Az idei Tavaszi Fesztivál 17 naposról 11 naposra csökken, de legalább lesz. Vitézy Zsófia a fesztivál igazgatója úgy fogalmazott, hogy miután az állam takarékosságához nekik is hozzá kellett járulniuk, „sűrűbb lett a fesztivál".

A Budapesti Tavaszi Fesztivál fontosságát tekintve az igazgató elmondta: lehet, hogy sokan luxusnak, rongyrázásnak tartják egy ilyen esemény megtartását a jelenlegi gazdasági helyzetben, de felhívta rá a figyelmet, hogy Prágában, Bécsben, Salzburgban, és még Ljubjanában is kiemelt figyelmet kapnak a fesztiválok, és ezért nem lehet lemaradni a régió fontos városainak versenyében. Egy ilyen esemény sorozat a város, az ország jóhírnevét növeli.
A pénzügyekkel kapcsolatban Vitézy Zsófia elmondta, hogy jelentősen csökkent az összköltségvetés tavalyhoz képest. A Fővárosi Önkormányzat 150 millió forinttal (7 millióval kevesebb, mint tavaly), a Nemzeti Erőforrás Minisztérium 170 millió forinttal (28 millióval kevesebb, mint tavaly) a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pedig 79, 7 millió forinttal (170 millióval kevesebb, mint tavaly) támogatja a rendezvényt, melynek így az összköltségvetése csaknem 400 millió forint. Szomorúan jegyezte meg a fesztivál igazgatója, hogy idén nincsenek üzleti szponzorok. Sokan kihátráltak a rendezvény mögül.
Csomós Miklós főpolgármester-helyettes a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy Budapestet és az ilyen rendezvényeket támogatni kell. Kötelességének nevezte, hogy a főváros fenntartsa az ilyen eseményeit, mert szüksége van az országnak az ilyen fesztiválokra.
Az idei fesztivál annak ellenére, hogy rövidebb lesz, színes kísérő programokkal bővül. Ilyen lesz a Vörösmarty téren március 16 és április 9 között megrendezett Tavaszi Vásár, melyen kézműves magyar termékek, tárgyak és a népművészet is helyet kap. A kiemelkedő minőséget pedig a partnernek felékért a Kézműves Magyar Ízek Kft. és a WAMP biztosítja.
Káel Csaba a Művészetek Palotájának vezetője a fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón négy programot emelt ki a kínálatból. Elsőként az ütősnapot, amikor zongorától a dobokig minden ütős hangszer helyet kap, és olyan sztárok lépnek fel, mint Gary Burton vagy Chick Corea. Másodsorban a Gypsy-Indian World Jazz Projectet említette, amikor Szakcsi Lakatos Béla, a magyar jazz egyik legkiemelkedőbb alakja 2004-ben bemutatkozott programjával áll a nézők elé, ezúttal is rendkívüli muzsikusok társaságában. A március 19-i programon hallható lesz kortárs és Django-jazz, magyar cigányzene, indiai zene, és természetesen rengeteg improvizáció, melyben mindenki a saját műfaján belül maradva hoz létre mégis valami közöset. A harmadik esemény a Katona József Színház Música, Musique, Musik előadása, mely a 20-30 évek zenés kávéházait idézi meg. Végül pedig Händel Herkules operáját említette, mely félig szcenírozott módon az ősbemutató után több mint 250 évvel kerül magyar színpadra az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus (cikkindító képünkön) jóvoltából.
A fesztivál sztárvendége John Malkovich lesz, aki a meghirdetettől ellentétben - korábbi térműtétje okán - nem március 17-én, hanem március 25-én lép a Vígszínház színpadára a Pokoli vígjáték című produkcióval. Az egy sorozatgyilkosról szóló, ária- és zenei betétekkel tarkított darab elsöprő sikert aratott bécsi premierjén 2009-ben.
A 11 napra rövidült fesztiválon 48 előadás lesz látható, ebből négy ősbemutató: Dubrovay László Tündérszép Ilona és Árgyélus Királyfi, Zombola Péter Requiem, Orbán György Udvari táncok valamint A Ghymes együttesből ismert Szarka Gyula Toldi című előadása.
Magyarországon most először kerül bemutatásra a már fent említett Händel Herkules, a Katona József Színház Música, Musique, Musik, John Malkovich Pokoli vígjáték és az Itt és most a Compagnie L'immédiat előadásában.
- cikk értékelése /kultura/surubb-lett-a-fesztival-45343/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 11
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Jó hír a devizásoknak: Így áll most a forint
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Nyirő József újratemetése - román közéleti szereplők reakciói
- Időpont
- Ma: 18:03
-
Most robban Bajnai „időzített bombája”: Erre kényszerültek Orbánék
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Újabb negatív rekord: Elképesztő változás az időjárásban
- Időpont
- Ma: 16:20
-
Terjed Orbán ötlete? Óriási fordulat hazánk EU-s megítélésében
- Időpont
- Ma: 14:24
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Aggódom
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
Pünkösdkor lesz a balatoni szezonnyitó Siófokon
- Időpont
- Ma: 10:14
-
Hűvös, esős idő várható
- Időpont
- Ma: 15:11
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
