- Velem szemben egy modern, vicces fiatalember ül. Hogyan lehet, hogy mégis az opera műfajában hallhatunk rólad, és nem például a könnyűzenei iparban?

- Erre a rövid és egyszerű válaszom az lenne, hogy ezt a szakmát nem én választottam, hanem a sors ruházta rám. Az, hogy ez a hivatás megadathatott, s kiderülhetett, hogy erre tehetségem és ambícióm van, Isten vagy a sors keze volt.

- Akkor kisgyerekként nem álmodoztál arról, hogy a színpadon állsz és operát énekelsz?

- Nem. Az iskolai énekkarban kezdtem énekelni, érettségi környékén. A későbbiekben zeneiskolába jártam, de csak hobbi szinten, magánoktatásra.

- A véletlennek köszönhető akkor, hogy most a Magyar Állami Operaház ösztöndíjasa vagy?

- Részben igen, részben pedig annak, hogy az egyetem mellett szükségem volt zsebpénzre. Ezért jelentkeztem a miskolci színházba statisztának. Az akkori zenei igazgató, Bartal László nulla tudásra meglátta bennem a lehetőséget, és énekkari főállást ajánlott.

- Válaszút elé állítottak: egyetem vagy éneklés?

- Éneklés. Amikor igennel feleltem a kérdésre, az nem tudatos döntés volt, hanem a sors keze. Valami belső indíttatás, hogy abba az irányba kell mennem. Az egyetemet abbahagytam, és nekivágtam az ismeretlennek.

- Az opera műfaját akkor már jól ismerted?

- Azt sem tudtam, mi az, az opera. Technós gyerek voltam ugyanúgy, mint a korosztályomban mindenki más. Aztán egyszer csak felcsendült egy opera. Megérintett a zene, és onnantól kezdve vált bizonyossá, hogy ezt akarom, erre lettem hivatott.

- Miskolc és az énekkari főállás már nem volt elég - hogy jelentkeztél az Interoperett Gálára?

- Öt éven keresztül nagy léptekkel haladtam előre. Bartal Lászlónak és Miskolcnak sokat köszönhetek, de többre vágytam, éreztem, hogy mennem kell. Jelentkeztem tehát a meghallgatásra, és sikerült. Így kerülhettem be a gála tévés közvetítésére. Ott látott meg Misura Zsuzsa operaénekesnő. Ő ajánlott be az Operabarát Alapítványnak, aminek az igazgatója Szinetár Miklós, aki behívott egy operaházi meghallgatásra. Ismét sikerült, így kaphattam meg az ösztöndíjat.

- Nagy kiváltság. Általában Zeneakadémiát végzettek élhetnek ezzel a lehetőséggel.

- Valóban. Amikor megkaptam az ösztöndíjat, nem is tudtam felfogni. Ajándéknak tekintem, amit óvok és védelmezek.

- Júniusban vége az ösztöndíjnak. Számítasz folytatásra a következő évadban?

- Egyelőre úgy néz ki, hosszútávon terveznek velem. Ha pedig mégsem, akkor nincs B tervem. De tartom magam annyira talpraesettnek, hogy vigyázok erre az ajándékra, amit fentről kaptam, és igyekszem a pályámat úgy terelgetni, mind emberi, mind szakmai téren, hogy működőképes legyen.

- Május 9-én megnyerted a Lehár Énekversenyt, aminek a rendezéséhez idén csatlakozott az Operett Színház is. Műfajt szeretnél váltani?

- Nem. Amióta Budapesten élek, Kéringer Lászlóhoz is járok tanulni, aki az Operettszínház karigazgatója. Tavaly elérkezettnek látta az időt, hogy bemutasson Kerényi Miklós Gábornak, az Operettszínház igazgatójának. Ők szerették volna, ha részt veszek ezen az énekversenyen, mert láttak benne fantáziát.

- Akkor nem megalkuvás volt, a könnyebb siker érdekében?

- Van egy célom, annak pedig egyik előszobája az operett. A fejlődés és a tanulás stádiumában vagyok, a sokrétűség elősegíti az műfajok tökéletességre vitelét.

- Nemcsak az első helyezést kaptad meg, hanem a közönségdíjat is.

- A közönségdíjnak örültem csak igazán, ebben a műfajban különösen nagy érdem.

- Ez nemzetközi verseny volt. Honnan érkezek még versenyzők?

- Oroszországból, Szlovákiából, Lengyelországból, Romániából. Nagyon tehetséges volt mindenki. Volt olyan, aki kezdő volt, és volt olyan is, aki a hazájában már befutott „sztár".

- Nevezési díja volt a versenynek?

- Igen, körülbelül 20 ezer forint.

- Viszont az első helyhez társult még ezer euro is. Mire fogod költeni ezt a pénzt?

- Már nem tervezem, hogy visszaköltözöm a szülővárosomba, viszont szeretném, ha édesanyám Budapestre költözne. Még ha lakást nem tudunk is venni ebből a pénzből, felújításnál, szépítgetésnél jól fog jönni.

- Kerényi Miklós Gáborral terveztek még közös munkát/jövőt?

- Volt róla szó, és valószínűleg lesz is rá példa. Viszont mivel tudják, hogy végső célom az opera, nagyon korrekt módon ahhoz igazodnak.

- Az operettben főszerepet játszottál már, miközben az operában még csak kisebb szerepeket kapsz. Megéri kivárni?

- Úgy érzem, a két év alatt sikerült megalapoznom a jövőmet. Ha a kisebb szerepeket tökéletesen meg tudom formálni, akkor már főszerepet is végig tudok vinni. És ezt mindenkinek meg kell tanulnia: az alapoktól kell indulni. Szoktuk mondani az operában, hogy ez olyan kis szerep, hogy bemegyek a színpadra, és már szembejövök magammal. De a viccet félretéve: azt hiszem a kis szerepekből is sokat tudok tanulni.