Aki ezt megteszi, vagy hagyja megtörténni, annak nevét piros betűkkel írják a honi médiatörténelem nagykönyvébe.
Tanácskoztak Kötcsén. Orbán Viktor is előadást tartott, a frissiben megválasztott miniszterelnök egyebek mellett a következőt mondta:
"A modern jobboldal számára szükséges, de már nem elegendő a régi, hagyományos magyar nemzeti keresztény kultúra, ami 1945 előttről származik, és túl nagy ívet fog át. Itt már egy egyszerű restauráció nem segít, hiszen egész nemzedékek maradtak ki ebből a kultúrából. A régit megőrző, de új, modern jobboldali kultúrára van szükség." Illetve hogy a magyar jobboldali kultúrát frissíteni kell, művekkel, díjakkal, ünnepekkel.
Nos, a tudósítások szerint a médiáról egy árva szó sem esett, meg nem is szerencsés jobboldali meg baloldali kultúráról beszélni - kivéve, természetesen, ha politikai kultúráról van szó -, de ha már így élesbe fordult a téma, és nem is akárhol, betolnám a rendszerbe a médiatörvényt, illetve mindazt, amit ez a kényszerből összetákolt jogszabály jelent. Ha már forradalom és megújulás, ugyebár.
Szóval a Fidesz a kétharmados győzelmével történelmi tettek sorát hajthatja végre, és ebben semmi pátosz nincsen. A kettős állampolgárság ügye, a kisebb Országgyűlés kipipálva, és nyilván törlesztve lesz valamennyi adósság, amelyet a politikai elit az elmúlt húsz esztendőben felhalmozott. Talán eljő a mi időnk, sajtómunkások ideje is. Mert Magyarországon bizony igencsak egészségtelenek a médiaviszonyok.
Nem a régi lemezt nyekeregtetem, szó sincs ilyen-olyan médiafölényről meg politikai erőviszonyokról, egyszerűen csak a piac nem tud érvényesülni médiafronton, meg a közszolgálatiság. Főleg utóbbi fájdalmas, de van erre is orvosság.
A kereskedelmi televíziózásnál tiszta a helyzet: rossz a törvény, mert egy korábbi pillanatot rögzít, és azt hurcoljuk magunkkal örökkön-örökké. Hát legyen szabad a verseny! Győzzön a frissebb, izgalmasabb, szórakoztatóbb! Aki Magyarországon akar televíziózni, csinálja. És akkor nem fordulhatna elő, ami egyszer már előfordult, hogy a kérdésre, miszerint a rossz nézettségi adatok hatással vannak-e a csatorna bevételeire, az egyik országos televízió illetékese így válaszoljon: "Természetesen nem, kommunikációs felületként nem vagyunk eredménytelenebbek egy rosszabb nézettségnél sem. Nincs direkt összefüggés."
És a közszolgálati televíziózásban sincs szükség varázslatra. A Fidesz most megkapta a lehetőséget, hogy, szakítva a rossz hagyománnyal, kiszálljon, vagy pontosabban: ne szálljon be a Magyar Televízió működtetésébe. Minálunk makacsul tartja magát a hiedelem, hogy a közszolgálati televíziót az aktuális kormánypártnak kell alárendelni, mert az a siker záloga, de mivel már valamennyi párt veszített az MTV "segítségével" választást, ideje a reális térben értelmezni a problémát.
Aki hagyja, hogy az MTV amolyan magyar BBC legyen, az nyer. Nem választást, mert az nem a tévészékházban dől el, hanem szakmai elismerést, nemzeti megbecsülést és a többit, nevét pedig piros betűkkel írják a honi médiatörténelem nagykönyvébe. Ha pedig ez a BBC-vé lett MTV még a legkorszerűbb formában a világhálóra is föltelepül, akkor máris behoztuk az évtizedes lemaradást.
Csak hát előbb meg kellene fogalmazni, hogy mit is jelent Magyarországon a közszolgálat. Mert 1990 óta még ezt az alapot sem sikerült lerakni.
- cikk értékelése /media/magyar-televiziot-29782/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 259
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #20
- Zokni
- 2010.06.13. - 10:52
Előzmény:
#17 kergebirka
Kedves Nagyeszű!
"...a gazdasági világválságot is a FIDESZ számlájára fogja írni a libsi/bipsi média!"
Éppen a "libsi-bipsizéssel" ad többszörös jelentőséget olyasminek, ami csak a beteges agyában létezik. -
- #19
- Zokni
- 2010.06.13. - 10:47
Kedves Szerző!
Dicséretes a jóhiszeműsége. Biztos, hogy EZT akarta leírni? -> A jobboldali politika, mint olyan, nem létezik, illetve az alapvető változást a köztévé, közösségisége, tehát politika-mentessége jelentené.
Amennyire tudom, a médiatörvény alkotói azt elismerték - Önnel szemben -, hogy ez utóbbi, szinte lehetetlen elvárás. Ezért találták ki, hogy akkor LEGALÁBB a "civil" kuratórium, legfőlül, érvényesítse a közösségi érdekeket. A pártok ezután azonnal beszálltak a "cvilszférába"...
Ráadásul már olvasható, hogy az elképzelések szerint, éppn hogy NEM a függetlenség, hanem a kormányhoz való egyértelmű "csecsközeliség" a Fidesz koncepciója, az intézmények összevonásával.
(A BBC függetlensége - ha létezik -, akkor komoly tradicionális/belpolitikai/társadalmi alapokon nyugszik, melyet egy kormányváltással nem lehet megváltoztatni.)
-
- #18
- imperative
- 2010.06.07. - 02:26
Előzmény:
#11 koronaszep
Neked meg maradjon a kende, alföldi, verebes, sas, betlen, eszterházi, stb stb féle ótvar szennyirodalom és úgynevezett "művészet".
Egészségedre!! -
- #17
- kergebirka
- 2010.06.05. - 22:18
Előzmény:
#15 olvaso6
És remélem a gazdasági Világválságot is a FIDESZ számlájára fogja írni a libsi/bipsi média !
Azért valahol jó érzés ennyire fontosnak lenni a Világban ;-) -
- #16
- zsil
- 2010.06.05. - 14:41
Előzmény:
#0 tamas53
Nem tudom, nem lennél-e büszke egy-két dolgora, de hagyjuk.
Ennél lényegesebb:
Mit szólsz az érzékeny tőzsdék és a "hajóügy" kapcsolatához?
Szerinted mikor szólt az egész világsajtó egy magyar kijelentésről?
Na, kis agyi bubus, ezeken filózzál! -
- #15
- olvaso6
- 2010.06.05. - 14:27
Előzmény:
#9 biborcsiga
"Agyament fidesznyikek először bedöntötték a forintot, a magyar tőzsdét, majd összeomlott az ero, a zloty, és az amerikai tőzsde is zuhanásba kezdett. Ezt akartátok???"
Huh! Ez igen! Ekkora hatalma van Kósa úrnak?! Szegény amerikaiak még majd küldöttségbe jönnek ide, nehogy jobban bedöntse őket a FIDESZ. Megnézném a könyörgő Obamát
.
Egyébként ha nem qrtátok volna el a kormányzást (nem kicsit, nagyon), akkor most nem kellene szembesülni az "eredménnyel". A BAJJAL! Letagadni nem kunszt, azt minden Ferke tudja. Csak nem érdemes.
Most komolyan csiga! Hogyan találhattál ki ekkorát? Mármint marhaságot.
Amikor a forint 310 Ft volt, akkor ki mit mondott? Amikor Soros megrendezte a soros támadását a magyarok ellen, akkor is kajabáltál? Ki volt a hibás? Amikor a maszoposok kiárusították az országot, és 3 szorosára növelték az államadósságot, akkor felemelted a hangodat? Szerintem nem! Legfeljebb a hazugságaikat védted!
Egyébként te megfogtad a zsákot? -
- #14
- zsil
- 2010.06.05. - 12:26
Előzmény:
#12 koronaszep
Valika!
Elmehetsz Heller Ágnes titkárnőjének!
Most mitől tojtál be?
Ha elolvasod még egyszer az általad idézetteket, akkor csak-csak kigyúl egy villanykörte!
Vége a kommunizmust és a liberálnemtudommit dicsőítő "művészet" és "filozófia" kontroll nélküli megbecsülésének.
A Jövőben a "valódi" lesz a "valódi".
Nem erre vágytál? Nem baj, majd fejlődik a szépérzéked! -
- #13
- vagavi
- 2010.06.05. - 07:05
A jelenlegi MTV az "öregapák" hagyatéka unokáikra. Szent fejőstehénnek is tekinthették évek óta , amig le nem púsztították, ki nem zsigerelték. A 90-évektől kezdve szerveződtek ki még azon műsorok gyártásai is, amelyeket egyébként MTV logóval láttak el. A "nagy leépítések idején" is megmaradhatott az a gyakorlat, hogy egy-egy bennfentes családtag belűlről, mig egy-egy elkűldött pedig kivűlről pumpolta kiszervezett cége által a zsíros falatokat , ameddig egyáltalán voltak ilyenek. A szoclib összefonódás nem engedett teret az eredeti ötleteknek, a "másként gondolkodóknak" Sokan voltak az ottlévők, de kevesebben a beavatottak.Még kevesebben a kiválasztottak. Jó lenne ennek az elbutításra itélt szegény nemzetnek egy igazi nemzeti televiziózás! -
- #12
- koronaszep
- 2010.06.05. - 05:28
"a magyar jobboldali kultúrát frissíteni kell, művekkel, díjakkal, ünnepekkel."
Ez jó, komolyan.
Írjatok dicsőítő / jobboldali / műveket, kaptok érte díjakat.
király ... -
- #11
- koronaszep
- 2010.06.05. - 05:25
Előzmény:
#5 Hunnia
Ó, kedves Hunnia !
Jó helyen kapisgálsz.
Az RTL -é is lejár egy év múlva.
Megoldás ?
30 %-ot - az aranytojást tojó szárnyasból / bagóért / - a győztesnek.
Hát, nem csokitolvajok, az biztos .
Elhagyták a kispályát . -
- #10
- berzsenyi
- 2010.06.05. - 01:06
Márminthogy hagyni kéne önjárónak lenni a MTV-t? Nem hinném. A magyar médiakérdés pedig, mint az tagadhatatlan, júdeobolsevik-mélymagyar kérdés, (ha Jobbikos bérkommentelő volnék, nevezhetném ezt egyszerűen bpestizsidó-magyar kérdésnek is).
5#Hunniának pediglen maximálisan igaza van, a koncessziós szerződésekkel kapcsolatosan, meg hát mindazoknak igazságuk vagyon nemkülönben, akik látták a választási kampány során a Fidesz-tv2 politikai násztáncféleségét, meg olvasták, hogy Fellegi-Stumpf megvásárolja az RTL Klub (nem két-, hanem egy)harmadát.
E tekintetben a jelenlegi, sokak által szomorúan tapasztalt szervilizmusú Jobbikot jobbról támadván, felmelegítem legfontosabb ígéretüket, már ami a két igen kártékony kereskedelmi csatorna sürgős agyagba döngölését, majd székhelyének vastagh sóréteghhel való béhintését illeti. -
- #9
- biborcsiga
- 2010.06.04. - 22:04
"A modern jobboldal számára szükséges, de már nem elegendő a régi, hagyományos magyar nemzeti keresztény kultúra, ami 1945 előttről származik, és túl nagy ívet fog át. Itt már egy egyszerű restauráció nem segít, hiszen egész nemzedékek maradtak ki ebből a kultúrából. A régit megőrző, de új, modern jobboldali kultúrára van szükség."
Hol élsz Te? Magyarország bajban van, nagyon nagy bajban van!
Agyament fidesznyikek először bedöntötték a forintot, a magyar tőzsdét, majd összeomlott az ero, a zloty, és az amerikai tőzsde is zuhanásba kezdett. Ezt akartátok???
A szimbólikus politizálásnak vége, Trianonnak annyi, az ország harmada víz alatt áll, már a rabok is a gáton, gyerünk, fogjad meg a homokzsákot!!! -
- #8
- pimpo
- 2010.06.04. - 18:07
Ha ezzel is olyan bénázást csap a Fidesz,
mint a Széles-TV, akkor
majd amikor megnézheti magát,
lesz egy konkrét ürügy.... -
- #7
- Bubucica
- 2010.06.04. - 17:20
Mai hír:
"A közéleti főszerkesztőség élére Havasi Jánost, a miniszterelnök sajtóstábját vezető Havasi Bertalan apját nevezték ki."
A közszolgálatiság nevében, gondolom.
-
- #5
- Hunnia
- 2010.06.04. - 12:38
Hát azért valakik csak eladták a földi sugárzási frekvenciákat a kereskedelmi médiumoknak, nemde?
Azért valakik az ORTT- ben meg is hosszabbították a koncessziós szerződéseiket?
Soroljam még? -
- #4
- Domingus
- 2010.06.04. - 11:47
Előzmény:
#1 Bilulla
Örök kérdés: MTV + Duna egyben?!
Van benne valami, de biztos, hogy nem lehet egyszerűen a kettőt egybetolni! A DunaTV igen sok értéket rakott le és a minőség-nézhetőség terén is egyre jobban fejlődik = tehát nem egy megkerülhető valami!
MTV...mégis csak "Magyarország első televíziója" -, ahogy a szlogenjük is mondja! Sok értéket halmozott fel, igaz az elmúlt 20 (méginkább 13) évben kicsit több volt a hanyattlás, mint a siker...
Való igaz, felesleges két külön intézményt fenntartani: nyugodtan egybe lehetne vonni, DE kikötésekkel: hogy azon belül továbbra is külön státuszuk maradna, nem lenne összevonás pl. műsorpolitika terén. Kéne egy nagy vezérigazgató (vagy elnök) az egész (közös Zrt.) élére - ideértve a Magyar Rádiót és akár az MTI-t is! Egy nagy közös apparástus lenne, jobb összehangoltság, összedolgozás (pl. egy közös munkaügyi, gazdasági részleg...), de a két televízió, a rádió és a hírügynökség kicsit elkülönülne a nagy cégen belül, és mind a négynek lehetne külön megválasztott, adott területhez értő alelnöke, igazgatója! Lehetne mind a két tévének+rádiónak külön hírrészlege is: de a lényeg a nagyobb munkamegosztás, összedolgozás (lásd: MTI-vel)= kevesebb ember, mégis nagyobb hatékonyság (ez esetben gyorsabb és olcsóbb hírszolgáltatás)
Nem ismerem egész pontosan a német viszonyokat, de ott is gyönyörűen megfér egymás mellett az ARD1 és a ZDF -, ha jól tudom, ők is összedolgoznak. Másrészről továbbra is (szerintem) kell egy világtelevízió a magyaroknak (a Duna erre nagyon is jó) és kell egy főleg általános (kicsit inkább az anyaországnak jobban szóló) MTV. Erre is van csomó példa: pl. a lengyel, a spanyol vagy épp a román közmédiának is van ilyen strukturája, csak pl. azt a románoknál TVR Internaţional-nak nevezik!
Nagyobb erő, jobb összehangoltság, hatékonyság talán meghozná a közmédiumok várva várt jobb termelékenységét és talán kreatívitását (ezzel együtt a nagyobb elismertséget, létjogosultságot /amit ma sokan megkérdőjeleznek/ és talán a nagyobb nézettséget)! -
- #3
- sutbaone
- 2010.06.04. - 10:01
Ott is ellopják a nagy pénzeket, mint máshol- És csak a régi szervilis libsi-szoci hangütés. Amikor ők vannak hatalmon szervilisek,amikor a jobboldal, akkor kritikusak,csúsztatók,ellenzékiek lesznek.
mikor lát hatjuk a közszolgálatiban Ókovácsot,vagy Bayer Zsoltot, egy olyan csatornán,melyhez nem műsorszolgáltató előfizetése szükségeltetik, hanem csak egy kihuzható antenna kell,vagy az sem ? Aki a bolgár akarja nézni,meg a Havat az nézze,aki a Bayer Zsoltot, az nézhesse azt, a hírek meg legyenek politikamentesek !! -
- #2
- zsil
- 2010.06.04. - 08:35
Lassan már teljesen fogyaszthatatlanok lesznek a médiumok.
A média világa már vastagon átpolitizált. A média-puma is csak hitelből ugrál. -
- #1
- Bilulla
- 2010.06.04. - 08:17
Csődbe vinni, a pénz kitermelő székház szerződésekkel egyetemben. Majd utána esetleg egy tv-t gyúrni az MTV-ből és a Dunából.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Teljes össztűz Orbánékra: Ezt tervezi a kormány
- Időpont
- Tegnap: 21:27
-
Szenzációs felfedezés: Íme egy gyógymód a halálos kór tüneteire
- Időpont
- Tegnap: 20:07
-
Vaskos döntés: Betiltják a palackozott víz árusítását
- Időpont
- Tegnap: 19:22
-
Mikor jön a meleg idő? Tudja meg
- Időpont
- Tegnap: 18:46
-
Nehéz helyzetben Orbánék: Elárulták, mi jelenti a legnagyobb gondot
- Időpont
- Tegnap: 18:16
-
Egy ValóVilág-szereplő verte össze a Blikk újságíróját
- Időpont
- 02.08: 04:54
-
Az MSZP-kormányok elodázták, az Orbán-kormány döntött: a Malév-csőd anatómiája
- Időpont
- 02.08: 15:01
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- Tegnap: 14:50
-
Az idei tél leghidegebb éjszakái következnek
- Időpont
- 02.08: 21:43
-
A rothadt hús szagát árasztja a madagaszkári óriásvirág
- Időpont
- Tegnap: 06:02
-
Rendőrautó karambolozott a XVII. kerületben
- Időpont
- Tegnap: 06:40
-
Konszolidációt, megértést, változást ígért Lázár János Berlinben
- Időpont
- 02.08: 08:41
-
Íme a hazánkról szóló legképtelenebb blődségek húszas listája
- Időpont
- 02.08: 12:16
-
Extrém hideg!
- Időpont
- Tegnap: 18:46
-
Halálos baleset a Mátrai Erőműben
- Időpont
- 02.08: 07:11
-
Ami sok, az sokk
- Időpont
- Tegnap: 15:00
-
Ami sok, az sokk
- Időpont
- Tegnap: 15:00
-
Példátlan szigort hoz az új büntető törvénykönyv?
- Időpont
- Tegnap: 08:30
-
Rendőrautó karambolozott a XVII. kerületben
- Időpont
- Tegnap: 06:40
-
Cséfalvay: Három kihívással kell szembenézni a válság megoldása érdekében
- Időpont
- Tegnap: 18:16
-
Egy székely lány Pesten: Bocskor Bíborka
- Időpont
- Tegnap: 07:40
-
EP-meghallgatás: Vita a magyar helyzetről, jogalkotásról
- Időpont
- Tegnap: 21:27
-
Hitelrontás
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- Tegnap: 14:50
-
Lemond a lakhatási támogatásról Nyikos László és Pörzse Sándor
- Időpont
- Tegnap: 13:06
-
A nyolcadik évaddal véget ér a Doktor House
- Időpont
- Tegnap: 15:21
