Kőrösi Zoltán írót választották meg az alapító szervezetek a hazai filmgyártás központi szerve, a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) kuratóriuma elnökének. Az elnökjelöltet a kormány jóváhagyásával a kulturális miniszter nevezi ki. A lehetséges miniszteri aláírás előtt tervei mellett arról is kérdeztük Kőrösit, szerinte minek köszönhető a megválasztását övező - a filmes életben szokatlan - viszonylagos csend.

- Egyhangúlag fogadta el az ön személyét a közalapítvány 25 alapító szervezete. Ráadásul a megválasztás után a filmes életben megszokott harsány véleménynyilvánítás is elmaradt. Miért alakulhatott ki ez a csendes többség?

- Az, hogy konszenzussal választottak meg, nemcsak adottság, hanem kényszer is, hiszen ezt írja elő az MMKA alapító okirata. Úgy hiszem, az a kettősség döntött, hogy az alapítók meg vannak győződve arról, hogy a közalapítványi a legjobb forma az állami pénzek elosztására, viszont az eddigi működéshez képest valamennyien érezték a változtatás igényét. A személyemben egy olyan embert választottak, aki a filmhez közel áll, de nem a szó szoros értelmében vett filmes, képes oldalnézetből tekinteni a szakmára, tud változást hozni, higgadtabban tud megítélni sok mindent, mint az, aki testestül-lelkestül benne volt egészen idáig.

- Azért van, ami megzavarta e békés filmközhangulatot. Szőcs Géza író, aki egyike azoknak, akiket Orbán Viktor felkért, hogy dolgozzák ki a Fidesz kulturális koncepcióját, levélben fordult több MMKA-tag felé amiatt, hogy ön a Fidesz jelöltjének hírében áll. Szőcs a Magyar Nemzetnek is megerősítette: ön „nem az ellenzéki párt által támogatott elnökjelölt".

- Én csak megköszönhetem Szőcs Gézának, hogy azt nyilatkozta: én nem a Fidesz jelöltje vagyok, mert nyilván ő is arra gondolt, hogy ez egy szakmai választás, ahol politikai érvek fel sem vetődhetnek. Az tény, hogy a választás utolsó stádiumában a filmesek egy része harsányan lefideszkomisszározott engem, egy másik részük pedig azt kívánta bebizonyítani, hogy én álfideszes vagyok. Természetes, hogy egy ilyen szituációban vannak indulatok, az viszont kevésbé, ha ezek kizárólag politikai köntösben jelennek meg, s szakmai kérdések nem merülnek fel.

- Másrészt Halász János a parlament kulturális bizottságának fideszes alelnöke magát az MMKA-t nem tartja a magyar film ügye igazi letéteményesének; az MMKA-t bírálók állításait több állami számvevőszéki jelentés is alátámasztja.

- Egyetértek Halász Jánossal abban, hogy a '91-ben létrehozott közalapítvány alapítói ma már nem fedik le a teljes magyar filmes társadalmat, és hogy ezen változtatni kell. Egyetértünk abban is, hogy rengeteg megoldandó kérdés van ezenkívül is a közalapítványon belül és a közalapítvány körül. Megítélésem szerint ezeket a kérdéseket az MMKA radikális és erőteljes reformjával kell végrehajtani, mert a felmerülő lehetőségek közül a közalapítványi forma áll a legközelebb az európai megoldásokhoz.

- Az eddigi pénzosztási gyakorlatot egy forrásunk „szakszervezeti jellegűnek" titulálta, melyben nem születnek stratégiai döntések, s a MMKA pénzforrásai túl sok helyre kerülnek. Ha viszont felszámolja a felaprózódást elősegítő rendszert, nyilván sok érdeket sért. Kellő elszántságot érez ehhez?

- Nincs olyan pályázati-elbírálási rend, ahol ne kellene sokak számára kedvezőtlen döntést hozni. Ezt elméletben mindenki tudja, amikor azonban a gyakorlatban ő kerül vesztes oldalra, az már más. Nem szívesen minősítem a közalapítvány eddigi gyakorlatát, mert nincsenek még pontos ismereteim a valós adatokról, másrészt nem is ízléses erről részletesen beszélni, amíg az ember nem lép hivatalba. De néhány radikális lépésre a film - akár filmművészetünk, akár a filmiparunk - érdekében szükség van. Mindenképpen át kell gondolni egy alapkérdést: az ötlettől a közönség elé lépésig valóban tudjuk-e egy adott alkotásról, mi a célja, hogyan akarja elérni a közönségét. Úgy tűnik, ma Magyarországon ezzel súlyos problémák vannak. Hogy csak egy kézenfekvő példát mondjak: nem tudom elképzelni, hogy kisfilm, dokumentumfilm vagy animáció esetében anélkül el lehetne kezdeni egy projektet, hogy ne látnánk a folyamat végén a sugárzási lehetőséget a televíziókban. Vagy egy másik fontos kérdés: sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a filmgyártás folyamatában az előkészítés fázisára, mert öt-hat vagy akár tíz forgatókönyvi változat sem kerül annyiba, mint egy elrontott forgatási nap. Ezért az előkészítés fontosságának az MMKA finanszírozási szisztémájában is meg kell jelennie.

- Kálomista Gábor producer, aki a január elsejével leköszönő MMKA-elnök Grunwalsky Ferencet 2008 decemberében egy nyílt levelében lemondásra is felszólította, a magyar filmipar túltermelési válságát úgy látja megoldhatónak, ha a támogatásokat piaci elvek alapján osztanák el. Van az a pénz, és főleg: van az a piac?

- A gondolat szép és fontos, sajnos az a nagy baj, hogy néhány példától eltekintve a magukat közönségfilmnek nevező produkciók sem találták meg azt a számú nézőközönséget Magyarországon, amely esetében valós piaci működésről lehetne beszélni. Érdekes, hogy az a producer említi ezt a problémát, aki tán a legtöbb széles közönségre számító filmet gyártotta az elmúlt időszakban, úgy, hogy azokhoz kimagasló javadalmazást kapott a közalapítványtól. Tán ez a példa is mutatja, mennyire sokféle nézőpontból lehet közelíteni ezekhez a kérdésekhez. Én mindenesetre azt nem tartom megkérdőjelezhetőnek, hogy a filmeknek a nézőkhöz kell eltalálniuk, s őket kell megszólítaniuk. De ha már a pénzelosztási szisztémáról beszélünk, két fontos, s megítélésem szerint változtatásra szoruló elemet hadd emeljek ki. Meg kell alkotni azt a rendszert, amelyben a filmötlettől a közönséghez való eljutásig a döntési folyamat egésze nyilvános, átlátható és a felelősségi viszonyokat is megmutató lesz. A másik: mindenképpen változtatni kell azon a gyakorlaton, amely a lehető legtöbb érintettnek juttatott a forrásokból - s ebből következően elaprózott pénzeket osztott. Ennek a gyakorlatnak az eredménye ma már jelentkezik a magyar filmek kiállításában, minőségében. Magyarországon készüljön annyi film, amennyi csak tud, de egy felelősséggel és minőséggel működő közalapítványnak nem lehet célja ennyi film támogatása.

- Amíg Magyarország 2003 óta évente 20-30 egész estés nagyjátékfilmet gyárt le, addig a hasonló összegből gazdálkodó Csehország 6-10-et.

- A felvetés így nem pontos: Csehországban is sokkal több film készül, a kérdés az, hogy ezek közül mekkora a támogatott filmek száma. Természetesen az jó, hogy a digitális technika révén egyre több alkotó, köztük sok fiatal ember tud filmeket készíteni, az viszont megengedhetetlen, hogy az állami támogatás szétaprózódása minőségi értelemben is rossz hatással legyen a magyar filmgyártásra. Ezen változtatni kell, ráadásul azt tartom a helyes gondolkodási iránynak, ha ezt a változtatást összekapcsoljuk az olyan televíziós produkciók újraélesztésével, mint a televíziós játékfilmek, igényes sorozatok, animációs és dokumentumfilmek.

- Bár általában ódzkodunk közönség- és művészfilm szétválasztásától, sokakban felmerül: egy állami közalapítványnak tényleg feladata-e kommersz filmeket támogatnia.

- Álságosnak gondolom a művészfilm-közönségfilm szembeállítást, mert elfedi az igazán fontos minőségi szempontot, ami mindkét műfajban elsődleges. Az MMKA feladata azt eldönteni, hogy az adófizetők pénze milyen alkotásokat támogat. Miközben tényleg kétség sem lehet afelől, hogy a magyar közönséget be kell csábítani a mozikba, a szakmai szempontok és a felelősség minden műfajban megszabják e csábítás során a jó ízlés határát. Amelyik alkotás nem szolgálja a magyar mozgóképi kultúrát, nem képes arról a létezésről beszélni, amelyben élünk, s nem képes megmutatni minket, magyarokat a nagyvilágnak, úgy hiszem, az nem méltó az adófizetők támogatására.

- Ha már közönségfilm: ezeknek - mivel nagyobb nézősereget vonzanak - több esélyük van, hogy az állami támogatást bevételeikből visszafizessék, ami viszont nem jellemző gyakorlat Magyarországon. Mit lehet ez ellen tenni?

- Számos nemzetközi módszer ismert, amely rendezi ezt a kérdést: a német tartományi filmalapoknak például megvan erre a világos, kidolgozott szisztémájuk. Elengedhetetlennek tartom egy produceri és rendezői creditrendszer kiépítését és bevezetését, beleértve ebbe természetesen a vállalások teljesítésének pozitív és a teljesítések elmaradásának negatív következményeit is. Azt se titkolom, hogy az MMKA jelenlegi működésében e téren nagy hiányokat látok.

- Mondjuk elkészült egy film. Tehet-e róla, hogy dokumentumfilmnek született? Azaz: a Hír Tv Vetítő című műsor szinte egyedüliként ad minden héten teret a nem fikciós műfajnak, amit pedig sokan fontosnak gondolnak és szeretnek.

- Elképesztő, hogy ma Magyarországon lényegében nincsen elérési felület egy dokumentumfilmes számára. Azaz: a dokumentumfilm nem jut vetítési felülethez, a néző pedig nem láthatja azokat a dokumentumfilmeket, amelyek éppen az őt körülölelő világról beszélnének neki. Az MMKA ugyan nincs abban a helyzetben, hogy ezeket a problémákat egyedül megoldja, de az mindenképpen feladata, hogy a megoldási folyamatokat elindítsa. Magyarán: szerződéseket kell kötni a vélhetően átalakuló köztelevíziózással, s műsorsávot kell kiharcolni ezen alkotások számára. Ez persze csak az egyik út, amelyen el kell indulnunk. Szintén a terjesztéssel-bemutatással kapcsolatban hihetetlen állapotnak tartom, hogy a kis- és közepes településeken a nézőknek nincs módjuk a magyar filmek döntő többségének elérésére. Hiszem, hogy ezen egy felelős kulturális kormányzatnak a jövőben mindenképpen változtatnia kell. Az MMKA-nak pedig kezdeményező szerepet kell játszania.

- Mobil mozi, mint Írországban, ahol kamionok járják a vidéket amolyan gördülő vetítőteremként?

- Különböző megoldások vannak, körül lehet nézni a nagyvilágban. Tudjuk, hogy a kistelepülési kultúrházhálózatot - akár finn példára - fel kellene tölteni élettel; ennek evidens része lehetne például egy olyan országos projektorprogram, amelynek igazán nincsenek gigantikus költségei, de a segítségével megtalálhatná a közönségét rengeteg friss és korábbi magyar produkció.

- A játékfilmek hegemóniája a pénzelosztásnál indokolható, sokan mégis úgy érzik, a nemzetközi színtéren ütőképes animáció érdemtelenül háttérbe szorult.

- Egyetértek azokkal, akik szerint felül kell vizsgálni bizonyos belső, műfaji elosztási elveket. Annál is inkább, mert az MMKA hivatása a magyar mozgóképi kultúra támogatása. Az MMKA szabályzása szerint a finanszírozási költségvetése 51%-át kell egész estés produkciókra fordítania. Hogy ezek játékfilmek, animációs vagy dokumentumfilmek, az nincs meghatározva. Régi tapasztalatom, hogy fesztiválokon, amikor animációs blokkok következnek, hirtelen megtelnek a termek. Ehhez képest tudjuk, hogy miközben kedvtelve hivatkozunk a magyar animáció rendkívül magas színvonalára és óriási tradícióira, aközben ezt sem a jelenlegi finanszírozás, sem a mostani vetítési felületek nem szolgálják.

- Ha már a fesztiválokat említette: kuratóriumelnök-jelölti programjában ön tervei között beszél egy magyarországi nemzetközi filmfesztiválról. Elég mélyről indulunk ennek megvalósításában, ha figyelembe vesszük: a tavalyi Magyar Filmszemle előtt a közalapítvány és a Filmszemle Tanács sokat sejtető nyilatkozatot tett, mely szerint csak filmszakmai tartozás nélkül lehet nevezni a szemlére.

- Úgy hiszem, a Magyar Filmszemle egy össztársadalmi ünnep, a magyar kultúra egyik legfontosabb eseménye. Nagyon szeretném, ha ehhez méltó és jobb körülmények között zajlana le. Ami a nemzetközi filmfesztivált illeti: az európai film számára egyrészt alapkérdés, hogy mit tud kezdeni a tengerentúli filmek befolyásával, másrészt viszont a művészfilmek és az ahhoz kapcsolódó reputáció szempontjából nagyon fontos a fesztiválélet. Erről pedig tudni kell, hogy egy kölcsönösségi viszonyon alapuló rendszer. Bár nagyon szép eredményeket értek el a magyar filmek az elmúlt időszakban, ha nem hoz létre a hazai filmipar egy tekintélyes magyarországi filmfesztivált, akkor érzékeny hátrányokat szenved ebben a cserekereskedelemben és presztízsversenyben. Ami persze nem pusztán a presztízsről, hanem a piaci jelenlétről is szól.

Kőrösi Zoltán

1962. március 14-én született Budapesten.

1987-ben diplomázott az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar-történelem szakon.

Dolgozott többek között folyóirat- és könyvszerkesztőként, a Magyar Mozgókép Közalapítvány játékfilmes szakkollégiumában, illetve közel két évtizeden át a Magyar Rádiónál, ahol a művészeti főszerkesztőség vezetője volt. 2008 februárjától dramaturg az egri Gárdonyi Géza Színházban, a Litera.hu főszerkesztője, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem óraadó tanára.

Nős, egy gyermek édesapja.