A csatorna állítja, hogy egy kis apróságtól eltekintve minden rendben van. A sértett fél viszont teljesen másként emlékszik.
A történet gusztustalan. Úgy kezdődik, hogy a Bors című bulvárlap újságírója minden idők egyik leghazugabb, legrohadékabb cikkét hozta össze Pál István nógrádi dudásról, csak mert kellett aznapra valami anyag, amiben van paraszt meg szex.
Aztán a Megasztár munkatársa meg úgy gondolta, kéne a műsorba ez a vén kujon. Ezért megkeresték Pál Pista bácsit, hogy jöjjön már el Budapestre énekelni. És mivel az öreg rengeteg fellépésre jár, örömmel mondott igent. Az 1919-ben született Pál István egyébként a Madách Imre-díj kitüntetettje, a Népművészet Mestere, a Magyar Kultúra Lovagja, megannyi település díszpolgára.
Eljött az úgynevezett fellépés napja. Pista bácsiért autó jött, vitték egyenest a Megasztár selejtezőjére. Ott furcsa volt ugyan neki, hogy milyen sokan várakoznak a folyosón, de azért aláírta a fellépéshez szükséges papírokat, és várt a sorára. Azt is furcsállotta, hogy a dudáját nem is kellett bevinnie a "színpadra", ám mivel a vele szemközt ülő négy ember - a zsűri - biztatta, elénekelt egy nótát. (Jut eszembe: Presser Gábor vagy Eszenyi Enikő tényleg nem ismerte fel a Madách-díjas népművészt? Friderikusztól és Mester Tamástól ilyesmit nem kérdeznék.)
Pista bácsi már épp távozni akart a kurtán-furcsán sikerült fellépésről, amikor a stábból utána kiáltott valaki, hogy álljon meg a menet, a papírra az van írva, hogy pajzán, szexuális dalok, abból is kéne produkálni valamit. Szegény öreg nagyon elszégyellte magát, hogy vele ilyen csúfság történik, levette a kalapjára biggyesztett sorszámot, összetaposta, kikérte magának ezt az egészet, aztán otthagyta a pesti népet. Később azt mondta: majdnem elsírta magát szégyenében.
Én meg kővé dermedten figyeltem, ahogy az öreg megjelenik mint felfedezésre váró amatőr. Fel is hívtam a TV2 szóvivőjét, Koltay Tamást:
- Ki nevezte be Pál Istvánt?
- A TV2 kérte föl a szereplésre, mert olyan személyiségnek tartjuk, aki értéket képvisel a művészetével. A hasonló jellegű televíziós produkcióknál bevett szokás, hogy a készítők közvetlenül keresnek meg előadókat.
- Akkor miért nevezik a Megasztárt tehetségkutatónak?
- Attól, hogy valaki nem maga adja be a jelentkezését, hanem felkérésre csatlakozik, nem esik csorba a műsor tehetségkutató jellegén.
- Elmondták Pál Istvánnak, hogy miféle felkérésről van szó?
- Természetesen, a szerkesztők többször is elmondták neki, hogy a Megasztárban fog fellépni.
- De ő nem így emlékszik.
- Pedig így történt.
- Miután kiderült, hogy Pál Istvánt bántja, ami történt, miért adták le a "szereplését"?
- Pista bácsi nem kérte, hogy hagyjuk ki az adásból a produkcióját. A producer még a Zeneakadémiával is egyeztetett, akik szintén nem gördítettek akadályt a képernyőre tűzés elé.
- Akkor miért vágták ki azt a részt, amikor az öreg kikéri magának a történteket?
- Csupán azt a részt vágtuk ki, amikor az egyik zsűritag a Bors alapján megkéri, hogy énekeljen pajzán nótákat. Azóta többször és több helyen is elnézést kértünk tőle azért, hogy rossz érzéseket keltettünk benne a valótlanságot állító cikk felemlegetésével.
Részletes, minden bizonytalanságra választ adó magyarázat. Ezek után nincs is más teendőnk, mint végleg kiprogramozni készülékünk csatornakínálatából a TV2-t.
- cikk értékelése /media/megasztar-botrany-presser-eszenyi-tenyleg-nem-tudott-semmit-29486/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 481
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #53
- tmborbala
- 2010.09.19. - 16:50
Előzmény:
#52 kabala73
Na a mai adásban is sikerült leadniuk. No comment! :-(((( -
- #52
- kabala73
- 2010.05.24. - 22:09
Ez mekkora szemétség! Ezeknek fogalmuk nincs a szórakoztatásról, mert ez nem szórakoztató, hanem siralmas. Tetvek! -
- #51
- imperative
- 2010.05.23. - 13:07
Előzmény:
#0 tamas53
Mindez senkit nem érdekel.
Ez egy politikai fórum. -
- #50
- jobbraát
- 2010.05.23. - 08:23
Egyszer megnéztem a megasztár selejtezőjét, valóban FELHÁBORÍTÓ.
Gyanús volt rögtön a " kiröhögendő" rémalakok tudatos műsorba illesztése.
Most olvasva az öregÚR ( nem bácsi - undorító ez a lesajnáló lipótvárosi stílus!) története.
Ezt az ügyet ki KELL vizsgálni ( ORTT , stb ) és a TV2 CSALÁSÁÉRT 100 MILLIÓS bírságot kell kiszabni. EZt megelőzöen, ennek megfelelő törvényt kell hozni. Első csalás, az ország becsmérélése 100 millió, újbóli elkövetés 500, utána 1 milliárd büntetés.
Egyszerü, JOGSZERŰ! Majd eldől, van-e valós akarat a rendszabályozásra!
Megnézzük, kivárjuk, és legközelebb igy választunk. H egyik jelenlegi parlamenti párt sem vállalja a rendcsinálást, majd alapitunk ujabb pártot!
Visszatérve a megasztár ügyhöz.
A társadalomnak HUMANISTÁNAK kell lennie. Nem deviáns emberek piedesztálra emelése fő feladata. A szórakoztató "ipar" területére térve, a bohóc púpján a cirkuszban azért nevetünk, mert TUDJUK, csak vicc, a csetlés botlás szórakoztatás.
A megasztárban láthatóan mentális problémákkal küszködő egyének a "professzionális" zsüri előtti szerepeltetéséből remélt néző-többlet megtestesíti a legundorítóbb mocskos televiziózást.
További kérdés ennek a zsürinek a " népbíróságszerű" müködése. Hogy ennek a testületnek egy olyan szétkopott, pénzért mindenkinek felajánlkozó, szánalmas, szemmel láthatóan pszichopata pojáca Friderikusz Sándor a tagja, aki a kultúra olimposzáról alázza a szerencsétleneket, nem meglepetés.
( Kíváncsi vagyok, vajon Friderikusz ÜGYEIRŐL hasonló stílusban készült produkciótól mi lenne a tisztelt úr véleménye.... )
A piroshajú Eszenyi meg a húsz éve semmit sem produkáló Presser úr is megérne egy pár sort, de élvezzék nyugodtan magas.. poziciójukat.
Azon is el kellene gondolkozni, vajon miért éppen egy idős elismert népművész parasztembert tettek nevetségessé? Miért nem egy buzifelvonuláson pozoló terryblack előadóművészt???
Ezeknek az embereknek FŐ célja MINDEN MAGYAR ÉRTÉK szisztematikus pusztitása.
Fogjuk le kezüket!
-
- #49
- ajaj
- 2010.05.22. - 10:12
Előzmény:
#41 HölgyVálasz
A szűk rétegről annyit,hogy a saját anyanyelvi zenei kultúráját művelő emberek száma közel 2 millió ember kis hazánkban.Az ismertséget pedig nem a tv közvéleménykutatás boszorkánykonyhájából kell nézni.
apropó:Uhrin Benedek.Mond most ez a sztárnév 2010-ben valamit valakinek?
Olyan világban élünk,hogy ami már olyan sz..r,az jó.
Amúgy Pista bácsi a Guiness Book-ban is benne lehetne ,mint 91 éves tradicionálisan zenélő dudás,de én örülök,hogy nem szerepel egy lapon egy forma1-es hamburger vagy csilipaprika zabálóval. -
- #48
- zsil
- 2010.05.21. - 22:08
Előzmény:
#45 olvaso6
Én sohasem tartottam másnak a "művésznőt", mint ami. -
- #47
- zsil
- 2010.05.21. - 22:04
Előzmény:
#37 koronaszep
Légy szerény!
Egyébként lesz esélyed megtudni, merre lakik az Úristen, aki nem én vagyok!
Nem szoktam lebukni, veled ellentétben!
Rád meg minek szórnék átkot, van Neked elég ellenséged!
/ Mint tudod, egyetlen Linket sem nyitok meg, amit Te ajánlasz/.
Ilyen bolondnak, mint Te sohasem lennék az apukája sem, nem hogy az anyukája!
Egyébként meg marha rossz lehet Neked, Valika, de a hathuszast talán nem késed le!
-
- #46
- pupilla
- 2010.05.21. - 22:03
Valóban,az aljasságnak nincs határa, ARC kell hozzá ,Pista bácsi egy jó vehemes ügyvédet fogadjon ,pert akasztani a nyakukba. -
- #45
- olvaso6
- 2010.05.21. - 20:07
Előzmény:
#42 respondent
Valamikor régen láttam Eszenyit a Veszedelmes viszonyok-ban. Iszonyat volt!
Visított, mint egy malac, modoros volt.
Azt találgattuk többekkel, ki lehet a patrónusa, mert az a "teljesítmény" rémísztő volt.
Lehet, hogy mára már ragadt rá valami a szakmából, de azért nem sok. -
- #42
- respondent
- 2010.05.21. - 18:25
http://www.youtube.com/watch?v=_mkjoNwYqp0
Eszenyi Enikő művészete:-) -
- #41
- HölgyVálasz
- 2010.05.21. - 18:16
#5 zsil!
-Nemcsak a celeb világ!...mások is… ők is a pénzért és erkölcsi korlát nélkül…
.
#12 Tobruki!
))))…
-Jó, hogy a kisbetűs istent említed, mert a nagybetűs nem teszi…
-Vajon léteznek véletlenek?...(ezen a portálon már sok, becsben tartott fórumozó kifejtette, hogy soha semmi sem véletlen)
.
#23 ajaj! Kedves ajaj! Azért ne ragadtasd el ennyire magad! Pista bácsit ismeri egy szűk réteg és egy másik szűk rétegnek „rémlik valami”, ha róla van szó. Azért nem kéne milliókkal dobálózni, mert az ilyen mindig visszatalál a feladóhoz. Nem kell semminek és senkinek az ismertségét és munkásságát nagyítani, a tisztelethez ez nem föltétlen szükséges.
.
#16 -nori- !
- Ha Pista bácsi aláírt a szereplés előtt, bizony nem sok esély van perelni, amint másnak sem, aki odamegy. Különbséget pedig ebben nem tesznek, bárhogy is hívják az illetőt.
A módszer pedig nem egyedi, s nem is újkeletű. A média világaiban mindenki gátlástalan, ha az érdekük ezt kívánja. Kivétel csak olyan kevés van, ami kizárólag azért létezik, hogy a szabályt erősítse.
- A pofán vágást biztosan csak felindultságból írtad.
-Presserhez ez már réges-régen nem méltatlan…ki tudja? talán soha nem is volt az, csak a látszat volt a csaló. A cikk címe sem véletlenül éppen az, ami. („Megasztár-botrány: Presser, Eszenyi tényleg nem tudott semmit?”) Senki sem lehet oly naív, hogy azt higgye, hogy nem… Ez van. (és ez is volt… )
- A pénz hatalma bizony nem csak az ellenfeleknek róható föl. Sokszor a kegyelteknél, a kegyelettel teljeseknél, a példaképnek kiáltottaknál jobban hibádzanak a dolgok.
- Eszenyinek meg tényleg „rázós” a hangja.
.
#29 zsil ! Ahogy mondja! Becstelen ember az, aki pénzért eladja (eladta) a „lelkét”.
.
#33 sakos! Nemcsak a nézőkért! Az olvasókért dettó. A recept ugyanaz, kinek melyik az alázóbb…
Maradandóan írottan-e, vagy egyszer látottan, hallottan…
-
- #40
- respondent
- 2010.05.21. - 18:13
A 20. sz. hajnaláig azt sem tudtuk, hogy másra is képesek, mint vigéckedésre. -
- #39
- respondent
- 2010.05.21. - 18:12
Mit is mondott ezeknek a sz*roknak az egyike?
Ha a magyar kultúrából kivonnák az övéket, maradnak a fütyülős barack meg bőgatya. -
- #38
- koronaszep
- 2010.05.21. - 17:55
Előzmény:
#35 zsil
Miért ne tudna?
Felnőtt, érett személyiség .
Szóval, az én bulvárom, meg a Te bulvárod lesz a gumicsont ?
Igaz, az én komcsim Te komcsid uncsi már . -
- #37
- koronaszep
- 2010.05.21. - 17:51
Előzmény:
#28 zsil
Úristen Zsil !
Lebuktál !
Te vagy az átkot szóró fiú anyukája .
http://www.youtube.com/watch?v=HsPDZjE_m_M -
- #36
- lukacsif
- 2010.05.21. - 17:50
Tisztelt Úri Közönség!
Minek nézitek a TV 2 -t?
"El akartok hülyülni?" -
- #35
- zsil
- 2010.05.21. - 17:50
Előzmény:
#34 koronaszep
Gondolom, Dévényi ezek után már aludni sem tud!
-
- #34
- koronaszep
- 2010.05.21. - 17:47
Előzmény:
#26 -nori-
Kedves Nori !
Ha jól hámozom ki a szóhalmazból a mondanivalót, akkor arra tetszik utalni, hogy a szellemi restség nem a kenyerem . / Enyhe képzavarral /
" Ennél többre is futja Korona "
Jómagam, csatlakoznék a 12.hsz-hez, Tobruki polgártárshoz.
Dévényinek,- mostantól - evvel is kalkulálni kell.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Újfent hazánk elleni súlyos EU-s büntetésre buzdítanak a külföldi sajtóban
- Időpont
- Ma: 18:08
-
Alig hisszük: Ezt írták a Malév-csődről a külföldi sajtóban - kemény szavak
- Időpont
- Ma: 17:44
-
Végzetes esetek: Dobog a szívük, de halottnak nyilvánították őket
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Invázió: Óriási puhatestű lények szaporodnak a tengerentúlon (fotó)
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Szemét, lincshangulatú cikkek Magyarországról
- Időpont
- Ma: 11:02
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
Egy lincselés és ami mögötte van
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Kósa: „Hülyeségről beszél” a honi sajtó egy része puccs-ügyben
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Magára talált a lízingpiac
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Hogyan lehetne növelni a szervátültetések számát?
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Financial Times: A Malév tette jó regionális üzleti bázissá Budapestet
- Időpont
- Ma: 17:44
-
Falánk óriáscsigák támadják Miamit
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Délen havazás, hófúvás várható
- Időpont
- Tegnap: 18:45
