapnak bizonyuló forgatókönyv, amelyet én írtam, másrészt több hónapos próbafolyamat előzte meg a forgatást. A legnagyobb kihívás éppen az volt, hogyan tudnak egymásra hatni a szereplők, hogyan tudják fenntartani a feszültséget és kezelni a gyakori érzelmi váltásokat. Ez négy-öt hónapot vett igénybe az Elek Ferenc-Tompos Kátya párossal, majd utána még hármat Rába Rolanddal kiegészülve. Színházi öltözőkben próbáltunk, főleg előadások előtt. Nem könnyű leszervezni magyar színészeket, de ha nagyon akar valamit az ember, eléri.

- Különösen jó volt látni komoly szerepben Tompos Kátyát, aki eddigi, nagyobb publicitást kapó filmszerepeivel (Valami Amerika 2, Poligamy) úton volt afelé, hogy az ügyeletes csinos lány legyen a filmeseink számára.

- Rosszul megírt karaktereket eddig sem alakított - sőt inkább arról van szó, hogy egyszerűbb, könnyebb, jelentéktelenebb figurákat kellett eljátszania. A Köntörfalakban viszont komoly tétje volt a jelenlétének, ahol nem szabadott mellébeszélnie, még ha az is volt a feladata, hogy mellébeszéljen, azaz kerülgesse a forró kását.

- Több kritika is felhánytorgatta, hogy korábbi munkáiban, a Kész cirkuszban és a Tesóban elég tolakodó hirdetések voltak, utóbbiban például az egyik főmotívum, egy napszemüveg is. Megnézve a Köntörfalakat felmerül a kérdés: szereti a kólát?

- Ezeket az írásokat nem akarom kommentálni, teljes félreértésből születtek, mert egyáltalán nem voltak hirdetések a filmjeimben. Egyébként szeretem a kólát, vagyis azért kapnak szerepet a Köntörfalakban az amerikai gyártó termékei, mert rendezőként ragaszkodtam hozzá, nem pedig kereskedelmi okokból, valamiféle várható támogatás reményében.

Dyga Zsombor

- Azért ez mégiscsak félreérthető gesztus.

- Mit tehetnék? Én már akkor is röhögtem, amikor a Tesó című filmem kapcsán ilyeneket leírtak. Hogyan hozhatna reklámbevételt egy négymilliós filmnél egy-két kellék? Kellett két napszemüveg, de annyi pénzünk se volt, hogy vegyünk. Kaptunk ajándékba. Ennyi. Egyébként megértem a hisztérikus reakciókat a reklámokkal kapcsolatban, mert sok filmben tényleg nagyon tolakodóan és undorító módon jelennek meg a szponzorok. A Tesó esetében egyszerűen arról volt szó, hogy drágább ezeket a reklámokat eltüntetni, mint képen tartani. Visszatérve a Köntörfalakra: nekem van egy elég jelentős kólarelikvia-gyűjteményem, s ezt díszletként felhasználtuk. Szóval úgy döntöttem, nemcsak én szeretem a kólát, de a főszereplő is, ezért van tele a lakása efféle tárgyakkal.

- A Köntörfalak producere, Major István mondta el a Heti Válasznak, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítvány arra hivatkozva nem adott pénzt sokáig - s végül is csak tízmillió forintot -, mert nem tudták eldönteni, hogy a Köntörfalak kommersz vagy művészfilm-e. Nem idegesítik az efféle érvek?

- Nem tudom, melyik az idegesítőbb, hogy ez úgy hangzik, mint egy kifogás, csak mert nincs pénz, vagy az, hogy tényleg nem tudják felmérni a könyvet. Az a baj, hogy egy blődli vígjátékot simán felismernek, esetleg egy lehúzós művészfilmet, de kábé eddig tart a tudásuk. Minden más hatalmas kérdőjel és megakockázat. És ez egyébként a producerekre is igaz. Félelmetesnek, veszélyesnek tartom ezt a betokozódást, mert nem erre van az út kifelé. Egyébként elevenemre tapintottak ezzel az ítélettel, mert e két „műfaj" között helyezkednek el a munkáim: a kommerszre nincs hajlamom, ugyanakkor a Köntörfalak - bár van némi rétegfilm jellege is - mégiscsak egy élvezhető film.

- A kommersz nálunk elsősorban az öv alatti humort jelenti?

- Igen, kizárólag. De nem teljesen reménytelen a helyzet. Még jó tíz év, és mi is megtanulunk zsánerfilmeket készíteni. Egy jó krimi, egy kalandfilm vagy egy gyerekfilm igazán nagy felüdülés lenne e között a sok, magyar Hollywood által gyártott „gatyaletologatós" film között. Iszonyatos lemaradásban vagyunk, körülöttünk már mindenhol talpraálltak, nekünk ez a rendszerváltás is tovább tart.

- Még mindig sokszor elhangzik pályatársai szájából, hogy nem a néző számít elsősorban.

- Ez egy összetett kérdés, mert alkotás közben én sem gondolok a nézőre. A lényeg, hogy az én ízlésem, elképzeléseim, gyomrom szerint alakuljon a munka. A forgatókönyv eldöntésénél, aztán persze a kész filmnél már el lehet gondolkozni azon, hogy kiket fog ez érdekelni. Mázlista vagyok, mert az, amit csinálok, érdeklődést vált ki az emberekből, de nem szabad a nézők kegyét keresni: sokan megpróbálták, és csúfos kudarcot vallottak.

Tompos Kátya

- A Köntörfalakban szakított az előző két nagyjátékfilmjében megszokott külvárosi panelhangulattal. Vége a lakótelepi romantikának, vagy több pénze volt?

- Olyan egyszerű történeteket viszek filmre, amelyek nem igényelnek valódi költségvetést. Ezáltal egy olyan szabadságot vásárolok meg, ami után már semmi nem pénzkérdés. Sosem befolyásolja egyetlen döntésemet sem a büdzsé. A Köntörfalakban egy másik társadalmi osztályt, más karaktereket vizsgáltunk, olyanokat, akik tuti nem egy lakótelepi tízemeletesben tengetik napjaikat. De ez nem jelenti azt, hogy ne térnék vissza szívesen bármikor a lakótelepre. Ez a vonzalmam alighanem a békásmegyeri éveimnek tudható be, tehát elsősorban személyes oka van.

- Filmjei erénye, hogy addig nyújtózkodik, ameddig a takaró ér, de nem csábítják nagyobb költségvetéssel leforgatható történetek?

- Dehogynem, tele vagyok nagy költségvetésű filmtervekkel, csak sok pénzt összeszedni sokkal nehezebb, mint keveset. És addig is, amíg összejönnek ezek a hosszú távú álmok, közben csinálok olyat, amit meg tudok fogni, és végre tudom hajtani. Például hat évig készültem az Utolér című thrilleremre, közben megcsináltam két kis költségvetésűt, a Kész cirkuszt és a Köntörfalakat. Tavaly télen végre célba értem, Miskolcon 50 nap alatt forgattam le az Utolért, egy igazán normál költségvetésből. Épp most vágom, ősszel lesz a bemutatója, úgyhogy nálam boldogabb ember most nincs. Viszont a következő nagy tervemre megint legalább három évet kell majd várnom, úgyhogy közben tuti leforgatok valami mumblecore-t (rendkívül alacsony költségvetésű film - a szerk.) megint.

- A zsánerfilm vagy műfaji film a vígjátékokat leszámítva Magyarországon igen ritka. Mi ennek az oka?

- Nem tudunk filmezni, nem ismerjük a módját, hogyan kell. Ez ennyire egyszerű. El voltunk dugva Kelet-Európában, magunknak kellett kitalálni, hogyan kell történetet mesélni, kialakítottuk a mi saját, magyar tematikánkat és stílusunkat, amit „nagyon" szeretnek Nyugat-Európában, mert ez valami teljesen egyedi. A zsánerfilm viszont túlságosan konkrét struktúra, amit csak lassan tanulgatunk.

- Minthogy nem járt a Filmművészeti Egyetemre, autodidakta rendező, aki különböző műhelyekben szerez tudást. Munka mellett tanulja ki a filmkészítést?

- Munka helyett: sokat asszisztenskedem, dolgozom mások forgatásain, reklámokat készítek. Emellett a Durst György vezette Duna Műhelyben is sok tapasztalatot szereztem. A filmkészítés éppen olyan, mint bármilyen más szakma: az első öt-hat év sok lemondást, áldozatot, kitartást követel, de aztán az eredmények hatására beindulnak a dolgok. De egyébként ma Magyarországon semmivel sem nehezebb egy „főiskolásnak" filmet készíteni, mint egy kívülről jött embernek. Én például lényegesen több mozit csinálok, mint a legtöbb képzett pályatársam.