Hatvanötödik születésnapja alkalmából jelent meg impozáns kötet Kligl Sándor szobrászművészről.
hirdetés
A 160 oldalas könyvből megismerhető a Szegeden élő művész pályaképe és élete - egyrészt Feledy Balázs művészettörténész tollából, másrészt a mester emlékeiből. A kettő jól kiegészíti egymást, mert míg a művészettörténész elsősorban tudományos-szakmai szempontból vizsgálódik, addig a személyes adalékok segítségével a hétköznapi embert, a gondolkodó-töprengő alkotót is megismerhetjük.
Kligl Sándor szerint a szobrászat mindenekelőtt köztéri műfaj, így nem csoda, hogy a köztéri szobrairól készített fotók elsőbbséget élveztek a kötet szerkesztésekor. A pályakezdés óta eltelt negyven évben Kligl több mint ötven köztéri szobrot alkotott, és ugyanennyi emléktábla, megszámlálhatatlan kisplasztika, ezüstszobrok, érmék kötődnek még hozzá.
Ugyanakkor nem kérdés, hogy a szobroké az elsőbbség, mégpedig az ország legkülönbözőbb pontjain látható földműveseké, szőlőmunkásoké, vízmérnöké, a sétáló fiatal páré, a kalapos-kerékpáros nőé, a játszó gyerekeké, a zenészeké. De nem hiányoznak a történelmi, irodalmi, bibliai tematikájú alkotások sem: Szent István és Gizella, Kossuth Lajos, Széchenyi István, a világháború hősei, a kitelepített németek, Prohászka Ottokár, Mindszenty József, József Attila, Petőfi Sándor, a Golgota, Krisztus a kereszten vagy Szűz Mária. Kligl szereti a többalakos kompozíciókat, szobrait szívesen "ágyazza" a térbe úgy, mintha mindig is ott lettek volna. "Fontos tehát az, hogy követve a hagyományt, megpróbálkozzunk olyan képi és plasztikai kifejezéssel, melynek témája az ember és közvetlen világa" - írta 1973-ban, s ez a mondat végigkísérte egész alkotói pályáját. Ars poeticájától feltehetően a továbbiakban sem szakad el, ahogy valószínűleg megőrzi a hagyománytisztelet és korszerűség kényes egyensúlyát is.
Kligl (Szerkesztette: Kligl Sándor) MÚZEUMI TUDOMÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY, SZEGED, 2010. ÁRMEGJELÖLÉS NÉLKÜL

- cikk értékelése /kultura/kozvetlen-vilagunk-27680/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 1
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Jó hír a devizásoknak: Így áll most a forint
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Nyirő József újratemetése - román közéleti szereplők reakciói
- Időpont
- Ma: 18:03
-
Most robban Bajnai „időzített bombája”: Erre kényszerültek Orbánék
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Újabb negatív rekord: Elképesztő változás az időjárásban
- Időpont
- Ma: 16:20
-
Terjed Orbán ötlete? Óriási fordulat hazánk EU-s megítélésében
- Időpont
- Ma: 14:24
hirdetés
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Aggódom
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
Pünkösdkor lesz a balatoni szezonnyitó Siófokon
- Időpont
- Ma: 10:14
-
Hűvös, esős idő várható
- Időpont
- Ma: 15:11
HETILAP
hirdetés