Az ismert tévés kitálal a magánéletéről
- Utolsó módosítás:
- 2010.02.20. - 13:32
- Létrehozás:
- 2010.02.08. - 12:25
A Valentin-naphoz igazítva, február 8 és 14. között harmadik alkalommal rendezik meg a Házasság Hete elnevezésű programsorozatot. Idén Süveges Gergő és felesége, Rudan Margit a rendezvény arcai, akik bepillantást engednek magánéletük kulisszatitkaiba.
A Házasság Hete célja, hogy a szerelmesek ünnepe előtt színes programokkal hívja fel a figyelmet a házasság értékére. A mozgalom 1997-ben Nagy-Britanniából indult, Magyarország 2008-ban csatlakozott hozzá. Még hét országban szerveznek ekkor beszélgetéseket, filmvetítéseket, könyvbemutatókat közéleti személyiségek, egyházi vezetők részvételével. „Mert a világ rendje mégiscsak az, hogy az ember megszeret valakit, dönt mellette, feleségül veszi és hű marad hozzá" - mondta Süveges Gergő, a Magyar Televízió műsorvezetője a Heti Válasz által tavaly ősszel kiadott Mit ad Isten? című kötetben.
„Az én életem kívülről nézve álmosítóan egyhangú. Ahogy Tolsztoj mondta: „A boldog családok mind hasonlóak egymáshoz; minden boldogtalan család a maga módján az." Az ellenkező nemhez vonzódom, feleségem van, aki a négy gyermekünk édesanyja is egyben. Ráadásul szentségi házasságban élünk, nem kacsintgatunk ki belőle; nem voltunk elvonókúrán, nem hajtunk száznyolcvannal az autópályán, nem pofozzuk föl a rendőrt, és nem telefonáljuk végig a bulvárlapokat, amikor vásárolni indulunk. Csupa-csupa unalmas dolog történik velünk: szeretjük egymást, a konfliktusainkat megbeszéljük, szeretünk kettesben időt tölteni egymással, szeretjük és neveljük a gyermekeinket, és igyekszünk átadni nekik a számunkra fontos értékeket, esténként pedig együtt imádkozunk" - olvasható a kötetben.
A mozgalom küldetése, hogy ráirányítsa a figyelmet a házastársi kapcsolatok gazdagságára, azért, hogy - Süveges szavaival - „megmaradjanak azok az egzotikus élőlények, akik házasságban élnek". Ha egy állat vagy növényfajt a kihalás fenyeget, ha egy természeti érték veszélybe kerül, védetté nyilvánítják. Ezért a szervezők arra figyelmeztetnek: legalább annyira kell vigyáznunk a házasságokra, mint egy értékes virágra.
A statisztikákból jól látszik, mennyire sürgető a házasság méltóságának helyreállítása, hiszen a házasságkötések száma az Európai Unióban 1972 óta csökken, és minden tíz házasságból hat válással végződik. Magyarországon 1980-ban 81 ezer házasságot kötöttek, 1990-ben 65 ezret, 2008-ban 40 ezret, tavaly pedig mindössze 36 ezret. A válások száma 1980-ban 28 ezer volt, 2008-ban pedig 25 ezer, vagyis arányaiban egyre több házasság bomlik fel.
A házasságról alkotott kép lényegesen megváltozott: az eldobható dolgok korában, ahol a dinamizmus, a rugalmasság, a változásra való képesség a sikeresség mércéje, kérdés, menyire vagyunk messze attól, hogy a többség a házastársi élettel szemben a válást fogadja el normaként. Pedig számos kutatás igazolta már, amit Süveges Gergő is vall, hogy „a jó házasság vitamin". A boldog házasságban élőknek jobb az immunrendszerük, ezért ellenállóbbak a betegségekkel szemben, de csökkenti a stresszt, óvja a szívet és megvéd a depressziótól is.
Süveges Gergő és Rudan Margit házassága, négygyermekes családjuk mozgalmas élete megerősítésként szolgál arra, hogy éppen a mai világban értékelődik fel igazán a házasság szerepe. „Nincs egységes recept a jó házasságra, de az biztos, hogy törődni kell vele. Időt kell szánni - a közös programokon és az életük szervezésén túl - a mély beszélgetésekre, egymásra" - vallja a műsorvezető. A jó házasságot pedig tanulni kell. Eleinte olyan, mint használati utasítás nélkül legóból építeni valamit, de aztán rájövünk, hogyan kell tartósan működtetni, s megtanuljuk, hogy a névutóknak fontos szerepe van, hogy „megéri egy kapcsolat mellett dönteni, és ugyanakkor minden más nő és férfi ellen, kettőnkért".
A rendezvény idei témája a kapcsolat - elköteleződéssel. Kiemelten járja körül, mit jelent a hosszútávra tervezés, milyen az az elköteleződés, ami nem csorbítja az egyéni szabadságot, de amelytől „már csak együtt vagyunk értelmezhetőek." A programsorozat széles körű összefogással valósul meg, szervezését a Magyar Evangéliumi Szövetség vállalta, de támogatója a katolikus, a református, az evangélikus, a baptista, a metodista egyház és a Nagycsaládosok Egyesülete is. Budapesten a központi helyszín a Pilinszky János Irodalmi Kávéház, de lesznek programok Szegeden, Bodrogon, Körmenden és Pécsett is. További információ a www.hazassaghete.hu honlapon.
- cikk értékelése /kultura/suveges-gergo-kitalal-a-maganeleterol-27065/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 45
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #14
- fausto
- 2010.02.09. - 11:35
Talán pont az a baj, hogy ezeket az értékeket giccsesnek, csöpögősnek találják. Miért is? Szerintem egy társadalomban a minták nagyon fontosak. Aki ezt őszintétlennek találja, annak ajánlom az Apa-kép-írás című kötetét Süveges Gergőnek. Szórakoztató történetek a gyerek nevelésről, bosszúságokkal, örömökkel, sok vidámsággal. Persze lehet, hogy mindez egy egész könyvnyi hazudozás, de kövezzenek megérte, én elhittem neki. :-) -
- #13
- Süvegelő
- 2010.02.09. - 10:15
Ennél giccsesebb, csöpögősebb, hazugabb, őszintétlenebb szatymazt még nem olvastam. Ez jellemző S G "ÚR"-ra.Ilyen simlis, jellemtelen, kétszínű pondrókat nem szabadna képernyő elé engedni, legfeljebb az ATV-re. Üdv mindenkinek -
- #12
- olvaso9
- 2010.02.08. - 17:52
Ez a cikk a Házasság Hetének egyfajta beharangozója, tele pozitív üzenettel.
Örülök, hogy vannak olyan tévések (tévés személyiségek), akik felvállalják hűséges házasságukat. Tudom, hogy nem mindenkinek sikerül megtalálni a párját, de igazából mindannyian erre vágyunk, s reméljük sikerül.
Nem magányügy a házasság, mégha annak is látszik (és sokan szeretnék azzá tenni és gyakran kigúnyolni is).
Ajánlanám mindenkinek (a szabadelvűeknek is) Spiró György előadását, amely a Mindentudás Egyetemén hangzott el: miért győznek a provinciák? Azért, mert a provinciák emberei szolidárisak, vállalják a beteg gyermeket, a lánygyermeket is, és szaporodnak... -
- #11
- őzgidácska
- 2010.02.08. - 17:00
Előzmény:
#10 tutticarlos
Kedves Tutticarlos!
Ne legyél ilyen kesesű! Nem kell ezeket a dolgokat olyan véresen komolyan venni. S. G. közszereplő, s mint ilyen állnia kell a közvélemény kritikáját (feltéve ha az nem alpári stílusú és becsületsértő).
-
- #10
- tutticarlos
- 2010.02.08. - 15:01
...nektek mind1 . --senki nem jó ,--senki nem szép...csak írhassatok szellemesen..és önkielégülten visszaolvassátok..
...ha Szent István koronáját idehozzák,
ti abba is belekötnétek...pölö ,hogy ferdén áll rajta a kereszt..
//én szívből gratulálok Süveges Gergőnek, és kedves Családjának ,
--legyen sokak mintaképe..// -
- #9
- ticcsi
- 2010.02.08. - 14:25
Előzmény:
#4 1istvan
Rendszeresen nézem reggel az m1-et.
Nem rossz, de:
Minden reggel egy, vagy kettő szdsz-es és legalább ennyiszer mdf-es politikus szerepel.
Jobbikos max kéthetente egyszer
Hogy is állunk akkor a sz ázalékokkal, pártatlanságokkal?
A jobbik legalább annyi időt érdemelne mint a maszop.
Persze lehet, hogy van aki egyenlőbb -
- #8
- őzgidácska
- 2010.02.08. - 14:14
Előzmény:
#5 smicek61
Kedves Smicek!
Kérlek vedd úgy, hogy nem szórtam eléd a gyöngyöt! -
- #5
- smicek61
- 2010.02.08. - 14:11
Gidácska!Ha neked Bridget jones mérvadó,akkó éjjé egyedül!Hidd el,hogy a magánynál minden jobb,de legelső a gyerek!Pussz!:) -
- #4
- 1istvan
- 2010.02.08. - 13:58
ne mááá
most rászálltok süvegesre?
a tv ahol dolgozik se nem jobb se nem rosszabb a többinél.
a ma reggelben pedig kifejezetten jó, nem elfogult, annak ellenére egyik oldallal sem, hogy most kiderült értékvilága szerint akár lehetne is. -
- #3
- őzgidácska
- 2010.02.08. - 13:38
Hadd idézzek Bridget Jones-tól:
"Egy önelégült családosnál egy rosszabb van: több önelégült családos." -
- #2
- Tobruki
- 2010.02.08. - 13:07
Süveges úr néhány éve azt nyilatkozta, hogy nincs otthon televíziójuk. Azt hiszem ez sokat elmond róla. Felveszi a pénz, amit a televíziózásért kap és közben utálja még a gondolatát is annak, hogy TV-t nézzen. -
- #1
- Basti
- 2010.02.08. - 13:00
Mindig azzal jönnek, hogy nem igaz amit MI általában állítunk, hiszen mekkora nagy keresztény Süveges úr. Csak tudnám, hogy akkor mi a fenének ünnepel Valentin (Bálint) napkor?
Ettől függetlenül gratulálok neki a 4 gyerekhez, de én nem tudnék ABBAN a televízióban dolgozni akár mennyit is fizetnének...
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Kavar az MDF! Mikor kérnek bocsánatot Orbántól?
- Időpont
- Tegnap: 21:59
-
Magyar áttörés New Yorkban! Nem minden nap történik ilyen
- Időpont
- Tegnap: 20:52
-
"Demokraták, ébresztő!" - Nem tűrték a kritikát az MSZP-s nyugdíjasok
- Időpont
- Tegnap: 20:19
-
Egy ember élete
- Időpont
- Tegnap: 19:42
-
Megint pofára esett a Jobbik! Orbánt választotta a jobboldali ikon...
- Időpont
- Tegnap: 18:48
-
Mentő vitte el: megalázták a Mokkában
- Időpont
- 03.11: 13:07
-
Gengszterszervezet: Itt az új MSZP-s botrány!
- Időpont
- 03.11: 08:19
-
Gyűlik a tömeg! Országos bojkott az Auchan ellen!
- Időpont
- 03.11: 10:39
-
Orbán hatalmas sikert aratott, Mikolát viszont kifütyülték
- Időpont
- Tegnap: 12:17
-
Újabb MSZP-s nagyágyút gyanúsítanak!
- Időpont
- Tegnap: 14:53
-
"Demokraták, ébresztő!" - Nem tűrték a kritikát az MSZP-s nyugdíjasok
- Időpont
- Tegnap: 20:19
-
Pszt! Ha Jobbikos, MDF-es vagy, akkor pofa be!
- Időpont
- Tegnap: 10:34
-
Újabb MSZP-s nagyágyút gyanúsítanak!
- Időpont
- Tegnap: 14:53
-
Orbán hatalmas sikert aratott, Mikolát viszont kifütyülték
- Időpont
- Tegnap: 12:17
-
A Fideszt választotta a jobboldali ikon
- Időpont
- Tegnap: 18:48
-
A Fideszt választotta a jobboldali ikon
- Időpont
- Tegnap: 18:48
-
Gyurcsány "eredményei": 70 szívműtétre váró beteg halt meg
- Időpont
- Tegnap: 08:28
-
Újabb MSZP-s nagyágyút gyanúsítanak!
- Időpont
- Tegnap: 14:53
-
Hülyének néz? MSZP-s politikus elképesztő magyarázkodása
- Időpont
- Tegnap: 04:00
-
Pszt! Ha Jobbikos, MDF-es vagy, akkor pofa be!
- Időpont
- Tegnap: 10:34
HETILAP
- 2010. 03. 11. |
- 10. heti lapszám
