Az MSZP leleplezte az MSZP-t

Dévényi István
- nezopont_online@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2011.01.27. - 03:52
Létrehozás:
2010.01.19. - 06:33
2010.01.19. - 06:33
 

A Fidesz máris lop, és még inkább lopni fog, ha a párt kormányt alakíthat. Az MSZP hülyeségeket beszél. A Fidesz lehülyézte az MSZP-t, tehát nemcsak lop, de bunkó is. Valójában az MSZP lop.

hirdetés
 
Ez így elég nagy zöldségnek tűnik, pedig a valóságban naponta megtörténik, persze csak a háttér-kommunikációs térben, a sajtóközlemények szerkesztetlen világában, ott, ahol a szerencsés médiafogyasztó nem jár. Ellentétben a hírekkel dolgozó szerencsétlen újságíróval.

Mert már hónapok óta így megy ez: általában Nyakó István kezdi egy roppant izgalmas és időszerű, a Magyar Távirati Irodához eljuttatott sajtóközleménnyel, amire néhány keresetlen szóban Szijjártó Péter, Cser-Palkovics András válaszol azzal, hogy soha többé nem akarnak eztán válaszolni, majd Nyakó már nyomja is levelezőprogramjában az entert, hiszen úgy szép az, ha keretes a szerkezet.

A közönség mindebből viszonylag keveset élhet át: aki csak híradót néz, az szinte teljesen kimarad a politikai homokozásból, az online publikum meg estére kap egy rövidke összefoglalót, ha van hozzá még gusztusa.

Őszinte leszek: kicsit idegesítő mindezt figyelemmel kísérni, miközben odakint, a való világban éppen nem a legjobb irányba mennek közös dolgaink.

Mindenesetre január 10-én, Pécs Európa kulturális fővárosává válásának napján rekordmagasságba emelkedett a baloldali médiaszennyezés mértéke. Kívülről a dolog úgy nézett ki, hogy Bajnai Gordon és Páva Zsolt közös sajtókonferenciát tartott az esemény tiszteletére, sőt közösen nyitották meg a rendezvénysorozatot, még sőtebb: amikor az istenadta nép néhány fia és leánya kifütyülte a mikrofon elébe lépő kormányfőt, a pécsi polgármester intette csöndre az elégedetlenkedőket; szóval eközben Szabó Zoltán is tájékoztatta a sajtót.

Szabó Zoltán a Magyar Szocialista Párt informatikai alegységének legújabb vívmányát mutatta be: egy honlapot, ahol térképes formában leplezik le a Fidesz önkormányzati botrányait. Címe is van neki: Így kormányoztok ti! A legmókásabb az egészben, hogy a teljes MSZP-nek az egész országból annyira kevés - szerintük - korrupciós ügyet sikerült összelapátolnia, hogy a kis térképüket kiegészítették az eladósodott önkormányzatok opcióval is.

Magyarán: hazánkban bűn, ha egy jobboldali helyhatóság a baloldali kormány folyamatos önkormányzatsanyargató közpénzkezelési gyakorlata miatt hitelek felvételére kényszerül. Még egy olyan menüpont hiányzik a fejlesztésből, hogy fideszes polgármesterek, akik a jövőben akár bűnt is elkövethetnek.

A kulturális fővárosság jegyében eltelt hétvége közéleti jegyzőkönyve egyébként úgy teljes, ha megemlítjük, hogy a nagy szocialista online leleplezés időszakában helyezték előzetes letartóztatásba a szocialista felügyelet alatt álló Budapesti Közlekedési Vállalat 86 milliós Eleonóra nénijét, akiről kiderült az a további apróság, hogy vagy száz fincsi végkielégítés ment át a kezei között, mire nyugdíjasként végre saját magát is jól végkielégítette.

Szerencsére a Fidesz nem reagált MSZP-korrupciós térképpel: azon úgyse sokat lehetne kivenni a mindent elborító veres áradatban.
 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/media/az-mszp-leleplezte-az-mszp-t-26531/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
238

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 32 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #32
    Zokni
    2010.08.02. - 13:38
    Kedves Szerző!
    Ön csak tudja, hogy ez egyszerű védekezési mechanizmus. Így reagálnak a folyamatos - mendemondákon alapuló - propaganda-hadjáratra, mely az egyes ügyek megfelelő sajtókampányával, az egész MSZP/SZDSZ- apparátus köztörvényes bűnözővé való extrapolációjára irányult, hogy aztán valóságos választási győzelmet tudjanak kicsikarni...

    És nyilván azt is tudja, hogy ezt Orbán is tudja. Ezért próbálja - üldözőit akadályozandó - a demokratikus garanciák szikláit maga mögé gördíteni (AB, KE, OVB, sajtószabályozás stb.), hogy nehogy úgy járjon még egyszer, hogy egy önuralmát elveszített fegyvertársa "kötelezése", váljon egy hasonló kampány eredményeképp, a Fidesz politikai öngyilkosságának eszközévé...
     
  2. #31
    zsil
    2010.01.20. - 11:05

    Előzmény:
    #30 Napoly
    Egyetértek, ne szerezzünk nekik pontokat!

    Most nagy az eligazítás, meg tanulják az újmódit.

    Ennyire csótány egyedekkel nincs miről tárgyalni.
     
  3. #30
    Napoly
    2010.01.20. - 09:17
    Úgy látom tegnap a HV fórumára is beszivárogtak az mszp online kampány agitátorai.
    (nick)név szerint: cicafej, IgazMagyar01, KISOKOS2

    Mindhárman a societas - új mozgalom által meghirdetett verseny keretein belül jöttek közénk provokálni az itt fórumozókat. A választási "versenyük" szabályzata itt található:

    http://m.blog.hu/ke/kepviselofunky/file/VERSENYKI%C3%8DR%C3%81S%20-%20Netkamp%C3%A1ny%2020100112.pdf

    Javaslom ne reagáljunk ezen hívatlan kommunisták hsz-eire, talán akkor maguktól elkotródnak.
     
  4. #29
    zsil
    2010.01.20. - 08:33

    Előzmény:
    #25 jemand
    Ha megfigyeled a híreket, egyértelmű, hogy hülyére hazudják magukat, a nyugdíjasoknak meg hiába magyaráznánk a KSH és a trükk összefüggéseket!

    Van egy igazán helytálló mondat, miszerint, az pityegtet, aki fizet!
     
  5. #28
    zsil
    2010.01.19. - 21:59
    Itt a használati útmutató!

    http://m.blog.hu/ke/kepviselofunky/file/VERSENYKI%C3%8DR%C3%81S%20-%20Netkamp%C3%A1ny%2020100112.pdf
     
  6. #27
    zsil
    2010.01.19. - 21:55
    http://mandiner.hu/cikk/trollbajnoksagot_hirdet_a_societas
     
  7. #26
    zsil
    2010.01.19. - 19:16

    Előzmény:
    #25 jemand
    Most már értem, mire szolgált a gépemen "véletlenül" megjelent pontok száma obiék "felszólalása" mellett!

    Remélem, Fletóval és Kolompár Orbánnal együtt fogják áztatni az alfelüket.

    Tanácsolom nekik, vigyázat! Ha Fleto kezet fog velük, várjanak a kifejlettel estig!
     
  8. #25
    jemand
    2010.01.19. - 19:01
    index-forum:

    Mszp - topiknyitásért wellnesshétvége
    Ifjúszocialista kampányverseny, nyereményekkel. 8. pont Ha egy fórumon új topic-ot, azaz témát nyitsz, azért 5 pont jár. 9. pont Ha a saját topicodon, vagy blogodon 10 hozzászólás érkezik, akkor plusz 1 pontot jóváírunk Neked. Minden további 10 hozzászólásonként újabb 1 pontot kapsz. Főnyeremény: Kétszemélyes wellness hétvége
     
  9. #24
    zsil
    2010.01.19. - 18:09

    Előzmény:
    #13 joci0504
    Jocika!!!

    Én emlékszem Rád az előző választások előtt írt marhaságaid okán!

    Gondolom, most megint végigjárod a fórumokat , és izzadságtól csöpögő homlokkal nyomod a Debreczeni és Grétzy féle "evangéliumot".
    Mondd már el, hogy működik ez? Mivel tartanak benneteket sakkban, hogy lesüllyedjetek erre a színvonalra?
    Vagy jól fizetnek?
     
  10. #23
    trgellajos
    2010.01.19. - 14:52
    előző Joci o5o4 nek tisztelettel.
     
  11. #22
    trgellajos
    2010.01.19. - 14:49
    A felvetés jogos,de azért az legyen tiszta ,hogy hitelfelvételből az utóbbi 2o mrd euróból az önkormányzatok nem kaptak sőt az éves költségvetésben folyamatosan elvesznek tőlük.E mellet meg kell jegyeznem ,hogy a szoc.lib kormány által összehordott 13.ooo mrd ft-nyi adósságot nem az önkormányzatok hibás gazdálkodása okozta.,hanem a szocik hozzánemértése.2002 ben 8.3oo mrd ft volt az adósságunk most meghaladja a 20.000 mrd ft-ot.Ez van.
     
  12. #21
    trgellajos
    2010.01.19. - 14:38
    Talán valaki szólhatna ennek a nyakónak és párttársának ,hogy a börtönök nem a jobboldali politikusokkal vannak tele, és minden jel szerint a helyzet fokozódik lásd a bkv-t,aztán kissé később majd a mávot és a többitHa minden jobboldali polgármester minden nap megtömné a zsebét sem tudnának annyit ártani az országnak, mint ezek az elmúlt nyolc évben.Kár hogy még most is ők mocskolódnak persze ehhez sok pénz kell az meg van dögivel.Számolatlanul talicskával tolták ki ,hogy klasszikust idézzek talán ha dolgoztak volna érte nehezebben költenék hülyeségekre.Szebb Jövőt !
     
  13. #20
    mocorgo
    2010.01.19. - 13:51
    Azért kiállt az MSZP farkast mert tudja, hogy közeleg az elszámolás időszak. MSZP-ek nem az a tolvaj aki lop hanem akit rajta kaptak ez pedig ti vagytok.
     
  14. #19
    nagyx
    2010.01.19. - 13:34

    Előzmény:
    #16 1istvan
    beenni nem fogom, sőt bevenni sem, de szerintem a legtöbbet azzal nyerhetné a FIDESZ, ha elkezdené a saját portáját is megtisztítani az élősködőktől, és nem átvenné és folytatná az MSZP-től, hogy a mi emberünk, és ő csak makulátlan lehet. Sajnos nagyon sokan azt a következtetést vonják le ezekből (már nem a térképre feltett fantasztikusan magasívű korrupciós és egyéb "ügyekből"), hogy ha nekik lehet, akkor én sem fogom másképp csinálni.
     
  15. #18
    Obulus
    2010.01.19. - 13:16

    Előzmény:
    #14 nagyx
    "Ettől függetlenül nagyra értékelnék egy olyan oldalt, ahol pártállástól függetlenül a jogerős végzésekkel rendelkezőket (büntető és szabálysértési ügyekben) feltüntetnék a tettével együtt (visszamenőlegesen 1990-ig)."

    Én is.
     
  16. #17
    Obulus
    2010.01.19. - 13:14
    "azon úgyse sokat lehetne kivenni a mindent elborító veres áradatban. "

    Kedves Dévényi!

    Elégítsd már ki légyszives a kíváncsiságunkat, az egész országot elborító veres áradat leleplezésével.
    kösz.
     
  17. #16
    1istvan
    2010.01.19. - 12:54

    Előzmény:
    #14 nagyx
    nehogy már komolyan bedd ezt a térképet.
    ha ilyen 5leteket adsz még szabó is azt fogja hinni, hogy "értelmeset" csinált.
    szerintem most tudja, hogy na ha ezt is beveszi a sok elhülyült minimálbéren vagy az alatt élő nyugdíjas akkor még akár közel is kerülhetünk a nyeréshez.
     
  18. #15
    1istvan
    2010.01.19. - 12:51

    Előzmény:
    #8 zsil
    ne hülyéskedj
    annyira nem lehetsz elfogult, hogy azt hidd komolyan gondolta.
    nem látod benne az iróniát? szerintem csak példa arra mi következhet még.
     
  19. #14
    nagyx
    2010.01.19. - 12:49
    Javasolnám, hogy kerüljön kiegészítésre a térkép, hogy milyen párt irányította a települést a 2006-os választások előtt, és mennyi volt a tartozás mértéke. Ebben az esetben lehetne mit kezdeni a számokkal.
    Egyébként meg kiváncsi lennék mennyi Budapest tényleges tartozása...
    valamint az országé... bár ezeket lehet, hogy jobb, ha nem tudom, mert nagyon rosszul lennék az mértékétől.
    Továbbá úgy tudom, hogy az ártatlanság vélelme nemcsak a bűnözőknek, illetve az MSZP-s, SZDSZ-s, satöbbi párt képviselőit illeti meg, hanem mindenkit, beleértve a FIDESZ-es képviselőket is.
    Ettől függetlenül nagyra értékelnék egy olyan oldalt, ahol pártállástól függetlenül a jogerős végzésekkel rendelkezőket (büntető és szabálysértési ügyekben) feltüntetnék a tettével együtt (visszamenőlegesen 1990-ig). És remélem a FIDESZ - ha megnyeri 2/3-os többséggel a választásokat - első intézkedései egyike lesz eltörölni a mentelmi jogot szabálysértési és büntető ügyekben.
     
  20. #13
    joci0504
    2010.01.19. - 10:29

    Előzmény:
    #6 zsil
    Nem az a bűn, hogy hitelfelvételre kényszerülnek! Ott lehet csalni, lopni ahol a pénzfelhasználás történik, nem ott ahol elosztják! Az önkormányzatok döntő többsége fideszes....A baloldali "oknyomozó" ujságirás még gyerekcipőben jár a jobboldali médiához képest és sokkal szemérmesebb is!
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 32 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés