Négy napig olyan színházi társulat vendégszerepel Budapesten, amelyet ritkán lehet Magyarországon látni. A világhírű Kolozsvári Állami Magyar Színház négy produkciót ad elő a Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar színházi estek sorozat keretében.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legrégebbi hivatásos magyar társulat, s az Európai Színházi Unió egyetlen magyar tagja. A társulat a színházi világnaphoz kötődően március 26. és 29. között három budapesti helyszínen (a Vígszínházban, a Merlinben és a Pesti Magyar Színházban) négy produkciót mutat be.
A programsorozat nyitóelőadása Shakespeare III. Richárdja lesz, melyet a színház igazgató-főrendezője, Tompa Gábor állított színpadra. A világszerte nagy sikert arató előadás címszerepében Bogdán Zsolt látható, és színpadra lép Közép-Európa legidősebb aktív színésze, a 95 éves Senkálszky Endre is.

Március 27-én, a Színház Világnapján mutatják be Visky András Visszaszületés című művét, amit a kolozsváriak tavaly nyáron az Avignoni Fesztiválon is előadtak, s amit festivalier.net portál a 2009-es év legjobb előadásai közé sorolt.
Visky András drámája a túlélés története, a holokausztból kiindulva egy névtelen ember sorsát meséli el. Az előadás után este 8 órától a Merlin Színház Kamarateremében a produkció rendezőjével, Tompa Gáborral Darvay Nagy Adrienne beszélget A színház világjáró követe címmel. Tompa Gábor ugyanis 2009 januárjában a Magyar Kultúra Követe lett, mert „munkássága, bár leggyakrabban magyar nyelven szól, ékesen példázza, hogy a jó színház nem ismer sem nyelvi, sem politikai, sem kulturális határokat."
Március 28-án, vasárnap délután Varró Dániel - Presser Gábor: Túl a Maszat-hegyen című zenés kalandjátékát mutatják be Keresztes Attila rendezésében. A produkció nem először látható Budapesten, de várhatóan ezúttal is elvarázsolja a gyerekeket és a felnőtteket.
A vendégjáték-sorozat márciusi zárásaként pedig Andrei Şerban legújabb rendezését, Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok című produkcióját láthatják az érdeklődők. A világhírű Andrei Şerban korábbi rendezése, Csehov Ványa bácsija 2008-ban egyszerre lett a legjobb színházi előadás Romániában és Magyarországon. Az egyik legmegrázóbb kultuszfilm színpadi adaptációját négy nő - a haldokló Ágnes, nővérei, Karin és Mária, valamint Anna, a szolgáló - suttogásai és sikolyai teszik felejthetetlenné.

Az 1792-ben alapított Kolozsvári Állami Magyar Színház a legrégebbi hivatásos magyar színtársulat. Jelenleg repertoár-színházként működik a Román Kulturális, Vallásügyi és Nemzeti Örökség Minisztériuma fenntartásában. Az előadások jelentős részét a román közönség szinkronfordítással tekintheti meg.
A színház legjelentősebb eseményeihez olyan színházi szakemberek, igazgatók és rendezők neve fűződik, akiknek nemcsak a hazai, magyar nyelvű, de a nemzetközi színházi életben is meghatározó szerepük volt: E. Kovács Gyula, a Shakespeare-i drámaciklus bemutatásának kezdeményezője (1865-1899), Janovics Jenő, az első magyar filmstúdió alapítója (1905-1930) vagy Harag György, Európa-szerte elismert rendező (1973-1985), a romániai színház egyik kiemelkedő mestere.
Tompa Gábor rendező 1990 óta a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója , vezetése alatt a színház folytatja a Harag György által is felkarolt műsorpolitikát. A színház repertoárjában a drámairodalom klasszikusai és a magyar drámairodalom remekei mellett kortárs magyar szerzők (Parti Nagy Lajos, Spiró György, Kárpáti Péter, Varró Dániel, Láng Zsolt, Visky András, Kozma Mária) művei is szerepelnek.
Az elmúlt húsz év a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak jelentős hazai és nemzetközi sikereket hozott. Ionesco Kopasz énekesnő című műve Tompa Gábor rendezésében 1993-ban Angliában elnyerte az Év legjobb külföldi előadása díját.
A Román Színházi Szövetség hatszor ítélte nekik A legjobb előadás díját: Kao Hszing-csien: A buszmegálló Tompa Gábor rendezte előadásáért, Vlad Mugur Csehov: Cseresznyéskert és Goldoni: A velencei ikrek rendezéséért, Mihai Măniuţiu Büchner: Woyzeck rendezéséért, Andrei Şerban Csehov: Ványa bácsi rendezéséért és legutóbb Tompa Gábor Csehov: Három nővér rendezéséért. Emellett mintegy 150 hazai és nemzetközi díjban részesültek a társulat rendezői és színészei.
A 15 éve alapított Égtájak Iroda 1998 őszén indította el a külhoni magyar társulatok budapesti bemutatkozását. A Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar színházi estek keretében azóta több mint 200 produkció mutatkozott be a fővárosi színházrajongóknak.
A tavaszi félévben a „hagyományos prózai színháztól" eltérő, friss szemléletű alkotások, a fiatal alkotóműhelyek legizgalmasabb produkciói képviselik a határon túli színházművészet legújabb irányzatait.
A sorozat áprilisban a Szabadkai Népszínház, májusban a sepsiszentgyörgyi M Studio, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadásaival folytatódik. Részletes program a www.egtajak.com oldalon található.
- cikk értékelése /kultura/vilagsiker-budapesten-28154/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 12
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Nem mindennapi változás: Hiánypótló termék került piacra
- Időpont
- Ma: 12:07
-
Bíztatta a színészeket: Ez volt Csurka István utolsó üzenete
- Időpont
- Ma: 11:07
-
A kormány csak ígérgetett: Igazi botrány van kirobbanóban
- Időpont
- Ma: 10:52
-
Lépett az ügyészség: Több párt felszámolását is kezdeményezték
- Időpont
- Ma: 09:17
-
Komoly vádak: Mindent cáfol a Fidesz nagyágyúja
- Időpont
- Ma: 08:08
-
Kivándorolt Kanadába a volt SZDSZ-es képviselőnő
- Időpont
- Tegnap: 06:42
-
Hóhelyzet - Ha tehetjük, ne mozduljunk ki otthonról
- Időpont
- Tegnap: 20:47
-
"Biztatóak", de még mindig recessziósak a közép-kelet-európai ipari jelzőszámok
- Időpont
- 02.02: 12:28
-
Egymást és Brüsszelt hibáztatják a pártok a Malév-ügyben
- Időpont
- Tegnap: 18:08
-
"Isten áldja a magyar népet!"
- Időpont
- Tegnap: 15:17
-
Letöltendő börtönt kért az ügyész Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 12:26
-
Miénk itt a tér?
- Időpont
- 02.02: 13:32
-
Gyermeke született Szorcsik H. Viktóriának
- Időpont
- Ma: 05:13
-
Valóságlecke az Avasról
- Időpont
- Tegnap: 11:40
-
Újságcikkben vette védelmébe a magyar kormányt a svéd Mérsékelt Párt
- Időpont
- Tegnap: 08:24
-
"Isten áldja a magyar népet!"
- Időpont
- Tegnap: 15:17
-
Egymást és Brüsszelt hibáztatják a pártok a Malév-ügyben
- Időpont
- Tegnap: 18:08
-
Lázár János a közgyűlés jóváhagyásával végzett határidős ügyleteket
- Időpont
- Ma: 08:08
-
Hóhelyzet - Ha tehetjük, ne mozduljunk ki otthonról
- Időpont
- Tegnap: 20:47
-
A szakértő szerint a leállással elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- Időpont
- Tegnap: 16:06
-
Gyermeke született Szorcsik H. Viktóriának
- Időpont
- Ma: 05:13
-
ÁNTSZ: aggasztó eredménnyel zárult az energiaital-fogyasztás hatását vizsgáló elemzés
- Időpont
- Tegnap: 16:40
-
Erin Brockovich ismét harcba indult
- Időpont
- Ma: 10:52
-
Elhunyt Csurka István
- Időpont
- Ma: 11:07
-
Súlyos sérültek egy Szentesnél történt balesetben
- Időpont
- Tegnap: 17:46
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Kivándorolt Kanadába a volt SZDSZ-es képviselőnő
- Újságcikkben vette védelmébe a magyar kormányt a svéd Mérsékelt Párt
