"Körülnéztem a zöldellő tájon; később, valahányszor az igazi hazafiság érzésére gondoltam, ennek a délelőttnek érzelmei újultak föl bennem. [...] A táj megszépült, patinát és lelket kapott" - írja, nekem pedig ez jutott eszembe, amikor Ángyán József Sárszentlőrincen mondott elkeserítő szavait hallgattam Gulyás János Csak csendben, csak halkan... című filmjében.

A Hír Tv Vetítőjében műsorra tűzött tévéváltozatban Gulyás (méltóképpen a testvérével közösen készített eddigi látleletekhez és illeszkedve néhány elhivatott pályatárs műveihez - például a kisposták bezárásáról szóló Dárday-Szalai-alkotáshoz) a Gyurcsány-éra faluromboló politikáját, a vidéki kisiskolák felszámolásának őrületét követi nyomon, szelíd kérlelhetetlenséggel. Erős férfiak, polgármesterek beszélnek arról, hogy ott sírnak, ahol senki sem látja őket, hosszú ideje a pályán lévő tanítónő mondja könnyeivel küszködve, hogy sokfelé hívták dolgozni, de nem ment, mert úgy gondolta: jókor van jó helyen. Ángyán idézi Mihályi Pétert, a tavaly jobblétre szenderült SZDSZ főállású reformerét, aki kertelés nélkül kimondta: a falu "üzemmérete" túl kicsi, nem működtethető hatékonyan, ezért meg kell szüntetni. "Egész Nyugat-Európában nincs falu" - állította. A film döbbent rá: mekkora szerencsénk van, hogy - Tápszentmiklóstól Viszákig - akadtak leleményes polgármesterek, iskolaigazgatók, akik nem hideg technokrata szemmel nézték szűkebb hazájukat, hanem tudták: a helynek lelke van, és (akár kiskapukat is kihasználva) életben tartották a gondjukra bízott intézményeket.

Gulyás megint fontos területet térképezett fel közös jelenünkből, végig érdekfeszítően, jó tempóban, az Ismeretlenek című filmjéből már ismerős szuggesztív zenével, kérlelhetetlenül célra tartva. Köszönet neki, Erdélyi János és Zsigmond Dezső szerkesztőknek, valamint a Hír Tv Vetítőjének, hogy teret adtak a filmnek - bízzunk benne, hogy a téma utánkövetéséhez is akad majd pénz, paripa, fegyver.