Volt olyan idő, amikor rá sem mertem nézni a Heti Válasz honlapjára, pontosabban szólva, irtóztam a cikkeket követő hozzászólásoktól. Nem a kritika bántott, hanem a hangnem, a személyes támadások, amiknek vajmi kevés köze volt ahhoz a tartalomhoz, amit én fontosnak véltem és igyekeztem körüljárni.
Aztán egyszer véletlenül megütötte a szememet egy Sublót nevű blogger bejegyzése, aki azzal kezdte, hogy megköszönte amerikai tudósításomat. Majd reagált a cikkben felvetett problémákra, nem vagdalkozva, nem durván, hanem mindig udvariasan, okosan. Ezután, ha megjelent egy írásom, rögtön Sublótot kerestem, hátha hozzászól. Hátha örömet szereztem neki - hiszen mi másért ír cikket az ember -, és ezzel az én napom is szebb lesz. Hála Istennek, rendszeresen hozzászólt - nemcsak az én cikkeimhez. És mindig a lényegre tapintott.
A Heti Válasz Online azóta - több internetes portálhoz hasonlóan - megszüntette a hozzászólások lehetőségét, de kedvenc bloggeremtől nem szakadtam el. E-mailen keresztül juttatta el észrevételeit hozzám. Kérdezett, új megvilágításba helyezte írásaimat, az amerikai politika és kultúra iránt érdeklődött.
Rövid levelezésünk során arra gondoltam, hogy egy ideális világban ilyen lehetne az újságíró és az olvasó kapcsolata: tiszteletteli, ösztönző, segítő. Hiszen egymás nélkül nem tudunk létezni. A célunk pedig közös: meg akarjuk ismerni a minket körülvevő világot és abban saját helyünket.
Utoljára szilveszterkor kaptam levelet Sublóttól. Fájdalmasan rövid földi élete végén ma kísérték utolsó útjára Budapesten, a ferencesek templomában.
Kedves Sublót, köszönöm az érdeklődését, hálás vagyok segítő megjegyzéseiért, megvilágosító kérdéseiért. Remélem, onnan fentről továbbra is figyelemmel kíséri a Heti Válasz munkáját.
Balla Eszter
San Francisco
- cikk értékelése /kultura/remelem-onnan-fentrol-tovabbra-is-figyelemmel-kiseri-munkankat-46063/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 69
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Hajnali hír: Mozgott a föld a főváros közelében
- Időpont
- Ma: 06:11
-
Itt a vége: Jégesővel, viharos széllel csap le ránk az ítéletidő
- Időpont
- Ma: 04:52
-
Gyilkos cikk jelent meg Orbánról - Ki plagizált kitől?
- Időpont
- Tegnap: 20:55
-
Jelenet a Parlamentben: Elvesztette a fejét Kövér László
- Időpont
- Tegnap: 18:40
-
Madridi trénertől tanulhattak a Puskás Akadémia testnevelői
- Időpont
- Tegnap: 16:03
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Tegnap: 08:48
-
Szép, kora nyárias idő lesz ma
- Időpont
- 05.20: 05:12
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- 05.20: 20:32
-
A haza több, mint a profitszerzés színhelye
- Időpont
- 05.20: 11:20
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- Tegnap: 18:40
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Tegnap: 11:44
-
Játékban a magyar kártya
- Időpont
- 05.20: 14:35
-
Holnap néhol felhőszakadás lesz
- Időpont
- Tegnap: 04:40
-
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont lesz a NOB ülésén
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
Félidőben a kormány - Cséfalvay: küzdelmes két év volt
- Időpont
- 05.20: 09:00
-
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont lesz a NOB ülésén
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- Tegnap: 18:40
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Tegnap: 08:48
-
A lap egyezést vél felfedezni a két ötlet között
- Időpont
- Tegnap: 20:55
-
Európai tetthelyek
- Időpont
- Tegnap: 11:10
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Tegnap: 11:44
-
Szexuális ellenforradalom
- Időpont
- Tegnap: 15:58
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Tegnap: 10:48
-
Navracsics: „Miniszteri felelősségemből adódik a Kúria elnökének írt levél”
- Időpont
- Tegnap: 13:44
-
Tadic pártja fölényesen győzött
- Időpont
- Tegnap: 06:41
