Elsőre nagyjából minden együtt volt, csupán az eszköz lett rosszul kiválasztva. Másodjára azonban sikerült.
Emlékszik még valaki a "Mondjunk le az aug. 20-i tűzijáték élményéről az árvízkárosultak javára!!!" facebookos mozgalomra?
Ugye-ugye, pedig nem is volt az olyan régen: néhány hete a teljes online és a hagyományos média is azzal volt tele, hogy vajon mit lép majd a kormány a negyedmilliós táborrá duzzadt internetes közösség követelésére, miszerint 2010. augusztus 20-án kivételesen ne a rakétákat, hanem a tűzijáték hagyományát pukkantsuk el, a megmaradó százmillió forintos tétel pedig az árvízkárosultakat segítse.
A kormány egyébként azt lépte, ami várható volt: kisebb tűzijátékot rendez, jut is, marad is szellemben.
De nem is ez, már a kormánydöntés a lényeg, hanem a mozgalom élete és utóélete. Az antitűzijátékosok a határozattal elvesztették internetes létezésük értelmét, s habár a kezdeményezők megpróbálták a 268 ezer tagot számláló virtuális közösséget egyben tartani, lapjuk történéseit, aktivitását figyelve kijelenthető, hogy ez nem igazán sikerült. Merthogy most már nem arról van szó, hogy a csatlakozók egyetlen ingyen és bérmentes kattintással abba a lélekemelő állapotba röpíthetik magukat: tettek valamit a nagy ügyért. Hanem pénzt kéne adományozni. És az már komoly dolog.
Ezért is írtam az első elemzésemben, hogy mindez majdnem forradalom, néhány elem ugyanis már előállt, a százezreket megmozgató online szerveződés, a spontán alulról szerveződés, valamint a virtuális valóság valódi valóságot befolyásoló hatása, csak hát épp a legfontosabb, az eszköz nem volt rendben. (Tiltakozzunk az esőerdők tarvágása ellen azzal, hogy péntek éjféltől szombat reggel hatig nem kapcsoljuk be a televíziónkat: hát izé, köszönik szépen az esőerdők a valóban gyönyörű, és végtelenül megható gesztust.)
![]() |
| Ungváry Krisztián |
Csakhogy azóta bekövetkezett Magyarországon a valódi Facebookrevolúció is, múlt héten ugyanis sikerrel zárult a "Fizessük ki Ungváry Krisztián büntetését!" néven indult civil kezdeményezés. A június 4-én szárba szökkent mozgalom villámgyorsan érte el célját, hiszen bő hónap alatt összejött a kívánt kétmillió forintos összeg, pedig a csoport "csupán" 839 tagot számlál. Igaz, ők valamennyien tudták, hogy zsebbevágó ügyhöz csatlakoznak a kattintással.
Mint emlékezetes: a Legfelsőbb Bíróság 2010. június 2-i ítélete kártérítésre kötelezte Ungváry Krisztián történészt, mert az Élet és Irodalom című lapban azt állította, hogy Kiss László alkotmánybíró a pártállam idején a pécsi egyetemen az állambiztonságnak dolgozott.
A bíróság ugyan elismerte, hogy Kiss László feladata volt "a hallgatói információs csatornák ellenőrzése", "hangulatjelentések írása", valamint elismerte azt is, hogy tény: Kiss László több alkalommal fellépett a Dialógus békemozgalom ellen, úgy vélte azonban, hogy ebből még nem lehet következtetni arra, hogy ezt az állambiztonság kérésére tette, mert az is lehet, hogy csak pártutasítást hajtott végre.
Elég hülye döntés, az biztos, de azért ne haragudjunk a testületre, mert úgy berágatták a közt, hogy abból szárba tudott szökkenni az első rendes Facebook-forradalom. Kellemetlen mellékhatásként viszont együtt kell élnünk egy alkotmánybíróval, aki úgy védi a demokráciát, hogy korábban csupán pártutasításra nem kedvelte annyira ezt a fajta társadalmi berendezkedést.
- cikk értékelése /media/az-egyiknek-sikerult-30834/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 379
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #7
- rakovszky
- 2011.05.20. - 15:42
ez most akkor a facebook expert lájkolóiról vagy politikáról szólna? -
- #6
- Honfitárs
- 2010.07.27. - 21:24
Előzmény:
#5 plébános
És ezt mostan, hogyan ércsük?
Hogy annak idején az egyházban is sok volt a beépített tégla?
Kedves Pléh-bános? -
- #5
- plébános
- 2010.07.27. - 10:32
Ha valaki szószékre áll és kinyilatkoztat,azt úgy tegye,hogy megfeleljen az igazság kritériumának. Felesleges összefüggések keresésére a történészeknek sincs joga.Nekik is meg kell tanulni a fel- tételezés kifejezésének módját.Ameddig ennek nincsenek birtokába csak negatív visszajelzések érhetik "szorgoskodásukat" -
- #4
- Zokni
- 2010.07.27. - 10:24
Kedves Szerző!
Itten mostan leleplezték a Kiss László alkotmánybírót.
Aha, most már értem. Orbán, ezek szerint, szintén az Ön álláspontján áll. Ezért kezdte el az AB, un. show(ÉS só)hivatallá való átalakítását Stumpf kollega névrokonának alkotmánybíróvá szavaztatásával, aki nem sokkal többet érthet a joghoz, mint az újságírójuk. -
- #1
- vitamin
- 2010.07.27. - 08:58
"Kellemetlen mellékhatásként viszont együtt kell élnünk egy alkotmánybíróval, aki úgy védi a demokráciát, hogy korábban csupán pártutasításra nem kedvelte annyira ezt a fajta társadalmi berendezkedést."
Most már nem 1 ilyen alkotmánybíróval kell együtt élnünk!
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Meglepő akció: Mit csinált Göncz Árpád az aluljáróban?
- Időpont
- Ma: 20:35
-
Rendkívüli hideg jön a hétvégén: havazás, hófúvás is lesz
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Súlyos csörte a Fideszben: Példátlan gazdasági szigort ígértek
- Időpont
- Ma: 17:35
-
Döntött a kormány: Így alakul át az áfa
- Időpont
- Ma: 16:50
-
Különös titkok: Mindent elárul magáról a harmincegy magyar sztár
- Időpont
- Ma: 16:09
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- Tegnap: 14:50
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Ma: 06:21
-
A rothadt hús szagát árasztja a madagaszkári óriásvirág
- Időpont
- Tegnap: 06:02
-
Az idei tél leghidegebb éjszakái következnek
- Időpont
- 02.08: 21:43
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Ma: 08:03
-
„Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Ma: 08:37
-
Rendőrautó karambolozott a XVII. kerületben
- Időpont
- Tegnap: 06:40
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- Tegnap: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- Tegnap: 18:46
-
Konyec filma
- Időpont
- Ma: 15:25
-
„Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Ma: 08:37
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Közösen énekli ma a Ha én rózsa volnékot Gyurcsány, Bródy és Konrád
- Időpont
- Ma: 10:27
-
Konyec filma
- Időpont
- Ma: 15:25
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Ma: 08:03
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Ma: 06:21
-
Jogerős börtön Geréb Ágnesre
- Időpont
- Ma: 11:34
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Ma: 20:35
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Ma: 17:35
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Ma: 20:05

