Az a jó csapatépítés, amely után a dolgozók már várják a következő alkalmat - mondja Puskás Péter, a Játszótárs tulajdonosa. A rendezvényszervező cég nem állított össze még két egyforma programot.
hirdetés
A Játszótárs név hallatán gyerekprogramokra gondolna az ember.
Eleinte főként gyerekeknek szerveztünk sportos, játékos foglalkozásokat. El kellett telnie egy-két évnek, míg vállalatoknak, intézményeknek kezdtünk szervezni csapatépítő tréningeket, családi, sport- és egészségnapokat. Aztán jöttek az áruházi élményvásárlások.
Utóbbi mi fán terem?
Eredetileg játékos időtöltés volt gyerekeknek, hogy ne unatkozzanak, amíg a szülők egy-két órát nézelődnek az áruházban. Ma már kifejezetten felnőtteknek szóló elemei is vannak. A program az áruház szolgáltatásaira épül: a vásárlók játékos formában megismerhetik az áruház termékkínálatát és a játékeszközeinket.

Nem kontraproduktív ez? Ahelyett, hogy vásárolnának a betérők, inkább játszanak.
Összetett programok ezek: sport, ügyességi, közművelődési és kereskedelmi részeket is tartalmaznak. Igyekszünk felkelteni az érdeklődést olyan termékek iránt, amelyekről korábban nem vagy kevés információval rendelkeztek. Népszerűek a felnőtt résztvevők körében azok a programelemek, amelyek révén plusz ismeretekre tehetnek szert. A játékos tanulás, a jó hangulatban eltöltött idő mind-mind az áruház népszerűségét növeli.
A céges csapatépítések megrendelésein érződik a válság?
A vállalkozások először mindig a csapatépítésekre is keretet biztosító marketingköltéseket fogják vissza, ha baj van. Több olyan cég is van, amelyekhez korábban rendszeresen jártunk csapatépítéseket szervezni, idén viszont kihagyták ezt a programjukból. Kár, mert több hasznot hoz egy ilyen program, mint amennyibe kerül. Persze ahhoz, hogy hatékony legyen, évi két alkalomra lenne szükség. Lehetőleg nem hétvégén.
Mi a jó csapatépítés titka?
Elsősorban a jó hangulatot kell biztosítani, hogy a résztvevők elfeledkezzenek arról, hogy kötelező a részvétel. Ezt tréfás játékokkal lehet elérni, utána viszont olyan feladatokat kell kitalálni, amelyek a résztvevők munkájához kapcsolódhatnak. A cél, hogy összecsiszolódjanak a kollégák vagy az egyes osztályok, javuljon közöttük a kommunikáció. Sok olyan emberi tulajdonságra szokott ilyenkor fény derülni, ami nem jelentkezik a hétköznapokban, viszont ezek kiaknázása vagy tompítása hatékonyabbá teheti a munkát.
Ennek eléréséhez mennyire kell mindig új játékokat kitalálni?
Még nem volt soha két egyforma rendezvényünk. Ugyanis a vezetőkkel egyeztetve személyre szabjuk a rendezvényeinket, hogy mi a csapatépítés célja, mit és hol szeretnének javítani. Sok saját fejlesztésű játékeszközünk van, amelyeket gyakran alkalmazunk. Ezek változatosan felhasználhatók, mert ha egy kicsit is változtatunk a szabályokon, már mindjárt más hangulata lesz a játéknak.
Puskás Péter
1966-ban született Mezőcsáton. • A Testnevelési Főiskolán diplomázott, később vállalkozásmenedzsmentet tanult. • Tíz évig dolgozott testnevelő tanárként. • 2000-ben indította el vállalkozását. • Nős, egy kisfiú édesapja.
Tanárból játszótárs
Az iskolai tanítás mellett teniszedzőként dolgozott és besegített egy klubban, ahol a tömegsportrendezvényeken szervezett kiegészítő programokat a szponzorcégek dolgozóinak, vagy azoknak a gyerekeknek, akik nem fáradtak el például a futásban. Innen jött az ötlet, hogy létrehozzon egy rendezvényszervező vállalkozást. A Játszótárs ma két főállású munkatárs mellett közel ötvenfős csapatot mozgat.

- cikk értékelése /magyarokapiacon/jatszani-is-engedd-42011/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 171
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Kínos: Rendőrök vitték el a Heti Válasz vádlóját
- Időpont
- Ma: 15:13
-
Volt Malév-dolgozók demonstráltak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál
- Időpont
- Ma: 14:57
-
Mi lesz ebből? Kórházba kellett vinni a miniszterelnököt
- Időpont
- Ma: 14:07
-
Döntött a kormány: Csúnya nyugdíjcsökkentés következik
- Időpont
- Ma: 12:46
-
Bekeményítenek Orbánék: Komoly ellenőrzésekre számíthatunk...
- Időpont
- Ma: 09:52
hirdetés
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Tegnap: 08:48
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- Tegnap: 18:40
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- 05.20: 20:32
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Ma: 12:46
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- Tegnap: 20:55
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Ma: 07:10
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Tegnap: 11:44
-
Zavargás tört ki Bamakóban - megsebesült az elnök
- Időpont
- Tegnap: 19:07
-
Holnap néhol felhőszakadás lesz
- Időpont
- Tegnap: 04:40
-
NOB vb-ülés - Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- Tegnap: 20:55
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- Tegnap: 18:40
-
Szexuális ellenforradalom
- Időpont
- Tegnap: 15:58
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Ma: 11:52
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Ma: 07:10
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Ma: 12:46
-
Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
- Időpont
- Ma: 09:52
-
Közepes erejű földrengés rázta meg Szófia környékét
- Időpont
- Ma: 06:11
-
Őrizetbe vették Veres Istvánt
- Időpont
- Ma: 15:13
-
Tesco: egy külső cég hibája miatt szakadt le az álmennyezet a siófoki áruházban
- Időpont
- Ma: 11:25
HETILAP
hirdetés