A hagyomány szerint Pekingben, ha valaki a császár színe elé akart járulni, és megérkezett a város kapujához, az onnan a palotához vezető, mintegy másfél kilométeres utat térden csúszva kellett megtennie. Ma ez az út a hatalmas Tienanmen tér tengelye, amelyen a kommunista Kína szimbolikus épületei állnak, no meg az istenített Mao szempárja néz a messzeségbe. Itt minden turistára három csencselő kínai jut, hogy Mao arcképével díszített "hamisítatlan" Rolex órát vagy Vörös könyvet sózzon rá.



A PUDONG ÁRNYÉKÁBAN

Ha az ember eltölt néhány napot ebben a hihetetlenül gyorsan fejlődő városban, majd átrepül a Huangpu folyó keleti oldalán a Pudong nevű hipernegyedével Manhattant lepipálni készülő, ámulatba ejtő, vad kapitalista arcú Sanghajba, ahol szintén egymást érik az égbe szökő építkezések, a csillogó felhőkarcolók, arra gondol, hogy a cél ugyanaz maradt, mint egykoron: térdre kényszeríteni a világot. Bármi áron. Még akkor is, ha Pekingben és Sanghajban az elegáns üvegtornyok, óriás bankok és szállodák tövében szegénynegyedek árulkodnak az ellentmondások országának furcsa, köpködős, tülekedős, európai ember számára taszító szokásokkal teli hétköznapjairól. És miközben a Tienanmen tér parlamentjének falai között a napokban arról szólt a Kínai Kommunista Párt XVII. kongresszusának színjátéka, miként lehetne enyhíteni a gazdagok és a szegények közötti különbséget, és visszaszorítani a korrupciót, a kínai gazdaság növekedésének üteme az idén már megelőzi az Egyesült Államokét, és a távol-keleti birodalom a világ legnagyobb, 1430 milliárd dolláros valutatartalékán ül. A sárkány Kínában a császári hatalom jelképe. Kína pedig maga egy hatalmas, félelmetes, vörös sárkány az ázsiai kis tigrisek között.

Nos, ebben a Kínában próbál meg most ősszel feltűnni a kis Magyarország, hogy megmutassa magát, kultúráját - főként zeneművészetét -, oktatását, hogy épüljenek a két ország közötti kulturális és gazdasági kapcsolatok. Mert Kína számára, úgy tűnik, fontos, stratégiai partnerek lehetünk Európában, mi pedig megtanulhatnánk, hogyan is kell metropolist építeni. Persze a mostani kulturális évad után is lesz bőven lehetőségünk a közeljövőben, hogy magunkra irányítsuk a figyelmet: Pekingben augusztusban olimpiát rendeznek - minden utcasarkon találunk egy feltűnő digitális órát, amely számlálja a megnyitóig hátralévő napokat, órákat, perceket -, Sanghajban 2010-ben világkiállítás lesz. Rohamtempóban, még sötétedés után is épülnek az utak, hidak, felüljárók, sportcsarnokok. Nincs kérdés, dolgoznak, le akarnak nyűgözni, győzni szeretnének. A győzelemhez tudás kell, a tudáshoz pedig nyitottság, ezért (is) nyit Kína Európa felé. Ezért is tanulják és szívják magukba az európai kultúrát. Pekingben október végén zajlott egy nagy nemzetközi oktatási kiállítás és vásár, amelyen a Balassi Intézet szervezésében hazánk is bemutatkozott. Rengeteg kínai diák keresi a külföldi egyetemekre, főiskolákra szóló ösztöndíjakat. Otthon pedig sorra húzzák fel a belül fával burkolt, kiváló akusztikájú hangversenytermeket, operaházakat, és fogadják szívesen a világhírű zenekarokat, hangszeres művészeket.