Tíz éve töretlen népszerűségnek örvend a Honfoglaló stratégiai kvízjáték. Bár már nemcsak az interneten elérhető, hanem dobozos formában is létezik, sőt: rendezvényeken is népszerű program, kitalálója, Bihari Attila továbbra sem tett le arról, hogy tévés változata is legyen.
hirdetés
- Hogyan kezdett el stratégiai kvízjátékot fejleszteni?
- A stratégiai játékok és a kvízek voltak mindig a kedvenceim. Az egyetem alatt szinte éjjel-nappal stratégiai játékokat játszottam számítógépen. Amikor megszűnt a tévében a Mindent vagy semmit című vetélkedő, akkor kezdtem el gondolkodni egy saját játékon, amely ötvözi e két területet. A tévében sugárzott új játékok ugyanis nem tetszettek.
- Ki is próbálta magát élő kvízjátékban?
Csak a fotelből voltam nagyon okos, mint szinte mindenki. Bár a Honfoglaló indulása után sokáig én vezettem a ranglistát.
- Hobbinak, szórakozásnak találta ki a játékot, vagy azzal az elhatározással, hogy ebből fog megélni?
- Annyira naiv voltam, hogy eredetileg a tévéknek akartam eladni. A játék nyolcvan százaléka egyébként egy este alatt született meg. Azt éreztem, annyira jó az ötlet, hogy kár lenne, ha a fiókban maradna. A televíziók azonban nem vállalták annak kockázatát, hogy egy kipróbálatlan műsorral esetleg együtt bukjanak. Az internetes változat is azért készült el 2001-ben, hogy bebizonyítsam: működőképes ötletről van szó. Aztán ez rövid idő alatt olyan sikeres lett, hogy elkönyvelték netes játékként.
- Aminek viszont már régóta van offline, dobozos változata is.
- Miután elhagytam az egyéb munkáimat, és minden időmet a Honfoglalónak szenteltem, logikus lépés volt, hogy a játékboltok polcain is ott legyünk. Ez - lekopogom - a mai napig népszerű, annak ellenére, hogy nem áll mögötte hatalmas reklámkampány. Tavaly például többet adtunk el belőle, mint korábban bármikor.
- Honnan jött az ötlet a Színházak csatáira - amelyben 27 színház méri össze tudását Honfoglalóval?
- Egy gyógyszergyár kért fel arra, hogy a konferenciájukon gyógyszerészeti kérdésekkel kibővítve vezényeljünk le egy játékot. Azóta külön üzletágunk lett a rendezvényekre átalakított Honfoglaló, s egy színházakkal foglalkozó munkatársunk javasolta a versenyt. A színészekkel játszott kvízműsor pedig a Duna tévé érdeklődését is felkeltette, s felvételről közvetíti is az egyes fordulókat.
- Tehát végül sikerült bekerülni a tévébe?
- Ez még nem az általam elképzelt módja, de első lépésnek jó. A színházak lelkesek, mert komoly reklámcsomag a fődíj, és a nézők is szeretik. Az igazi tévés vetélkedőt pedig már csak a makacsságom miatt erőltetem - jelenleg inkább a nemzetközi terjeszkedés és a játék kisebb átalakítása van napirenden. A tévés kísérleteink a 22-es csapdájában vergődnek. Van egy leforgatott próbajátékunk, amellyel sok tévét megjártunk. Mindenhol az volt az első kérdés, miután nagy elragadtatással szóltak a játékról, hogy mekkora volt a nézettsége.
BIHARI ATTILA
1969-ben született Tatán • Budapesten végezte el a Közgazdaságtudományi Egyetemet. • 1999-ben találta ki a Honfoglalót. • Nős, egy fiú és egy lány édesapja.
Meghódítják Európát - Az egyetem alatt egy klubot hozott léte, ebből származó alaptőkéjével később részvényekkel kereskedett Bihari Attila, míg meg nem született a Honfoglaló ötlete. Az internetes játék először a TV2 honlapján, a Korridoron futott fel, majd az [origo] égisze alatt működött. A magyar online játék jelenleg az Index tulajdona, Bihari Attila és cége pedig az európai terjeszkedésre koncentrál. Romániában, Bulgáriában, Szerbiában, Cseh-, Német- és Oroszországban is működik Conquiztador név alatt. A vállalkozásnál itthon tízen dolgoznak.

![]() |
| Bihari Attila |

- cikk értékelése /magyarokapiacon/magyar-siker-mely-meghoditja-europat-28838/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 86
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #2
- aksisz
- 2010.04.24. - 16:23
Ó, de rossz címe van ennek a cikknek. Nem valószínű, hogy ezek után túl sok látogatója lesz.
Itt a cikk elején már ott szerepel, hogy Modern kori Honfoglalás, a főoldalra miért nem került rá ? -
- #1
- aksisz
- 2010.04.24. - 11:29
A játék internetes változata ragyogó. A memória frissen tartására is kiváló. Igaz szembe megy a mai oktatás politikával, mert itt bizony nagy szükség van a lexikális tudásra.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Ma: 19:00
-
Most jött a jó hír a devizásoknak: Így áll most a forint
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Nyirő József újratemetése - román közéleti szereplők reakciói
- Időpont
- Ma: 18:03
-
Most robban Bajnai „időzített bombája”: Erre kényszerültek Orbánék
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Újabb negatív rekord: Elképesztő változás az időjárásban
- Időpont
- Ma: 16:20
hirdetés
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Aggódom
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
Pünkösdkor lesz a balatoni szezonnyitó Siófokon
- Időpont
- Ma: 10:14
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Ma: 18:05
HETILAP
hirdetés
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok